Roger Crowley: Fűszer (részlet)

Ütközések

Az űrből nézve a maláj szigetvilág szétszórt zöld szilánkok halmaza. Mintha egy óriás nagy magasságból földhöz vágott volna egy porcelántányért, majd hátrébb lépett volna, hogy megszemlélje az eredményt. Szumátra és Jáva Malájföldtől délkeleti irányba mutató főtömegei többezernyi szigettöredéket vonnak magukkal uszályukban egy 6400 kilométeres ívben, mely Földünk kerületének teljes negyedrészét felöleli. A szigetek némelyike soklábú pókra hasonlít, mások takaros körkörös pacák, a tetejükön vulkáni kúpokkal, mintha csak egy gyerek rajzolta volna őket. Középen látható Borneó legömbölyített csonkja és az a 7000 kisebb-nagyobb földdarab, amelyek a Fülöp-szigeteket alkotják. Keleten Új-Guinea zárja el az utat a csendes-óceáni térség ásító üressége előtt. És ennek a roppant gyöngysornak a kellős közepén rejlik a világtérképeken alig észrevehető aprócska szigetcsoport a maga ezernyi szigetével, amit hajdan Molukka-, avagy Fűszer-szigeteknek neveztek, ma pedig Maluku-szigetekként ismerünk. Ez a trópusok szíve, amelyen az Egyenlítő vonala kilőtt nyílként hatol keresztül, hajszálpontosan hasítva ketté a napot egyenlő hosszúságú nappalra és éjszakára.

Az egész szigettenger Földünk geológiailag egyik legaktívabb területének epicentruma. Négy tektonikus lemez ütközik itt, folyamatosan morzsolva le egymás peremét. Új vulkáni szigeteket emelnek a felszínre, észak felé tolják Ausztráliát, s konok lankadatlansággal gyűrik egyre magasabbra Új-Guinea hegyláncait. Az a 450 vulkán, amelyek a „Tűzgyűrű” – a Csendes-óceánt szegélyező gigászi, patkó alakú öv – nyugati végét alkotják, a legpusztítóbbak közé tartoznak a világon. Az egész Földön végigvisszhangzik a dübörgésük: a Krakatau 1882-es kitörése keltette a történelemben valaha feljegyzett legerősebb hangot, a nem is oly távoli múltban pedig a 2004-es tengermélyi földrengés 45 méter magas cunamit támasztott, mely 800 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott keresztül az Atlanti-óceánon, hogy végül tizennégy ország partvidékére sújtson le pörölyként. Az emberek, akik e törésvonalon élnek, sosem érezhetik teljesen szilárdnak a földet a talpuk alatt. Folyamatosan észlelik, ahogyan a bolygó a kőzetlemezek végeérhetetlen vajúdása közepette remeg alattuk. Alfred Russel Wallace 19. századi természetbúvár feljegyezte, hogy „számos szigeten a nagy földrengések esztendei jelentik a bennszülött őslakosok kronológiai korszakainak határmezsgyéit, amelyek segítségével számontartják gyermekeik korát, meghatározzák életük fontosabb eseményeinek dátumát”,¹ és hogy mi játszódott le a Maluku-szigetekhez tartozó Makianon:

A sziget valósággal felhasadt az 1646. évi heves kitörés nyomán; roppant szakadék nyílott az egyik oldalán, mely egészen a hegy szívéig nyúlt. Amikor 1860-ban utoljára odalátogattam, a vulkán egészen a csúcsáig zöld lombruhába öltözött, és tizenkét népes maláj falunak adott otthont. 1862. december 29-én azután… váratlanul ismét kitört, valósággal felrobbant, és gyökeresen megváltoztatta a táj egész arculatát, elpusztította a lakosság túlnyomó részét, és olyan temérdek hamut lövellt a magasba, ami teljesen elsötétítette az eget a több mint hatvan kilométer távolságra fekvő Ternatén, s csaknem az összes termést elpusztította ott és a környező szigeteken.²

E vidéken bizony nem csupán a kőzetlemezek ütköznek egymással. Itt húzódik ugyanis az a határvonal, az úgynevezett Wallace-vonal, amely az élővilág két csoportját – az ausztrálázsiai és az ázsiai fajokat – elválasztja egymástól. A szigetláncolat tápanyagdús vulkáni talajának, a monszunesőknek és a trópusi hőségnek köszönhetően temérdek egzotikus és sajátos növény-, rovar- és állatfaj fejlődött ki ezen a területen. Az élet oly bőségben tenyészik itt, hogy a 19. században egy holland zoológus annyi halfajt számolt össze az egyik sziget partjai mentén, amennyi Európa valamennyi folyójában és tengerében összesen él, a trópusi őserdők pedig olyan buján zöldellnek, hogy a második világháborút követően az utolsó japán katona, akinek meg kellett volna adnia magát, harminc éven át képes volt észrevétlenül meghúzódni Morotai zsebkendőnyi szigetén.

A szigettenger mondhatni a törzsfejlődés laboratóriumaként működött. És éppen fajai lélegzetelállító sokszínűségének köszönhető, hogy a Molukka-szigetek bevonultak a történelembe. Szegfűszegfák ugyanis széles e világon nem nőttek sehol másutt, kizárólag öt parányi vulkáni szigeten – Ternatén, Tidorén, Motin, Makianon és Bacanon. Mintegy 400 mérföldre délre három másik sziget – a Banda-szigetek – a szerecsendió egyedüli termőhelyéül szolgált. E növények illatos termésével érdemelték ki a Molukkák a Fűszer-szigetek megnevezést, és idővel ezek irányították a területre a nagyvilág figyelmét.

A fűszerek varázsa ősidők óta megigézi az emberiséget: az Eufrátesz partvidékének városaiból az ásatások során négyezer éves szegfűszegbimbók kerültek elő, a Királyok völgyében pedig vésett domborművek örökítik meg az egyiptomi fűszerflottákat. A Han-dinasztia császárai megkövetelték udvaroncaiktól, hogy szegfűszeggel illatosítsák a leheletüket, mielőtt színük elé járulnak, a rómaiak pedig az istenekhez vezető szaglószervi kapuknak tekintették a fűszerszámokat, amelyekkel megillatosították az áldozati felajánlásokat, sőt a halotti máglyákat is meghintették, hogy a holtak lelkeit a felszálló illatok vezéreljék az égbe. A fűszereket nagyra becsülték fertőtlenítő, fájdalomcsillapító és vágykeltő tulajdonságaik miatt, és azért is, mert ételbe-italba keverve felüdítették a testet és a lelket – valósággal a mennyország megelőlegezett gyönyörűségeit látták bennük. Részint a fűszereknek köszönhetően alakulhattak ki a nagy távolságokat átívelő kereskedelmi útvonalak szárazföldön és tengeren egyaránt, városok nőttek ki a földből miattuk, és vallások terjedtek el messzi földeken a kalmárok révén, akik illatos árujukat kínálták. A könnyű és tartós fűszer szolgált gyakorlatilag az első olyan árucikként, amelyre szerte a világon kereslet mutatkozott, s mivel az értékük oly csodás módon megnövekedett, ahogy egyre több kézen mentek át – akár ezerszázalékos nyereséget is hozhattak, mire elérték Európát –, gyakran az aranyban mért súlyuknál is többet fizettek értük; sőt az is megesett, hogy önálló fizetőeszközzé váltak.

A középkorban az európaiak háborogtak amiatt, hogy a fűszer-kereskedelem javarészt a muszlim kalmárok kezében volt, s hogy kincstáraikat igencsak megapasztotta a fűszerszállítmányokért kifizetett arany. A kereskedők pedig féltékenyen őrizték a titkot, hogy honnan származik a szerecsendió és a szegfűszeg. A magányos utazók híresztelései tovább szították a fűszeréhséget. Marco Polo úgy vélte, hogy a szegfűszeg hazája Kínában található – alkalmasint egész szegfűszegfaágakat láthatott ott, amelyeket persze a Molukka-szigetekről vittek be a birodalomba –, a szerecsendióé pedig Jáva szigetén. Pordenonei Odorik ferences rendi misszionárius, aki a 14. század elején vágott át Jáván, rájött, hogy a titokzatos fűszer még keletebbről származik, ám a pontos termőhelyét nem sikerült kiderítenie. Ludovico di Varthema itáliai utazó állította, hogy a Banda- és a Molukka-szigeteken is megfordult 1505 körül, s a fahéj és a szegfűszeg termesztéséről egyaránt írt. Beszámolója csakhamar széles körben elterjedt nyomtatásban.

Az európai felfedezések mozgatórugójául e vadabbnál vadabb spekulációk és persze a fűszer utáni sóvárgás szolgáltak. Kolumbusz nyugati irányban vágott neki az óceánnak az „Indiákat” – vagyis Kínát, Japánt és a Fűszer-szigeteket – keresve, hogy forrásukig kövesse a Kelet kincseinek nyomát, és végre kiiktathassa az iszlám közvetítőket. A jegyzetek, amelyeket Marco Polo utazásainak latin nyelvű példányába rótt, és amelyek máig fennmaradtak, egyértelműen tükrözik érdeklődését: fűszerekre, aranyra és drágakövekre akart szert tenni. Ehelyett az amerikai szárazföld falába ütközött. Vasco da Gama keletnek vitorlázott Indiába: 1511-re a portugálok elérték a Maláj-félszigeten fekvő Malakkát, amitől már csaknem látótávolságra van Szumátra.

Jelen könyv témáját az ezután lejátszódott események adják. A Molukka-szigeteknek az volt a sorsuk, hogy ama 16. századi politikai játszma célpontjává váljanak, mely a szó szoros értelmében átformálta világunkat – először a spanyolok és a portugálok vívtak értük ádáz és messzemenő következményekkel járó küzdelmet, később világméretű vetélkedés indult meg a birtoklásukért. Ennek folyamán egész sor expedíció vette kezdetét Malájföldön, a Magellán-szoroson, Mexikó partvidékén, sőt az északi sarkkörön át. Flották indultak útnak Sevillából, Lisszabonból és Londonból, legénységeik tagjai között akadtak kasztíliai konkvisztádorok, portugál és baszk kormányosok, flamand térképészek, angol matrózok, valamint német és itáliai bankárok. Az expedíciók heves összeütközéseket eredményeztek az Oszmán Birodalommal, ám nekik köszönhetően léphettek végre kapcsolatba az európaiak Kína és Japán ősi kultúráival.

Az 1511 és 1571 között eltelt esztendők során az éhes, marakodó és erőszakos Európa a világtörténelem színpadának mellékszereplőjéből végképp főhőssé lépett elő, Spanyolország pedig elmaradott térségből valódi világhatalommá emelkedett. E hat kulcsfontosságú évtized folyamán az európaiak bebizonyították, hogy a Föld gömbölyű, elkezdték felrajzolni térképeikre a Csendes-óceán addig ismeretlen fehér foltjait, létrehozták az első világvárosokat, és összekapcsolták egymással az óceánokat. Tengeri birodalmaik eztán csaknem fél évezreden át uralták a világtengereket.

A hőseposzokba illő utazásokból, a különböző népek és kultúrák összeütközéseiből rendkívüli történetek születtek, amelyek egyaránt szóltak a felfedezők állhatatosságáról, vakmerőségéről és szenvedéseiről, valamint az őslakos népek ellen elkövetett vérlázító kegyetlenkedésekről és a népirtásokról. A könyvnyomtatás fejlődésének köszönhetően az európaiak az információk új korszakát hozták el a világnak, és kiépítették az egész bolygót behálózó kereskedelmi rendszereiket. E bonyolult rendszerek hajtómotorjául az ezüst mint általános csereeszköz világméretű áramlása, kiindulási pontjukként pedig a fűszerek ellenállhatatlan varázsa szolgált. Mindez pedig erőteljesen befolyásolta modern világunk politikai, kereskedelmi, kulturális és gazdasági szerkezetének kialakulását.

Fordította: Hegedűs Péter

Robert Crowley: Fűszer
– A 16. századi versengés,
amelyből modern világunk született
Park Könyvkiadó, Budapest, 2025
392 oldal, teljes bolti ár 8500 Ft