A hazugság művészete | Ljudmila Ulickaja: Életművésznők

●  Ú J R A O L V A S Ó  ●

Vajda Villő |

Ljudmila Ulickaja a kortárs orosz irodalom egyik legmeghatározóbb alakja, a nőirodalom egyik vezető képviselője. A női sorsok ábrázolása a specialitása – a 19. századi klasszikus orosz irodalom hagyományaira visszatekintő sajátos elbeszélésmódja világhírűvé tette.

Ulickaja újra elővett könyve hat történetből áll, melyeknek szereplői különböző élethelyzetben lévő nők. A valamennyiben visszatérő főszereplő, Zsenya olyan nő, akinek mindenki akaratlanul is meg akar nyílni: akár kislány, akár asszony, akár orosz prostituált. Viszont mindegyik elbeszélés végére kiderül, hogy ezek a történetek csupán agyszülemények – mesék, ábrándok, vagy csak szimplán hazugságok.

A korszakról nem tudunk meg sokat, az idő múlását egyedül a főhősön keresztül érzékeljük. Ezek a nők Zsenya életének különböző szakaszaiban bukkannak fel: amikor éppen válófélben van, vagy újra megtalálja a szerelem, vagy amikor a karrierje indul be. Ő reprezentál minden családanyát a világon: egyszerre dolgozik, gyereket nevel, háztartást vezet, segítséget nyújt rászoruló barátainak, miközben ő maga nem hajlandó semmilyen segítséget elfogadni. Anna Karenyinát olvas, saját magának is bevallva, hogy valaki más tragédiájába akar menekülni a sajátja elől. Zsenya jelleme minden történetben fejlődik egy kicsit, kezdeti naivitása ellenére később már számít a hazugságokra, hétköznapi jelenségként tekint rájuk. Az utolsó történetnek (Életművészet), amely a leghosszabb is, végre ő a főszereplője. Itt is számos más nővel találkozunk, akik a mi életünkből is ismerősek – például a vallásosan megszállott barátnő, aki minden áron meg akarja téríteni Zsenyát, de közben folyamatosan pénzt kér tőle. Ebben a történetben Zsenya megtörik, nem bírja el a sok terhet, amit az évek alatt magára vett, de tanúi lehetünk annak is, milyen erősek is valójában az orosz nők: Zsenya hamar összeszedi magát és ismét talpra áll.

Felmerülhet a kérdés: novellás kötet vagy regény az Életművésznők? Első ránézésre a történeteket pusztán Zsenya alakja köti össze. Azonban alaposabb megfigyelés után igenis szorosan kapcsolódnak egymáshoz, nem is beszélve az időrend kritikus fontosságáról. Zsenya jelleme minden történetben más, különálló elbeszélésekként jellemfejlődése tulajdonképpen eltűnne.

• Olvass bele!

Visszaköszön a hamisítatlan orosz stílus: melankolikus irónia, szürkeség, ami valahogy nem nyomasztó, de semmiképp se vidám. Ulickaja nagy gondot fordít a nőkre, akiket mindig pontosan magunk elé tudunk képzelni, leírásuk részletes, szinte aprólékos, háttérbe szorulnak ellenben a férfiak, akárcsak a környezet. Miközben az olvasót lenyűgözi az elbeszélésmód meg a történetet átjáró életbölcsességek, a szerző mással van elfoglalva: módszeresen átver mindenkit. Zsenya naivitása ránk is hat: hajlamosak vagyunk hinni ezeknek a nőknek, majd az utolsó oldalakon minden megkérdőjeleződik – még a történet hitelessége is. Ulickaja történetvégei egyáltalán nem nevezhetők kielégítőnek. Mintha lezárás helyett csak abbahagyná az írást. Hol egy hármaspont kerül az utolsó mondat végére, hol pedig csak annyit mond: „Ez a történet vége.” Miután bizalmat szavaztunk a narrátornak, aki elárult (minket), ugyan miért hinnénk Zsenyának? Ha itt minden nő hazudik, akkor miért éppen Zsenya mondana igazat?

Érdekesek a kötet címének különböző fordításai. Az eredeti cím (Сквозная линия [szkvóznaja línyia]) pontos fordítása „A vonalon keresztül” vagy „A vonalon túl” lenne. Angolul Women’s Lies-ként fordították. A három értelmezés csaknem teljesen eltér egymástól: míg az angol eleve közli az olvasójával, hogy hazugságokat fog olvasni, addig az eredeti csak sejteti ezt, a magyar pedig majdnem teljesen elrejti. Ha nem olvassuk el a fülszöveget, a megérzéseinken kívül semmi se utal rá, hogy ezek a nők ne mondanának igazat. De ez semmiképpen sem a fordítónak címzett kritika, Goretity József, aki számos orosz író munkáját magyarította, ezúttal is remek munkát végzett .

Az Életművésznők elbeszélései (esetei?) érzelmekkel teli, majdnem tanító célzatú történetek. Rövid, rendkívül olvasmányos a kötet, Ulickaja megragadja, majd megtartja a figyelmünket. Méltán az egyik legolvasottabb kortárs orosz író Magyarországon.

Ljudmila Ulickaja: Életművésznők
Fordította: Goretity József
Magvető Kiadó, Budapest, 2021 (14. kiadás!)
148 oldal, teljes bolti ár 2999 Ft,
online ár a lira.hu-n 2399 Ft,
e-könyv változat 2099 Ft
ISBN 978 963 142 4089 (papír)
ISBN 978 963 143 6877 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Az elbeszélés-füzér összetartó alakja Zsenya, a harmincöt éves kiadói szerkesztő, aki saját élethazugságai mellett folyamatosan szembesülni kénytelen a közvetlen környezetében élők hazugságaival is: Irene sosemvolt gyerekeket, Ljalja képzelt szeretőt, a Svájcban élő orosz prostituált tökéletes pedigrét és jómódú férjjelöltet „kreál”, a tízéves Jurocskát pedig szintén a fantáziája röpíti már-már követhetetlen magasságokba.
Zsenya meghallgatja és leleplezi ezeket a hazugságokat, ám ahhoz, hogy saját életével is szembenézzen egyszer, ahhoz egy autóbalesetben kis híján meg kell halnia…