Amire nagy szükség lenne, az a bátorság hídépítő bátyja | Tina Oziewicz: A türelem lekvárt főz

Tóth Zsuzsanna |

Ha elkezdenék egy mondatot: „A türelem…”, nálunk mindenki rávágná (talán még a nagyon fiatalok is), hogy „rózsát terem”. Ehhez képest meglepő, ám igencsak tanulságos és igaz a lengyel Tina Oziewicz új könyvének címe, mely szerint A türelem lekvárt főz. Ha valaki készített már otthon igazi lekvárt, olyan „sokáig főzöttet”, az igazolhatja a tételt. (Én is megtehetem, hiszen még emlékszem a „csodaporok” nélküli lekvárfőzésekre.)

Már a gyümölcsök előkészítéséhez is sok türelemre, aprólékos és gondos munkára van szükség. Türelemre. De az mintha hiánycikk lenne manapság. Az általam ismert gyerekek 80%-a szinte irtózik a babramunkáktól, azonnali siker hiányában nagyon gyorsan feladnak minden tevékenységet. Pedig…

Oziewicz könyve azonban nem meggyőzni akar, nem akarja igazolni a türelem fontosságát. Talán ez a legfontosabb erénye; egyszerűen nem ítélkezik a dolgok, jelen esetben az érzelmek felett, csak ismerőssé, ezáltal megérthetővé teszi őket. A szerző előző könyve (Az öröm trambulinon ugrál) is sokakat lenyűgözött, hazájában bestseller lett, harminc nyelvre lefordították. Instagram oldalán így mutatkozik be: „gyerekkönyvíró, buddhista, feminista, fénymunkás és igazi szabadságharcos.” Igazán megnyerő, nem? És ezúttal is figyelemreméltót alkotott. Fókuszában továbbra is az érzelmek állnak, amelyekről szándékoltan gyermekeknek akar írni. (Ez nem feltétlenül sikerül, én például felnőtt vagyok, mégis imádtam.)

• Olvass bele!

Azt sokan gondolhatjuk, érezzük, tudjuk, hogy régen valahogy könnyebb volt az érzelmekről beszélni. Sőt. Az emberek bátrabban sírtak és nevettek a mozikban, színházakban – magam is emlékszem olyan előadásokra, amikor a nézők meg sem próbálták leplezni meghatottságukat, könnyeiket. Mivel a felgyorsult világban (ez már több, mint közhely) egyszerűen nincs idő mélyebben megélni érzelmeinket, alig akad mód az érzelmi intelligencia és empátia fejlesztésére – noha erre most talán még nagyobb szükség volna, mint bármikor. Megélni, kibeszélni az érzéseket, azokat a dolgokat, amikkel nap mint nap találkozunk, de nem mindig tudjuk pontosan elhelyezni, értelmezni és kezelni őket. Pedig ez igen fontos ahhoz, hogy tisztában legyünk önmagunkkal is, és hogy ismereteinket másokhoz való viszonyainkban is kamatoztatni tudjuk. Így minden bizonnyal javítható még a társadalmi közérzet is, kevesebb agresszió és több megértés jellemezné. Öröm tehát minden olyan kísérlet, ami a gyerek számára éppen ezt a témát választja. Tina Oziewicz ráadásul egyedi módon ír erről, s a könyvet Aleksandra Zając tüneményes grafikái, bumfordi érzelemgombócai még vonzóbbá teszik. (Egyedül a rosszindulat oldalain éreztem nehézkesnek az olvasást a tipográfia miatt – de ez biztosan a rosszindulat hibája.)

Hogy konkrétabb legyek: hogyan és miről ír a szerző? Történetesen keretes szerkezetbe foglalja azt a világot, amelyben érzelmeink kedvenc szokásait ismerteti. A nosztalgiával kezdi – aki karácsonyfadíszek felett mélázik, szomorúan, mégis melegséggel a szívében. (Itt kell köszönetet mondani Körner Gábor fordítónak, olyan érzéssel, gyöngéden magyarítja a szöveget; „A régi decemberek, amelyek egész évben csendesen aludtak a dobozban, egyszerre visszatérnek, egyik a másik után. Vizes cipőben és vastag, havas kabátban belépnek a szobába, halászlé, töltött káposzta, mákos beigli illatát hozva magukkal, és a frissítő, édes mandarin aromáját.”) A nosztalgia doboznyitogatásait a végén a hála doboznyitogatásai idézik vissza; „A hála készít magának egy bögre kakaót, és végigjárja az emlékezet folyosóit, hogy megkeressen valamit, amit szeretne még egyszer megnézni… Tudja, mindjárt csatlakozik hozzá a nosztalgia.”

Ez tehát a keret, közben pedig szó esik a szorongás és kíváncsiság párosáról, a makacsságról, a bátorságról és a bizalomról, az érdektelenségről, a rosszindulatról (no, ő igazán undok lény, olvasni is alig hagyta magát). És persze a címadó türelemről, aki nyáron érzi magát a legjobban, és aki, „nem titok, legjobban a nyugalmat szereti”, az pedig a lekvár illatát szereti a legjobban.

Ezekről a lényekről beszél Tina Oziewicz varázslatos egyszerűséggel, ugyanakkor finom líraisággal, megérintve a felnőttek szívét is. (Vagy azokét aztán igazán. Már ha megengedik maguknak az efféle érzékenységet.) A vékonyka, szép kiállítású kötet akár egy este is elolvasható, bár érdemes elgondolkodni és tovább beszélgetni egy-egy érzésről, a szerző prózája ugyanis sok helyen lírai töménységű és szépségű mondatokban zenél, vagyis szükséges lehet tovább „fordítani” a fiatalabbak számára.

Folyton mosolyogtam olvasás közben. És most is, csak elképzelem azt az ölmeleg estét, amikor ebből a könyvből és ezekről a dolgokról lehet mesélni egy nyitott, érdeklődő gyereknek, és úgy járok, mint a nosztalgia: melegszik a szívem tája. Pillanatnyilag ugyan nincs ilyen korú, de szerencsére vannak nyitott szívű barátaim, úgyhogy az előző kötetből kölcsönzök mondatot: „Az elragadtatás szalad a barátjához az újonnan felfedezett könyvvel.” És így is cselekszem.

Ja, és ha kíváncsiak, mire is lenne igazán szükség, csak olvassák el a könyvet, hogy megtudják, ki a bátorság bátyja.

A kötet a Wacław Felczak Alapítvány támogatásával jelent meg.

Tina Oziewicz: A türelem lekvárt főz
Illusztrációk: Aleksandra Zając
Fordította: Körner Gábor
Pagony Kiadó, Budapest, 2026
64 oldal, teljes bolti ár 4990 Ft,
online ár a kiadónál 4490 Ft
ISBN 978 615 115 0351

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Vajon miért érzel melegséget a szívedben, amikor nosztalgiázol? Vajon miért látsz mindenhol félelmetes dolgokat, amikor szorongsz? És miért érzel szamócaillatot, ha türelmes vagy? Hát, mert ezeket hozzák magukkal az érzéseid, amikor melléd szegődnek. Képzeld, az érzéseid mind-mind különös életet élnek, amikor te épp nem figyelsz oda rájuk! Ismerd meg őket ebből a gyönyörűen illusztrált, kedves könyvből!