Vámos György: Csapdában a Föld (részlet)

Bevezető gondolatok

Ha elfogadjuk Hérakleitosz örökérvényű tézisét, hogy „az egyetlen állandó, a változás maga”, akkor be kell lássuk, hogy a fejlődés és fenntarthatóság dialektikus kapcsolatában a fenntarthatóság – mint napjaink méltán sokat használt fogalma – csak korlátozott értelmezési tartományokban vizsgálható. Vajon kijelölhető-e olyan időpont vagy állapot a földi élet fejlődéstörténetében, amire egyértelműen ráillik a fenntartandó meghatározás? De ha lenne is, vagy lesz ilyen, van-e ráhatásunk és eszközrendszerünk, hogy végtelenül bonyolult és mindennel és mindenhol összefüggő világunkat ezen állapot mentén „kimerevítsük”, és attól kezdve fenntarthatóan kezeljük?

A földi élet evolúciója is megkérdőjelezi a fenntarthatóság mint egyfajta stabilitás egyensúlyi állapotát. Anélkül, hogy tudnánk, az emberiség sem vonhatja ki magát a természet „időtlen” törvényei alól. A fenntarthatóság ugyanis minden lény legfontosabb problémája még akkor is, ha ennek belátásához és a tudatos cselekvéshez hiányzik az emberiség számára megadatott/kiküzdött eszköze: a tudat és a célorientált gondolkodási képesség. Az embereken kívül minden más élőlény a génállomány átalakításával, ill. a faj- és a nembeli bevésett reflexek segítségével próbálja törzsét, faját fenntartani, amihez persze elégtelen csak az adott törzs fennmaradása, hiszen a körülmények általuk nem befolyásolható megváltozása megoldhatatlan problémákat jelent.

A fenntarthatóság legegyszerűbben stabilitást feltételez a jelen és a jövő, a társadalmi jólét eloszlásának konszenzussal (nem csak a demokratikus választásokkal) is alátámasztott módja és az előnyök és hátrányok nagyjából szimmetrikus megosztása (megoszlása), továbbá a lehetősége k-esélyek-kockázatok egyensúlya szempontjából. Ez a könyv elsősorban „anyagtanász”* szemszögből vizsgálja a választható alternatívákat.

A könyv tudatosan „féloldalas”, sőt talán „negyedoldalas”, mert a fenntarthatóságnak elsősorban a környezetünk fenntarthatóságával való összefüggését tárgyalja, és szűkszavúan bánik a társadalmi-politikai dimenzióval, különösen az egyének és a társadalmi csoportok, a politikai rendszer és az államiság összefüggésével. Nem tér ki a demokrácia belső problémáira, így az egyenlő szavazati jog-jogegyenlőség, egyenlőtlen kultúra és részvételi hajlandóság, ill. a többségi döntéssel bekövetkező diktatúra létrejöttére (ld. egyetlen szavazat többségével hatalomra jutó csoport a maga javára átírja a társadalmi-politikai-intézményi viszonyokat). Egyáltalán nem szól a társadalmi egyensúly és visszacsatolás mechanizmusáról (jobb és bal, liberális–konzervatív tengelyek melletti egyensúly); a fékek és ellensúlyok rendszeréről, továbbá a hatalommegosztásról. Márpedig ezek a társadalmi egyensúly, a társadalmi stabilitás, ezzel a társadalmi fenntarthatóság fontos pillérei.

Nem tárgyalja a gazdasági-pénzügyi stabilitás fenntarthatóságát sem, pedig – ha felbillen az újratermelés során az egyensúly – akkor a jövő generációi válnak kénytelenné a mai egyensúlytalanság miatt felvett kölcsönöket és az ezek miatt egymásra torlódó adósságot törleszteni, viselni, aminek aktuális terhei az aktuális jólét számára rendelkezésre álló forrásokat apasztják.

És még lehetne sorolni, hogy mi mindennel nem foglalkozik a könyv, de ez a nem teljes hiánylista is arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a fenntarthatóság fogalomköre mennyire összetett és bonyolult, és eleve csak korlátok között kezelhető, ahol a korlátok jelen esetben a témakörökre és a terjedelemre is vonatkoznak. A következőkben vázlatos gondolatok kerülnek megfogalmazásra a fejlődésről, életünk és a környező világunk prioritásairól és arról, hogyan kezeljük holisztikusabban rövid és hosszú távú kihívásainkat mind a gazdasági, mind a szociális-társadalmi szférában, de akár a politikaiban is. Ezen utóbbi terület nem közvetlen célterülete jelen írásnak, de nyilvánvaló, hogy a tárgyalandó célok vagy csak a politika segítségével érhetők el, vagy épp ellenkező irányból, a társadalomnak kell meggyőznie a politikát a fenntarthatóság mint prioritás megfelelő kezeléséről és az alapvető politikai kultúrába történő integrálásáról.

Az előzőkben láttuk, hogy a fenntarthatóság egy rendkívül széles körűen értelmezett és értelmezhető fogalom, és nyilván a későbbiekben több részletével és elemével is fogunk találkozni, de jelen könyv alapvetően az erőforrásokkal való tudatos és észszerű gazdálkodással, az ezeket befolyásoló korlátokkal és ellentmondásokkal, valamint a gyakran nehezen felismerhető csapdahelyzetekkel kíván foglalkozni. Ennek megfelelően a bevezetőben próbálom az egyik legelterjedtebb és a komplex fogalmat jól lefedő meghatározást alkalmazni, és a későbbiekben is ez a meghatározás segít majd mederben tartani ezen bonyolult és összetett kérdéskör tárgyalását. Az ENSZ Közgyűlése 1983-ban kérte fel Gro Harlem Brundtland asszonyt, akkori norvég miniszterelnököt, hogy egy általa irányított bizottság keretében készítsen tanulmányt azzal a kiemelt céllal, hogy milyen elveket, követelményeket és célokat kell megfogalmazni annak érdekében, hogy a következő generációk is megfelelő minőségben élvezhessék az életet a Földön.

Az első Brundtland-jelentés 1987-ben jelent meg Közös jövőnk címmel, és ebben szerepel a következő meghatározás: „A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely biztosítja a jelen szükségleteinek a kielégítését anélkül, hogy lehetetlenné tenné a jövő generációk szükségleteinek kielégítését.”

Ez a meghatározás nyilvánvalóan nem foglalkozik a tényleges tárgyi tartalommal, de ugyanakkor indirekt módon kiemeli a célok és a siker szempontjából talán legfontosabb momentumot, az emberi felelősséget, általános értelemben a globális társadalmi felelősséget. A globális társadalmi felelősség és a fenntarthatósági célok intenzív összekapcsolódása a gyarmatbirodalmak robbanásszerű felbomlásához és a korábban korlátlanul elnyomott és kizsákmányolt népek, nemzetek, régiók öntudatra ébredéséhez köthető.

Minden fejlődés az uralkodó nemzetet vagy az uralkodó réteget érinti először, ld. a platóni államnak a rabszolgák, de a több mint két évezreddel későbbi tocqueville-i amerikai demokráciának a rabszolgák úgyszintén nem részesei. Ugyanígy a gyarmatok mint szuverének nem léteznek, de megszűnésükkel a szomszéd kertje közel jön, így nem lehet „áttolni” a problémát a szomszéd udvarába, mert az lassan a mi udvarunk. Az uralkodó rétegek hasonló nézetei és gazdasági érdekei kapcsolják össze az USA és a hagyományos gyarmattartók viszonyulását a gyarmatbirodalmak felbomlása utáni világrendhez és a gazdag országok kontra szegény országok, fejlettek és fejlődők közötti kapcsolatok fenntarthatóságot is figyelembe vevő kezeléséhez.

Ugyanezek az akkori világrendet drámaian érintő változások az 1950–60-as években nagyrészt lezajlottak, de a több száz éves gyarmati múlt utóhatásai a mai napig erősen jelen vannak mind a volt gyarmati területeken, mind a volt gyarmattartóknál. Az előző mondatban szándékosan mellőztem a volt gyarmati országok kifejezést, hiszen a gyarmatosítás utóhatásai, a mesterségesen kijelölt, nemzettudat nélküli országokban máig intenzíven jelen vannak. A gyakori lázongások, területi átrendeződések, anarchikus hatalmi és társadalmi viszonyok által jellemezhető bizonytalanság, ill. a stabilitás hiánya gyakorlatilag akadályozza vagy meggátolja az organikus fejlődést és implicite a fenntarthatósági elvek érvényesülését.

Az előző két bekezdés mintha ellentmondana egymásnak, de ez az ellentmondás sajnos ténylegesen fennáll. A tudósok, felelős politikusok, felelősen gondolkodó polgárok, sőt a meghatározó nemzetközi szervezetek (pl. ENSZ, Nemzetközi Valutaalap, Európai Bizottság stb.) által hirdetett fenntarthatósági elvek és ajánlások rendre beleütköznek a gazdasági hatalmak (akár országok, akár cégek, akár gazdasági lobbierők stb.) érdekérvényesítő törekvéseibe, ill. az alulfejlett régiók rövid távú gazdasági és hatalmi érdekeibe.

Amikor a következőkben a fenntarthatóságról fogalmazunk meg gondolatokat, akkor folyamatosan fogunk találkozni a fent vázolt ellentmondásokkal, de természetesen számos további ellentmondással is, amely a fejlődés dialektikus értelmezése szerint természetes attribútuma a folyamatnak. Ugyanakkor minél hatékonyabban és gyorsabban érünk el sikereket ezen ellentmondások feloldásában, annál inkább van esélyünk, hogy még időben tegyünk hatékony lépéseket a Föld erőforrásaival való fenntartható gazdálkodás érdekében.

—-
* Saját kifejezés, a természettudományok és a mérnöki tudományok körébe tartozó fogalmakra utal.

Vámos György: Csapdában a Föld
Kalligram Kiadó, Budapest, 2025
320 oldal, teljes bolti ár 4990 Ft