»Tízezerig minden szám érzelmi reakciót vált ki belőlem« | Daniel Tammet: Kék napon születtem

Fazekas Erzsébet |

A számoknak van alakjuk, színük, textúrájuk – legalábbis Daniel Tammet így látja őket. Ez a szerző semmiképpen sem hétköznapi. Bonyolult matematikai műveleteket tud fejben elvégezni. A nulla tudásról indulva egy hét alatt képes megtanulni egy idegen nyelvet, s eljutni a társalgási szintig. 2004-ben bemagolta, majd felmondta a 𝜋 (3,14) tizedesvesszője után következő számsornak 22 ezernél is több számjegyét, s ezzel európai rekordot állított fel. Rendkívüliségének magyarázata pedig: ún. Savant- [= tudós] szindrómája van.

A ritka kórkép adja neki a szinte elképzelhetetlen szellemi képességet, vagyis a mentális erőt. Ez az átlagolvasót lenyűgöző könyv – amely az érintettek számára bizonyára akár szárnyakat adóan inspiráló lehet – bemutatja, mit jelent különlegesnek lenni. És bepillantást enged testünknek egy részébe: a tudatunkba. De anatómiánkat tekintve mondjuk inkább így: az agyunkba, ami által emberi (humán) lények vagyunk. Illetve (bizonyos esetekben) még csak lehetünk, lehetnénk.

Az eredeti angol kiadás éppen két évtizede került az első olvasók kezébe. A szöveg „izgalmas utazás, a ma élő egyik leglenyűgözőbb elme világában”. Az idegenvezető, az útikalauz szerzője: maga Tammet. E mostani ismertető aktualitását az adja, hogy kiadója meghívására nemrégiben Budapesten járt, a harmadik magyarul megjelent könyve – a Kilenc elme – bemutatóján. (Ez egyébként a szerző tizedik műve.) A vele akkor készült interjú elolvasható itt.

Daniel 1979. január 31-én, szerdai napon született. „Abból tudom, hogy a dátum kék a fejemben. Szeretem a születési dátumomat, mert a benne lévő számokat sima felületűnek és kereknek látom. Ezek primszámok – 9973-ig minden prímszámot felismerek ’kavicsszerű’ jellegükről.”

A számok vizuális, érzelmi megtapasztalását a tudósok szinesztéziának nevezik, ami az érzékszervek ritka, neurológiai összekapcsolódásának következménye. Ez leggyakrabban abban nyilvánul meg, hogy az adott személy az ábécé betűit, illetve a számokat színekben látja. „Az én szinesztéziám egy szokatlan, összetett típus, amelyben a számokat alakzatok, színek, textúrák, és mozgások formájában látom. Tízezerig minden szám vizuális, vagy esetenként érzelmi reakciót vált ki belőlem.”

Savant – írják Daniel Tammet-ről az ismertetők. Ezt a fogalmat – a szakembereken kívül, ha egyáltalán – csak nagyon kevesen ismerték Dustin Hoffmann 1988-as filmje, az Esőember (r. Barry Levinson) előtt. A főszereplő előképe a való életben az elképesztő képességeket mutató Kim Peek (1951–2009) volt, aki a kutatók feljegyzése szerint egy teljes könyvet képes volt egyetlen óra alatt kívülről megtanulni (memorizálni). Mindig két oldalt olvasott egyszerre, az egyik lapot a jobb, a másikat a bal szemével követte. 12 ezer könyv tartalmát tudta emlékezetből felidézni. Daniel Tammet egyáltalán nem bánja, hogy vele kapcsolatban sokan szinte automatikusan a Rain Manre gondolnak. „Én is megszállottan igénylem a rendet és a rendszerességet – az élet minden területén.” Danielnek mindig ugyanabban időben kell teáznia. Ha ideges, mindig számol, mert ez a művelet megnyugtatja.

Az utóbbi években több írást is szenteltem az autizmus, az autisták és ezen belül az Asperger-szindrómások témájának. Hadd fűzzek ehhez most néhány adatot. Tapasztalatok szerint az aspergereseknek többnyire igen jó a nyelvérzéke, és sokan tudnak teljesen átlagos életet élni. Egy 2001-es brit felmérés szerint az érintett felnőttek mintegy felénél 16 éves korukig nem derül fény a szindrómára. Az Egyesült Királyságban az Asperger-szindróma 300 egyénből egyet érint. Az autisták nagy része (80%-a) férfi, az aspergeresek körében arányuk még magasabb (91%).

Daniel Tammet 25 éves korában jutott diagnózishoz a cambridge-i Autizmuskutató Intézetben. Fejlődéstörténete (a kórelőzmények) tanulmányozása után, a vizsgálatokban az orvosok a speciálisan célzott tesztek és interjúk során Daniel személyes viselkedésére, szociális érintkezésére, kommunikációjára és/vagy a képzelőerőt is esetlegesen érintő károsodásra koncentráltak. „Ha először találkozom valakivel, és ő egy bizonyos számra emlékeztet, ez mindig segít abban, hogy jól tudjam érezni magam a társaságában. A naptáron való gondolkodás, meg a sok szám és minta egy helyen, mindig jó érzést kelt bennem” – vallja a „kék napon született” Daniel. A családi érintettségre (halmozódásra) utalhat az a tény, hogy egyik öccse, Steve is ugyanezt a diagnózist kapta.

Tammet kisgyerekkorától sok éven át úgy élt, növekedett, hogy csak kereste helyét a világban. Nem értette, mi (baj) lehet vele, miért érzi magát annyira másnak, a társaihoz képest oly különbözőnek. Megnyugvásként élte meg a kapott diagnózist. Akkor azt az életcélt tűzte maga elé, hogy saját tapasztalatainak leírásával segítsen másoknak. Hogy a többi érintett kevésbé érezze magát elszigeteltnek. Hogy a ’szimpla’ vagy tudós autisták is higgyék el, lehet így is boldog, produktív életet élni. Még akkor is, ha kezdetben minden rosszul indul, mint például az ő esetében.

A pi (𝜋) a kör kerületének és átmérőjének aránya – úgynevezett irracionális matematikai állandó. Csak megközelítőleg igaz, hogy a pi = 3,14 (nem véletlenül ünneplik éppen március 14-én). Mivel pontos értéke leírhatatlan, végtelen sok tizedesjegyig lehet(ne) csak ábrázolni – erre tett Európa-bajnoki rangot érő kísérletet az autista savant Daniel Tammet, amikor a 2004. évi 𝜋-napi ünnepi rendezvényen 22 514 tizedesjegyig pontosította a pi-számot – ez neki 5 óra 9 percig tartott. A csúcstartó e téren a japán Haragucsi Akira, ő 2006-ban 100 ezer tizedesjegyig jutott – 16 óra alatt. A titokzatos 𝜋 az ókor óta erősen foglalkoztatja a különféle tudományágak kutatóit, és azóta is sokak szakmai érdeklődését kelti fel a matematikában és a fizikában használt szám, ami 3,1415926535-tel kezdődik és ismétlődés nélkül tart a végtelenig.

Danielnek elmondták, hogy születése után folyton sírt. Az anyja 18 hónapos koráig szoptatta – talán (vagy főként) azért, mert közben legalább nem sírt. És olyankor sem, ha hosszú ideig mozgatták, hintáztatták. Manapság a szakemberek úgy vélik, önmagában a hosszan tartó sírás előjelzése lehet a későbbi viselkedési zavaroknak. Kétévesen szokott rá arra, hogy a fejét ütemesen a falba vagy padlóhoz veri. A gyerekorvos magyarázata szerint ez ismert jelenség, a szorongó gyerek ezzel szokta nyugtatgatni magát – kérdés persze, ezt mennyire megnyugodva vették tudomásul a szülők. A bölcsődében csendes, befelé forduló gyerek lett. Nem látszott magányosnak, kifejezetten élvezte, ha például gyöngyöket rakosgathatott egy kis játékvödörbe. Ha nem szóltak hozzá, ritkán beszélt, de leginkább egyáltalán nem. Míg az óvónő mesélt, magában dünnyögött. Amikor pedig lett mondanivalója… Talán hároméves lehetett, amikor apja hazafelé tartva eltért a rutin útvonaluktól és kihagyott egy kanyart, Daniel azonnal bömbölni kezdett, úgy figyelmeztette.

Korán kezdett rajongani a könyvekért, és e szenvedély ragyogó nevelési (vagy fegyelmezési?) eszközt adott szülei kezébe. Ha egy-egy napon nem volt dührohama, jutalomból újabb nézegetni, lapozgatni valót vettek neki. Ha a testvére mellette játszott, sosem keresett kapcsolatot vele, csak ült és befelé figyelt: a belső csendet hallgatta. Ha semmi zaj nem volt körülötte, néha akkor is befogta a fülét, hogy így kerüljön még közelebb a csendhez.

Epilepsziás rohamai négyéves korában kezdődtek. (Ez a probléma az Egyesült Királyságban 300 ezer embert érint.) Danielnél halántéklebeny eredetű epilepsziát diagnosztizáltak, ez az angol autisták egyharmadát a serdülésig elkíséri. Ez is családi örökség náluk, a korán meghalt nagyapja is érintett volt. Ebben a zűrös időszakban a szülei olykor veszekedtek – ennek a zaja, a hangjuk, sötétkék színben égett bele Daniel emlékezetébe. Egyébként a gyógyszerek hatásosan kezelték betegségét, három év után gyógyszerek nélkül élhetett, és még a kiskamasz kor előtt teljesen rohammentes lett.

Tammetnek ma is az a meggyőződése, hogy a gyerekkori rohamok szerepet játszottak abban, hogy azzá lett, aminek ma ismerjük. Dosztojevszkijt idézi, aki így emlékezett meg a saját epilepsziás rohamának élményéről: „e néhány pillanatban olyan boldogságot érzek, amilyent rendes állapotban soha.” Másik kedvenc irodalmi példája: „Lewis Carrollról is azt mondják, halántéklebenyi görcsrohamot élt át, és (…) az átélt élmények ihlették ikonikus, híres könyvét, az Aliz Csodaországban-t.”

• Olvass bele!

Daniel nyolcévesen kezdett el szinte kényszeresen írni. A szavak, a történetek áradtak belőle, a szülei nem győzték írólappal – papírtekercsekre vetette közlendőjét. A diákkor számára 1984-ben kezdődött. Tízéves korában egyik húga egy finn kislánnyal barátkozott, attól hallotta az első idegen nyelvet, amibe azonnal beleszeretett. Az ő könyveiből kezdett finn szavakat tanulni.

Amúgy az iskolai évei alatt – ahogy visszaemlékszik – mindvégig szorongott. Egyre jobban tudatosult benne a magányossága. „Nem könnyű számomra másokat végighallgatni.” Talán ezért sem szeretett kommunikálni senkivel. Előfordult, hogy hallott ugyan minden szót, meg is értette, megfelelően válaszolni mégsem volt képes. Sokszor beszélt magában. De voltak más furcsaságai is: nem tudta megtanulni a cipőfűző bekötését, és sokáig nem sikerült megkülönböztetnie a bal, illetve a jobb irányt.

Mindez persze a távoli múlt. Daniel Tammet, az autista zseni ma világhírű író, gondolkodó. „A savant képesség bárkiben meglehet, csak ezt a legtöbben nem tudják magukban aktivizálni” – így fogalmazott Allan Snyder, az Ausztrál Nemzeti Egyetem professzora, aki megvizsgálta a két memória világbajnokságon (1999, 2000) is részt vevő Danielt, valamint a többi indulót. Megfigyeléseik eredményét a kutatók a Nature Idegtudomány című kiadványában, 2003-ban publikálták. Arra keresték a magyarázatot, hogy mi állhat a memória bámulatos teljesítménye hátterében. Ami Danielt illeti, róla azt állapították meg, hogy az agyműködése sajátos stratégiát dolgoz ki az információ kódolására, egy adott formátumba való átalakítására, rejtjelezésre, egy meghatározott rendszerbe illesztésre. Ennek egyetlen célja, hogy az információ a lehető leginkább megjegyezhetővé váljon. Snyder professzor arra a következtetésre jutott, hogy Daniel esetében a kivételes intellektuális képesség nem az agyi struktúra másféleségében keresendő. Még azt is hozzátette: „A savant (tudós) autisták általában nem tudják megmondani, hogy miként csinálják azt, amit csinálnak. Csak jön belőlük, így adódik, így bukkan elő. Daniel viszont meg tudja mondani, le tudja írni, hogy ő mit lát a fejében. Ezért annyira izgalmas, különleges eset. Ő lehet a mi Rosette-i kövünk, az agykutatók segítője a mi hieroglifáink megfejtésében.”

Daniel tíz könyvet írt, ebből (eddig) hármat magyarra is lefordítottak. A fentiekben vázlatosan ismertettük az önéletrajznak is felfogható írását. Igen jó szívvel ajánlom minden olvasó figyelmébe, de különösen azoknak, akik ilyen vagy olyan módon érintettek. Számtalan érdekességet lehet megtudni Danielről, és általában véve az Asperger-szindrómás, illetve a savant (tudós) autistákról.

Bár az életrajzinak tekinthető „kék napos” kötet hosszú köszönetnyilvánítási listával kezdődik, de csak itt, írásom végén hivatkozom rá. Az olvasó, ha teheti, gondolja végig, ki mindenkinek lehet hálás a szerző. a könyv megszületéséért. Ugyanezért érdemeli meg a fordító, Lelik Krisztina, hogy itt említsük meg az ő nevét is.

* RESTANCIA | E rovatban jelennek meg írásaink azokról a művekről, melyek a megjelenéskor valamiért a könyvkupac aljára csúsztak, de nem végleg…

Daniel Tammet: Kék napon születtem.
Egy autista zseni memoárja
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2025
Fordította: Lelik Krisztina
272 oldal, teljes bolti ár 5499 Ft,
online ár a kiadónál 4949 Ft
ISBN 978 963 452 3895

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Daniel Tammet pontosan 45 gramm zabkását fogyaszt reggelire, és anélkül el sem indul otthonról, hogy megszámolná a rajta lévő ruhadarabokat. Ha stresszes vagy boldogtalan, csak behunyja a szemét, és számol. Ugyanakkor nem csak rutinszerű kényszerei vannak. Mint az emlékezetes filmben Dustin Hoffman megformálta Esőember, ő is bonyolult matematikai műveleteket képes fejben elvégezni – a számokat alakzatokban, színekben, textúrákban és mozdulatokban látja. Ráadásul kilenc idegen nyelven beszél, sőt alkotott is egyet – nyelvtannal és mintegy 1000 szavas szókészlettel – saját használatára.
De bizonyos szempontból Daniel egyáltalán nem hasonlít az Esőemberre. Az autizmus spektrumzavarban súlyosan érintettek között gyakorlatilag egyedülálló módon nem szorul segítségre mindennapi, ügyes-bajos dolgainak intézésében. Ez a hihetetlen önállóság, és ahogy átadja, milyen érzés is ilyen rendkívüli életet élni, teszik igazán inspirálóvá és magával ragadóvá Daniel Tammet emlékiratát, amely páratlan betekintést nyújt napjaink egyik legkülönlegesebb elméjébe.