● K A R Á C S O N Y I
A J Á N D É K N A K
A J Á N L J U K ●
Ládonyi János |
A Ház a kelta keresztnél a romantikus lányregény és a misztikus kísértethistória műfaji szerelemgyereke. A szerző legelső könyvével egyszerre vállalt komoly kockázatot és ment biztosra. A téma sajátosságai miatt könnyű elcsúszni, sablonossá válni; engedni az olcsó és/vagy elkoptatott klisék csábításának. Hegedűs Noémi nem csúszott el a síkos pályán.
Szokatlanul tudatosan felépített ez a mű, érződik, hogy Hegedűs szem előtt tartotta a történet célcsoportjának vágyait és igényeit. A klasszikus (olykor évszázadok óta kipróbált) motívumokat sikeresen ötvözte a legmodernebb (technikai) elemekkel. A végeredmény, maga a sztori eleven, lüktet és köszöni szépen, működik. És mindehhez sokat tett hozzá a gondosan megválasztott helyszín
Magyarországról Anglia legendás dél-nyugati csücskébe, Cornwallba érkezik Flóra, hogy a család átmeneti távollétében vigyázzon a Cross Cottage-re. A házra, mely a kelta kereszt mellett épült. Hősünk egy összeomlott életből menekült a szigetországba. Tönkrement házasságot és egykori karriert maga mögött hagyva szembesült a nyers valósággal: életkora miatt már nemigen kapkodnak utána a munkáltatók. Bár leírva nincs, hogy a negyvenes éveiben jár, de a kissé rangon aluli munkalehetőség képében az elképzelhető legjobb mentőövet dobja neki a sors. Egy ódon, minden téglájában a történelmet hordozó házban tölthet jó minőségű időt önmagával.
A magány eleinte valóban üdítő, az épület pedig tágas és ígéretes. Csakhamar azonban fura dolgok történnek; megmagyarázhatatlan áramkimaradások, látomások – ráadásul egy démoni külsejű baba is előkerül a lépcső alatti sufniból. Florence – ahogyan az asszony a helyieknek bemutatkozik – elbizonytalanodik, amit a szomszédok sejtelmes utalásai tovább erősítenek. Éjszakáról éjszakára különös eseményeket él át a nyugalmából egyre inkább kibillenő „házőr”. A környékbeliek azért lassacskán megszokják, sőt a romantika is „ráveti hajnalpír színű felhőfátylát” a történetre. Az elmaradhatatlan szerelmi szál a talán túlzottan jóképűnek megírt Jasonnal érkezik meg. Innentől kettesben nyomoznak a házhoz kötődő Rose fordulatokban bővelkedő története után.
Hegedűs Noémi éppúgy belegyúrt egy csipetnyi Bridget Jonest Flóra figurájába, mint ahogyan tetten érünk Agatha Christie-t idéző stílusjegyeket is. A figura kellőképpen komplex, egyben szerethető karakter. Vonásaiban tagadhatatlanul testet öltenek a hungarikumok: a nyelvi különbségeken túl megjelenik a pőre honvágy, amikor egy kürtőskalács-árussal találkozva váratlanul mély érzelmek ébrednek benne. Florence finoman fanyar öniróniája nem csap át önostorozásba. Józanul ítéli meg pillanatnyi, nagyon billegős helyzetét. A szerző a (női) lélek alapos ismerője – ezért is fognak sokan és könnyen azonosulni Flórával.
A lapokon felfedezhetjük J. K. Rowling szellemiségét is, és nem csak a cornwalli helyszínválasztás miatt. A Robert Galbraith álnéven írt Cormoran Strike-sorozatban aprólékosan megénekelt miliő ismerősként köszön az olvasóra. JKR nyilván nem kizárólagosan jogosult használni a tájat háttérként, de kétségtelen, hogy a helyszín elő tudja mozdítani a könyv kedvező fogadtatását.
Az egyes szám első személyben elmesélt cselekmény ügyesen, pontos ütemérzékkel elhelyezett fordulatokon keresztül viszi magával az olvasót. Kitűnően ötvöz régit és újat, és a befogadhatóságot könnyíti a tagolás, a filmszerűen váltogatott rövid fejezetek is. Bár a befejezés kissé talányos, de ilyenkor mindig gyanakodhatunk arra, hogy készül a folytatás. Viszont igen szellemesnek találtam a templomkapura szögezett köszöntő üzenetet, amit természetesen nem mondok el…
Hegedűs Noémi színvonalas munkát alkotott első kötetével, ami nagyon olvastatja magát, egy pillanatra sem ül le, nem nehezedik el. A téli hideg, napokon tökéletesen kikapcsol, és elvisz egy ismerősen különleges világba.
Hegedűs Noémi: Ház a kelta keresztnél
Bookself Kiadó, Budapest, 2025
256 oldal, teljes bolti ár 4999 Ft,
online ár a kiadónál 4499 Ft,
e-könyv változat 3.749 Ft,
ISBN 978 615 695 606 4 (papír)
ISBN 978 615 695 607 1 (e-könyv)
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
Flóra élete zátonyra futott. Úgy dönt, a világ és a csalódások elől Anglia egy félreeső zugában, Cornwallban keres menedéket. A szerencse rámosolyog: kap egy állást, és az első hetekben egyedül kell felügyelnie egy vidéki házikót, a Cross Cottage-ot. Flórát azonnal elvarázsolja a lenyűgöző szépségű, vad cornwalli táj. Örül a magánynak, úgy érzi, időre van szüksége, hogy megtervezze a jövőjét.
A magány azonban ritka kincs az angol vidéken. Flóra hamarosan megismerkedik a szomszéd gazdaság tulajdonosaival, akik furcsán néznek rá, amikor megtudják, hogy a Cross Cottage-ban lakik. Amikor az első áramszünet után felfedez egy titkos tárolót a házban, abban pedig egy rémisztő tekintetű játék babát, érteni kezdi a szomszédok furcsa viselkedését.
A kertben álló kelta kereszt árnyékában valaki üzen: Flóra kövek közé rejtett cetlikre bukkan, és időről időre mintha megpillantana valakit az esőtől csillogó üvegajtó túloldalán. A helyiek csak annyit mondanak: novemberben hamar sötétedik, fél hatkor már jobb odabent maradni. Flóra azonban a rejtély nyomába ered, és a múlt titkainak felfedése közben talán a saját jövőjét is megtalálja…
Hegedűs Noémi bemutatkozó regénye finom humorral megírt, hátborzongató, mégis felemelő történet a múlt és a jelen kísértéseiről, lezárásról és újrakezdésről. A Ház a kelta keresztnél modern gótika és törékeny szerelem elegye Cornwall viharos, mégis otthonos vidékén.









Posted on 2025.12.20. Szerző: olvassbele.com
0