Maestro! | A Concertgebouw és a hollandok kedvence, Fischer Iván

Paddington |

Alig néhány nappal azután, hogy bejelentették, Fischer Iván nyerte az amszterdami királyi koncertterem, a Concertgebouw 2026-os díját, az intézmény rezidens zenekara élén a hollandok által nagyon kedvelt karmester a nyár derekát idézte meg három estén át a hűvös, barátságtalan időjárás ellenére. A december 5-i Mikulás-esti koncertet teljes egészében a Szentivánéji álomnak szentelték (aminek címe angolul is, hollandul is egy nyárközepi éjszakán álmodott álmot jelent). December 3-án és 4-én is ebből hallhattunk részleteket (jómagam 4-én jártam ott), de ezen a két estén Mendelssohn ismert és népszerű hegedűversenyét és Schubert Varázshárfa nyitányát is játszották.

Fischer sokszoros visszatérő a Concertgebouw pódiumán: 1987 óta rendszeresen vezényel itt, eddig több mint 150 alkalommal állt a karmesteri pulpituson – nemcsak a Concertgebouworkesttel, a rezidens zenekarral, hanem a Budapesti Fesztiválzenekarral, illetve más neves együttesekkel is. Ezeket a lehetőségeket arra is használja, hogy magyar zenészkollégákkal léphessen fel. 2022-ben például egy varázslatos estén mindhárom Bartók zongoraversenyt hallhattam. Mindegyiket másik magyar zongoraművész játszotta: Fejérvári Zoltán, Balázs János és Várjon Dénes.

Ez a régóta tartó együttműködés azt is jelenti, a közönség (és a szakma) tudja, hogy Fischer mindig valami újat, frisset visz a klasszikus estékbe, nem rutinból dolgozik – és ezt el is várják tőle. A közönség reakcióit látva az hiszem, senki nem csalódott. Én biztosan nem.

Ugyanakkor az is jól látszott, Fischer tudja, mindig akadnak kevésbé rutinos koncertlátogatók (nagyrészt kissé sznob turisták), akik rendszeresen beletapsolnak a hangversenydarabokba, ami sokakat nagyon idegesít, engem is. Erre igen elegáns megoldást talált. Pálcáját magasba tartva nem hagyott valódi tételszüneteket.

Mendelssohn mindkét most játszott műve a koncertirodalom leggyakrabban előadott darabjai közé tartozik. Talán épp ez jelenti a legnagyobb kihívást. Hogyan lehet az ismertség ellenére friss zenei élményt nyújtani? Hát, amúgy „fischerivánosan”.

Aki látta már Fischer Ivánt vezényelni, tudja: nála a zene nem csupán hangzó művészet. Ezen az estén is nyilvánvaló volt, hogy benne él a művekben. Egész testével kommunikált a zenekarral, olykor nem is kézzel vagy pálcával, hanem finoman, alig észrevehetően – egy szemöldökmozdulat vagy egyetlen ujj felemelése is világos instrukcióként működött. Különleges élmény volt, hogy a helyünkről mindvégig láthattuk profilból Fischer arcát.

Ez a fajta vezénylési stílus ritka a klasszikus világban: egyszerre rendkívül szabad és mégis fegyelmezett. Valószínűleg ez is nagyban hozzájárul Fischer interpretációjának egyediségéhez. Ugyanakkor persze a mozdulatok nem öncélúak, hanem a zenét és a művészeket szolgálják. A Concertgebouworkest és az énekesek pedig hibátlan pontossággal követték minden jelzését – ami a kölcsönös bizalom látványos jele.

A Schubert-nyitány erős kezdése volt a fantasztikus estének. Már ekkor élvezhette a közönség a mester és a zenekar tökéletes kommunikációját. A művet gyakran Rosamunda nyitányként játsszák, és kevéssé ismert, hogy eredetileg egy (azóta elfeledett) Varázshárfa című meseoperához íródott. Az ismerős dallamok remekül bemelegítették a közönséget, mondhatni Schubert volt ezen az estén Mendelssohn előzenekara – hogy a rock világában jellemző képpel éljek.

A hegedűversenyhez Vesko Eschkenazy, a rezidens zenekar koncertmestere lépett szólistaként a pulpitus mellé. Fischer itt különleges karmesteri magatartást mutatott: nem „rávezényelt” a szólistára, nem is próbálta saját karakterét rákényszeríteni az interpretációra. Ehelyett csak a zenekart vezette, figyelmesen követve Eschkenazy játékát, mintha finoman keretezné a szólista mozgásterét. Ez a megközelítés rendkívül elegáns és művészileg is tökéletes, a Mendelssohn hegedűverseny lényege ugyanis a párbeszéd.

A Szentivánéji álom vokális részei külön említést érdemelnek. Az énekszólisták és a kotta nélkül éneklő kórus együttese könnyed, fényes hangzást adott, ami nemcsak illeszkedett Mendelssohn poétikus világához, hanem gazdagította is. (Az már csak apró adalék, hogy a fellépő holland Nemzeti Ifjúsági Női Kórus művészeti vezetője is magyar, Nemes László Norbert.)

Végül hadd szóljak arról, ahogyan a Concertgebouw mindenki számára elérhetővé tette ezt a zenei élményt. A koncerthelyszín jegyárai nem szoktak alacsonyak lenni, Fischer koncertjei pedig rendszerint a magasabbra árazottak közé tartoznak (ezért például nem mentem el két Mahler-koncertjére, amire nagyon szerettem volna). Az intézmény közönségbarát gesztusa, hogy rengeteg hangversenyt élőben közvetít a klasszikusokat játszó Radio 4, vagy – ahogyan ez ebben az esetben történt – az egész koncertet rögzítették, és két nappal később vágatlanul sugározták, a műsorlapon (ami minden esetben ingyenes a szünetben kínált italokkal egyetemben) pedig külön feltüntették a közvetítés időpontját. Ez a gyakorlat azt mutatja, hogy a Concertgebouw felismeri: nem mindenki engedheti meg magának a jegyvásárlást, de mégis mindenkinek adnak lehetőséget, hogy a zenei élmény részesévé váljon. Fontos és követendő törekvés ez, szerintem.

Fotók: Eduardus Lee (EL), Concertgebouw (CG)