Csikvári F. András |
A híres közgazdász optimista: 2021-ben megjelent könyve szerint a nagyobb egyenlőség felé haladunk, nemcsak gazdasági értelemben, hanem rassz, nem és egyéb szempontok alapján is.
Thomas Piketty könyve Az egyenlőség rövid története azoknak szól, akik szeretnék megérteni, miért központi kérdés az egyenlőtlenség – és azt is, hogyan lehetne a helyzeten javítani. Bár a téma komoly, Piketty meglepően olvasmányosan, jó ritmusban vezeti végig az olvasót az egyenlőtlenségek több évszázados történetén, miközben folyamatosan rávilágít arra, hogy az egyenlőség nem álom, hanem politikai döntések és társadalmi küzdelmek eredménye.
A könyv egyik legfontosabb üzenete, hogy a nagyobb egyenlőség felé való elmozdulás nemcsak morálisan kívánatos, hanem gazdaságilag is racionális választás. Piketty nem azt állítja, hogy az egyenlőbb társadalom automatikusan gyorsabb növekedést hoz, hanem azt mutatja meg, hogy történelmileg az egyenlőbb korszakok gyakran stabilabb, kiegyensúlyozottabb növekedéssel jártak együtt. Egy kevésbé szétszakadt társadalomban ugyanis több ember jut minőségi oktatáshoz, több tehetség kap lehetőséget, és a gazdaság kevésbé válik a szűk elit érdekeinek foglyává.
Piketty érvelése szerint a túlzott egyenlőtlenségek hosszú távon nemcsak igazságtalanok, hanem kontraproduktívak is. Egyrészt aláássák a társadalmi kohéziót, másrészt torzítják a politikai döntéseket, és elzárják a felemelkedés útját a tömegek elől. Ezzel szemben az egyenlőség felé tett lépések – legyen szó adópolitikáról, oktatásról vagy tulajdonviszonyokról – stabilabb társadalmat és kiszámíthatóbb, fenntarthatóbb gazdasági pályát ígérnek.
Különösen erős a könyvben az érvelés a progresszív adózás mellett. Piketty rámutat, hogy a 20. század közepének nagy növekedési időszaka éppen a magas felső kulcsok, az erős újraelosztás és a bővülő jóléti állam idejére esett. Az adók ugyan nem tettek csodát, de korlátozták a túlzott vagyonkoncentrációt, és lehetőséget teremtettek a tömegek számára a részvételre a vagyonosodásban. Az adózás itt nem büntetés, hanem egyfajta társadalmi játékszabály: ez garantálja, hogy senki ne tudjon aránytalanul nagy hatalomra szert tenni pusztán a vagyona révén.
Ehhez szorosan kapcsolódik Piketty egyik legizgalmasabb gondolata: az öröklés rendszerének radikális újragondolása. Szerinte amíg a társadalomban elfoglalt hely jelentős része csak örökölt vagyonok alapján dől el, addig az egyenlőség puszta szólam marad. Javaslata egy olyan modell, ahol a nagy örökségeket progresszíven megadóztatják, és az így befolyó összegekből minden fiatal részesül egyfajta induló tőkében – egy „univerzális örökségben”. Ez nem jelenti a család felszámolását, hanem annak felismerését, hogy az esélyek nem dőlhetnek el a születés pillanatában. (Mondjuk mindenki kapna a 25. születésnapján 80 millió forintot.)
A könyv egyik nagy erőssége az, hogy szerzője nem fatalista: nem állítja, hogy az egyenlőtlenség a kapitalizmus elkerülhetetlen velejárója, hanem azt, hogy a társadalmak mindig is képesek voltak alakítani az intézményeiket. Az egyenlőség felé tett lépések pedig – még ha konfliktusokkal és vitákkal járnak is – hosszú távon stabilabb, kevésbé polarizált társadalmat és megbízhatóbb gazdasági fejlődést eredményezhetnek. (Nagyon jól követhető Piketty gondolatmenete, ha a nyugati társadalmaknak arra a sematikus – de meglehetősen jól leíró – eloszlási képére gondolunk, hogy 50% az alacsony jövedelműek, minimális vagy nulla vagyonnal; 40% rendelkezik stabil jövedelemmel és már valamilyen vagyonnal, megtakarítással; és marad a felső 10% [abból is különösen a felső 1%] hatalmas vagyonnal és jövedelemmel.)
Az egyenlőség rövid története így egyrészt beszél a múltról és a statisztikákról, másfelől pedig gondolkodásra hívó, jövőorientált esszé is arról, milyen társadalomban szeretnénk élni. (Ami 2021-ben még optimistává tette Pikettyt, az a magyar kiadás megjelenésekor már erősen kétségessé vált. – A szerk.)
Thomas Piketty: Az egyenlőség rövid története
Fordította: Fáber András
Corvina Kiadó, Budapest, 2024
400 oldal, teljes bolti ár 6490 Ft,
online ár a kiadónál 5192 Ft,
e-könyv változat 3679 Ft
ISBN 978 963 136 9472 (papír)
ISBN 978 963 136 9854 (e-könyv)
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
A világhírű francia közgazdász új könyvében a 18. századtól kezdve vizsgálja a kapitalizmus kialakulását és különböző korszakait. A világ működésének fenntarthatóságát egyértelműen a vagyoni-tulajdoni egyenlőtlenségek csökkentésében és az arányos teherviselésben látja, mint amilyen a progresszív adózás vagy a túl nagy vagyonok öröklési rendjének módosítása.
„Piketty az egyenlőség fogalmát tágabban kezeli: nemcsak a jövedelem és a tulajdon, hanem a nemek és rasszok szempontjából is vizsgálja. Azzal, hogy az egyenlőtlenségről az egyenlőségre helyezi a hangsúlyt, azt sugallja, nemcsak kíméletlen kritikára van szükség, hanem hatékony gyógymódra is.” The New York Times









Posted on 2025.12.10. Szerző: olvassbele.com
0