Megzakkant, borzalmakkal zsúfolt világunkról hogyan lehetne pontosabb, elrettentőbb, valósabb képet rajzolni, ha nem a vétlen áldozatokat állítjuk középpontba? Egy eltorzult értékrendű társadalom első kárvallottjai mindig a gyerekek.
Janja Vidmar sokoldalú író, de elsősorban az ifjúsági irodalom lelkes művelője. A Fekete varjú is tekinthető ifjúsági regénynek, ha a legfontosabb szereplők életkorát nézem. Más oldalról viszont a legkeményebb, legkegyetlenebb háborús regények egyike. Laza szerkezetűnek tűnik, de az egymástól távoli helyszínek, sorsok találkoznak Londonban, ahol végül is választ kapunk a legfontosabb kérdéseinkre.
Az egyik főszereplő, Jan, Szlovéniában él családjával. Mindene az úszás, sikeres, boldog, fiatal. Húga, Taja szereti az iskolát, élénk eszű, csacsogós kislány. Legjobb barátnője, Urška. A családi idillbe váratlanul csap be a hír: apa, aki Angliában dolgozik, kapott egy ötéves megbízatást, lakást bérelt, és a család kiköltözik hozzá. Jan az úszást, Taja Urškát nem akarja otthagyni, de a gazdasági kényszer mindent felülír. Jan szerint az apjuk migránst csinált belőlük, de hiába a fiú minden lázadozása, a családfő akarata a mérvadó.
A másik cselekményszál, melynek főszereplője Híba, Szíriából indul, egy Rakkához közeli kis faluból. (Rakka Aleppótól keletre fekszik, Szíria északi részén, a török határtól nagyjából 200 kilométerre) A síiták, szunniták, keresztények, kurdok, kormányerők, Iszlám Állam kavargásában mindenki lő mindenkire, mindenki harcol mindenki ellen. Híba családjának menekülnie kell, a falujukat lerombolták. A kiskamasz lány elveszíti a szüleit, testvéreit, mindenkit, de rendületlenül halad Nyugat felé, mert úgy tudja, hogy testvére, Dzsunaid is Londonban van. A család teljesen szétszóródott, mindenki máshol és másképp járja a poklot. A lány passiója a légvonalban is több mint háromezer kilométeres út, határokon, hegyeken, folyókon át, többnyire gyalog. Az ő sorsán keresztül láthatjuk a migráns-lét minden kiszolgáltatottságát, nyomorúságát. De abból már otthon is kapott leckét. „…Híba hallgatta a kisbaba szuszogását. Tizenhárom évesen már meg tudta különböztetni az életet üdvözlő lélegzetet a búcsúzótól.”
Aztán a napokig, hetekig, hónapokig tartó gyaloglás során hozzácsapódott egy családhoz, őket követte – végig Európán. „Az emberek szétszóródtak az út menti árkokban és a fák között. Férfiak átkozódtak, a távolban szirénák jajveszékeltek. A határát lezáró országot Szlovéniának hívták. Híba teljes szívéből gyűlölte.”
A család számomra legmegdöbbentőbb története Szavidé, aki Híva öccse. Amikor a család szétszóródik, és ő a falujuk romjai között bujkál, az Iszlám Állam (IS) karmaiba kerül. Gyermekkatonát csinálnak belőle. Ennél cinikusabb gondolatot még nem olvastam-hallottam. A gyermekkatona azért jó, mert keveset eszik és könnyen pótolható. Szavid ezt tanulta kedvenc tanítónőjétől: „Ne térj le az igaz útról… Ne ölj asszonyt… Ne ölj gyereket… Ne ölj idős embert… ismételtette vele… Isten megtiltotta a gyilkolást, a felebarátod iránti szeretetet viszont támogatta.” Szavidot elkapja a faluját végigfésülő csapat, és elviszi az IS egyik kiképzőtáborába. Ab, azaz Apa veszi gondozásába. Minden hibáért fájdalmas büntetés jár. „Ki akar mártír lenni? – kérdezték az új tanáraik. Aki jelentkezett, az csokoládét, pénzt vagy egy új tornacipőt kapott. A legmerészebbek egy új biciklivel is eldicsekedhettek. Amikor aztán egyik napról a másikra eltűntek, egy másik mártír kapta meg az új biciklit… Milyen sok mártír, tűnődött, vajon mindannyiuknak lesz helye a paradicsomban?”
Az oktatás az iszlám legszigorúbb szabályai szerint történt. Bombákat, gránátokat raktak össze, szereltek szét. Lőni tanultak. Cikkcakkban rohanni, hogy a golyó ne találja el őket. „Tanítói fokozatosan kiszorították az elméjéből a képeket azokról az emberekről, akikkel együtt élt, és akikben megbízott. És akiket szeretett. Már senkit sem szeretett. Abut, az egyetlen apát, és Istent szolgálta.” És aztán a totális agymosás és kiképzés után jön a végső próbatétel. Egy gyilkosság, ami az Iszlám Államban nem kuriózum. A fogoly, akit elébe hurcoltak, és le kellett lőnie, saját édesapja.
„Lőj, fiam… – mondta halkan a fogoly. – Apu… – Célozz – ismételte meg ugyanolyan halkan a vörös szakállas, az egyetlen igazi Apa.” Ez olyan pillanat, mint Krisztusé Pilátus előtt. „Mi hát az igazság?” Megoldás sem itt, sem ott nincs. Vidmar viszont két dologgal teszi felejthetetlenné a jelenetet. Nagyon fontos, hogy nem tudjuk meg: Szavid meghúzta-e a ravaszt. Melyik Apa győzött? Így a pillanat időtlenné válik, örök kérdéssé, örök dilemmává. „Szavid térde alig észrevehetően megroggyant. Abban a pillanatban megértette, hogy a két apának, apunak és a vörös szakállasnak, egy és ugyanaz a fia.”
Tegyük hozzá azt a tényt, hogy ezek az emberi mivoltukból kivetkőzött iszlám-katonák az Iszlám Állam bukása után elmenekültek nyugatra, és békésen (és rejtve) élik életüket azóta is. Csak a véletlen buktathatja le őket: például egy jezidi nő Londonban, az utcán felismerte elrablóját-kínzóját-megerőszakolóját, feljelentette, és csak ezután kellett bíróság elé állnia.
A harmadik szál Csecsenföldről indul. Ez nagyon laza fonallal fűződik a fő sorsvonalhoz. Nura, a csecsen lány üdvözli vlogján a hallgatóit, nézőit, és énekli az egyetlen igaz csecsen himnuszt, a Halál vagy szabadságot. „Anyáink népet és hazát szültek. Bátran fölkeltünk hívó szavukra, nincs isten az Istenen kívül.” Nura lábát egy akna vitte el, már a második orosz–csecsen háború után. Az ő története úgy kapcsolódik az előzményekhez, hogy Nura édesapja elmenekül az oroszok elleni bukott háború után, és az Iszlám Állam katonájaként bukkan fel, Szavid édesapjának kivégzési jeleneténél. Nehéz megérteni, hogy ez a sík miért került a regénybe, és miben/mivel erősíti az egészet. Azonban egy dologban feltétlenül segít: árnyalja a címet. „Nurától a fekete csecsen özvegyekről sem fogsz hallani, a sahidokról, a hosszú kaftánban járó mártír asszonyokról. Olyanok, mint valami fekete varjak. Fölveszik a lőszerrel teli hátizsákokat, és a levegőbe röpítik.” Ám fekete varjaknak hívják az Iszlám Állam katonáit is. Akár Szíriában, akár Csecsenföldön – jelenlétük a halál közelségét jelzi.
A fekete varjú a cigány mitológiában a halál hírnökeként jelenik meg. Képes egybeköti a múltat a jelennel és a jövővel, de több is annál. Figyelmeztetheti kiválasztottját a halál közelségére, és segíthet, hogyan tudja elkerülni.
Fekete varjú Híba is, aki Londonban is hidzsábban jár. Jan édesapját megtámadják a metrón, majdnem megölik, a merénylő „Szíriáért!” kiáltással hívja fel az akcióra a figyelmet. Itt és így kapcsolódik össze Jan és Híba sorsa. A két migráns ösztönösen ellenségek, habár semmit nem ártottak egymásnak. Híba fél és menekül, Jan, akit összevertek marokkói menekültek, az egyszerűbb megoldást választja. Szeretne bosszút állni a gyengébben. Ezer kilométereket tettek meg, hogy gyűlölhessék egymást. Habár ez elsősorban Janra vonatkozik, aki gyűlöletéhez társakat is talál. Amikor kihallgatják a rendőrségen viselt dolgai miatt, akkor maga is rátalál az önazonosító gondolatra: „Talán egy kicsit én is tétováztam. Nem a jó és a rossz között, hanem aközött, hogy ki vagyok, amikor egyedül vagyok, és ki vagyok, amikor a haverokkal vagyok.” Ezt minden kamasz elmondhatná, hiszen nem ő az egyetlen, aki rosszat tesz, vagy viszi magával a banda lendülete.
Nagyon nehéz és egyben nagyon fontos könyv Janja Vidmar regénye. És ne gondoljuk azt, hogy csak a migráns lét, a háborús pokol miatt. A mi gyermekeink is naponta megvívják harcaikat, melyeknek nagy része arról szól, hogy lehetetlen körülmények között élik iskolai életüket. A harminc fő fölötti osztálylétszámok, az elavult felszerelések, a lerohadt iskolák, a gyermekellenes állami gondozás mind-mind egyfajta pokol. Nem olyan erős, nem olyan kegyetlen, de pokol az mégis. Ezért kell olvasnunk nagyon figyelmesen Vidmar regényét, aminek torokszorító hatásához feltétlenül hozzájárul Rajsli Emese fordítása.
Nagyon rokonszenves a Metropolis Media gesztusa, hogy az ő nevét a címlapon tüntette fel, sőt az utolsó lapok egyikén felsorolta korábbi fordításait. Egyre több kiadó tette magáévá ezt a gyakorlatot – nagyon helyesen.
Janja Vidmar (© Založba Pivec)
Janja Vidmar: Fekete varjú
Fordította: Rajsli Emese
Metropolis Media Kiadó, Budapest, 2025
262 oldal, teljes bolti ár 6490 Ft,
online ár a bookline.hu-n 5517 Ft,
e-könyv változat 6490 Ft
ISBN 978 963 551 2485 (papír)
ISBN 978 963 551 2492 (e-könyv)
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
Híba, a szíriai háborúból menekülő fiatal lány végül eljut Londonba, ahol próbál beilleszkedni az új iskolába és a számára idegen életbe. Itt keresztezi útját Jan, aki maga is keresi a helyét – mígnem a metróban elkövetett terrortámadás mindkettejük sorsát gyökeresen megváltoztatja. Jan apja a támadás áldozatául esik, és a fiú minden haragját, csalódását Híbára zúdítja. A gyűlöletből gyökerező indulatok olyan események láncolatát indítják el, amely mindkettőjük, barátaik és családjuk életét végérvényesen megpecsételi.
A két fiatal története csupán egyetlen szála annak a sűrűre font, világokat összekapcsoló mesének, amelyben feltűnnek londoni huligánok, az Iszlám Állam kiképzőtáboraiba hurcolt gyerekek, háborús és válsággócok menekültjei, s azok, akik a balkáni útvonalon keresnek menedéket.
Janja Vidmar megrendítő, kegyetlenül aktuális regénye egyszerre lélektani dráma és éles társadalmi látlelet, ami kérdez, felkavar, és arra késztet, hogy újragondoljuk, mit jelent biztonságban élni – valamint embernek maradni.
Olvass bele 
Posted on 2025.12.09. Szerző: olvassbele.com
0