Egy nő hangja a sötétségből | Scheer Róbert: Nagyanyám könnyebb álmot ígért

Riedl Annamária |

A Nagyanyám könnyebb álmot ígért dokumentum-naplóregény: női hangon meséli el a holokauszt lidérces valóságát. Nem egyszerűen a borzalmak leírása, hanem egy túlélés története – és nem is akármilyen túlélésé. Meisels Erzsébet, „Pici” – Scheer Róbert nagyanyja – írja meg a lapokon saját életét: a szülőfaluját, a deportálás kegyetlen valóságát, majd az újjáteremtett életet.

Erzsébet néha kétségbeesett, máskor reménykedő hangon beszél arról, amit átélt. A vonatút, a visszatérés a világba: rémálom. Mindössze 21 éves és 33 kilós, amikor kiszáll a vagonból. De a világ számára már nem ugyanaz. Az emlékező sorokból érződik a döbbenettel vegyes iszonyat: a jelenet, amikor egy csecsemőt dobnak ki a vagonból, de az is mellbe vág, amikor Scheer szavai idézik fel Erzsébet monológjait. Ez a rész különösen erősen hat, mert a szörnyűségek sora nem csupán attól fájdalmas, amit elmond, hanem attól, hogy személyes: Pici mintegy tollba mondja a szerzőnek az emlékeit.

A mű elején azt olvassuk: „ez a könyv olyan, mint egy hollywoodi film, de valójában teljesen más.” Ekkor már sejthető, hogy valami hiteles és rendkívül torokszorító történet kezdődik. Nem véletlen az indító álomszerű hollywoodi kép. Scheer így vezeti fel a nagymama életének kettősségét: az álmok világát, ahová vágyott, és a valóságot, ami bármiféle forgatókönyvnél kegyetlenebb volt. A „jó filmre” utaló bevezetés kontrasztja azzal, amit Erzsébet átél, erősíti az elbeszélés súlyosságát.

Különösen értékessé teszi a könyvet a felépítése, amely két részre tagolódik. Az első rész Erzsébet emlékeit dolgozza fel regényes formában, amit Scheer Róbert írt, átvéve a női perspektívát, míg a második rész az eredeti naplórészletek reprodukált másolatát tartalmazza. Ez az elrendezés lehetővé teszi, hogy egyszerre érezzük a lírai, visszaemlékező mesélést, és ugyanakkor találkozzunk az eredeti kézírású dokumentum borzongató hitelességével.

• Olvass bele!

A mű legfontosabb erénye talán, hogy nem engedi elveszni a reményt. Bár Erzsébet fiatal lányként szembesül a pokollal, visszatérve képes ismét felépíteni magát, szerelemre talál, családot alapít, és új életet kezd Nagykárolyban. A visszatérés nem pusztán fizikai, hanem lelki újjászületés is, habár nem mentes a küzdelemtől. A könyv üzenete szerint a szabadság nem jár automatikusan, nem ajándék, hanem cél, amiért naponta küzdeni kell.

Az írás hasonlítható Anne Frank nagyon ismert naplójához, hiszen mindkét (eredetileg nem sejtett közönséghez szóló) mű arról beszél, amit egy fiatal lány átél. Erzsébet írása nagyon valóságos: benne van a trauma, a fizikai éhség, a félelem, a jogfosztottság, de megjelenik benne a túlélésre sarkalló makacsság is.

Technikailag finoman bánik a szerző az elbeszélés fonalával. Nem dramatizál túl, nem művészkedik feleslegesen; hagyja érvényesülni a szöveg őszinteségét. A letisztult stílus megragadja az olvasót. Nincs túlírás, mégis minden egyes részlet érezhetően súlyos: mintha Erzsébet vallomásaiban az olvasó közvetítő nélkül részesülne, mintha minden gondolatát, emlékét vele osztotta volna meg.

Az érzelmi hullámzás kézzelfogható, minden megjelenik a lapokon: szomorúság, düh, megbékélés, szeretet. És Pici nem csak a múltat idézi fel, elrendezi a személyes és családi örökséget is. Mivel az unoka dolgozza fel, ez azt is jelenti, hogy a családi trauma nem temetődik hallgatásba, nem marad néma. Átörökítik, ezáltal hangot kap, és talán tanulságul szolgál mások számára is. A könyv üzenetet is hordoz: Scheer figyelmeztet, hogy az emberiség nem tanult a holokausztból. A „sorsvesztés” veszélye ma is jelen van a vallási, etnikai vagy politikai indíttatású üldözések hátterében.

A képmellékletek és a naplórészletek reprodukciói hitelesítik az egészet; vizuálisan is megerősítik, hogy amit lapozgatunk, nem megszerkesztett fikció. Minden fotó, minden kéziratlap kapu a múltba, amin keresztül közelebb kerülünk Erzsébethez, a rezdüléseihez, a félelmeihez és a reményeihez.

Az olvasmányélmény sokszor megrázó, néha lélegzetelállító, és mindvégig lebilincselő. Az olvasó időnként megáll, hogy feldolgozza a részleteket – a deportálást, a vonatozás képsorait, a visszatérés letargiáját. Mégsem csupán a szenvedés hangja szól belőle. Az egészet átjárja a túlélésvágy, a szeretet, a megértés is.

Nagyon erős élmény, hogy Scheer nem hagyja a nagymamát egysíkúan, „csak túlélőként” látszódni, hanem bemutatja teljes emberként és nőként: megelevenednek Erzsébet érzései, vágyai, családi indíttatásai. Az unoka tollával megformált mű egyszerre tisztelgés és emlékeztető. Emlékeztet minket arra, hogy az igazság nem veszít súlyából az idővel, és hogy az emlékezés – különösen, ha az emlékező személy túlélő nő – minden korábban megismertnél nagyobb erejű.

Scheer Róbert:
Nagyanyám könnyebb álmot ígért.
Női sorstalanság
KAS Kiadó, Budapest, 2025
224 oldal, teljes bolti ár 4990 Ft,
online ár a kiadónál 4490 Ft
ISBN 978 615 691 5016

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Meisels Erzsébet saját szavaival mondja el történetét, ami úgy kezdődik, mint egy hollywoodi film, de valójában más.
Az Erdély szegélyén, a Partiumban született nőt 1944 nyarán deportálták Auschwitzba, ahonnan tovább hurcolták más táborokba. A 21 éves, 33 kilóra fogyott lány a vonaton ismeri meg majdani, nála 13 évvel idősebb férjét. Mindketten elveszítették családjukat, s visszatérve Nagykárolyba, új életet kezdenek. 1946 december 25-én születik egyetlen fiuk, Scherer Iván.
A szerző női perspektívából írott naplóregénye drámaian figyelmeztet arra, hogy a szabadság nem a sors magát értődő adománya, hanem cél, melyért minden nap meg kell küzdenünk.
A könyv második része az eredeti napló reprintjét tartalmazza.