Gunnar Helgason: Anya megkattant (részlet)

1. A kihallgatás

Anya megkötözve és betömött szájjal ült a konyhaszéken, és tágra nyílt, rémült szemmel kérdőn meredt rám. Úgy tűnt, nem érti, mi történik. Úgy tűnt, fogalma sincs, miért kötöztem meg, és miért világítok az arcába a lámpával, mint egy kihallgatáson.

– Megígéred, hogy nem kiabálsz, ha kiveszem a szádból a konyharuhát? – kérdeztem jéghideg hangon.

Bólintott, és a szeme megtelt könnyel. Láttam, hogy mindjárt elsírja magát. Remek. Három héten át én bőgtem miatta, most rá került a sor. Egy hét volt hátra a születésnapomig, és azt akartam, hogy tökéletesen sikerüljön. Addig le kellett zárnom ezt az ügyet.

Kioldottam a tarkóján a csomót, és amint kikerült a konyharuha a szájából, szipogva megkérdezte:

– Stella drágám, mit csinálsz? Miért viselkedsz í…

– Pszt! Itt most én kérdezek! – kiáltottam. Nem akartam kiabálni. Nyugodt és higgadt akartam maradni, és választ akartam kapni a kattant anyámtól. Választ arra, hogyan volt képes így elárulni. Ekkor lépett be Palli bátyám a konyhába.

– Pszt! Itt most én kérdezek! – kiáltottam. Nem akartam kiabálni. Nyugodt és higgadt akartam maradni, és választ akartam kapni a kattant anyámtól. Választ arra, hogyan volt képes így elárulni.

Ekkor lépett be Palli bátyám a konyhába.

2. Anya, a kattant

– Még mindig a konfirmációs vacsoráról beszéltek? – kérdezte Palli. Felkapcsolta a lámpát a konyhában, majd a hűtőszekrényhez lépett, hogy tejet vegyen elő. Félmeztelenül, mint mindig.

– Jaj, Palli, egyszer az életben vegyél fel valamit! – szólt rá Anya fáradtan, és felállt. Palli nem válaszolt. Anya nyugodtan odajött hozzám, a fejemet finoman a két kezébe vette, és azt mondta:

– Drága Stella, ne haragudj. Csak nagyon büszke vagyok a kislányomra. Nem magától értetődő, hogy ez problémamentes, és nagyon boldog vagyok. Érted?

– Mi a gond? – kérdezte Palli tejbajuszosan. Amint hazaért az iskolából vagy a kézilabdaedzésről, mindig rövidnadrágot vett fel. CSAK rövidnadrágot. Aztán kifosztotta a hűtőt.

– Tulajdonképpen mi történt azon a konfirmációs vacsorán? Mert hát, Stella, már három hete emiatt őrjöngsz!

– Mindenkinek elmondta, hogy… hogy… á, semmi!

– Mélt oldibálsz mindig Anyával? – kérdezte Siggi, aki egy barna, barcelonás pólóban szintén megjelent a konyhában. Ugyanolyan koszos volt, mint mindig. Mintha mindennap sárban hemperegne iskola után. Vagy talán az iskolában?

Néha azt is nehéz volt észrevenni, hogy szőke a haja. Amikor Siggi reggel felvette a barcelonás pólót, az még rendesen kék és vörös volt, mostanra viszont barna lett. Odahúzott egy széket a szekrényhez, ahol a kekszet tartjuk, és felmászott rá.

– EGYÁLTALÁN NEM ORDIBÁLOK MINDIG! – ordítottam.

– Pontosan! – hümmögött Palli. Hallottam, hogy Apa lép be a bejárati ajtón.

– Most nincs keksz – közölte Anya. – És Palli, ezredszerre kérlek, vegyél fel egy pólót! Mindjárt vacsorázunk.

Megfordultam, és legszívesebben eltűntem volna, el ebből az értetlen családból, de Apába botlottam, aki éppen a konyha felé tartott.

– Csak lassan, lassan – mondta, és megdörzsölte a kordbársony nadrágja alatt a sípcsontját, ahol nekiütköztem, és közben letette a bevásárlószatyrokat a padlóra. Annyit se mondtam, hogy bocsánat, csak megpróbáltam elsuhanni mellette.

– Anya, Stella mélt ilyen mélges? – kérdezte Siggi, és becsukta a szekrényke ajtaját. Letettem arról, hogy kimenjek a konyhából, Anya felé fordultam, és keresztbe fontam a karomat.

– Na, Anya, miért vagyok ilyen mérges? – kérdeztem vádoló hangon, és szúrós tekintettel Anyára meredtem. Gondoltam, hogy most majd megtörik. Térdre rogy, és zokogva kér bocsánatot. A két fiú meg Apa mind Anyára nézett.

– Jaj, Stella drágám, már mondtam, hogy ne haragudj – sóhajtott. Oké, bocsánatot kért, de az nem elég. Nem rogyott térdre előttem.

– Nem érdekel! Egyáltalán nem lett volna szabad elmondanod, és ezt már nem lehet meg nem történtté tenni. Most már mindenki tudja!

– Nem, nem, dehogy, csak a nők. Tudod, hogy mi, nők bizalmasan kezeljük egymás titkait, és… – tiltakozott Anya, és úgy kacsintott rám, mintha valami titkos klub tagjai lennénk.

Pedig egyáltalán nem, így félbeszakítottam:

– Bizalmasan!? Haha!!! Bizalmasan elmondtam neked, te pedig… nem mindenkivel akartam közölni. Csak veled!

– Micsodát? – kérdezte Siggi és Palli kórusban.

– Megjött a vérzése! – bökte ki Anya, mielőtt még leállíthattam volna.

– ANYA!!!

– Oké! Akkor gratulálok, vagy… nem kéne? – mondta Palli bizonytalanul. A bátyám tizenhat éves, és általában az önbizalom szobra. De most nem az.

– Vélzés!? Kélsz egy tapaszt? Hozok egy tapaszt! – mondta Siggi. Leugrott a székről, és a kacatosfiók felé vette az irányt, ahol a sebtapaszokat tartjuk.

– Nem, nem kell tapasz! – mordultam Siggire.

– Nem, Siggi, nem olyan vérzés. Tudod, hogy honnan jön az a vérzés, ami Stellának most megjött? Hát a…

– ANYA! – hörögtem, hogy leállítsam, mielőtt túlságosan belelendülne. Kérdő tekintettel nézett rám. Siggi forgatta a szemét. Elege lett abból, hogy kiabálok.

– Stella drágám, ez az élet természetes része. Miért ne lehetne róla beszélni?

– Kata, szívem… – kezdte Apa, de Anya csak nyomta tovább: – Elvégre én is szoktam vérezni. Minden nő szokott, ez természetes dolog.

– Stella most mál nő lett? – kérdezte Siggi meglepetten. Nem is csoda. Hisz csak tizenkét éves voltam. Nála hat évvel idősebb. Illetve már majdnem tizenhárom, hogy pontos legyek.

– Kata, szívem, nyilvánvalóan kellemetlen ez neki – mondta Apa nyugodt hangon. Köszi, Apa. Apám, az egyetemi tanár megszokta, hogy akkor is higgadtan beszéljen a dolgokról, amikor mások már jól felhúzták magukat.

– Jó, dehát, Erlingur, muszáj, hogy… szóval muszáj, hogy meg tudjuk beszélni a dolgokat a családban, nem? És Stella, drágám, ne légy ennyire érzékeny és öntudatos. Te sem vagy más, mint a többi lány – mondta Anya fáradtan.

– Nem vagyok más? NEM VAGYOK MÁS? – kiabáltam, de eszembe jutott, hogy igaza van Sigginek, hogy örökké ordibálok. Dacosan a családomra pillantottam. Palli és Siggi meg sem mert szólalni.

– Hát persze, hogy ebben a tekintetben olyan vagy, mint minden más lány, és örüljünk neki. Így értettem – magyarázta Anya olyan nyugodtan és kedvesen, amennyire csak bírta. Mintha szögesdrótot húzogattak volna át a fülemen.

– Ó, máj gád!!! – mondtam, és úgy értettem: Képtelenség veled beszélni!

– Figyelj csak, szívem – szólalt meg Anya, és szavait Apához intézte. – Beszéltél a szomszéd Hannival a jakuzziról?

Hát persze, válts csak témát, mintha mi sem történt volna. Anya ebben zseniális.

– Nem, de.… holnap beszélek vele – hümmögte Apa, és felém fordult. Lehajolt, átfogta a vállamat, szürkéskék szemével a szürkéskék szemembe nézett, és nyugodtan azt mondta: – Természetesen átlagos lány vagy, Stella drágám, ugyanakkor egészen egyedi is. Ez a legjobb kombináció, nem? – Azzal megpuszilt, felállt, a hűtőhöz lépett, és azt kérdezte: – Ki kér hamburgert?

– Én! – kiáltotta Siggi. Az iménti beszélgetés nyilvánvalóan véget ért.

– Addig nincs vacsora, amíg mindenki fel nem öltözik ebben a házban! – közölte Anya. Palli a fejét csóválta, fürtjei körbetáncoltak az arca körül. Anya csüggedten nézett Apára, segítséget remélt tőle, de Apa éppen a bevásárlószatyrokból pakolt ki, és úgy tűnt, hogy nem hallja. Anya rám pillantott. Gyűlöletteli szemmel néztem rá, ő pedig olyan tekintettel nézett vissza, amit nem tudtam mire vélni. Vagy bocsánatot kért a szemével, vagy úgy nézett rám, mintha teljesen megkattantam volna. Pedig nem én kattantam meg.
Ő volt a kattant. A kattant Anya.

Fordította: Patat Bence

Gunnar Helgason: Anya megkattant
Figura Könyvkiadó, Budapest, 2025
216 oldal, teljes bolti ár 4799 Ft