Tekints a saját jövődbe! | dr. Meskó Bertalan: Térkép a jövőhöz

Marosán György |

Mint egykori jövőkutató nagy érdeklődéssel vettem kezembe dr. Meskó Bertalan könyvét. Belelapozva lelkesedésem először kicsit lelohadt, ám amikor olvasni kezdtem, újra feléledt. Ugyanis, bár esik szó az előrejelzés matematikai és egyéb módszereiről, de a könyv igazi újdonsága: a jövőképalkotás és a jövőfürkészés fontosságának bemutatása.

Ez azonban nem csupán a szakemberek, hanem mindenki számára nélkülözhetetlen. Ennyiben a könyv célcsoportja eltér a jövőkutatással korábban foglalkozók körétől, jóval szélesebb annál. Egykor tudósok, szakemberek vagy politikai elemzők hobbija volt, majd egyre inkább kötelessége lett a jövő felderítése, amit a társadalmi élet, vagy egy nagyobb szervezet, de nem ritkán az egész emberiség szemszögéből végeztek el. Ez a könyv viszont főként az egyének és a családok szemszögéből közelít a jövőhöz. A szerző – a mesterséges intelligencia egészségügyi felhasználásával hivatásszerűen foglalkozó jövőkutató – kifejezetten azt a célt tűzte ki maga elé, hogy „olyan hasznos eszközöket mutassak be, amelyek segítenek … a lehetséges jövők megtervezésében a magánéletben és a munkában egyaránt”.

Ez a célcsoportváltás teszi különösen fontossá a könyv elolvasását mindenki számára. Ezért ajánlom nem pusztán figyelmes végigolvasását, hanem a könyvben említett és bemutatott módszerek kipróbálását is. A szerző ugyanis nemcsak kedvet csinál, de segítséget nyújt és – ezen keresztül – ösztönöz is mindenkit, hogy körbejárja és felrajzolja saját jövőjének alakulását. Ilyen módon nem egyszerűen megismerkedhetünk azzal a jövővel, ami felé sodródunk, hanem – beleképzelve magunkat 15 évvel későbbi énünkbe – elgondolkodhatunk azon, vajon a felsejlő jövő milyen mértékben megfelelő számunkra, képesek és hajlandók leszünk-e illeszkedni ahhoz, ami jön.

A könyvvel való ismerkedést célszerű Iglódi Csaba bevezetőjének elolvasásával kezdeni. Ebből meggyőzően kiderül az írás sajátos – a jövővel foglalkozó más művektől megkülönböztető – egyedi előnye. A Térkép a jövőhöz – napjaink emberének a jövőhöz fűződő viszonyát ugyanis két rendkívül fontos szempontból alapvetően átformálhatja. Egyfelől arra készteti olvasóját, hogy önmaga számára térképezze fel saját jövőjének „lehetőségeit, félelmeit, reményeit”. Másrészt, ráébreszti arra, hogy vágyott jövője nem egyszerűen megérkezik, hanem azt saját döntéseivel maga hozza létre.

Annak érdekében, hogy az olvasó megismerkedhessen jövőjével, a könyv egész sor gyakorlatias módszert mutat be, és alkalmazásukat szemléletes példákkal teszi könnyebbé. Ezek szinte csábítanak arra, hogy egyiket-másikat az olvasó saját maga kipróbálja. Így növelhető és javítható jövőképességünk, ami hozzásegíthet ahhoz, hogy – mondjuk 15 év múlva – elégedettebbek legyünk saját helyzetünkkel.

Ennek érdekében a szerző azt tanácsolja bátran fogalmazzunk meg a személyes jövőre irányuló kérdéseket önmagunk vagy éppen gyermekeink számára: „Milyen lesz a jövőbeli éned öt év múlva? Tíz év múlva? Harminc év múlva?”. Majd, a kapott válaszok tükrében gondolkozzon el azon, mai érzései szerint oda jutott-e, ahova szeretett volna? S ha nem, abban milyen szerepet játszik, hogy eddig még nem tette fel magának ezt a kérdést. És még inkább az, hogy eddig még nem gondolkodott el azon: „Milyen módon tudnál most befektetni a jövőbeli énedbe?”

A könyvet éppen ez a személyes érintettséget kiemelő megközelítése teszi különösen érdekessé a jövőt elemző legtöbb íráshoz képest. Ahelyett, hogy a lehetséges jövőket pusztán másokkal vitatkozva mutatná be, arra akarja az olvasót rávenni: foglalkozzon egy kicsit többet a saját jövőjével. Ennek érdekében képzeletbeli időutazásra invitálja az olvasót. Ahhoz, hogy megértsük ennek fontosságát, a szerző szembesít a különös kérdéssel: „Miért nem használunk térképet a jövőhöz, és miért nem fordítunk több időt arra, nagyobb léptékben gondolkodjunk arról, mi vár ránk?” Miért van az, hogy jóval kevesebbet foglalkozunk a jövővel, mint a múlttal? A szerző három magyarázatot kínál erre a kérdésre: „mert keveset tanulunk a jövőről, mert szorongást kelt, és mert a jövő ismeretlen”. Nos, valóban, a bennünket körülvevő világ, a média és az iskola, a család és a baráti kör sokkal többet foglalkozik azzal, ami a múlt héten vagy az elmúlt években, sőt még azzal is, ami évszázadokkal korábban történt, mint azzal, milyen világ is vesz minket körül nemsokára.

• Olvass bele!

Sok időt fordítunk arra, hogy a múlton gondolkozzunk (amit értelemszerűen nem befolyásolhatunk), viszont a jövővel, ami életünket sok tekintetben meghatározza, nem foglalkozunk fontosságának megfelelően. Holott a jövőt mi magunk teremtjük. Ha tehát a születő jövő nem felel meg igényeinknek (ez elég gyakori) – a jelenséget nem kizárólag, de jelentős mértékben az idézi elő, hogy bár mi alkotjuk meg, de keveset foglalkoztunk azzal: milyen is lehet. A szerző ennek indokaként sokféle választ kínál fel, de bennem a könyvet elolvasva egy további különös szempont vetődött fel: rádöbbentem, hogy már a jövő sem a régi.

A jövő elképzelését ugyanis megnehezítik az ún. kulturális vakfoltok – amelyek nem kizárólag az átlagemberekben találhatók meg, de tekintélyes szakértőkben is. A könyv számos, óvatosságra intő példáját mutatja be annak, hogy a jövőképet készítőknek – miközben a problémák valamelyikére összpontosítanak –, elkerüli a figyelmét, ami éppen a szemük előtt zajlik.

Meggyőző példaként mutatja be Meskó doktor a Disney által rendezett A jövő háza kiállítást, ami 1957 és 1967 között volt látható, és igen nagy visszhangot váltott ki. Ez megtapogathatóan mutatta be, hogy az otthonok milyen új – a házi munkát megkönnyítő – futurisztikus eszközökkel, automatákkal, robotokkal lesznek nemsoká felszerelve. Azonban – mint azt a szerző kiemeli – a kiállítás számtalan szemléletes tárgya egészében azt üzente: „a nőknek otthon a helyük …. és hiányzott a gondolat, hogy a nők is jelen lehetnének a munkaerőpiacon vagy hogy a férfiak is kivehetnék részüket a háztartási munkából.” Hasonlóképpen, a jövő körülményeinek átélését napjainkban sem kizárólag az egyre újabb kütyük elterjedésének előrejelzése teszi lehetővé, mint inkább annak bemutatása, hogy milyen mértékben változtatja meg az élet hétköznapjait.

A jövőbeli énünk és a számunkra majdan leginkább megfelelő jövő megalkotását azonban megnehezíti az ember örökölt pszichológiai beállítódása: mert a jelenbeli előnyöket mindig hajlamosak vagyunk fontosabbnak érezni, mint a jövőbelieket. Ennek következtében pedig, a rendelkezésre álló források felosztásánál a jelent mindig előnyben részesítjük a jövővel szemben. Mivel az elmúlt évszázad dinamikus gazdasági és társadalmi fejlődése felértékelte a jövő fontosságát, a társadalmak bizonyos, törvényeken alapuló automatizmusokat alakítottak ki – például a nyugdíj-rendszerek központosított finanszírozása formájában. Ezek az átlagembert rákényszerítették arra, hogy törődjön többet saját jövőjével. Napjainkban ennek a módszernek az alkalmazása tovább nehezedik: a jövő elég kaotikusnak látszik, és ez az egyéni jövő-formálást még fontosabbá teszi.

Az elvégezhető jövőgyakorlatokat próbálgatva különös ellentmondással szembesültem: a mai fiatalok az iskolában több évig tanulják a történelmet, persze ez nem csak rájuk érvényes, így voltak ezzel a szüleik is. Vagyis megismerkednek a múlttal (honnan jöttünk?), de szinte egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogy milyen jövő felé lépegetünk vagy éppen sodródunk (hová tartunk?) Ezt a gyakorlatot többnyire a közismert Churchill-idézettel igazolják: „Minél messzebb tekintesz vissza a múltba, annál tovább látsz előre a jövőbe”. Ám napjainkban sok mindenre kiterjedő történelmi átrendeződés résztvevői (vagy elszenvedői) vagyunk. Ebben a helyzetben pedig legalább olyan fontosnak tűnik tisztán látni 15 évvel későbbi önmagunkat, vagy éppen elbeszélgetni 2040-es énünkkel, mint beleképzelni magunkat egy 1552-es egri hős vagy egy 1848-as honvéd helyébe.

A könyv feltett kérdéseire adható válasz végiggondolása hozzásegítheti az olvasót ahhoz, hogy megszerezze a könyvben által propagált mentális időutazás képességét – akár egy konkrét szakma gyakorlójaként, akár gyermekek szülőjeként, akárhol is él hazánkban. A mentális időutazás fogalmát a szerző Theodor Suddendorftól, a téma neves szakértőjétől kölcsönözte, aki ezt így határozta meg: „az embernek arra való képessége, hogy rekonstruálja a múltbeli és elképzelje a lehetséges jövőbeli eseményeket … reflektáljon a múltra és fontolóra vegye a lehetséges jövőt.” Arra biztatom tehát az olvasót, hogy fogadja meg a szerző tanácsát és induljon el gyermekével vagy éppen szüleivel, társával vagy testvéreivel erre a mentális időutazásra.

A jövővel való „foglalatosságunkat” megkönnyítheti – bár részben meg is nehezítheti –, hogy szinte a könyv magyar és angol változatának megjelenésével egyidejűleg a jövőkép-alkotásba fokozatosan bekapcsolódott a mesterséges intelligencia. Ennek eredményként akár az is lehetséges lesz, hogy az MI olyan asszisztenssé váljon, ami (vagy mondjam így: aki?) kézen foghatja az egyént és bevezetheti saját jövőjébe. Már elérhető egy olyan webes platform (a Future You), amelyik lehetővé teszi, hogy „jövőbeli énünk személyre szabott változatával cseveghetünk úgy, hogy az általunk megadott információk alapján az MI valósághű beszélgetőpartnert hoz létre.” Az MI tehát – mint valami általunk generált barátunk – kész a személyes jövőnkről beszélgetni velünk. Ez azonban komoly figyelmeztetés is egyben: ha nem akarod, hogy gyermeked kihagyjon saját jövőjének a felfedezéséből, kezdj el te beszélgetni vele. Ehhez azonban szinte nélkülözhetetlen a Térkép a jövőhöz kitartó tanulmányozása.

A jövővel való foglalkozásnak van még egy további előnyös hatása: „akik interakcióba léptek a jövőbeli énjükkel, nagyobb valószínűséggel hoztak olyan döntéseket, amelyek hosszú távon szolgálták a jólétüket.” A könyvben olvasható elemzések meggyőzően bizonyítják: „[h]a képesek vagyunk meglovagolni a változások hullámait, követjük a trendeket, és próbálunk aktívan részt venni az alakításukban, rengeteget nyerhetünk” – mármint az általános életminőségünk, az egészségi helyzetünk vagy akár a társadalmi sikereink terén. Ám Meskó doktor soha nem mulasztja el hangsúlyozni: a jövő sokféle szálon futhat. Ez az oka, hogy – bár nem szerepel a könyvben – de olvasása közben többször is eszembe jutott Weöres Sándor néhány sora, amelyek nagyon szemléletes képet rajzoltak a múlt és a jövő közötti különbségről:

„Ó, a jövendő könnyű lobogója!
minden jöhet: üdvösség, kárhozat.
Ó, a múlt domborművü koporsója
a sokból egy történt, nincs változat.”

Meskó Bertalan dr.:
Térkép a jövőhöz.
Jövőkutatás mindenkinek
Motivációs könyvek Iglódi Csaba ajánlásával
Partvonal Kiadó, Budapest, 2025
256 oldal, teljes bolti ár 6999 Ft,
online ár a kiadónál 6300 Ft,
e-könyv változat 4899 Ft
ISBN 978 963 609 1743 (papír)
ISBN 978 963 609 1804 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Dr. Meskó Bertalan orvosi jövőkutató munkája izgalmas és egyedi: azt vizsgálja, hogyan alakítják a fejlett technológiák az orvoslás és az egészségügy jövőjét. Kutatóorvosként új szakmát teremtett, hogy összekösse a klinikai gyakorlatot a jövőkutatás módszertanával.
A Térkép a jövőhöz című új könyvében most a jövőkutatás módszereit teszi érthetővé és elsajátíthatóvá mindenkinek. A jövő elemzése ugyanis nem csak szakértőknek való. Ez egy olyan készség, ami bárki számára elérhető, és különösen fontos a gyors technológiai változásokkal és temérdek információval teli világunkban. Elengedhetetlen, hogy a jelen legégetőbb kihívásait megértsük, és foglalkozzunk a klímaváltozással vagy a mesterséges intelligencia térnyerésével, de a legnagyobb veszély dr. Meskó szerint az, ha elveszítjük a reményt a jövő iránt. Ha úgy hisszük, hogy a jövő rajtunk kívül történik, és sem befolyásolni, sem megérteni nem tudjuk, akkor lemondunk róla, még mielőtt elérne minket.
Miközben a jövőt sokan egyetlen, előre meghatározott útnak gondolják, valójában többféle jövő létezik, és a könyv tudományos alapú, de gyakorlatias és könnyen alkalmazható eszközöket kínál arra, hogyan készülhetünk fel rájuk. Ha képesek vagyunk kívánatos jövőképeket megfogalmazni és már ma elkezdeni dolgozni ezek megvalósításán, akkor nemcsak a saját életünket irányíthatjuk tudatosabban, hanem a közösségeink vagy a szakmánk jövőjére is hatással lehetünk. Így lehetőségünk nyílik olyan jövőt teremteni, ahol a legjobb ötleteink, értékeink és céljaink valóban kibontakozhatnak – a munkában és a magánéletben egyaránt.

„A szerző megtanít minket arra, hogyan tekinthetünk a jövőbe úgy, hogy annak részesei, alakítói, és ne elszenvedői legyünk. Mindannyian szert tehetünk erre a képességre, és mindannyiunknak jót tenne.” Gyárfás Dorka író, újságíró, a könyv szerkesztője