Ezernél is több színű világ | Vészits Andrea: Ábris és az azúrkék patkány

H. Móra Éva | 

Ugyan mi közös lehet egy kísérleti patkányban és egy kisfiúban? Több, mint gondolnánk. Legalábbis Vészits Andrea új gyermekregényében így van. Egész röviden: mindketten mások.

Azúr – a nevét kis „gazdája”/barátja, Ábris adja a színe alapján – egy kísérleti laboratórium ketrecének lakója. Egy nap furcsa anyagot fecskendeznek belé, amitől megváltozik a színe. Emiatt aztán a társai kiközösítik, nem játszhat velük, elmagányosodik. Ráadásul néhány nap múlva, hogy megvizsgálják a színváltozás pontos okát, a kísérlet vezetői fel akarják boncolni… Ezt a szörnyűséget már Ábris tudja meg, ugyanis az ő édesapja is a labor dolgozója. Azonnal nagyot dobban a szíve, és mentőakcióba kezd, persze titokban: a szülőknek nem szabad megtudni, hogy mire készül! Egyrészt tudja, hogy nincs joga meghiúsítani a kísérletet, másrészt súlyosan allergiás minden szőrös és tollas állatra – tehát Azúrra is. Esetében az allergia nem pusztán súlyos rohamokkal jár, hanem elszigetelődéssel is: majdnem minden osztálytársának van háziállata, ezért nem is találkozhat velük. Szülei nagyon féltik, szigorú felügyelet alatt tartják, nem járhat sehova, a szabadidejét otthon tölti.

Különös szokása még Ábrisnak a falra rajzolás. Otthonuk falait már telerajzolta színes filctollaival, de az ügyeletes orvosi rendelő falát is kidekorálja, sőt később egy garázs falát hívogatóan hófehérnek találja… Nem ám csak tárgyak kerülnek ki tolla alól, hanem például allergiás köhögését is megrajzolja. Több helyen is a valamikori estimese-sorozat varázsceruzája jutott eszembe, Ábris kirajzolásainak is varázsereje van…

Ilyen módon ér hát össze ennek a különös állatkának és e nagyon különös kisfiúnak a története. Azt mondanom sem kell, hogy furcsaságaik miatt jókora szorongással is küzdenek mindketten (Ábris a szorongást is ábrázolni tudja). A szerző igen jól szerkeszt; lassanként kapunk magyarázatot arra, ami kezdetben mellbevágóan érthetetlen volt: miért kell minden tárgynak árnyalatnyi pontossággal megnevezni a színét? Például itt: „Vitte a krétákat is, és rajzolt egy malacrózsaszín-kénsárga-tengerkék-opálzöld-karmazsinpiros-püspöklila-lóbordó ugróiskolát…” S ha még csak a tárgyaknak lenne színük! Ábrisnak a kórházi szúrós szag sárga, a köhögés padlizsánlila, a várakozás órái értelemszerűen ólomszürkék – és így tovább. Kiderül az is, amit korábban egyáltalán nem értettünk: miért van anya meggypiros autójában mindenből kettő? A szülők és nagyszülők konfliktusának forrása esetében lesz igazán izgalmas a késleltetés – Vészits erre is csak utalgat, lassan, apránként…

A mentőakció részleteiről és kimeneteléről hadd ne meséljek, inkább a regény további – vonzó! – érdekességeire térnék át. Igen, vonzó. Mert írhatnám, hogy a szerző a természet iránti alázatra neveli a kis olvasókat, inti a szülőket, hogy ártalmas a túlféltés, a békére való törekvésre figyelmeztet minden családtagot, és általában az elfogadás és a kompromisszumkészség fontosságát hangsúlyozza. Írhatnám akár így is, de akkor nemcsak közhelyes lenne a megfogalmazásom, hanem egyenesen elrettentő.

• Olvass bele!

Vészits Andrea regényében ezt mind megtaláljuk ugyan, de bájos történetbe ágyazva, karakteres és rokonszenves szereplőkkel – Bölecz Lilla igen kedves illusztrációin –, lírai érzékenységű szöveggel. Micsoda szép részlet ez is (Ábris az erdőt járja nagymamájával): „A levegő éles volt és sűrű, megtöltötte a tüdejét és tisztára söpörte. A füle meg tele lett madárcsicsergéssel és a lombok szüntelen susogásával. Az erdő belé áramlott és nem maradt benne másnak hely. A legkülönösebb érzés volt, amit valaha is érzett. Rengetegzöld-érzés. […] – Benne vagyok az erdőben és az erdő bennem van.” Eddig félelemmel tekintett a kisfiú a természetre, hiszen tudta, hogy ott szőrös és tollas állatok élnek. Bizalmatlan volt a nagyszülei kertje iránt is, ahol a madarakon kívül mókus is tanyázik, s főleg a ház iránt, ahol két kutya és két macska lakik. Édesanyja a féltés következtében már mindent ezen a szemüvegen keresztül lát, a nagyszülők vadszőlővel befuttatott házát megpillantva így jajdul fel: „– Jesszusom! […] Ezt nem hiszem el! Kész bogártanya!” A túlféltő szülők (a szaknyelv helikopter- vagy borostyánszülőknek nevezi őket) tipikus sirámait is megismerjük az édesanya szavaiból: „De hát mi mindent megteszünk érted. Amit csak tudunk. És még annál is többet. Nekünk csak az a fontos, hogy neked jó legyen. Hát nem szeretsz minket? Nem szeretsz engem?”

Ábris a nagyszülői házba kerülve merőben új dolgokat is megtapasztal – fizikailag és szemléletben is. Az elfogadás filozófiáját nagyanyja fogalmazza meg a legszebben. Az ő lassú, szemlélődő világlátása merőben különbözik az állandóan tevékenykedő, mindig aktív nagyapáétól is. „Ha az ember túl sokat dolgozik, kevesebb idő jut a családjára, a barátaira vagy arra, hogy csak úgy éljen. Én az egyensúlyban hiszek, de különbözőek vagyunk és mindenkinek más a jó. – Ezzel Ábris is egyetértett. Bárcsak mindenki így gondolná! Mennyivel egyszerűbb lenne.” Ugyanez a nagymama mulatságos sztorikat mesél Ábrisnak édesanyja gyerekkori csínytevéseiről, ha el akarja terelni a figyelmet a kisfiú félelmeiről. Érdemes kitérni e tüneményes nagyszülők nevére is: a vászonkalapos, szikár termetű nagymamát Ducinak hívják, a nagypapa neve Böbe (!). A kert mókusa Csajkovszkij, az egyik cica neve pedig Tű.

A kisfiú számára nemcsak a világ nyílik ki a nagyszülők házában, de óriási jellemfejlődésen is keresztülmegy. Ne feledjük: úrrá lesz saját betegségén, hogy a veszélybe került kis állatkát megmentse. Közben sokszor kell füllentenie szüleinek, és ez nem kevés lelkiismereti gondot is okoz. Vészits felelősségre inteni sem felejt el: az allergia, asztma nem játék, csak óvatosan! (Ezt persze szintén finoman, a cselekménybe szőve teszi.)

S egy igazi különlegesség: nem csupán a „mindentudó elbeszélő”, hanem a kis patkány szemszögéből is megismerjük az eseményeket. Időről időre megtörténik ez a nézőpontváltás, igen szórakoztatóan és tanulságosan.

Végigolvasva a könyvet erős késztetést éreztem, hogy megszámoljam az előforduló színárnyalatokat. Nem tettem, de biztatom a kis olvasókat, tegyék meg helyettem ők, olvasás közben. Játéknak sem utolsó! Elolvasni viszont mindenképpen ajánlom, a szó átvitt értelmében is sokszínű ez a regény.

Vészits Andrea: Ábris és az azúrkék patkány
Illusztrációk: Bölecz Lilla
Abszolút könyvek sorozat
Pagony Kiadó, Budapest, 2025
160 oldal, teljes bolti ár 3590 Ft,
online ár a kiadónál 3231 Ft
ISBN 978 963 587 8383

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Ábris csak egy percre ugrik be apával a munkahelyére, de ez épp elég arra, hogy a mosdóban összefusson Azúrral, a kék patkánnyal, aki egy kísérletből szökött meg. A fiú súlyos szőrallergiája ellenére úgy dönt, megmenti a kisállatot. Elég hamar egyértelművé válik, hogy nem rejtegetheti örökké kis szegedi lakásukban, így Ábris felveszi a kapcsolatot a nagyszüleivel, akikkel jó ideje nem találkozott.
A nagyszülők elburjánzott kertjében végül nemcsak Azúr talál szerető otthonra, de Ábris élete is megváltozik: miközben madártejet eszik, biciklizni tanul, barátságot köt kutyával-macskával, és a csillagos ég alatt alszik, ráébred, hogy a világa kinyílt és tele van kalanddal. És talán a családja is közelebb kerül a békéhez…