Kirándulás a kamaszok világába | Beszélgetés Háy Jánossal készülő könyvéről

Xénia EU |

Háy Jánosnak, az Európa Könyvkiadó szerzőjének évente legalább egy, olykor két kötete is megjelenik. 2024-ben került a könyvesboltokba a Boldog boldogtalan című regénye és a Negyven év című verseskötete, ez utóbbi az 1976 és 2016 közötti időszak verseit szedte csokorba.
Könyveinek bemutatóira sokan kíváncsiak. Rendszeresen jár író-olvasó találkozókra, irodalmi beszélgetésekre, számtalan interjú és podcast készül vele, drámáit folyamatosan játsszák a színházak. Prózaköteteiben széles spektrumon jeleníti meg a társadalom különböző szintjeinek szereplőit, rávilágítva problémáikra, esendőségükre, mindennapjaikon keresztül festi le érzéseiket és gondolataikat, örömüket és bánatukat. Az Európa Kiadó a még készülő, új kötetével kapcsolatban kereste meg kérdéseivel a szerzőt. 

Ősszel jelenik meg új regényed, A csokimikulásos lány. Már a cím hallatán  sok mindenre gondol az ember, összeszalad a nyál a szájában, de végső soron csak a fantázia szabhat határt a találgatásoknak, miről fog szólni.
Ez egy kis kirándulás a kamaszok világába. Csatározás a felnőttekkel, ismerkedés a szerelemmel és az ijesztő jövővel. Valami ilyesmi lesz benne. Meg sok olyan pillanat, ami azt hiszem, mindenkinek ismerős, aki emlékszik még arra, milyen gimisnek lenni, milyen a tanárokkal hadakozni, milyen rettegni attól, hogy a szüleink megtudják, milyen jegyeket kaptunk, milyen az, amikor senki nem elégedett velünk, a végén persze már mi magunk sem.

Már kész a regény, és csak az utolsó simítások vannak hátra? Egyáltalán be lehet valaha is fejezni egy regényt? Vagy akárhányszor átolvassa, folyton javítgatná az ember?
Nyilván írója válogatja, hogy ki miképpen viszonyul a készhez: úgy, hogy az tulajdonképpen még megérdemelne egy kis munkát, csak nincs időnk rá, vagy biztosan érzi, hogy eddig tartott. Én az utóbbiak közé tartozom. Nagyon biztosan tudom, hogy én már egy betűt sem tudok hozzátenni a szöveghez. Azt azonban nem tudom eldönteni, hogy ez belefáradás a munkába, vagy pedig a készreírtság bizonyossága. Remélem, az utóbbi.

***

„Az ősemberek nem voltak boldogtalanok, gondoltam, mert mindenki ott volt egy kupacban, és néha éhesek voltak, de nagyon örültek annak, amikor jóllaktak, szomorúak voltak, ha betegek voltak, vagy ha valaki meghalt, aztán újra összebújtak, és tudták szeretni egymást, mert nem lehetett nemszeretni, a nemszeretés volt a halál. Aki nem szeretett, az elveszítette a többiek melegét és kihűlt a világból.
Mindenki az akolmeleget akarja, mert ott olyan, hogy otthon vagy, hogy akkor olyan, mintha nem lettél volna kiűzve az édenkertből. Hogy megkapjuk ezt a meleget, mindenre képesek vagyunk. Elfogadjuk az akollakók véleményét a dolgokról, és mi is azon a véleményen leszünk. Elfogadjuk azt a hierarchiát, ami az akolban uralkodik, és elfogadjuk a nekünk megajánlott helyet.
Mi is részei akarunk lenni a melegnek.” (Részlet a regényből)

***

Az egyik legtermékenyebb magyar szerző vagy, ezért talán nem buta a kérdés, hogy a regény írása közben kipattantak-e a fejedből további regényötletek vagy versdarabkák, amiket feljegyeztél ide-oda?
Amikor valamiben benne vagyok, akkor csak és kizárólagosan arra koncentrálok: ha bármi ötletem, gondolatom van, azt mindig a készülő munkába forgatom bele. Amikor valamivel elkészülök, vagy épp pihentetni akarom, akkor tudok másra is odafigyelni. Egy-egy írásmű létrehozása olyan erőteljes koncentráció, hogy nagyon nehéz lenne valami másra is figyelni.

Az emberek általában nyáron mennek szabadságra, pihenni. Te nyáron tervezel-e belefogni újba, folytatni valami megkezdett másik munkát?
Én mindig valamilyen munkában vagyok benne. Amikor A csokimikulásos lány meg fog jelenni, már – ahogyan különben most is – valami máson töröm épp a fejem. A belső működés nem feltétlenül fedi a megjelenés ritmusát, és nekem az a legfontosabb, hogy mindig azzal legyek szinkronban, ami belül zajlik. Ez az alapfeltétele a jó műnek, de korántsem a biztosítéka. Merthogy ilyen biztosítékok sajnos nincsenek.