Lovag, regény | Robag Solkim: Arthur

Paddington |

Robag Solkim első regénye témájául egy mindenki által jól ismert főhőst választott, Arthur királyt. Vajon lehet-e ma olyan fantasy regényt írni, ami újat mond az olvasónak? Egy rajongói oldal, a Camelot is My Home szerint 1850 és 2016 között nem kevesebb mint 567 regény született a legendás uralkodóról – csak angolul.

És ebben a számban nincsenek benne a más műfajú alkotások, mint például a Gyalog galopp vagy a belőle készült, a magyar színpadokat is meghódító Spamalot. Sőt Camelot címmel is íródott musical, amelynek Broadway bemutatóján Richard Burton és Julie Andrews alakította Arthurt és hitvesét, Guinevrát. Nem is folytatom.

Ugyanakkor a megfejthető álnevű szerző úgy döntött, hogy a mondakörből nem a jól ismert történeteket választja, hanem Arthur életének végéről, a kereszténységet elhagyó uralkodóról ír. A pogányság és kereszténység konfliktusa fontos és meghatározó az uralkodó sorsában, és ezzel több tucat történet foglalkozik, ám célzottan az idős királlyal mindössze néhány. Az idősödő király már nem hajszolja a dicsőséget – saját belső békéjét és a tudást keresi. A korszakba ellátogató fantasy szerzők ezt a nézőpontot eddig elhanyagolták. A harcos király, a Kerekasztal létrehozója ebben a regényben csak viszonyítási pont, a visszaemlékezés tárgya.

A történet 537-ben játszódik, a híres camlanni csata előtt. A legendák szerint ez egy hosszú, békés időszak vége Britanniában. (Bár a történészek szerint ebben nagyjából annyi lehet az igazság, mint a szegények között rangrejtve járó Mátyásról szóló mesékben.) Az angolszászok, pontosabban az anglik és a szászok háborúra készülnek. A békére vágyó Arthur pedig elküldi lovagjait birodalma három csücskébe, a briton, gael és pikt törzsekhez, hogy megerősítse a szövetségüket. A regény Artúr végzetének napjáig követi a királyt, amikor is az utolsó párviadalt Mordreddel vívja. Solkim részletgazdag módon idézi fel a kor hangulatát, a korabeli életmódot, a csata előtti feszültséget és a népek közti kulturális különbségeket.

• Olvass bele!

Ám ez a részletgazdagság és a váltakozó nézőpontok felborítják a mű ritmusát. A regény első harmadát, sőt felét nagyrészt hosszú belső (vagy hangos) monológok, leírások uralják. A cselekmény lassan indul el. Ráadásul ellenmondásos a szereplők bemutatása: legtöbbjük csak nagy vonalakban rajzolódik ki, annak ellenére is, hogy hosszasan monologizálnak. A párbeszédek (sajnos) nem hús-vér emberek beszélgetésének érződnek, gyakran inkább azt a benyomást keltik, hogy a szerző (és nem a hősök) előre megfogalmazott gondolatait akarná acélvésővel az olvasó agyába vésni.

Nagy hangsúlyt kapnak a misztikus elemek, ami még nem lenne baj – emlékezzünk Merlin stiklijeire (Mark Twain) –, csakhogy ezek nem épülnek be szervesen a cselekménybe. Talán azt a célt próbálják szolgálni, hogy a feszültséget fokozzák, ám ez nem mindig sikerül. A történetet olvasva ugyanakkor vissza-visszatérően gondoltam arra, hogy Robag Solkim jól ismeri a Kerekasztal lovagjairól szóló történeteket és azok népszerűségét – ám alapvetően csak eszközként használja ezeket/őket. A szereplők gondolkodásmódja túlságosan modern – ez még lehetne ugyan humorforrás –, ám ettől túl gyakran válik hiteltelenné a történelmi atmoszféra.

Nem tudtam eldönteni, hogy a szerzőt alapvetően a Monty Python szarkasztikus humora ihlette-e meg, vagyis paródiának szánta-e a regényt. Egyik-másik szereplő megnyilvánulása azt sugallta, mintha RS látogatást tett volna Spamalotban.

De talán nem túl hajmeresztő a gondolat, hogy Robag Solkim üzenete kifejezetten a mának szól. Nézzünk körül: most, egy hosszú békés időszak végén nagyon is közelinek tűnik egy egész világunkra veszélyes, éleződőben lévő konfliktus lehetősége. Ennek viszont ellentmond a szerző által szinte kínosan idiótának mutatott szereplők egyik-másik szinte humoros megszólalása. Ellenben máshol a szöveg átcsap valami mély belső utazásba. Hogy ez a kétfelé húzó eredmény szándékos-e, azt nem tudom, abban viszont egészen biztos vagyok, hogy a kéziratnak jót tett volna egy erőskezű, szigorú – és a szerzővel nagyon őszinte – szerkesztő, aki kigyomlál elég sok mindent, például a barokkos körmondatokat és a logikai bukfenceket.

Azt sem tudom, érdekes lehet-e ez a regény az Arthur mondakör rajongói számára – én magam nem tartozom közéjük. Ám kétségtelen, hogy Robag Solkimnak sikerült egy sokszorosan lerágott csont legkevésbé megcsócsált részét kiválasztania, és újszerűen feltálalnia.

Robag Solkim: Arthur
Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2024
400 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 2993 Ft,
e-könyv változat 3000 Ft
ISBN 978 615 616 8931 (papír)
ISBN 978 615 616 8962 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Kr. után 537-ben járunk, a hajdani, skóciai Camlann település mellett vívott híres csata évében, amelyben a mitikus Arthur király életének legnehezebb párviadalát vívja Mordreddel, aki felett ugyan győzelmet arat, de ő maga is halálos sebet szerez.
A történet egy héttel a csata napja előtt kezdődik. Az idős Arthur számára a háborús idők már réges-rég a múlt ködébe vesztek, mostanra békére vágyakozó bölcs, akit már leginkább az élet nagy rejtélyei foglalkoztatnak, semhogy lelkesíteni tudná a közelgő veszedelem és a vele járó dicsőséges vérengzés.
Három hős indul útnak, három különböző irányba a felföldi britónok, gaelek és piktek földjén, akiknek küldetését a regény valósággá varázsolva követi nyomon ama végzetes napig, amikor megtörténik, amit elkerülni valójában lehetetlen…
Arthur gondolatai: Ha nem találod az életben az igazságot, akkor keresd az igazságban az életet. Mert a sorsa elől csak úgy menekülhet halandó, ha egyszersmind beteljesíti azt.