A valóság és a szellőszárnyú képzelet | Majoros Nóra: Boszorkány a lovardában

kistibi |

Ha az embert általános iskolai magyartanárnak vezényelte a sors, és aktívan űzi a hivatását, egy feszítő bajt bizonyosan érez: az általános iskola szinte teljes időtartama alatt óriási hiány van gyerekeknek szóló szövegekből. Nem azt mondom, hogy klasszikusainkat nem kell megtanítani, de azért ebben mértéket kellene tartani. A nyolcadik osztályban jutunk el a 20. századi irodalomig, vagyis a gyerekeink olvasás helyett több száz éves nyelvi képződményekkel birkóznak. Olyan ez, mintha a zene tanítását nem gyermekdalokkal, népdalokkal kezdenénk, hanem Wagner-operával vagy Bartókkal. Az oktatásirányítás ezt évtizedek óta nem képes megérteni.

Ahelyett, hogy arra lennénk büszkék, hogy a 20. század végi, 21. század eleji magyar gyermek- és ifjúsági irodalom hemzseg a remekművektől, melyek a mai gyerekek nyelvén beszélnek, a ma problémáit ábrázolják, mi még mindig Nyilas Misit és Baradlay Jenőt vagyunk kénytelen tanítani.

Majoros Nóra műve, a Boszorkány a lovardában vérbeli gyerekregény. A ma nyelvezete, a mai gyerekek gondjai-bajai, a ma iskolája, a mai társadalom jelenik meg egy élvezhető, fordulatos történet tükrében. A célközönség pedig a nyolc-tizenkét éves korosztály.

Miért jó ez a könyv? Mert egy csomó tipikus probléma jelenik meg, mely a gyerek korosztály nagy részét érinti. Nézzük a fontosabbakat. Szakács Irén, a történet főhőse elvált szülők gyermeke. Elég nehéz megszoknia, hogy mostantól két családja van. A szülők válása után új iskolába kerül, az új osztályban rögtön a közösség peremére sodródik, mert duci alkata kiváló céltáblát nyújt a gúnyolódni akarók számára. A nevére sem büszke. Hogy lehet valakit Szakács Irénnek hívni? Habár valószínű, és sokan úgy vagyunk vele, hogy szépen belenövünk a nevünkbe, azért az sem ritka, hogy felnőttként nevet vált az ember. Irén, becenevén Iri, a történet folyamán eljut addig, hogy nemcsak elfogadja, de büszke is lesz rá.

Amit Iri az ábrázolt időszakban megél: olyan költőiséget hordoz, hogy megdobogtatja az olvasó szívét. Iri nagyon érzékeny kislány. Ránéz a valóság egy elemére, és fantáziája rögtön mesébe burkolja. Rossz élményt őriz a közelükben lakó ősz hajú, villogóan kék szemű asszonyról, akitől megriad, s a képzelete rögtön boszorkánynak láttatja. Amikor édesanyja esküvőjére mennek: „Iri elkomorodott. Végignézett anya barátnőin. Szépek voltak, mint a tündérek, csilingelt a nevetésük. És akkor Iri hirtelen megértette. A barátnők pontosan tizenketten voltak.” Ez, természetesen azt jelenti, hogy a kék szemű szomszéd asszony, a tizenharmadik boszorka borzasztó veszélyt jelent számukra, hiszen Csipkerózsikával is mi történt. Szól is édesanyjának, hogy meg kellene hívni a nénit. Anya természetesen nem érti: miért hívna meg egy vadidegen embert? Vagyis a kiskamasz lány életkora ellenére mindezt valóságként éli meg, és ez a fajta érzékenység ugyan lehet hátrány, de nem biztos, hogy csak az. Lovakat rajzol, mesebeli lényeknek láttatja őket, mesébe illő nevekkel. Hercegcsizma és Selyemsörény. A regénynek gyönyörű ez az íve is: a fantáziából műalkotás születik.

Ami Iri életében különösen fontos, négy terepen történik meg. A legnagyobb biztonságban természetesen otthon van, édesanyjával és nevelőapjával, akit nagyon szeret. Itt mindent megkap, legfőképpen a szeretetet és a segítséget. Édesapjához is „kötelező jelleggel” kell járnia kéthetente. Ez már kényesebb helyzet, mert édesapját nagyon szereti ugyan, de az ő új párjával, Viviennel nincs eléggé kibékülve, pedig Vivien mindent megtesz, hogy Iri jól érezze magát. Még ennél is barátságtalanabb terep az iskola. Az osztály két sztárja, Annaróza és Dorina rögtön kipécézi Irit, és mindig tudnak olyan szituációt teremteni, amivel halálra sértik.

Életének negyedik helyszíne a Táncos-tanya – a biztonságos otthoni fészek után talán ez a legfontosabb. Az is hamar kiderül, hogy Györgyi, akit Iri boszorkánynak vél, éppen a tanya tulajdonosa. S mivel kilesi, hogy Iri titokban az iskolából elhozott almákkal eteti a lovait, egyezséget ajánl: „A Táncos-tanya nem lovarda, és én nem vagyok lovasoktató. Már csak kedvtelésből tartok lovakat, meg egy rokonom miatt. Ezt tudnod kell, nehogy olyat várj tőlem, amit nem tudok megadni.” Így hát Iri életében új szakasz kezdődik, a Táncos-tanyai, ami a későbbiekben majd segít közelebb hozni a valóságot a fantázia csoda szép világához. Majoros Nóra nagyon ügyesen építi fel, ahogyan a boszorkánynak vélt Györgyiről nagyon apró lépésekben derül ki, hogy valójában kicsoda. Ezt nem illik elárulnom, pedig tényleg nagyon izgi.

• Olvass bele!

A regény legerősebb íve számomra az, ahogyan a vágy diktálta fantáziaképektől eljutunk a valóságig, illetőleg annak a felismeréséig, hogy nem csak képzeletben lehet nagyszerű örömre lelni. Iri először csupán az íróasztal mellett teremt lovakat magának. Szépek, gyönyörűek, táltosok ezek, de „csak” rajzként léteznek. Amikor átmegy a Táncos-tanyára, ott kezdetben csak lócitromot lapátolhat. Később már vezetheti kötőszáron a lovat. Sok-sok munka után és igen sokára juthat el az igazi örömig, ami csak az igazi lovasnak adatik meg. „Az ütem, amikor a ló vágtára váltott, olyan volt, mintha felült volna a szél szárnyára. A másodperc tört részéig tartott csak a csoda, de Iri tetőtől talpig megtelt örömmel… A következő pillanatban Guba patája rádobbant a föld hátára. Iri eszmélt, megszorította a combjával a lovat, csípőjével követte a vágta ütemét.”

Mindez csodaszép, de időnként iskolába is kell menni. Az új iskola mindenképpen nehéz. Nem csak az a baj, hogy el kell hagyni a régi közösséget, ahol már megküzdött státusza van, otthagyni a barátokat, az igazi baj, hogy Iri nem tudja, mire számíthat. Helyet egy olyan kislány mellett kap, aki egyáltalán meg sem szólal. Iri azt hiszi, hogy a padtársa süketnéma, és meg akarja tanulni a jelelést. Aztán kiderül, hogy Boró teljesen egészséges, beszél, „de ezeknek nem hajlandó megszólalni”. Úgy tűnik, hogy „ezek” alatt Annarózát és Dorinát érti. Lassanként barátság szövődik közöttük. Az itteni ültetési rend másik nagy előnye, hogy Boróval nem lehet fecserészni óra alatt (mint a barátnőjével az előző iskolában) így Iri jegyei folyamatosan javulnak.

Az iskolai minitársadalom megjelenítése azonban (mivel a regény 2025-ös) igen kevéssé hiteles számomra. Ezért Iri iskolájának, osztályközösségének leírását inkább a romantikus történetmesélés kategóriájába sorolhatjuk. Gyakorló tanárként tudom, hogy mennyire jó lenne, ha csak ennyi tűzoltást kellene elvégezni egy ötödikes osztályban, mint amennyiről itt olvasunk. Ebben az osztályban ugyanis majdnem mindenki jó, Annaróza és Dorina keveri ugyan a dolgokat, de nincsenek bunkók, nincsenek verekedések, nincsenek olyan szintű konfliktusok, amelyek a közösséget rendszeresen cibálják a vállalhatatlan szintre.

Mégis – visszatérve az életből a mű világába – összességében nagyon jó gyermekregényt kapunk, azzal az üzenettel, hogy a világon a legfontosabb dolgok az alkotás és a szabadság. Iri képregényt készít, ő rajzolja meg, Boró írja a szövegét. Emberi tulajdonságokkal ellátott állatok a szereplők, a mintát természetesen az osztálytársaikról veszik. Megmutatják, felolvassák az osztálynak, hatalmas a sikerük, amit Annaróza és Dorina is kénytelen elismerni – és ezzel remélhetőleg vége a zaklatásnak is.

Majoros Nóra többkötetes szerző, tájépítészetet tanult, nagyon sokoldalú ember. A legfontosabb dolog számára az írás, ami gyermekkorától kezdve elkísérte: „Az első könyvemet 2012-ben a Móra Könyvkiadó adta ki, és rögtön tagja lettem az Író Cimborák alkotóműhelynek is. Innentől kezdve néhányan már írónak neveznek” – mondta magáról. A kötetet Oravecz Gergely, Alfabéta-díjas képregényalkotó illusztrálta. Rajzai a legjobb Zórád Ernő-i hagyományokat követik.

Majoros Nóra: Boszorkány a lovardában
Móra Könyvkiadó, Budapest, 2025
216 oldal, teljes bolti ár 2999 Ft
online ár a kiadónál 2700 Ft
ISBN 978 963 603 7901

* * * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Irinek nem könnyű: a teljes neve Szakács Irén, ami már önmagában is elég ciki, ráadásul megzabolázhatatlan, vörös, göndör haja van. Talán nem véletlen, hogy az új iskolájában sem zökkenőmentes a beilleszkedése.
Szerencsére ott van neki Hercegcsizma és Selyemsörény, a két csoda szép képzeletbeli paripája. De vajon milyen egy igazi lovat gondozni? Ez is kiderül, amikor a szomszédos lovarda boszorkányos gazdája megszólítja Irit…