Egy zárt világ szabályai | MURATA Szajaka: Keiko vegyesboltja

kistibi |

A múlt század hetvenes éveiben ismét fókuszba került Magyarországon a japán kultúra. (Ez nem azonos a múlt századelő irodalmi ihletésű, kissé szecessziós rajongásával.) Kiváltó oka egy filmrendező, Akira Kuroszava. A magyar televízió – amit választék híján mindenki nézett – akkor indította el életmű-sorozatát. Élesen emlékszem A vihar kapujában című alkotására, ami akkor filozófiai szintű vitákat váltott ki arról, hogy egyáltalán, létezik-e igazság. Emlékeztetőül: a történet nyersanyaga két Akutagava-novella: a Bozótmélyben és A vihar kapujában. Természetesen a filmek megalapozták a japán irodalom hódító útját is.

A diákszínjátszás egyik slágerdarabja lett ebben az időben Fukadzava Hicsiró Zarándokének című műve. Amikor még magyar írásbeliség nem létezett, leszámítva a latin szövegben megbúvó magyar szavakat és egy mondatot, akkor Japánban már megszületett a világirodalom első regénye, a Gendzsi szerelmei. Ma Japánban a legrangosabb irodalmi díj az Akutagava-díj, és ezt 2016-ban Murata Szajaka regénye, a Keiko vegyesboltja nyerte el.

Ez a regény annyira japán, hogy nem is tudnám máshová elképzelni. Az alapszituáció szerint új vegyesbolt nyílik, és a főhős, Furukura kisasszony, aki ekkor még egyetemre jár, részmunkaidőben kezd itt dolgozni. Ami ezután következik, időnként értelmezhetetlen az európai olvasó számára. A munkavállalónak tökéletesen meg kell felelnie a munkaadó számára, mind szóhasználatban, mind viselkedésben, udvariasságban… az sem mindegy, hogyan mosolyog, a vevő köszöntése is a szabálykönyv része. A munkavállaló köteles testét-lelkét úgy karbantartani, hogy már munkaideje kezdetén száz százalékos teljesítményt tudjon nyújtani. Másrészt létezik a nőkkel szemben támasztott társadalmi elvárás: a részmunkaidős munkát nem tekintik munkának, tehát a nőnek legyenek szexuális élményei, menjen előbb-utóbb férjhez, legyen családja, gyereke.

Furukura kisasszony mindkét oldalról (munkaadó+társadalom) kapja a kérdéseket, megjegyzéseket, melyeket egy idő után nem tud beépíteni jól megrendezett világába. Murata Szajaka regénye ezt a folyamatot ábrázolja: hogyan válik lázadóvá, majd hogyan simul bele a világba a főhős, aki nem tud (vagy talán nem is akar?) minden konvenciónak megfelelni.

• Olvass bele!

Ebben a szituációban ébredtem rá, hogy egyáltalán nem értem sem a japán társadalmat, sem a japán gondolkodást. Furukura kisasszony egyetemi hallgató. Európai gondolkodásmóddal ez azt jelenti, hogy valamilyen intellektuális munkára készül fel. Nem mintha leértékelném a bolti eladó munkáját, de Magyarországon ehhez elég egy szakmunkásképző. Megkérdeztem egy magyarországi üzletlánc egyik eladóját, hogy milyen képzésen kell részt venniük, mielőtt a bolt alkalmazásába kerülnek. A főnökéhez irányított, a főnök pedig azt mondta, hogy ezek belső információk, nem adhat tájékoztatást. Lehet, hogy nemcsak a japán szabályokon kellene csodálkoznunk, hanem a sajátunkon is. Mi lehet vajon titkos egy bolti eladó felkészítésében?

Furukura tehát egyetemistaként belép a boltba, kitanulja csínját-bínját, aztán ott ragad még tizennyolc év után is. Miért? A regényből nem derül ki, hogy milyen képzésre járt az egyetemen, az sem, hogy milyen magánéleti céljai vannak. Szeretném érteni ezt a lányt/nőt, de nem megy. És talán ezért nem értem a japán kultúrát sem. Pedig, ha alaposabban rekonstruálom Furukura életét, ő már gyermekkorában lázadó volt. A történetében megjelenik néhány gyermekkori emlék: két diák összeverekedik az iskola udvarán. Tanárok, diákok egyaránt szeretnék leállítani őket, eredménytelenül. Furukura kerít egy ásót, és egyiküket fejbe veri. Utána nem érti, hogy mi ebben a baj, hiszen ő csak a verekedés folytatását akadályozta meg. Másik alkalommal egy fiatal tanárnő hisztérikusan és leállíthatatlanul üvöltözik az osztállyal, a lány odaszalad hozzá, lerántja róla a szoknyát és a bugyit, akkor végre elhallgat a sikoltozó. Ezek kétségtelenül nem szokványos, viszont hatékony megoldások. A folytatás a szülei számára lett kínos, mert Furukura számára gyógykezelést tanácsoltak, hiszen láthatóan nincs egészen rendben: ugyan miért talál ki egy gyerek ilyen dolgokat?! Ez lett számomra a regény legkülönösebb fordulata. Vajon a japán társadalom olyan zárt, hogy csak konvencionális szabályokat fogad el, vagy Furukura gondolkodásában van valami, ami nemcsak a japán, hanem az általános társadalmi berendezkedés ellen fordul.

Aztán a lány elvégzi iskoláit, de igen magának való: barátokat nem szerez, csak akkor szólal meg, ha kérdezik. Aztán munkát vállal egy véletlenszerűen kiválasztott boltban. Az életében nincs sem barátság, sem szerelem, sem a szokványos dolgok – csak a munka és a pihenés. De a pihenés is csak azt szolgálja, hogy a boltban tökéletes állapotban tudjon megjelenni. A bolt teljes testét és szellemét uralja. Itt érhető tetten Murata szándéka, és itt érthetjük meg a társadalmi zártságot. El tudjuk képzelni egy magyar dolgozó szájából a következő monológot? „A boltból származó kenyeret reggelizem, a boltból származó rizsgolyókat ebédelem, és hozzá még ezt-azt a meleg vitrinből, munka után pedig gyakran olyan fáradt vagyok, hogy a boltban veszek valamit vacsorára. A munkaidőm során megiszom a víz felét, a maradékot pedig az ökoszatyromba teszem és hazaviszem, éjszaka pont jól jön. Amikor eszembe jut, hogy testem kizárólag a boltból származó ételekből áll, úgy érzem, hogy legalább annyira a bolt része vagyok, mint az újságtartó állvány vagy a kávéautomata.”

Nincs semmi, ami emberi lenne: csak a bolt, a tökéletes munka mindenek fölött. Aztán valami megváltozik. Jön egy új kolléga, aki nem fogadja el a konvenciókat. Sirahának hívják, férfi, leginkább csavargónak, ingyenélőnek mondanám. Furukura befogadja, annak ellenére, hogy tudja: semmiben nem számíthat rá. Filozófia tankönyvbe illő párbeszédeket folytatnak egymással. Sirahának meggyőződése, hogy a kőkor óta a társadalomban nem változott semmi, és ezt hosszú monológokban fejtegeti.

Mindez, amit most elmondtam, abszurd mese lenne, ha nem tudnánk a szerző életrajzából, hogy akárcsak hőse, 18 éven át bolti eladóként dolgozott Tokióban.

A legnagyobb rejtély (hadd terjesszem ki a vélekedésemet) az európai olvasó számára, hogy a szenvedélyek nélküli életet Furukura személyisége alakította ki, vagy a japán (társadalmi) szabályok formálják ilyenné. Hiszen ha nem fér bele semmi rendkívüli, se vágyak, se érzelmek, se kaland – akkor valójában élet ez? Csakhogy ez a válasz nélkül hagyott kérdés egyben a regény legnagyobb erénye is. Döntsön az olvasó, ha egyáltalán dönteni akar. És ha dönt, mi vagy ki iránt lesz megértő?

Itt térhetünk vissza az Akutagava-díjra. A Bozótmélyben című novella egy történetet mesél el több szempontból. Az eseményeket mindenki máshogyan látja. Murata ugyanezt teszi, csak másként. Kétfajta értelmezést kínál fel: a konvenciókból, illetve a személyiségből adódót. Csakhogy egyikhez sem ad annyi információt, hogy az olvasó biztosan tudjon dönteni. A „Mi hát az igazság?” kérdésre ezúttal sem kapunk választ. De jól van ez így, hiszen az alkotó nem rágja szánkba a választ. Saját döntésre kényszerülünk – és ez esetleg ki fog hatni későbbi döntéseinkre is.

A regényt Dési András György magyarította, a kiadó pedig előzékenyen szószedetet is adott a lefordíthatatlan vagy nehezebben megérthető kifejezésekhez.

Murata Szajaka:
Keiko vegyesboltja.
Éjjel-nappal Tokió
Fordította: Dési András György
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2025
212 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
online ár a kiadónál 3599 Ft,
e-könyv változat 2999 Ft
ISBN 978 615 106 0063 (papír)
ISBN 978 615 106 0490 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A harminchat éves Keiko eladónőként dolgozik egy tokiói élelmiszerboltban. Mindig furcsa lány volt, egészen kis korától kezdve különös dolgokat gondolt, mondott és tett, egészen addig, amíg tizennyolc éves korában rá nem talált a boltjára, ahol – az érthetetlen és kiszámíthatatlan külvilággal ellentétben – tökéletesen átlátja a szabályokat, és mindent meg is tesz azért, hogy megfeleljen, hogy olyan legyen, mint a többiek.
Neki ez a világa, ő így boldog, és bár a környezete, a családja folyamatosan igyekszik rávenni arra, hogy menjen végre férjhez, hogy szüljön, vagy legalább találjon magának valami rendes munkát, neki esze ágában sincs elhagyni ezt a számára otthonos és megnyugtató világot.
Egy nap azután a folyamatos létszámhiánnyal küzdő boltba új munkatárs érkezik… Siraha harmincöt éves, szintén egyedülálló. A két magányos ember rövid időn belül „egymásra talál”, és olyan egyezséget köt, amely bár bizarrnak tűnhet, ideig-óráig mindkettejük nyugalmát biztosítja, és megvédi őket a mindenbe durván beleavatkozni vágyó szülők, barátok, kollégák kéretlen és tapintatlan tanácsaitól. Ideig-óráig…
Keiko különös egyéniségén és sorsán át egy ismeretlen, hideg fényekben fürdő, élére és sarkára állított világ tárul fel az olvasó előtt, de nem csupán a boltok, a kereskedelem világa ez, hanem a koré és a nagyvárosé is, amelyben élünk, sőt valójában a munkába, az alkalmazkodásba, a szabályokba menekülő vagy éppen azok mögött mindörökre elvesző emberé, akiben hol mosolyogva, hol rémülten ismerünk magunkra.