Halálom esetén elégetendő! | Interjú dr. Borbás Andreával, a PIM kiállításának kurátorával

Posted on 2025.04.28. Szerző: olvassbele.com

Lesznai Anna naplója (GCs)

pimblog |

A Petőfi Irodalmi Múzeum fennállásának 70. évfordulóját ünneplő gyűjteményalapú kiállítássorozat részeként nyílt meg nemrég a Halálom esetén elégetendő! című tárlat. Míg az írók gyűjteményeit, gyűjtési szokásait bemutató A tárgyak társasága leginkább a Relikviatár kincseit, A halandóság törékeny arcai pedig a Fotótár íróportréit mutatta be, addig legújabb kiállításunk a PIM Kézirattárában őrzött írói naplókat állította fókuszába. A tárlat létrejöttéről és koncepciójáról kérdeztük a kurátort, dr. Borbás Andreát, a Kézirattár főmuzeológusát.(A beszélgetés eredetileg a pimblog oldalon jelent meg.)

PIM: Az intézmény fennállásának 70. évfordulóját ünneplő kiállítássorozat egyik legizgalmasabb darabja a decemberben megnyílt Halálom esetén elégetendő! – Írói naplók című kiállítás. Miért éppen ezt a témát választották az évfordulóra, és milyen előzményei voltak a kiállításnak?
Borbás Andrea: Szerettünk volna egy olyan kiállítást, amelynek a segítségével a Kézirattár és a Médiatár gyűjteményeinek figyelemre méltó darabjait tudjuk bemutatni az írókról készült fényképek, és az írók/költők gyűjteményeire fókuszáló tárlatok után. Az itt őrzött írói naplókat megmutató kiállítás Kodolányi Judit ötlete volt, s mivel a Petőfi Irodalmi Múzeumban több olyan kolléga van, aki rendezett sajtó alá ezek közül – Cséve Anna Móricz Zsigmond, Molnár Eszter Edina Csáth Géza, Szilágyi Judit Füst Milán, Török Petra Lesznai Anna, Varga Katalin pedig Kálmán Kata naplóját –, a koncepció része lett azt is megmutatni, hogy a PIM nemcsak gyűjti és feldolgozza az írói naplókat (természetesen a kéziratos hagyatékok részeként), hanem az itt dolgozó muzeológusok, irodalomtörténészek részt vesznek a publikálásukban is.

Szentkuthy Miklós naplója (GCs)

A kiállítás előzményének tekinthető „…az irodalmat úgyis megette a fene” című, öt naplót egybefogó kötet, amely a „Maradni szégyen, veszni borzalom” – Magyar írók az első világháborúban című kiállítás kísérőkiadványaként jelent meg. Amikor ehhez a kötethez feltérképeztük a Kézirattár gyűjteményét, és láttuk, hogy mennyire sok és sokféle napló került be a múzeumba, már gondoltunk rá, hogy jó volna ezekből minél többet bemutatni. Az elmúlt években ráadásul bekerültek a múzeumba olyan hagyatékok is, amelyek részeként a szerző hangrögzítésen alapuló naplót hagyott az utókorra: Kányádi Sándor és Polcz Alaine hangosnaplói mellett őrizzük Tandori Dezsőét is, amelyen aligha meglepő módon verebei csiripelése is hallatszik.

Vonatbelső a kiállításban (BZs)

Milyen szempontok alapján alakítottátok ki a kiállítás koncepcióját, mi befolyásolta a látványvilágot?
A látványt illetően fontosnak tartottuk, hogy nagy teret kapjon az írás, az íráskép, s azok a hordozók is, amelyek a naplószövegeket őrzik – azaz szerettük volna láthatóvá tenni, ki hogyan és mire/mibe írt (tintával, ceruzával vagy írógéppel, rendezetten vagy nehezen olvashatóan). Célunk volt az is, hogy a rendelkezésünkre álló mindhárom terem markáns látványvilágot kapjon. Így a kiállítás első terének vizualitását az írásképek különbözősége és a naplófüzetek sokfélesége (de olykor épp egyformasága) uralja. Többek között bemutatunk a szerzőik által szépnek, vagy épp csúnyának tartott füzeteket, és egy olyan füzettípust is, ami majdnem minden hagyatékban megtalálható. A második terem témája az útinapló, így adódott, hogy ott egy vonatfülke kerüljön a középpontba, ablakában egy vetítéssel, amely útinaplórészleteket és utazásokon készült fényképeket villant fel az elsuhanó tájban, miközben Polcz Alaine egy intercityn készült hangosnaplójába és Kányádi Sándor útinaplójába is belehallgathatunk. A vetítés Tóth Szabina munkája.

Különleges naplók egy lakásenteriőrben (BZs)

A harmadik terem további naplótípusokat mutat be: így háztartási, álom-, baba- és olvasónaplókat. Molnár Eszter Edina ötlete volt, hogy ezeket a „különleges naplókat” egy stilizált otthonenteriőrben helyezzük el: a háztartási naplókat a konyhában, a babanaplókat a hálószobában, ahol a párnákon álomnaplórészletek olvashatók. A nappaliban elhelyezett televízió képernyőjén kortárs írók (Bartis Attila, Kemény István, Végel László és Orosz István) vallanak saját naplóikról, naplóírási szokásaikról, vagy épp édesapjuk naplójáról.

Milyen naplóírói szokásokat mutat be a kiállítás? Miért éppen ezeket emeltétek ki?
Inkább azt mondanám, hogy különböző naplóírói attitűdöket mutatunk be, a PIM gyűjteményéből kiindulva. Rendkívül szerencsés adottság volt, hogy a magyar irodalom legendás naplóírói közül Csáth Géza, Fodor András, Füst Milán, Lesznai Anna, Móricz Zsigmond, Cs. Szabó László és Szentkuthy Miklós hagyatékát is őrzi a múzeum. Ráadásul Illyés Mária és Kodolányi Judit jóvoltából bevehettük a kiállításba a szintén rendkívül jelentős naplóírói hagyatékot létrehozó Illyés Gyula naplóit is.