Emlékeztető a víz világnapján – és egy fontos könyv

FE |

Március 22-én van a víz világnapja, de technikai okokból ez az összeállításunk csak 23-án kerül az olvassbele olvasói elé. Elgondolkodtunk a szakemberek elemzésén, hogy a víz – az egészséges ivóvíz –, illetve annak hiánya és az ebből fakadó gondok milyen fontosak az egész világ számára… Erre tekintettel döntöttünk úgy szerkesztőségünkben, hogy ismét közre adjuk korábbi recenziónkat.

Néhány szó a vízről

A Föld felszínének háromnegyedét víz borítja. Az óceánok adják a bolygó teljes vízkészletének 97%-át – ám ez sós, tehát emberi fogyasztásra,  ipari, mezőgazdasági célokra nem használható. A fennmaradó, mintegy 3%-nyi édesvízkészlet túlnyomó része pedig aligha lesz egyhamar elérhető – ugyanis az Antarktisz jegében raktározódik.

Számunkra a Föld vízkészletének csak alig fél százaléka hozzáférhető édesvíz-forrás. Ilyen csekély mennyiségből gazdálkodik az ipar, a mezőgazdaság, ezt isszuk mi is – napi átlagban 2-2,5 liternyit  egyéntől, nemtől, életkortól, aktivitástól függően. Vízlábnyomunk azonban a legkevésbé attól függ,  hogy mennyi  folyadékot  fogyasztunk!

A  karbon-lábnyomhoz hasonlóan, minden tárgynak van vízlábnyoma is – még a laptopnak is, amin e sorokat írom. Van az elfogyasztott ebédnek, a kávénknak, ruhánknak – nem gondolnánk, de ennek elképesztően nagy. Egyetlen rövid ujjú póló előállításához 2700 liter vízre van szükség, éppen annyira, mint amennyi egy 20 dekás marhahússzelet megtermeléséhez.

A további illusztrációkat nézd meg az International Business Times oldalán.

Napi kétliternyi fogyasztással számolva ennyi vizet négy év alatt iszik meg egy – csak statisztikailag létező – átlagember.  És most nem beszéltünk még a zuhanyozás, a mosogatás, vécéöblítés, kézmosás, öntözés meg az egyéb tevékenységek igényelte vízről.

A statisztikai hivatal 2022-es adatai szerint napi átlagban 105, évente 38.400 liter közüzemi vizet használ egy ember. Ha csupán rövidebb ideig zuhanyozunk, ha nem folyatjuk a vizet fogmosáskor, ha a mosó-, mosogatógépet csak telerakva indítjuk be, már sokat teszünk a közvetlen vízfelhasználásunk csökkentéséért.

Gary White és Matt Damon könyvéről két éve írtunk, de megállapításaik, ha lehet, ma még időszerűbbek.

Fazekas Erzsébet |

Szegénynek lenni nem olcsó mulatság! – írja a szerzőpár, s mellé teszik üzeneteiket: „…aki a tiszta vízbe… fekteti pénzét, új útra vezeti …. az egész emberiséget.” „Akkor tudjuk meg a víz értékét, amikor a kút kiszárad.” (Benjamin Franklin)

A hidrológus mérnök Gary White és a filmes celeb Matt Damon arról írnak, történeteiket egymás után görgetve, amit mindnyájunknak tudnunk kell a vízről és a világról.

758 millió embernek nincs vezetékes vize, 1,7 milliárdnak vécéje. A Földön minden harmadik embert érint a vízválság. A vízhordás miatt nők milliói nem állhatnak munkába, lányok százezrei nem járhatnak iskolába. „Szennyezett víz okozta betegségben 20 másodpercenként meghal egy gyerek. E hasmenés többek életét veszi el, mint a malária, kanyaró, AIDS együttvéve. Emiatt lesz milliónyi gyerek alultáplált, ami gátolja testi, szellemi fejlődésüket” – mondja Åsa Regnér (ENSZ, nőügyi igazgató). A tragédiák mellett, a fertőzött víz számlájára írható évi 443 millió mulasztott tanítási nap. A higiéniai feltételek hiánya miatt kell a menstruálóknak havonta több napot otthon maradni. Tehát a mélyszegénység egyik fő oka a vízhiány, ami évi 26 milliárd dolláros költség a világgazdaságnak.

A könyv üzenete egybecseng a víz világnapjára (március 22.) kiadott ENSZ-tanulmány szavaival: „Ha nem teszünk semmit, a világ lakosságának 20-25%-a továbbra se fér hozzá a biztonságos vízellátáshoz, 40-50% a higiéniához. Ma legalább kétmilliárd ember naponta iszik fekáliával szennyezett vizet, ez a kolera, vérhas, tífusz, a gyermekbénulás kockázatával jár.” Ferenc pápa pedig a világnap alkalmából ezt mondta: „A víz sose lehet pazarlás, visszaélés tárgya, nem adhat okot háborúra. Meg kell őrizni magunknak és a jövő nemzedékek javára.”

A víz értékéről, megszerzése nehézségeiről írt könyv – a sok fontos adat mellett – szól a pénzgyűjtésről, a segélyszervezetek működéséről. Megmagyarázza, miben tér el az adomány a kölcsöntől, utóbbinak mi a gazdasági, szociális, sőt a szegények önérzetét is növelni képes lélektani haszna. Mindenről oly vonzó érdekességgel írnak szerzői, hogy nem szabnék alsó korhatárt, kinek is ajánlom figyelmébe. Már az alsó tagozattól kezdve adnám mindenki kezébe – ragad el a hév, ahogy Matt Damont is mindig elragadta, amikor csak küldetése fontosságát fejtegette.

Tehát vízre, sőt tiszta ivóvízre van szüksége az emberiségnek. Ám a fejlődő világ sok városában nincs vízvezeték, a házakban nincs csap. Vidéken a forráshoz vagy az ásott kúthoz kell gyalogolni, sőt vándorolni. Indiában sok férfi azért vesz akár harmadik feleséget is, hogy legyen, aki gondoskodik a vízről. A 20 literes kannát nő, olykor gyerek cipeli a fején. Matt életre szóló élménye, hogy Lusakától (Zambia) négyórányi autóútra, egy 14 éves, falusi lányt elkísérhetett a segélyszervezet által ásott kúthoz.

• Olvass bele!

A lányka feladata: vizet hordjon a tanítás után. Aztán leckét kell írnia, még napnyugta előtt, mert villanyuk sincs. És ő a pozitív példa. Közel lakik az úthoz, neki félóra a kútig. „Több millió lánynak nincs ekkora szerencséje! Nekik a vízhordás napi 3-4, akár 6 óra hosszat tart. Emiatt nem mehetnek iskolába. Vagy, mert a földeken dolgoznak, otthon készítenek a piacon eladható tárgyakat.” A kamasz lány terve, hogy a fővárosba költözik, ápolónő lesz. „Mi lett vele?” – mélázik Matt 15 évvel később, a szöveget fogalmazva. De vajon miért nem érdeklődött a segélyszervezetnél? Hiányolom a választ, de leszögezem, ez az egyetlen pont, ahol kritikával élek. Mert fontos ismeretterjesztés ez a könyv, kötelező tananyaggá kellene tenni.

A hidrológus mérnök Gary alapkérdése: hogyan lehet a nélkülöző milliárdokhoz elvinni a vizet? Az első csoportba sorolja azokat, akik hajlandóak és képesek megoldani gondjukat az induláshoz kapott apró kölcsönnel – kb. félmilliárdnyian lehetnek. A második csoporton nem segít a mikrohitel, mert lakóhelyükön hiányzik az infrastruktúra. Sok nagyváros szélén vagy körül nem épült vízvezeték, csatorna, így nincs mire csatlakozni. Érdekükben a vízművek azért sem lép, mert éppen elég gondot okoz a meglévő szolgáltatás fenntartása, a költségek fedezése. Ráadásul a kormányzati politika árcsökkentést akar kikényszeríteni, mert attól reméli a szavazók támogatásának elnyerését. Holott ezzel éppen a tömegeknek okoznak hátrányt! Ha az ár egy bizonyos szint alá csökken, nem elég a bevétel a folyamatos vízellátásra, tisztán tartására, a szivárgó csövek javítására. A tökéletlen hálózat sok energiát, vizet pocsékol el, ami növeli az üvegházhatást is, így további százmilliók maradnak vízvezeték, csatornázás nélkül. Ördögi a kör.

Olvasom, hogy az önző, populista politika mit idéz elő azzal, ha nem juttat pénzeszközöket az ellátó rendszer karbantartására. Manila (Fülöp-szigetek) vízműcége tíz éve panaszolta, hogy a vízkészlet 48%-a elvész a szivárgó vezetékek miatt. Mivel minden jó könyv rólunk (is) szól, nem lep meg, amit a napokban hallottam hazai híradásokban: a lakosságnak szánt vízkészlet 25%-a vész el nálunk az elöregedett, hibás, meg nem javított csőrendszer miatt…

A hidrológus Gary osztályozása szerint, a világon élők nagy része abba a (harmadik) csoportba tartozik, akik bármit is képtelenek fizetni. Sok faluban akkora a nyomor, hogy még oly csekély kölcsönnek sincs realitása. Az ilyen isten háta mögötti helyre nem is jutnak el a vízművek. Ott csak kutak fúrásával, helyi vezetékhálózat adományozásával lehet segíteni. Ha a világ – piaci alapú megoldásokkal – segített az első két csoporton, egyszer talán jut majd elég pénzforrás a további problémák megoldására, és „akkor egyszer s mindenkorra véget vethetünk a víz-válságnak” – álmodozik Gary, a vízügyi szakértő. Addig viszont marad a jelen valósága.

A segélyszervezetek a sivatagban üldögélő kisfiúra bukkantak, aki a család néhány állatát őrizte, míg szülei vízért mentek. A ’vízbeszerző projekt’ két ember két napi munkája! Drámai helyzetekből olykor azonban születhetnek nagy ötletek. Gary fantáziáját még 2003-ban indította meg egy indiai szegénynegyed (Hyderabad) lakója. A sziklaoldalban lévő negyed viskóinak lakói a hegy alatt futó vasúti sínekhez jártak szükségüket elvégezni. A férfiak bármikor, a nők csak éjjel mentek le, mert nappal nem tanácsos – India világelső a nők elleni nemi erőszakban, a dolgát végző nő kétszeresen kiszolgáltatott. A nők estig-éjjelig visszatartották. Alig ettek, ittak. Az ötletadó asszony nehezen mozgott, nem tudott lemászni, ezért vécét csináltatott a házába, ehhez több száz dolláros kölcsönt vett fel. Így született a vízszolgáltatásra felvett mikrohitelezés gondolata!

A nyomornegyedekbe tartálykocsin szállítják a vizet, a szolgáltatás működtetői a jól menő feketepiac vámszedői. A szegénynek ez 10-15-ször, Mumbaiban már 52-szer (!) többe kerül, mint annak, aki vezetékből jut hozzá. Gary ismer valakit, aki jövedelme ötödét költi vízre! Ilyen helyen egy-egy család naponta többször is fizet a nyilvános vécé használatáért. Akinek erre se telik, a szabadban végzi el, beszennyezve az ivóvizet, ami viszont újabb megfizethetetlen kiadást generál: az orvosi vizit egyes nyomornegyedekben 15 dollár (a napi 2 dollárból tengődőnek egész heti bérénél is több). „Szegénynek lenni nem olcsó mulatság!” – összegzi Gary. A szegény hosszan várakozik a kútnál, vizet hord, fizet a szennyezett vízért, majd a gyógyításért – a világon 300 milliárd dollárt adnak ki ilyen alapvető szükségletre.

• Olvass bele!

Amikor jött a Covid, egy járványügyi szakember kiszámolta, kezet mosni naponta legalább tízszer kell (mert pl. felületet érintettél a lakáson kívül, mert tüsszentettél), ami egy négy tagú családban mintegy 750 liter vizet jelent – naponta! Nem lehet karanténban maradni olyan lakásban, ahol nincs vízvezeték, nincs vécé. Vegyük ehhez hozzá, hogy a szegény országok egészségügyi intézményeinek negyedében nincs szappan, vezetékes víz. A világ igyekezett megnövelt mennyiségű személyes védőfelszerelést (PPE) küldeni – holott a hétköznapokban a rendelkezésre álló víz lehet(ne) a védelem alapvető, legfontosabb eszköze!

A higiénia hiánya nem csak az emberre, a bolygóra nézve is végzetes. Az ürülék metángázt bocsát ki, aminek üvegházhatása a szén-dioxidénál 28-szor ártalmasabb. Ugyanennek és a szennyvíznek az üvegházhatása erősebb, mint az USA összes autójáé együtt. Az autókat akarjuk zöldebbé tenni (ami helyes), ugyanakkor globális méretben a szennyvíz 80%-át nem dolgozzák fel megfelelően, így az bekerül(het) a vízvezetékbe, megbetegíti az embert, majd a metán kibocsátásával a Földet is.

A vízhiány mindig helyi jellegű, nem globális – mondja a hidrológus szerző. Más, mint az olajhiány, aminek, szemben a vízzel van világpiaca. Az olajat hordókban szállítják a világ egyik helyéről a másikra. De képtelenség olyan flottát építeni, ami akár egyetlen ország egy napra elég vízmennyiségét el tudná szállítani. A vízellátás tehát mindig helyi ügy marad. Az aggályoskodókat Gary megnyugtatja: ha többen jutnak vízhez például Indonéziában, az nem lesz hatással a vízkészlet kaliforniai nagyságára.

Az emberiség összes vízkészletének döntő többségét (70%) a mezőgazdaság használja fel, 19%-át az ipar, 11% jut a háztartásokra. (A szegényekre már csak azért is jóval kisebb arány esik, mert ők nem locsolnak füvet.) Fekete-Afrikában a falusi lakosság 90%-ának léte ma a mezőgazdaságtól függ, ám a megművelt földek 95%-át csak az eső öntözi. Az ENSZ úgy becsüli, 2030-ra a vízhiány akár 700 millió embert kényszeríthet lakóhelye elhagyására. „Ha ma fektetünk be a vízrendszerek bővítésébe, azzal a holnap jobb létét alapozzuk meg.”

A szerzőpáros 2018-ban kezdte írni a három évtizedes mozgalom eredményeinek áttekintését. De a kéziratból csak négy évvel később lett könyv az USA-ban, és még abban az évben nálunk is. A jó ügyek sokszor nagyon lassan valósulnak meg…

Matt 2018-ban írta le: „A Water.org 22 millió emberhez jutott el.” A szöveg befejezésére ebből 25, majd hamarosan 30 millió lett. Mire nyomdába adták a kéziratot 40 millióra kellett javítani az adatot. „De ez csak a szerény kezdet: még ma is igaz, csaknem 800 millió embernek nincs tiszta ivóvize, csaknem 2 milliárdnak vécéje.”. Ezért Gary továbbra is tervez és álmodozik: „ha az emberek vízhez jutnak, több nő kap esélyt a munkavállalásra, önmaga eltartására. A jobb helyzetbe került nő hajlamos későbbre halasztani a szülést, kevesebb gyereket vállal, jobban tud gondoskodni családjáról, ahol a több keresővel könnyebb kiemelkedni a szegénységből. Sok embernek az ivóvíz nemcsak az életben maradást jelenti, hanem a szabadságot és az örömöt. Azt a lehetőséget, hogy végre-valahára egyszerűen csak élhessen.”

Gary szavaitól indulva álmodozhatunk mi is. Bámulhatjuk a szerzők lelkesedését, és örülhetünk annak, hogy Matt hallgatott Bono-ra, az ír U2 zenekar filantróp énekesére, megismerkedett a hidrológus mérnök Gary White-tal, és immár harminc éve közösen akarnak tenni a vízválság ellen.

Kedves olvasótársaim, támogassuk mi is a projektjüket! Ahogyan csak tudjuk. Ha másképpen nem, legalább a háztartásunkban takarékoskodjunk a vízzel. Amennyire csak lehet!

Gary White, Matt Damon:
A víz értéke.
Hogyan kerestünk megoldásokat
a világ legégetőbb problémájára
Fordította: Árokszállásy Zoltán
Corvina Kiadó, Budapest, 2023
190 oldal, teljes bolti ár 5490 Ft