Idegszálon, agytekervényen, lélekhúron pengetve | Cristina Nemerovschi: Rocksztár

Hepper Richárd |

Képregénykocka lettem: fejem felett kérdőjel. Mi ez a könyv? És milyen? Nagy élmények és nagy hibák váltják egymást, logikátlan helyzetek keverednek lélekfacsaró és lélekemelő pillanatokkal. Hullámvasúti utazás a Rocksztár.

Vártam Cristina Nemerovschi művét. A fiktív zenészéletrajz hiánypótló műfaj. Egy ilyen könyvben számtalan tanulság, fontos üzenet van, mégis túl kevesekhez jut el. Ki töltené a kevés szabadidejét egy számára érdektelen valaki életét olvasva? Egy nem létező sztár életrajza áthidalja a szakadékot: mindenkihez szól, az ismeretlen főhős pedig nem lehet eleve antipatikus. Közelebb tudja hozni a világnak ezt a szegmensét, értékeket, üzeneteket tud felmutatni a zenei világból.

A könyvről alkotott hiteles képhez azonban főként az tartozik, hogy olvasás közben többször zavarba ejtett, és ellenkezőjére változott róla a véleményem. Ennek ellenére kiderül majd, miért ajánlom mégis. Mert igen, ajánlom.

Kínos kimondani, de a Rocksztár zenészéletrajzként már az elején nagyon billeg. Noha a történet főhőse egy sztár státusz határára érkező fiatal zenész, gondolataiban, történetében központi szerepet játszik mind a zene, mint a zenélés, hamar nyilvánvalóvá válik: a szerző valójában csak felszínesen ismeri a miliőt. (A román irodalmi folyóiratok fenomenális íróként, a mai irodalom lázadójaként és [műveit] revelációként emlegetik.) Tudom, hogy Thomas Harris (a Hannibal-tetralógia szerzője) nem készített rántott agyvelőt kapribogyóval, Agatha Christie sem gyilkolt egy ködös londoni reggelen – a Hannibal vagy a Bertram szálló mégis kiváló alkotások.

Tudom, nem szakkönyvet olvasunk, nem kell minden részletében pontosnak lennie. Ám a Romániában igen sikeres Rocksztár olyan hibákat mutat fel, amelyek egy átlagos zeneszerető embert képes egyszerűen kidobni az élményből. Viszont lélektani regényként hamar elkezd működni! Hirtelen, hatásosan szembesülünk egy tragédiával (lásd a fülszöveget), és ennek hiteles, átélhető feldolgozása áll a középpontban.

Lassan, apránként adagolva megismerjük a szereplőket, néhányuk igencsak szerethető, plasztikus figura, akit meg akarok ismerni, mellettük meg néhány papírmasé karakter (bár némelyikről később többet is megtudunk).

Ahogy a történet lépeget előre, a zenei szcénáról írt hibák mellé felzárkózik több más is. A könyv a mi valóságunkban, jelen időben játszódik, húsz év körüli fiatalokról, az ő kultúrájukban – mégis, legalább négy, de inkább több generáció tulajdonságai, és főleg eszközei keverednek bennük (mármint olyanok, amelyeket a könyv romániai megjelenésekor [2016] ez a korosztály nem vagy nemigen használt: facebook, tévé, kinyomtatott térkép). Az is csökkenti a hitelességet, hogy a fiatalok hangján igyekszik szólni – de elég vitathatóan.

Ugyanekkor pozitívumok is megjelennek. Először csak elszórtan egy-egy apró gyöngyszem: mondat, fordulat, érdekes részlet, helyzetleírás, ráismerést kiváltó életigazság – olykor két kapitális szakmai hiba között. Aztán ezek elkezdenek sokasodni, én meg úgy érzem magam, mint egy aranymosó a Yukon partján: Vajon mit találok legközelebb?

Talán szemtelenség tőlem, hogy egy másfél tucat könyvvel a – román és nemzetközi – piacon jelen lévő sikerszerző művétől nem ájuldozom azonnal, mégis ez a benyomásom: a mű cselekményvezetése csapongó, nem tudok ráérezni a ritmusára. Az elején megismert, szívbe markoló tragédia hatása olyan sűrűn tér vissza, hogy elveszti az erejét.

De az is lehet, hogy én hibának látok olyasmiket, amiket Nemerovschi egyszerűen nem tartott fontosnak. Ekkor kezdtem gyanítani, hogy amit olvasok, az MAGA a rocksztár! Tehetséges, értékes, de a formával felületesen bánik, és ettől csak némi (vagy nagyobb) erőfeszítéssel követhető, így az üzenet elvész a kocsmaszínpadok előtt lézengő maroknyi félrészeg néző között.

De a könyv felénél a cselekmény lendület vett és kibontakozott. Váratlan, mégis kiválóan felépített fordulatok jelennek meg. A valószerűtlen véletlenek funkciót nyertek, támaszai, részei lettek a sodrásnak. Egy régi rockbálvány épp a vegán-gurus időszakát éli, és ez megtörné a cselekményt? Egy fél oldallal odébb már vígan vedel és zabál a medence mellett. Egy kulcsszereplő mozgását korlátozza egy kisgyerek? Négy sorral később már le is passzoltuk, és nem is gondolunk vele, miközben a történet máshol jár. Nemerovschi olyan, mint bikinis lány decemberben: Ha én nyarat akarok, akkor nyár van!

És a meglepetés folytatódik: a száz oldallal korábbi, értelmetlen(nek tűnő) mellékágak jól felépített hatásai jelennek meg, hogy aztán bonyolódjanak, esetleg eltűnjenek a semmibe. Kiszámíthatatlanok a fordulatok. Hiába követhető ívű a cselekmény, mégis fogalmam sincs, mi jön elém a következő oldalon. Ez pedig valódi aggódás élményét hozza – és ez igen ritka.

Kitérő: egy átlag regényben/filmben a gyakorlott fogyasztó rendszerint meg tudja tippelni a történet végét, a veszélynek nincs súlya, az izgalmat inkább a hogyan okozza. A módszereket is ismerjük: ha valami hangsúlyos, annak valahol majd lesz szerepe. Nemerovschinál azonban ezek mit sem jelentenek. Akármi megtörténhet. Fontos szereplők bármikor áteshetnek a szakadék korlátján, és korántsem biztos hogy elkapnak egy ágat. Tárgyaknak, karaktereknek lehet kulcsszerepük, de előfordulhat, hogy többé sosem hallunk róluk.

A könyv hatása megdöbbentő. Néha kidob magából, máskor teljesen kiszámíthatatlanul magával ragad, libabőrös leszek, és bámulok magam elé. Néha azon tűnődöm, vajon felkészített engem erre a sok, értelmetlennek látszó dolog? De nagyon működik.

Olvasóként a történet hullámvasútján ülök. A szöveg nagy rádöbbenéseket, hibáinkon át megértett tanulságokat, szinte bölcsességnek számító igazságokat sorakoztat fel, amiket csak a korszakokat átélő bennfentesek tudnak megfogalmazni, a hétköznapi halandó legfeljebb érezheti. Nemerovschinak sikerül…

A könyv utolsó része aztán megint műfajt vált, és ettől még jobb lesz. Okosan felépített, váratlan csavarok teljesítik ki az élményt, valószerűtlen eseményről derül ki: sokkal több volt benne, mint hittem.

• Olvass bele!

A főleg fiatalokat megszólító mű olvasása közben nyelvi, zenész szakmai, és általános logikai hibák zavartak. Storm a vámon lebukás nélkül viszi át a szuvenírnek szánt drogot, kamerába beszélve ismeri el a vádat, de nem lesz következménye. E hibák egy része mégis megbocsátható, mert a szerző a legnemesebb indokkal követi el őket: a történet, a karakterek és kicsit talán a világ iránti szeretetből. Az ártatlant nem büntetjük, az élményt megosztjuk.

A figurák a világháló gyermekei, ezért időközönként angol szavakat kevernek a szövegükbe, ám ezek gyakran nem túl hitelesek, máskor oldalakon át váltanak angolra olyan szereplők, akik eddig anyanyelvünkön kommunikáltak. Persze ez B2 vizsgával gond nélkül olvasható, csak éppen a nyelvváltás okát, szerepét nem látom. Máshol a magyarításból érződik, hogy valaki nagyon kilépett a regény idejéből. A magyar változat némelyik szava „leesik a szereplőkről”, mint pl. a teniszcipő, mert egy mai fiatal inkább sneakerst mondana. Ilyen fordítási tévedés az is, amikor a zenekar szólistájáról esik szó. Egy zenekarnak frontembere van. Amúgy a zenekar összetétele is minimum furcsa, kiesik a basszusgitáros, és nem basszerossal pótolják.

Valamiről viszont még mindenképp szót kell ejteni: az elfogadásról. Mostanság a nagyobb tömegekhez szóló alkotásokban (könyv, film, színpadi mű) meg-megjelenik a rasszok, a hagyományostól eltérő szexuális minták reprezentációja. Olykor maguk az alkotók takarnak velük írói, rendezői, történetvezetési hiányosságokat. De még ha jól is sikerül, a következmény nem is ritkán indokolatlan vagy politikai színezetű támadás.

A Rocksztár ezzel szemben egyszerűen természetesnek veszi őket. Valaki meleg? Idősebb nő fiatal srácokkal kavar? Nyitott kapcsolat, esetleg orgiák? Na és? Az egész csak annyit számít, mint a göndör haj vagy a pirosra festett köröm. Ez az attitűd teheti igazán jobbá a dolgokat. Az elfogadás nem az, hogy nem támadlak. Az elfogadás az, hogy hagyjuk egymást boldog életet élni.

Nagyon örülnék, ha a mű eljutna valódi olvasóközönségéhez, éppen azokhoz a huszonévesekhez, akikről szól. Még jobban, ha a kezdeti hibák nem riasztanák el őket. Ez a Rocksztár az elején kicsit rekedt, egy-egy hangot rosszul fog le, de nyugi: be fog ez a buli indulni.

Cristina Nemerovschi: Rocksztár
Fordította: Joó Attila
Popcorn Könyvek sorozat
Metropolis Media, Budapest, 2025
300 oldal, teljes bolti ár 6490 Ft,
online ár a kiadónál 5841 Ft
ISBN 978 963 551 2058

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Storm 21 éves, és egy feltörekvő rockbanda énekese. Lázadó, karizmatikus, irigyelt, a rajongói imádják, de egy múltbeli trauma miatt nem tudja teljes mértékben élvezni az életét, amely kívülről nézve tökéletesnek tűnik. Amikor egy vad koncert és buli után úgy dönt, hogy megkeresi Lolát – a punk rock istennőt, a bálványát –, reméli, hogy segít neki.
A Lolával való találkozása váratlan utazásba fordul, miközben egyre többet ért meg a zenéről, a rajongókról, a bálványokról, a halálról, a veszteségről és különösen a démonaival való küzdelemről. Mert a végén csak az számít, hogy életben maradjunk.