David Safier: Miss Merkel (részlet)

~ ~ 42 ~ ~

– Mi olyan vicces ezen? – ezúttal Angela jött zavarba. és közben komolyan félni kezdett. Ha arra kerülne a sor, ki tudna menekülni ebből a lakásból? A bejárati ajtó közel van, Marie pedig az utolsó hónapjaiban jár, tehát már nem annyira fürge. Cserébe sajnos ő sincs a legjobb kondiban. Bárcsak ő is alkal­mazott volna a kancellári hivatalban egy edzőt, mint Emma­nuel Macron, és nem csak egy gyógytornászt, aki unalmas ge­rinctornával kínozta!

– Hát ez – nyögte ki két nevetőroham között Marie, és a hagymából kirakott a betűre mutatott.

– Nem értem.

– Persze, hogy nem – mondta Marie, és letette a kezéből a kést. Ettől a mozdulattól Angela végtelen megkönnyebbülést érzett. Persze Marie bármikor újra kezébe veheti a kést, és megszúrhatja vele. De legalább átmenetileg elhárult a közvet­len életveszély.

– Ha Philipp a gyerekünk nevét akarta volna leírni, akkor ezt írta volna.

Marie szétkotorta a gondosan kirakott betűt, mint egy homokmandalát, majd akkurátusan B betűvé formálta a hagy­makockákat.

– Még mindig nem egészen értem.

– Amikor megtudta, hogy… – Marie végigsimított a hasán –, szóval amikor megtudta, ragaszkodott hozzá, hogy Benedikt­nek nevezzük el.

– De hát nem is ismerte el az apaságot.

– Hivatalosan nem. De közben ő akarta megmondani, mi le­gyen a neve. Ő már csak ilyen volt.

– És maga nem értett egyet vele.

– Persze, hogy nem. És azt se mondtam meg neki, hogy Adri­annak fogom elnevezni a kicsit.

Vagyis az a betű nem a gyerek nevére utal. Legalábbis, ha Marie igazat mond.

– Nézze csak – folytatta Marie, elővette a mobiltelefonját, és megmutatott rajta Angelának egy sms-t, amelyet Philipp írt neki, éppen a halála napján:

Végiggondoltam. Hivatalosan nem fogom vállalni, hogy a kis Benedikt apja vagyok, de havonta átutalok neki 1000 eurót. J.

Tehát Marie igazat mondott: a báró, aki láthatóan nem volt az emojik mestere, nem tudta, hogy a fia az Adrian nevet fogja viselni.

– A pénzt visszautasította?

– Ha csak rólam lett volna szó, visszautasítottam volna, de a kicsi miatt természetesen elfogadtam. – Marie a saját válaszü­zenetét is megmutatta: egy bankszámlaszám volt. – De most, hogy halott, nem számíthatok a pénzre.

– Benedikt… – Angela a B betűt nézte a vágódeszkán, és is­mét megkönnyebbülést érzett. Nem annyira azért, mert már egyáltalán nem kellett veszélyben éreznie magát, inkább azért, mert bebizonyosodott Marie ártatlansága.

– Még mindig azt hiszi, hogy gyilkos vagyok?

Angela elszégyellte magát. Hiába volt rokonszenves neki a nő, mégis gyanakodott rá. – Nagyon sajnálom.

– Ugyan, nincs mit sajnálnia – legyintett Marie.

– Azt hiszem, jobb, ha én most megyek – mondta Angela, mert úgy érezte, eljátszotta a jogát Marie vendégszeretetére.

– Süket maga?

– Öhm… Hogy érti?

– Most mondtam, hogy nincs mit sajnálnia.

– De durván beletenyereltem a magánéletébe.

– Hajaj! Még durvábban, mint az ügyintéző a munkaügyi központban. Nem gondoltam volna, hogy ez bárkinek sikerülhet.

– Ráadásul megbántottam a gyanúsítgatásommal.
– Meg bizony!
– Akkor hogy mondhatta, hogy nincs mit sajnálnom?

Marie odament a parafa táblához, és mutatóujjával rábökött a fotóra.

– Tudja, mit mondott Thea?
– Mit?
– Mindenkinek kell adni egy második esélyt.
– És maga most ad nekem egy második esélyt.
– Igen. Így neveltek.

Angela meghatódott. Még egyszer, alaposan megnézte a fo­tón a nőt, ahogy a gyerekek között áll és mosolyog. És közben arra gondolt: talán mindenki számára inspirálóbb lett volna, ha helyette egy Theához hasonló embert választanak meg kancellárnak.

– Senki sem tökéletes – mosolygott Marie.
– Ez bizony igaz – mosolygott vissza rá Angela.
– És ez így is van jól.
– Ez is igaz! Szóval? Hagymás falatkák és Star Wars?
– Hagymás falatkák és Star Wars! – nevette el magát Angela.

Fordította: Nádori Lídia

David Safier: Miss Merkel.
Gyilkosság Uckermark sötét szívében. 
Figura Könyvkiadó, Budapest, 2023
334 oldal, teljes bolti ár 4499 Ft