Himnusz a Teremtett Világhoz | Kollár-Klemencz László: Anyám tenyere

kistibi |

Lehet-e szebben imáról írni, mint ahogy ez a mitikus regény teszi? „Elmondott egy reggeli imát a Teremtőnek s az összes teremtményének, betakarózott az imával egész napra, s betakarta vele őket is.” Ilyen imát csak Pomuk, a remete mondhat, aki teljes harmóniában él a természettel, az egész teremtett világgal, állatokkal, növényekkel egyaránt. És ami legalább ilyen fontos, most már önmagával is.

Nem volt ez mindig így. Elvesztette családját, a Dunába fulladtak, s a gyász nem akarta elhagyni Pomukot. „…s akkor ott az ébrenlét és az álom, az élet és halál határán eljött a kislányom és azt mondta: – Apa ne sírjon! Apa ne sírjon, mondta, mert mindig, mikor sír, átnedvesedik rajtam az ingecském, és arra kérem, hogy ne sírjon, mert ameddig nem hagyja abba a zokogást, nem szárad meg a fehér ingecském.”

Mítosz és líra találkozik, s ettől ilyen gyönyörű gondolatok születnek Kollár-Klemencz László regényében. A mű nem is hagyja magát a cselekmény szempontjából elemezni, mert az itt huszadrangú. A kor sem fontos igazán, szinte nem is beazonosítható. Annyit sejtünk, hogy valamikor a tatárjárás után lehetünk, a garázdálkodó hadakat „aranyarcúaknak” nevezi a mesélő, és ez utalhat az Aranyhordára, de a támadók bőrszínére is. A regény tere azonban pontosabban meghatározható. Valahol a Dunakanyarban vagyunk, a Pilis erdeiben. Pomuk, a remete itt él a hegyen, hogy közelebb legyen Istenhez.

Tulajdonképpen, ha történetet keresünk, akkor itt kell kapargálnunk. Isten keresésének útja az egyik gondolati szála a regénynek. Több lehetőség is felsejlik: egyik Pomuké. Lehet-e úgy közeledni Istenhez, hogy otthagyom a civilizációt, elmegyek a vadonba, ahol az állatok és növények között, a teremtett természetben keresem a boldogságomat?

Lőrinc atya más útját választja az istenkeresésnek. Ő a könyvek által szeretné megtalálni Istent. „Könyvet írt a Szentháromságról és a katolikus hitről… Sok könyvet kellett olvasnia, és azok tudását szándékozta a könyvben leírni, de saját gondolatait nem merte hozzátenni, szentségtörésnek vélte, s mikor egy-egy önálló gondolat mégis kimerészkedett, vezekelt három napig…”

De miért és hogyan keressük Istent? Ez az egyik ív, melynek mentén történnek az események. Én nem tudom, és nem is akarom elfogadni, hogy bűnösként születtem, ezért olvasóként a regény mitológiája érdekel, nem az istenkeresés. Viszont, ha az istenkeresést felcserélem az identitás kutatásával, akkor számomra, a nem hívő számára is izgalmassá válik a regényvilág. A természethez Kollár-Klemencz Lászlót szoros szálak fűzik, ez minden egyes sorából kitűnik, amikor és amit az erdőről ír.

Aztán itt van még a harmadik karakteres szereplő, Ágnes, a Szépkirály lánya. Vad és fékezhetetlen nőszemély, saját csikóján vágtat a rengetegben, farkasok közé keveredik, előlük menekül.

Nagyon izgalmas a narrátori szerep is a könyvben. A történet általában személyes hangon (első személyben) szólal meg, a mesélő szinte bárki lehet. Regélhet nekünk Ágnes, Lőrinc atya, Pomuk vagy az emberek, de ugyanilyen teljes jogú elbeszélő Pomuk szarvastehene, Ágnes fiatal lova is… Izgalmas és ettől fontossá válik a váltás módja. A Vágta fejezet egyik bekezdésében a kívülálló narrátor (harmadik személyben) meséli, ahogy a farkasok lesik Ágnest meg a csikót, ahogy egy hatalmas esés után eszméletlenül fekszenek a téli erdőben. Ezután a csikó meséli feleszmélését, szabadulását a gödörből. A következő fejezetet, amelyben Pomuk megtalálja az erdőben ájultan fekvő Ágnest, már ismét a mindentudó narrátor beszéli el. Ez a technika kitágítja a horizontot, ébren tartja az olvasó figyelmét, mert időnként vissza kell lapozni, megbizonyosodni arról, hogy most éppen ki beszél, és ez színesíti a stílust, a regényvilágot.

Érdemes megjegyezni, hogy a mű éles különbséget tesz a civilizált világ és a természet között. A remete világa, az erdő: tiszta, illatos és egyértelmű. És szereti azt, aki tisztelettel bánik vele. Pomuk egy alkalommal megcsúszik, és az ösvényről lezuhan a szakadékba. Mégsem esik baja, mert a bokrok tompítják esését, fékezik, megóvják a sérüléstől. A „civilizált” másik világ, a kastélyé: szennyel, kosszal, babonával, erőszakkal van tele. Ágnes talán ezért menekül innen időnként, hogy lova hátán része lehessen a szabadságban.

• Olvass bele!

A regény munkacíme a Vad volt. Hogy lett ebből Anyám tenyerén? Legjobb, ha erre a szerző válaszol: „Egyrészt azért, mert az egyik kortárs olasz írónak van egy könyve A vad címmel, másrészt azért, mert úgy éreztem, ez a cím nem érzékeny. Túl tárgyleíró, nem érezteti a könyvben rejlő hangulatokat. Valószínűleg ez volt az egyik oka annak, hogy az Anyám tenyere már korábban is szerepelt alcímként a kéziratokon. A megjelenés előtti utolsó találkozásunk alkalmával felvetette a kiadó, hogy esetleg találjunk-e másik címet a Vad helyett, mire én rögtön azt válaszoltam, hogy: igen, legyen a cím Anyám tenyere.” Jó döntés volt. A Vad túl konkrét, az Anyám tenyere metafora, továbbgondolásra készteti az olvasót.

A másik gondolati ívet Kollár-Klemencz az ember és a természet között húzza. Hogyan árthat és hogyan használhat egymásnak ember és a természet? A könyv bennem azt a nyomot hagyta, hogy ez valójában annak a brutális támadásnak a története, amit az ember követ el a természet ellen. Nem, itt nem a globális felmelegedés, a természet kirablása a formája ennek – hiszen a kor ezt nem is teszi lehetővé –, hanem a vadászat. Amikor a hajtók felverik az erdő békés csendjét, és minden vadból űzött préda válik. Csakhogy olykor a tett visszájára fordul. Amikor az üldözött válik prédává. Nem szeretném elrontani a majdani olvasó élvezetét, tehát nem sűrítem két mondatba a történetet, ezért a regény záró fejezeteire inkább egy párhuzamos történettel utalok. Pilinszky Jánosnak az Ének a kőszívű királyról című verses meséjében az öldöklő király, magára marad az erdőben, mindenki ellene fordul: „oly végképp maga volt, mire a porból fölkelt.” A mesékben nincs megbocsátás. A bűnös bűnhődik, a jó győz – ez a népmese igazsága. Pilinszky megbocsát, Kollár-Klemencz nem. Ez nem értékítélet, hanem gondolkodásmód kérdése.

El lehetne hárítani a felelősséget, a gyilkosság felelősségét? De miképp? Talán annak kimondásával, hogy a bűnös az, aki a ’vért a vérért’ erkölcsi szabályát törvénnyé tette. De ez így eltünteti az egymás iránti felelősséget. Hiszen felelős döntés az, hogy nem öllek meg, de az is: ha én vagyok a király, te meg az alattvalóm, akkor az én felelősségem, hogy emberhez méltó életet élj.

Nagyon fontosnak találtam a farkasok szerepeltetését. Egyfajta mitikus, megtisztító (katarzis-teremtő?) szerepet játszanak a regényben, kezdve Pomuk „házi” farkasával, folytatva a prédára lesben álló farkasokkal, akik többször is üldözőbe veszik Ágnest és a lovát, de a mű elején arról is olvashatunk, hogy a farkasok mentik meg az elpusztított országot a járványtól azzal, hogy eltakarítják a holtakat, megszabadítják tőlük a földet. Ember és farkas kapcsolata mindig is ambivalens volt, Kollár-Klemencz László művében is találunk az emberrel együtt élő, ’kézhez szokott’ farkast csakúgy, mint falkában vadászó, féktelenül gyilkoló állatokat. Pamuk farkasáról ismét csak Pilinszky jut eszembe:

„Hol volt, hol nem volt,
élt egyszer egy magányos farkas.
Magányosabb az angyaloknál.

Elvetődött egyszer egy faluba,
és beleszeretett az első házba, amit meglátott.

Már a falát is megszerette,
a kőművesek simogatását,
de az ablak megállította.

A szobában emberek ültek.
Istenen kívül soha senki
olyan szépnek nem látta őket,
mint ez a tiszta szívű állat.

Éjszaka aztán be is ment a házba,
megállt a szoba közepén,
s nem mozdult onnan soha többé.

Nyitott szemmel állt egész éjszaka,
s reggel is, mikor agyonverték.”

Kollár-Klemencz László regénye nem olvasható könnyen. De nem is ez a célja. Tézisregény, ezért is szorul háttérbe a cselekmény: viszont a történet szűkösségét ellensúlyozza a mű líraisága, mitológiája. Nem könnyű, de mindenképpen megéri olvasni!

Kollár-Klemencz László: Anyám tenyere
Magvető Kiadó, Budapest, 2024
240 oldal, teljes bolti ár 4999 Ft
online ár a lira.hu-n 4500 Ft,
e-könyv változat 3499 Ft
ISBN 978 963 144 4056 (papír)
ISBN 978 963 144 4063 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A nagy sikerű természetírásokat tartalmazó novelláskötetek és a sváb felmenőinek emléket állító Öreg banda című családregénye után Kollár-Klemencz László új műve tiszta fikció.
Az Anyám tenyere a mitikus középkorban játszódik a pilisi rengetegben, a Duna-kanyarban. Főhősei: a családját elveszítő remete és a lováról leeső lány, akik az erdőben szembesülnek életük nagy titkaival és értik meg küldetésüket is. A természet vadsága és jámborsága, beláthatatlan ereje ebben a kötetben még nagyobb téttel jár, mint a szerző korábbi műveiben: az Anyám tenyere nemcsak két ember találkozásának a krónikája, hanem a természet, ember és állat együttélésének, konfliktusainak és lehetséges harmóniájának megmutatása, legkivált pedig tanúságtétel Isten kereséséről és a létezés legelemibb tapasztalatairól.