Balatoni József: Kamaszkór (részlet)

Posted on 2025.01.10. Szerző: olvassbele.com

Bezzeg az én időmben

Szerintem ez az a mondat, amit mindenki legalább egyszer kimondott életében valamilyen kontextusban, de minimum gondolt rá, hogy kimondja. Az pedig biztos, hogy mindannyian hallottuk már, amikor egy nálunk idősebb személy ezt vágta a fejünkhöz, vagy ezzel kezdett egy okfejtést, bizonyítva az igazát. A legmegdöbbentőbb az volt számomra, amikor egy végzős gimnazista szájából hallottam, amint az egyik gólyának ecsetelt valamit a tanulmányai kezdetéről. Úgy tűnik, ez a mi egyik örökségünk, és ami szülőről gyerekre száll. És bármikor, bármilyen szituációban elő lehet venni, mint egy jolly joker kártyát, mert elég nehéz vitatkozni vele. Hisz ha a másik úgy gondolja, hogy az ő idejében ez így és így volt, akkor az szerinte bizony így is van. Mi pedig, akik kapjuk ezt a mondatot, nem voltunk ott, nem éltünk akkor, így megcáfolni sem tudjuk, kivéve ha alapos kutatással valami statisztikát elő nem ásunk (amire később hozok egy szemléletes példát).

Az emberi agy, az emlékezet úgy működik, hogy hajlamos a múltban lévő dolgokat a jelen fényében jobbnak, szebbnek, többnek feltüntetni, idealizálni. És minél távolabb vagyunk a történtektől, annál jobban igaz ez. De persze az is megesik, hogy szimplán nem akarjuk beismerni, hogy a fiatalabbnak van igaza, és akkor előhúzzuk a bezzeg az én időmben örök érvet. Én is mondtam már, hogy az én gyerekkoromban mennyire más volt minden. A legékesebb példa erre a karácsony. Minden ünnep úgy telt, hogy apukám elvitt a nagy, friss hóban szánkózni, és mire hazaértünk, addigra megjött a Jézuska, és ott állt a csodásan feldíszített a fenyőfa a szobában. Én meg ezt az egészet valami misztikus csodaként éltem meg. Ettük a bejglit a meleg kályha mellett, és közben néztük, ahogyan hatalmas pelyhekben hull a hófehér hó. Ugye, a te karácsonyaid is így teltek? Mindenki a korábban mindig megélt fehér karácsonyt vágyja, hiányolja most, amikor elvétve fordul csak elő. Bezzeg a mi gyerekkorunkban. Hát, ha nem akarod ezt a csodálatos képet összetörni, kedves olvasó, akkor most lapozz tovább, mert el kell, hogy keserítselek: régen pontosan ugyanilyen ritkán volt fehér a karácsony. Az Országos Meteorológiai Szolgálat statisztikái alapján 1994 és 2014 közt mindössze az esetek negyedében fordult elő olyan alkalom, hogy a Pestszentlőrincen lévő meteorológiai mérőállomáson összefüggő hóréteget mértek. Tehát régen sem volt ez más, vagy romantikusabb, mint ma, csak a szép emlék erősödik fel annyira, hogy általánossá teszi az adott esetben csak egyszer előforduló eseményt. Vajon mennyi minden mással lehet még ugyanígy az életünkben? Egy leleményes kamasz pedig némi kis internetes kutatómunkával gyorsan találhat információkat, cikkeket, statisztikákat, hogy megcáfoljon minket. Szóval óvatosan csak ezzel a bezzeg az én időmben dologgal, nehogy arcon csapjon minket a valóság.

Sok más fordulat is létezik, amiket az idősebbek előszeretettel használnak a fiatalokkal való kommunikációban. Hosszasan gondolkodtam, hogy mik azok a gyerekként a szüleimtől, az engem körülvevő felnőttektől kapott mondatok, amiket nagyon utáltam, nem értettem velük egyet, vagy végtelenül dühítettek. És hogy ezek közül mik azok a mondatok, amik mára nekem is ugyanúgy kiszaladtak a számon, és a velem szemben állók ugyanolyan negatív érzésekkel fogadták őket, mint anno én. Talán annyi a különbség – természetesen nem felmentve magamat –, hogy mára már tudom némelyikről, mit is jelent, mi a mögöttes tartalma, üzenete. Attól persze még nem jók ezek a kifejezések, sokkal hasznosabb, ha inkább elmagyarázzuk az okokat, a miérteket, és érthetőbb, elfogadhatóbb válaszokat adunk a rövid, de facto kijelentések helyett. Gondoltam egyet, és megkérdeztem a követőimet is, hogy nekik mik ezek az emlékezetes mondatok. Nem is sejtettem, mekkora cunamit rántok ezzel magamra, sok száz ember sebeit szakítom fel, és triggerelem őket arra, hogy klaviatúrát ragadva kiadják magukból a mélyben lappangó feszültségeket. Miközben a kommenteket olvastam, több érzés ragadott el. Egyrészt nagyokat mosolyogtam néhány történeten, mondaton. Másrészt sokszor éreztem, hogy tényleg, ezt is hallottam már, ez is mennyire idegesítő mondat. Mintha valamikor régen valaki összeállított volna egy szülői kézikönyvet, amikben ezek a mondatok is benne voltak, hogy ezeket kell szülőként a gyerekekkel szemben használni. Egy titkos könyvet, amiről senki sem beszél, de már évszázadokkal ezelőtt is beletették a stafírungos ládába az ágyneműk és az étkészlet mellé mint szükséges kelléket. Mert a válaszolók kortól, nemtől, születési helytől függetlenül ugyanazokat a mondatokat kapták gyerekként, és nagy valószínűséggel néhánytól eltekintve ugyanezeket adják majd tovább. Szóval ha valakinek megvan ez a könyv, ugyan küldje már el nekem, hogy legalább egyszer láthassam, hogyan ne csináljam. De utána inkább már ezt a könyvet adja tovább, amit most olvas.

Jöjjenek hát a teljesség igénye nélkül azok a mondatok, kifejezések, amiket a követőim gyűjtöttek össze a nyilvánosan elérhető posztom alatt. Biztos, hogy ezeken kívül is lehet még találni gyöngyszemeket — a fejezet végére vagy a lap szélén az üres helyre felvésheted te is a tieidet, kedves olvasó, hogy bővüljön a lista. Igen, ez olyan könyv, amibe nemcsak lehet, de egyenesen kell is firkálni, beleírni, aláhúzni benne dolgokat. Ha eddig még nem tetted meg, mostantól bátran lehet. Én is fűztem a mondatokhoz olykor személyes, olykor pikírt, olykor kamaszosan flegma megjegyzést, ezt te is bátran megteheted. Remélem, neked is olyan vidám perceket okoz ez, mint nekem, amikor írtam a fejezetet.

Eltartás

Vannak a szülői fölényt, az idősebbek előjogát, az életkor adta vélt vagy valós előnyöket fitogtató és igazoló mondatok. Talán mind közül ezek azok, amik igazán ellenszenvessé teszik a felnőttet a gyerek szemében, mert olyasmivel élnek vissza, ami megkérdőjelezhetetlen: az életkori előnnyel, ami sokszor a gyerek szemében nem is tűnik előnynek, sőt. Igaz, ez fordítva is megtörténik, és akkor mi, felnőttek is azonnal a plafonon vagyunk, hisz kit ne vágott volna már mellbe az a mondat, hogy „Jaj, te ezt nem értheted, ehhez te már túl öreg vagy”. Bizony, nagyon fel tudjuk húzni magunkat ezen. De akkor miért is lepődünk meg, ha egy fiatalabb felcsattan a következő mondatokat hallva?

„Mert én azt mondtam!” – Amikor elfogynak az érvek, akkor ez a zárás, és kész.

„Slussz passz, kész, végeztünk, hatszáz!” – Ennél is tudod, hogy már felesleges is bármit mondani, de miért pont hatszáz?

„Nem most jöttem le a falvédőről!” – Sosem értettem, miért kell a falat védeni minden lakásban, aztán amikor leöntöttem kakaóval, akkor rájöttem, de azt még mindig nem tudom, hogy tud valaki a falvédőről jönni és miért?!

„Majd ha te leszel az én anyám, akkor majd az lesz, amit te akarsz!” – Azaz: SOHA!

„Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek!” – Ki ő, mit és miért szabad neki???

„Amíg az én kenyeremet eszed…”, illetve az „Amíg az én házamban laksz!” – Gyerekként nehezen tudok mást tenni, ez tény.

„Nem őriztünk együtt libát!” – Sőt, megkockáztatom, hogy nélkülem sem őrzött libát sosem.

„Nem mondom el, mert úgysem értenéd!” – Persze, a gyerek hülye, semmit sem ért, bezzeg ettől a mondattól azonnal tudni fogja, mi miért van.

„Nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát!” – Nehogy.

„Nem te szartad a spanyolviaszt!” – Miért, amúgy ki?

„Ez nem kívánságműsor, én is szeretnék sok mindent!” – Vagyis semmi sem kívánságműsor, kivéve a kívánságműsort.

„Megint akkorát akartál fingani, mint apád, de te beszartál!” – Ezt korábban még sosem hallottam, de percekig nem tudtam abbahagyni a röhögést, annyira plasztikus kép.

„Ha én így viselkedtem volna, már egy fogam se lenne!” – Még egy példa a szülői feddhetetlenségre és tökéletességre.

„Ne szólj bele a felnőttek dolgába!” – Oszt később meg csodálkoznak, hogy a gyerek nem akar beszélni.

„Majd akkor, ha a magad valagából szarsz!” –Tudom, hogy most elképzelted a más ülepével való székelést, hiába is tagadod!