Ferenc pápa magyar hangja | László Ágnes: Beer Miklós – Egy hiteles ember

Toronyi Attila |

Túlzás nélkül nevezhetjük felkavarónak, megrendítőnek, akár meghökkentőnek is László Ágnes könyvét a nyugalmazott váci püspökről. Bár eddig is tudtuk, hogy (hívők és nem hívők) sokat tanulhatunk Beer Miklóstól, ám a „hiteles emberről” rajzolt plasztikus pályakép, a kötetbe gyűjtött interjúk, esszék és újságcikkek olvastán a püspök úr rajongótábora bizonyára az eddiginél is nagyobbra fog nőni.

Még Beer Miklós nyugállományba vonulása (2019) előtt lett „bejáratos” a váci püspöki palotába a szerző, aki – mint többször is hangsúlyozza – ő maga nem vallásos. Sorra készültek az interjúi, elkísérte a főpapot különböző hivatalos útjaira és a szegények közé is számtalanszor. Lényegében összeállt a kézirat, és akadt volna vállalkozó is a kiadására, azonban a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány kuratóriuma (a szervezetet egyébként maga Beer Miklós hozta létre) megálljt parancsolt. Megakadályozták a könyv megjelenését, mert attól tartottak, hogy az alapítvány így elesik az állami támogatásoktól. Márpedig enélkül nem lehetett volna folytatni azt a karitatív tevékenységet, amelyet a leszakadt, főként cigány családok felkarolásáért végzett.

• Olvass bele!

A most Nagymaroson élő volt püspök bő tíz éve rúgta össze a port a hatalommal. 2014-ben még a Fideszre szavazott, ám azóta a fennálló NER-világ, sőt saját kenyéradója, a katolikus egyház nyílt bírálója lett. Számonkéri rajta a párbeszéd kultúráját, a nemzeti identitás és az egyetemes emberi szolidaritás összeegyeztetésének hiányát, felrója a közömbösséget, a szavakban megnyilvánuló empátiát. Érti, átérzi a szegények helyzetét, hiszen „senki sem maga választja meg, hogy hová születik”. Ugyanis gyerekként ő is átélte a nélkülözést, a kitelepítést; félárvaként látta anyja és nagyszülei vergődését, ahogy nagy nehézségek árán teremtik elő a mindennapi kenyeret.

Úgy juthatott el először az Operaházba, hogy édesanyja pénzzé tette fülbevalóját, mert fontosnak tartotta a művészet iránti fogékonyság felébresztését fiában. Érdemes volt. Az 1966-ban pappá szentelt fiú mindmáig élénken érdeklődik az irodalom, a zene iránt, sőt belekóstolt a színészetbe is. Egyszer – már plébánosként – „testhez álló szerepben” alakította egy műkedvelő előadáson az esztergomi püspököt.

Tizenhat éven át igazgatta a váci egyházmegyét a liberális püspöknek elkönyvelt Beer Miklós, ami afféle vállalatvezetői feladatokkal járt. Háromszázötven plébánia ügyes-bajos dolgait kellett intéznie, személyzeti kérdésekkel foglalkoznia, iskolák működtetését megoldania.

Igazán akkor érezte magát elemében, ha taníthatott. Ez az Esztergomi Hittudományi Főiskolán adatott meg neki, ahol filozófiai kurzusokat tartott, majd rektorként átvette az intézmény vezetését is.

Alighanem a filozófia szoktatta rá a valláson kívüli elmélyült gondolkodásra, a világ alapvető problémáinak elemzésére. Átlátja, hogy a túlnépesedés, az ökológiai válság, a népvándorlás ügye átfogó orvoslást, széles körű összefogást sürget. A migráció elleni gyűlöletkeltés nem old meg semmit. Ráadásul egyre nyílik az olló a szegények és a gazdagok között, miközben az utóbbiak közönye – tisztelet a csekély kivételnek – minden korábbinál nagyobb. A katolikus egyház pedig – egyre jobban látható – mellékvágányon vesztegel. Ha pedig erre – olykor Ferenc pápa intéseire utalva – fölhívja a figyelmet, Beert a „szenilis vatikáni vénember” (a megszólaló nevét nem írom le) szószólójának csúfolják. Ő azonban vállalja, hogy „a Szentatya magyar hangja” legyen, mert „ki kell törni az önzés rabságából”.

A szembeszegülés a hazai, úgynevezett keresztény kormányzattal, a különutas véleménynyilvánítás végül azt eredményezte, hogy kitiltották a Duna Televízióból, ahol önálló műsort vezetett, és kemény támadások érték a kormányszócsövek, a Pesti Srácok és a Mandiner újságírói részéről.

Beer Miklós szókimondó természete sokak szemében szálka. Pedig nem szeretne mást, mint nyílt, kulturált párbeszédet az egyház és a közélet aktualitásáról. Mint az interjúkban fejtegeti, a Vatikán annak idején eltűrte a fajelméletet, és a magyarországi katolikus egyház – ez szomorú tény – „megágyazott” az antiszemita légkör kialakulásának, a holokauszthoz vezető zsidóüldözésnek.

A volt váci püspök Don Quijote-i alkat, mégsem teljesen magányos harcos. Baráti körével megalapították az „Isten Bohócai Rendet”: ennek tagjai között nem csupán különböző felekezetekhez tartozó egyházi személyek, apácák találhatók, hanem vallásos értelmiségiek, de még buszsofőr is.

Beer Miklós nem ismer tabukat. Véleményt formál a cölibátusról, az abortuszról, a lombikprogramról, a homoszexualitásról. Ami az utóbbit illeti, a megértés az el- és befogadás pártján áll, ám kétségtelen számára, hogy a papok között tetten érhető pedofília vagy homoszexualitás oka éppen a kötelező papi nőtlenség lehet. Szerinte ezt már meghaladta az idő, változtatni kellene rajta. Talán a cölibátus kényszere okozza azt is, hogy olyan kevesen választják a papi pályát. Igazi megoldást az hozna, ha lelkipásztornak idősebb, és már nős emberek szegődnének el. Sajnos azonban a középkoriasan zárt, megcsontosodottan konzervatív gondolkodású klérus jó része erről hallani sem akar. Jellemző a lomhaságra az is, hogy Luther Márton fellépése után ötszáz évnek kellett eltelnie, amíg a katolikusok egyáltalában szóba álltak a protestánsokkal. S egy másik példa: hatvan évvel a II. vatikáni zsinat után még mindig akadnak papok, akik ragaszkodnak a latin nyelvű liturgiához. Nem is szólva arról, hogy sokan kiakadnak, sőt megbotránkoznak az egyházak között kibontakozó párbeszéden. Miért ölelget a pápa egy muszlim vallási vezetőt? Hallatlan!

Nézzünk föl az égre! – mondja Beer Miklós. – Ábrahám ugyanezeket a csillagokat látta, és mi mindahányan Ábrahám utódai vagyunk, akár hiszünk (bármilyen) Istenben, akár nem.

Csak néhányat idéztem az életrajzi kötet megszívlelendő gondolatai közül. Úgy gondolom, köszönet illeti László Ágnest Beer Miklós megszólaltatásáért, és a kiadót, hogy felkarolta a kötet megjelenését. Végezetül álljon itt a „hiteles ember” jó tanácsa arról, hogy nem szabad belenyugodnunk a világ mostani állapotába:

„Keresni kell azt, hogy miként lehet javítani, gyógyítani az emberi kapcsolatokat, hogyan lehet az értékrendet tisztázni, igazságosabbá tenni, és ezáltal a világot jobbá tenni… Amit tehetünk, hogy az ember a saját, közvetlen környezetét próbálja meg jobbá tenni. Ha mindenki erre törekedne, akkor talán történne valami.”

Ehhez a feladathoz Beer püspök úr iránytűnek Assisi Szent Ferenc sokat idézett imájának gondolatait ajánlja:

„Uram, adj nyugalmat, hogy elfogadjam azt,
amin nem tudok változtatni!
Adj bátorságot, hogy változtassak azon,
amin tudok változtatni!
És adj bölcsességet, hogy egyiket a másiktól
meg tudjam különböztetni.”

László Ágnes: Beer Miklós – Egy hiteles ember
Joshua Könyvek, Budapest, 2024
254 oldal, teljes bolti ár 4500 Ft,
online ár a a kiadónál 4050 Ft
ISBN 978 963 617 0295

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Beer Miklós nyugalmazott váci püspök attól a pillanattól kezdve, hogy megkezdte papi hivatását 1967-ben Kőbányán káplánként, nyitottságával, kedvességével, közvetlenségével nagyon népszerű lett a hívek és elsősorban a fiatalok körében. Gondolkodásmódjával, tetteivel, lényegében minden megmozdulásával, megszólalásával később igencsak kilógott a magyar püspöki karból, Ferenc pápa „magyar hangja”-ként is emlegették.
Máshonnan indult, mint püspöktársai. De talán pont ezért vált olyanná, hogy bárhol – Szobon, Márianosztrán, Pilismaróton, Dömösön, Esztergomban vagy Vácott – teljesített szolgálatot, mindig, mindenhol egybe tudta szeretni a híveket, és párbeszédre, egymás megértésére tudta ösztönözni a nem hívőket is. Mélységes humanizmusa, derűje, életszeretete, szociális érzékenysége, igazságszeretete – bevallása szerint – az Evangélium szellemiségéből táplálkozik. Nem véletlenül választotta jelmondatának: Permanentes in fide, azaz Rendületlenül a hitben.
Nyitottsága a világra, érzékenysége az emberi gonoszságra, közömbösségre nem egyszer állította nehéz helyzet elé. Szóvá tegye-e, harcoljon-e ellene, vállalva, hogy egyháza megbélyegzi, vagy bizonyítsa be: az egyházi szolgálat egyik fő küldetése, hogy az embereket a szeretet, a megbékélés és egymás tisztelete és megsegítése felé terelje. Ez utóbbit választotta. Szót emelt az elesettekért, a cigányokért, a menekültekért, a kiszolgáltatottakért, és ebben is az Evangélium tanításait követte.
Amióta nyugdíjba vonult, egyetlen perc szabadideje sincs. Hívők és nem hívők vágynak arra, hogy hallhassák és kérdezhessék. Az úton, amelyet végigjárt, s amelyet ebből a könyvből megismerhetnek, Őt hallgatva az volt az érzésem, hogy semmi sem történt véletlenül. Mert volt valaki, aki tudta, hogy mi a szándéka vele. Beer Miklós, a kiválasztottak egyike.
Ez a könyv annak a korszaknak a lenyomata, amelyben most élünk Magyarországon.