Na, ugye? | Bolgár Dániel: Miért éppen a zsidók?

Paddington |

A fiatal történész, Bolgár Dániel vaskos kötete az 1867-es kiegyezés idején lehetővé vált zsidó emancipáció és a holokauszt közötti időszakot vizsgálja. Arra keresi a választ, hogy mi volt a valóságtartalma a korszak magabiztos állításainak, amelyeket egyfelől az egyre erősödő antiszemitizmus hangadói, másfelől a teljes jogú állampolgárrá válás társadalmi értékeit hangsúlyozó „büszke zsidók” egyaránt hangoztattak, persze más-más hangsúllyal. A tudományos aprólékossággal megírt, ám igen üdítően pimasz stílusú kötet elolvasása után minden derék antiszemita és minden „büszke zsidó” elégedetten mondhatja: Na, ugye!

Bolgár már az előszóban leszögezi, halachikus, azaz vallási értelemben nem számít zsidónak, míg a nürnbergi törvények szerint igen. Ezzel vélhetőleg – sokakhoz hasonlóan – nehezen tudott bármit is kezdeni, így disszertációjának témájául választotta annak kiderítését, hogy mit is jelent öndefinícióként és társadalmi definícióként az, hogy valaki zsidó. Olyan kérdés ez, amivel már a második világháború előtti időszakban is sokan szembesültek, bár akkoriban ez a kérdés sokkal inkább vérre menő volt (gondoljunk csak Radnóti Miklós vagy Szerb Antal sorsára). Társadalmi definícióként persze – hadd legyek én is a szerzőhöz hasonlóan pikírt – tudjuk, hogy az a zsidó, akiről a szomszédai úgy vélik: az.

A tudományos ismeretterjesztésen jócskán túllépő, inkább tudományos munka két alapvető kérdést jár körül. Egyrészt minden olyan tudományos megközelítést, ami a zsidók alsóbb- vagy felsőbbrendűségét volt hivatott bizonyítani, a korabeli közgazdasági elméletektől (Max Webertől Marxig) egészen a hírhedt frenológiáig. A könyv második része a világ első zsidótörvényét, a numerus clausust megalapozó állításokat vizsgálja, nevezetesen azt, hogy a zsidók a társadalmon belüli számarányuknál magasabb arányban vettek-e részt magas szintű oktatásban.

A rengeteg adat és elemzés ellenére is olvasmányos, sokszor gunyoros, olykor humoros szöveg nem könnyű olvasmány, de nem is emészthetetlen. Egészen biztosan nem az átlagos érdeklődésű olvasókat célozza, hanem azokat, akik – akár a zsidóság pozitív indíttatású felfedezésétől hajtva, akár antiszemita véleményükhöz érveket keresve – erősen érdeklődnek a zsidóknak a vizsgált korszakban – és akár azóta is – betöltött társadalmi szerepe iránt. Fontos leszögezni, hogy Bolgár Dániel nem antiszemita könyvet írt, és nem is a zsidók apoteózisát énekli meg. Tényeket közöl.

• Olvass bele!

A szerző számomra elképesztő – és történészektől szokatlan – statisztikai alapossággal vizsgált és hasonlított össze hozzáférhető adatokat, hogy az egyes fejezetek és az egész könyv kutatási hipotéziseit bizonyítsa vagy cáfolja. Ez a megközelítés a tudományos folyóiratokban megszokott és szükséges, a tudományos ismeretterjesztő irodalomban viszont szokatlan. Nem tudom, hogy vajon azért találtam-e élvezetesnek ezt, mert az utóbbi időben nagyon sok szakmai cikket olvastam és írtam. Lehet, hogy mások számára ez különös, viszont az akadémia, a tudományos kutatás világában ritkábban megforduló olvasónak a témán túlmenően is érdekes lehet. Talán kicsit nagyobb szkepticizmussal tekint majd az amúgy kutatóként dolgozók leegyszerűsített megszólalásaira.

Az adatok precíz összeállításában viszont nem volt könnyű dolga. Ennek egyik oka az, hogy a kutatott időszakban a magyar zsidóság jelentős változásokon ment át, és még annyira sem volt egységes, mint a korábbi évszázadokban. Az emancipáció ugyanis időben egybe esett a zsidóságon belüli egyházszakadással – aminek kiváltó oka is nagyrészt az emancipációs folyamat volt –, de a korábban ismeretlen vallástalanná válással is (ami párhuzamosan zajlott a világi anyakönyvezés elterjedésével is). Bolgár egyik legnagyobb dilemmája például: miképpen kezelje az adathiányt azzal kapcsolatban, hogy kik tartoztak az ortodox, illetve a neológ irányzathoz, illetve kik voltak csak származásuk szerint zsidók. Ez azért is fontos, mert az ortodox közösségekről ma is elterjedt, sőt aktívan terjesztett feltételezés, hogy nem tanulnak, míg a többi zsidó irányzatról éppen ennek az ellenkezője a közfelfogás.

Inkább kutatóként (szakmai ártalom) olvastam a könyvet, mint egyszerű érdeklődőként, ezért a hatalmas tényanyag mellett egyetlen elemet hiányoltam, ami szintén a tudományos közlések sajátja: a kutatás korlátainak pontos definiálását. Ezen belül is két elemet.

Az egyik egy olyan elem, ami a közhiedelem szerint történelmi távlatban befolyásolhatja a könyv népének hozzáállását a tanuláshoz. A kötelező iskolába járást előíró első, Eötvös-féle népoktatási törvény szintén az emancipáció időszakának elején, 1868-ban lépett életbe, ám a vizsgált korszakban még igen jelentős volt az analfabéták száma. Közismert, hogy a zsidóságban a teljes jogú polgárrá válás formális feltétele az, hogy a fiatal (akkoriban még csak a fiú) bebizonyítsa: tud olvasni – ez a bár micvó. Bár a századok során a rituálisan felolvasni hivatott szöveg és a közösségek nyelve teljesen elvált egymástól, a zsidó hívók körében az olvasni tudás alapvető szükségletként jelent meg, olyan időszakokban is, amikor a keresztények körében ez nem volt elterjedt. A közfelfogás szerint ez már a rajtnál versenyelőnyt jelentett. Beismerem, az adott korban ennek hatását bizonyítani nehéz lett volna.

A másik kérdés a zsidók ún. térnyerésével kapcsolatban fogalmazódott meg bennem. Nevezetesen: létezett-e korábban az emancipáció során elfoglalhatóvá vált tér. További kutatások nélkül is tudható az, hogy a szóban forgó időszak Magyarország dinamikus fejlődésének kora volt, amikor számos olyan termelő és szolgáltató jelent meg, akik korábban nem is létező dolgokat kínáltak. A „gazdasági térnyerés” tehát egybeesett a gazdasági tér jelentős növekedésével. Amit hiányolok, bár szerintem erre vonatkozó adatok valószínűleg rendelkezésre állnak, hogy mi volt ennek a térnek helyzete az oktatásban. Tudva, hogy legpatinásabbnak számító oktatási intézményeink nagyjából mikor jöttek létre, azt feltételezem, hogy ebben az időszakban jelentősen nőtt például a gimnáziumi vagy egyetemi férőhelyek száma. Amikor megnyíltak ezek az intézmények a zsidók számára is, kétféle kiindulási helyzet lehetett. Lehet, hogy korábban annyi férőhely volt, amennyi elég volt a keresztény diákok számára, és a keletkezett extra helyek azért jöttek létre, mert ennyi zsidó akart hirtelen részt venni ezekben az oktatási formákban. De az is lehet, hogy az oktatás iránti érdeklődés általánosan nőtt, csak a zsidók sikeresebben kerültek be gimnáziumba, egyetemre. Ezt talán felvételi eredményekkel lehetne vizsgálni. Ez nyilván nem változtatna a globális képen, mégis árnyalná azt.

Ha valaki nem akarná elolvasni ezt a vaskos és bőségesen adatolt kötetet, elárulom, Bolgár Dánielnek nagyjából teljesen sikerült bizonyítania azt a büszke zsidó állítást, hogy sokkal több zsidó ért el fantasztikus tudományos eredményeket és művészi sikereket, mint azt a társadalmon belüli számarányuk indokolná. Ez egyben azt is jelenti: bebizonyította, a zsidók valóban sokkal nagyobb számban szereztek magasabb iskolai végzettséget, mint a nem zsidók – minden antiszemita elégedett bólogatását elnyerve. Azonban adatai arra is rámutatnak, hogy nem csak a zsidók és nem zsidók között voltak jelentős különbségek ebben a korszakban! Ugyanez állott fenn a katolikusok és protestánsok között is. Bolgár Dániel úgy látja, a kiemelkedő zsidó sikerek azért voltak tényszerűen jelen a társadalomban, mert ezt várták zsidók és antiszemiták egyaránt. Azaz a gyors, és tragikus végű, rakétagyorsaságú emancipáció egyfajta önbeteljesítő jóslat volt.

Bolgár Dániel: Miért éppen a zsidók?
Corvina Kiadó, Budapest, 2024
608 oldal, teljes bolti ár 6490 Ft,
online ár a lira.hu-n 5192 Ft,
e-könyv változat 4599 Ft
ISBN 978 963 137 0058 (papír)
ISBN 978 963 137 0072 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Bolgár Dániel történész amellett érvel nagy anyagot feldolgozva, egyszerű szavakkal és merész humorral, hogy mindenki azt kapta, amit nem érdemelt.
A teljesítmények elbírálását ugyanis elfogulttá tette az az ősrégi fantázia, hogy a zsidók esze éles, ám testük csúnya, karjuk gyenge, jellemük megbízhatatlan, és épp ennek az ellenkezője a keresztényeké, ami miatt a szellemi versengésekben felül-, a testiekben alulértékelték a zsidókat.
A valóságos zsidó, e mindannyiunkhoz igen hasonló, meglehetősen szürke alak életét eluralta a képzeletbeli zsidó vérbő figurája. Az egyenlőtlenségek hátterében az erősebb fél önmegvetése, a gyengébb fél felsőbbrendű képességeibe vetett rögeszmés hite állt.