Szép az új világ? | Yuval Noah Harari: Nexus

● K A R Á C S O N Y I
A J Á N D É K N A K  I S
A J Á N L J U K ●

Marosán György |

Főképpen azokat a könyveket szeretem, amelyek egy általam ismert – vagy, mint később kiderül, csak ismerni vélt – témáról szólnak, de azt a megszokottól eltérő szemszögből mutatják be és ezzel hozzásegítenek, hogy alapvetően új nézőpontból szemléljem a világot. A Nexus – Yuval Noah Harari 2024-ben először angol, majd szinte ezzel egyidejűleg magyar nyelven is megjelent könyve – tökéletesen kielégítette ezt az igényemet.

Amikor először belelapoztam ebbe, hirtelen beugrott, csaknem két évtizeddel ezelőtt már olvastam, egy ugyanilyen című könyvet, Nexus, avagy kicsi a világ. Mark Buchanan írta, 2003-ban jelent meg. A 21. század első évei ugyanis a hálózatelmélet születéséről és alkalmazásainak robbanásszerű bővüléséről szóltak. Az elmélet első nemzetközi sikerkönyvének szerzője éppen az új tudomány világhírű magyar kutatója – Barabási Albert-László – volt. (Behálózva. A hálózatok új tudománya, 2003, majd sok további kiadás.)

Az elmúlt két évtizedben számtalan hasonló témájú mű született, amelyeket az a felismerés köt össze, hogy a létezők nem pusztán alkotórészeikből állnak, hanem az ezeket összekötő kapcsolatok segítségével szerveződnek egységes entitássá. A szinte áttekinthetetlen könyv-sokaságból Harari írását az emeli ki, hogy az információs hálózatoknak, a 21. században az egész emberiség számára létfontosságúvá váló problémáit elemzi. Erre utal könyvének alcíme is: Az információs hálózatok rövid története a kőkorszaktól az MI-ig. A mű alapvető újszerűsége, hogy az információnak, a növekvő méretű és komplexitású emberi közösségek stabilizálásában és kormányzásában betöltött, semmivel nem pótolható szerepét tárja az olvasó elé. Az információs hálózatok fejlődését bemutatva válik világossá: az emberiség éppen egy új történelmi ugrás közben van, amelynek során a társadalom minden szeglete alapvetően át- és újraszerveződik.

Az emberi közösségek működéséhez szükséges információk először az idősebb generációk tanácsainak és meséinek formájában adódtak tovább. Ebben a folyamatban jelentett alapvető fordulópontot az írásbeliség kialakulása, amely a viselkedés szabályainak, a megállapodásoknak és azok teljesítésének vitathatatlan technológiáját teremtették meg. Azért, hogy némi fogalmunk legyen arról, mit is jelentett ez a változás, Harari egy – több évezreddel ezelőtti – meghökkentő példával érzékelteti: „A mezopotámiai Szippar város papnője levelet (agyagtáblát) írt rokonának, amelyben arra kéri, küldjön neki néhány másik agyagtáblát a házából. Elmagyarázza, hogy megkérdőjelezték egy örökséghez való jogát, és az illető dokumentumok nélkül nem tudja bizonyítani igazát a bíróságon. A levelet esdeklő kéréssel fejezi be: ’Ne hagyj cserben’!”

Ilyen és ehhez hasonló történetekből nagyon sokat találunk szövegében. Ezek számomra nem csupán élvezeteseknek bizonyultak – Torma Péter fordítása a szerteágazó gondolatokat könnyen befogadhatóvá tette –, de meggyőzően bizonyították a szerző állítását: az első írásjelek az adózással és a megállapodások rögzítésével voltak kapcsolatosak, és rögtön a fejlődés nélkülözhetetlen tényezőivé váltak. Ugyanakkor felhívja a figyelmet egy – gyakran háttérbe szoruló – tényre: a fejlődést megalapozandó, „minden emberi információs hálózatnak két dolgot kell tennie egyidejűleg: feltárni az igazságot és rendet teremteni.” Amivel Harari arra utal: az információs hálózatok létrehozásával és működtetésével egyszerre kell megteremteni az együttélés stabil és kiszámítható feltételeit, vagyis a rendet, valamint megalapozni az eltérő érdekű emberek véleménycseréjét, segítve ezzel az igazság érvényesülését.

A szerző – hihetetlenül széles ismeretanyagra támaszkodva – vezeti végig az olvasót, az információ szerepének fokozatos formálódásán, az írás kialakulásától, a könyvek, majd a könyvnyomtatás elterjedésén keresztül, egészen a számítógépes hálózatokig. A történelmi fejlődés kanyargós útján elindulva megállapítja, „az ember által feltalált első fontos információs technológia a történet volt.” A történet ebben az összefüggésben a narratívára utal, ezért különösen érdekes a szent írások kialakulásának és szerepüknek az elemzése. Megmutatja, milyen viták során formálódott a Biblia, de érzékelteti azt is, hogy a társadalom fejlődésével hogyan válik egyre nehezebbé a kanonizált ismeretek érvényesítése. Ez vezeti annak megállapítására: „Mint információs technológia, az önhelyesbítő mechanizmus a szent könyv szöges ellentéte. (…) Az önhelyesbítő mechanizmus elfogadja a tévedés lehetőségét.”

• Olvass bele! 

A könyv végső üzenete: a mesterséges intelligencia (MI) megjelenésével – amely egyrészt előidézte, másrészt folyamatosan generálja a változást – napjainkban a történelem talán legnagyobb hatású átalakulása zajlik. Ezzel összefüggésben nagyon fontos megállapításra jut: az emberiségnek nem egyszerűen tévedhetetlen intézmények és megkérdőjelezhetetlen igazságú információs hálózatok kialakítására kell törekednie, hanem ezeknek és ezekből az önkorrekciót lehetővé tevő rendszerré alakítására. Azt, hogy az önkorrekciós mechanizmusok nélkül a társadalom folyamatosan válságokkal kényszerül szembenézni, nemcsak a „megvalósult szocializmus” története mutatja, hanem a vállalati csődök, a politikai kudarcok és a katasztrófákkal végződő műszaki kísérletek is.

Kissé meghökkentett a szerző különös megállapítása, de elfogadtam: „A civilizációk a bürokrácia és a mitológia nászából születtek.” Ezzel a múlt sokféle emléke által igazolt tényt foglalta össze: a növekvő méretű és komplexitású társadalmak működését egyre bonyolultabb szabályok tették lehetővé, ám ezek betartását részben a „büntető istenek”, főként azonban a hatalom által gyakorolt büntetések garantálták. Csakhogy mindkettő működtetését olyan adatbázisok, illetve szövegek tették lehetővé, amelyeket vitathatatlan információnak tekintettek, és azokat bármikor visszaidézhették. Annak ellenére tehát, hogy a történelem során a figyelem alapvetően az anyagi folyamatokra – a termelésre, valamint az ehhez illeszkedő életmódra összpontosult – a valóságban a közösségek folyamatos növekedését alapvetően az információk rögzítése, állandó ellenőrzése, tesztelése és ezek felhasználása tette lehetővé.

Elgondolkoztató ugyanakkor, hogy Harari az előbbi idézetet azzal folytatta: „A számítógép alapú hálózat egy új bürokrácia, amely sokkal hatalmasabb és fáradhatatlanabb, mint bármelyik emberalapú bürokrácia, amelyet eddig ismertünk.” Ennek jelentőségét pedig az adja, hogy napjainkban – amikor még a demokratikus társadalmak is egyre átláthatatlanabbá válnak és egyre jobban polarizálódnak – a régi intézmények egyre kevésbé teszik lehetővé az önkorrekciót. Ezért fontos – hangsúlyozza Harari –, hogy Szent Ágoston híres mondásának ne csak az első felét – „Tévedni emberi dolog” – idézzük, hanem a folytatását is: „tévedésben maradni ördögi.” A demokrácia megőrzése és stabilizálása szempontjából ezért életbe vágó, hogy ne pusztán a tévedhetetlenség technológiájának megtalálására törekedjünk, hanem inkább arra, hogy az önkorrekció lehetőségét és kikerülhetetlenné tételét beépítsük a rendszerekbe. Vagyis a stabil fejlődést nem pusztán az információk rögzítése és társadalom különböző részeinek irányításakor történő felhasználása alapozza meg, hanem az információ folyamatos tesztelése és „tisztítása”.

A helyzet alapvető változását bemutatva a szerző sok olyan tényre mutat rá, ami gyakran elkerüli figyelmünket. Részletesen elemzi, hogy az algoritmusok – és ezek hátterében a mesterséges intelligencia – már itt tevékenykednek körülöttünk. Sőt: amíg másra figyeltünk, már életbe vágóan fontos pozíciókat foglaltak el és nélkülözhetetlenné váltak életünk feltételeinek alakításában. Ennek elgondolkoztató példáját idézve a szerző megállapítja: környezetünkben „egyre kifinomultabb és komplexebb kockázatbecslő algoritmusokat” állítottak üzembe. Az üzenet nem csupán ijesztő, de már a gyakorlatban is megjelent: „A 2020-as évekre több ország polgárai is rendszeresen kapnak börtönbüntetést részben algoritmusok kockázatbecsléseire alapozva, amelyeket sem a bírók, sem a vádlottak nem értenek.” Vagyis újabb „intézményi ugrás” előtt állunk, és ennek bizonyítása adja a könyv igazi értékét. Mivel napjainkban már formálódnak a világ új globális kormányzási intézményei, ez nélkülözhetetlenné teszi, hogy ezekbe a még alakítható rendszerekbe is beillesszük valamiképpen az önkorrekció lehetőségét – sőt: elkerülhetetlenségét.

Fontos megemlíteni – habár ez a lehetséges olvasókat talán megfélemlíti –, hogy a 350 oldalas könyvet, 61 oldalnyi jegyzet egészíti ki. Vagyis minden elemzés megalapozott és a felsorakoztatott tények ellenőrizhetők. A szerző reagált napjaink egyik legérzékenyebb kérdésére is: „Populista politikusok gyakran érvelnek azzal, hogy ha a nemzetközi közösség megegyezik egy közös történetben, valamint az egyetemes normákban és értékekben, az lerombolja az ő nemzetük függetlenségét és egyedi tradícióit.” A szerző erre példaként hozza a jegyzetekben a magyar miniszterelnök egyik megnyilatkozását is.

Egészében Harari mégis optimista a világ sorsát illetően, erre utal a könyv utolsó fejezetének végén megfogalmazott reménykedő üzenet: „Létrehozhatunk egy jobb világot, ha teszünk érte. Ez nem naivitás, ez realizmus. Minden régi dolog új volt, valamikor. A történelemben az egyetlen állandó, a változás.” Majd az Epilógus végén így foglalja össze művének – saját értékelése szerint – legfontosabb üzenetét: „Ha kiegyensúlyozott hálózatokat akarunk teremteni, inkább szabaduljunk meg az információ naiv, illetve populista szemléletétől egyaránt, tegyük félre a tévedhetetlenségünkről szőtt fantáziánkat, továbbá kötelezzük el magunkat az erős önhelyesbítő mechanizmusokkal rendelkező intézmények létrehozásának kemény és nem túl látványos munkája mellett.”

A könyvet végigolvasva engem meggyőztek a szerző érvei, így a magam részéről támogatom ezt a javaslatot, továbbá ajánlom, az olvasó is pillantson bele jövőjébe.

Yuval Noah Harari: Nexus.
Az információs hálózatok rövid története
a kőkorszaktól az MI-ig
Fordította: Torma Péter
Animus Könyvek Kiadó, Budapest, 2024
416 oldal, teljes bolti ár 7980 Ft,
online ár a kiadónál 6384 Ft,
e-könyv változat 4800 Ft
ISBN 978 963 614 5569 (papír)
ISBN 978 963 614 5576 (e-könyv)

* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege

A történetek hoztak össze bennünket. A könyvek terjesztették el eszméinket és hiedelmeinket. Az internet végtelen tudást ígért. Az algoritmus kiismerte titkainkat, és egymás ellen fordított bennünket. Mit tesz majd a mesterséges intelligencia?
Napjainkban zajlik az emberiség történetének legnagyobb információs forradalma. Ha meg akarjuk érteni, minek is vagyunk a részesei, előbb azt kell megértenünk, hogyan jutottunk el idáig. Homo sapiensnek, bölcs embernek neveztük el a fajunkat – de ha annyira bölcsek vagyunk, miért pusztítjuk önmagunkat? Hogyan sodródtunk az ökológiai és technológiai öngyilkosság peremére? Az emberiség ereje abban áll, hogy képes a világméretű együttműködésre. Csakhogy az együttműködés szövevényes hálózatát a legkönnyebben fikciók, fantáziák és hazugságok tömeges terjesztésével lehet létrehozni és fenntartani.
A 21. században a mesterséges intelligencia válhat a hazugságok új hálózatának középpontjává, és azt is megakadályozhatja, hogy a jövő nemzedékei akár csak megkíséreljék leleplezni hazugságait és fikcióit. A történelem azonban nincs előre megírva, és a technológia fejlődése is tőlünk függ: ha tájékozottak vagyunk, és jól döntünk, elkerülhetjük a legrosszabb végkifejleteket. Ha ugyanis nem tudnánk változtatni a jövőn, akkor mi értelme volna egyáltalán beszélni róla?