Miklya Luzsányi Mónika: Ezerszer Júlia (részlet)

LÁNYOK ELADÓSORBAN

Megérkeztek az ábendklájdok!

Nagykároly, 1846. szeptember 8.

Hogy a nagykárolyi megyebál hét határra szóló lesz, tudta azt mindenki Szatmárban. Nagy volt hát megyeszerte a felindulás a szépnem körében. Térey Mari lelkét azonban nem vidámította meg a táncmulatság gondolata, holott ez eddig ő volt Károlyban az első táncos, most meg… oly mélán kornyadozik a nehézselyemmel bevont kereveten, mintha nem is lenne vér az ereiben. Pedig készülniük kellene a vigalomra, hiszen az anyja hamarosan jön a nyakukra a ruhákkal, addigra meg kellene mosdódniuk, ondolálni a hajukat, legalábbis az övét. Júliának azonban nem volt lelke hozzá, hogy kimozdítsa ernyedtségéből a barátnőjét. Mindazonáltal tudta, ha ő nem teszi meg, akkor majd megteszi Mari anyja, amiben nemigen lesz köszönet. Júlia odalépett hát a barátnőjéhez, és némán átkarolta a vállát.

Ez a mai bál… – sóhajtott fel végül Mari. – Nekem ehhez nincs erőm…

Kornél miatt? – kérdezte Júlia, és lánypajtása némán bólintott.

Júlia szívében fellángolt az együttérzés. Szinte szégyenlette magát, hogy mikor ez a románc farsangkor elkezdődött, igencsak irigykedett Marira. Mert hódolója akadt neki is számos, sohsem árult petrezselymet a mulatságokban, mindenkor tele volt a táncrendje. Széptevő gavallérok akadtak jócskán, még olyanok is, akik örömest megkérték volna a kezét, azonban Ámor nyila eddig elkerülte a szívét. Bizonyos volt benne, hogy ő csak egyszer lesz szerelmes, hiszen igazán, lélekből szeretni csak egyszer lehet. Egyetlenegyszer. És ha az igaz szerelem elvész, nem pótolhatja semmi a világon.

Féltékenyen figyelte, milyen elandalodva néznek Kornéllal egymás szemébe, milyen tikkadt ajakkal váltanak, ha csak egy szót is, milyen remegő ujjakkal szorítják meg egymás kezét. Figyelte Marit, hogyan válik sápadt arca tűzpirossá, ha csak meglátja szíve szerelmét, hogyan válik szaporává a légzése, ha csak elhalad mellette.

Irigyelte ezt a szenvedélyt, és ha őszinte magához, tán még a fájdalmat, a törődöttséget, a lélekrengető kínt is, amit a barátnője átélt, amikor szerelme elhagyta Nagykárolyt. A lány tudta, hogy sohsem jön vissza. Várja Pest, Párizs, London… Kornél ünnepelt klavírművész² lesz, és többé nem is fog gondolni a nagykárolyi főinspektor³ lányára, akinek az apja olyan arcátlanul kikosarazta.

Nem csoda, hogy Mari a háta közepére se kívánta a megyebált meg a sok sündörködő uracsot. Ugyanakkor tisztában volt azzal is, hogy nincs sok választásuk. Eladósorban vannak, sőt a maguk tizennyolc évével már lassan elvirágzott leánynak is számítanak. Marit sokat is csepüli az anyja, hogy válogatós, azután majd jól hoppon marad. Júliának még nem vetették ezt a szemére soha. El sem tudta volna képzelni, hiszen az apja a világon mindennél jobban szereti. Bármit megadna neki, bármit megtenne érte. Lám, most is elengedte ide, Károlyba Mariékhoz, hogy részt vehessen a megyebálon, annak ellenére, hogy az anyja ismét csak gyengélkedik, így nem kísérhette el.

Júliában egy pillanatra megállt a levegő. Elbizonytalanodott. Mert szereti az apja, ahhoz kétség nem fér. Kisebb vagyont költött arra, hogy a legjobb pesti nevelőotthonban tanulhasson, nincs olyan óhaja, amit ne teljesítene, a párizsi divatlapok alapján szabják-varrják a ruháit, készítik a kalapjait, a kesztyűi a legdrágább bécsi mesterektől valók. Mindazonáltal mégis… Lehet, hogy ez az egész csak befektetés? Hiszen az apja a gróf gazdatisztje, tudja, hogy a tetemesebb invesztálás busásabb hasznot hajt. Lehet, hogy minden csak azért történt, hogy minél magasabb áron keljen el? Hiszen eladósorban van, eladó, mint azok a rabszolgák ott túl a tengeren. De ott az eladó és a vevő is fehér, az áru meg szerecsen. Míg itt az apák saját magzataikat árulják.⁴

– – – – –

1 Szendrey Júlia leánykori naplója, 1846. június. (A cselekménybe ágyazott intertextusokon szükség esetén kisebb módosításokat hajtott végre a szerző, hogy illeszkedjenek a szövegkörnyezetbe. A nyomtatott formátumban dőlt betűvel csak a szó szerinti betűhív idézeteket jelöljük, e-formátumban e fentieken kívül a vendégszövegeket is.)
2 Zongoraművész; Ábrányi Kornél (1822–1903): Térey Mari kérője, zongorista, zeneszerző, a későbbi Zeneakadémia tanára. Legjelentősebb zeneműve a Magyar Ábránd (1841).
3 Főgazdatiszt, az uradalom gazdasági vezetője
4 Petőfi Sándor: Egy apához. 

Miklya Luzsányi Mónika: Ezerszer Júlia
Athenaeum Kiadó, Budapest, 2024
Időutazó sorozat
288 oldal, teljes bolti ár 4999 Ft