Janecskó Kata: Nők a hálóban (részlet)

Krisztina

Krisztina az a fajta nő, akire elismerőn azt szokás mondani: „ad magára”. Legalább tíz-tizenöt évet nyugodtan letagadhatna a korából. Karcsú és sportos, ahogy fekete nadrágban, fekete felsőben átvág a főtéri kávézón, a nyugodt belső asztal felé tartva. Oda ülünk le beszélgetni. Februári péntek délután van a szürke-szomorkás kelet-magyarországi városban, Krisztina kirí a környezetből: olyasvalaki, akin összhangban van minden: szőke, vállig érő haja, jó ízléssel készített, finom sminkje, szép ékszerei. Kerüli a feltűnést, kedves, halk szavú.

Nehéz elképzelni Zsolti oldalán, Zsoltién, akinek mindkét izmos alkarját színes tetoválások borítják, és aki az egyik körözési fotóján szemkápráztatóan tiritarka, szűk felsőben feszít.

Ők ketten 2019-ben egy netes társkeresőn, a Badoon ismerkedtek meg.

Zsolti profilképe nem volt szívdöglesztő, de érdektelen sem. Amolyan igen is, nem is – Krisztina most utólag így fogalmazza meg első benyomását. A profilkép amúgy szelfi volt, amin Zsolti deréktól felfelé látszott, ott készítette, abban a bérelt lakásban, amiről – mint később kiderült – csak hazudta, hogy az övé. Szó sem volt arról, hogy Krisztina szíve rögtön nagyot dobbant volna a láttán, de az a férfiarc a fotón nem is volt számára teljesen közömbös. Mindenesetre Zsolti kapott egy esélyt.

Viszonylag hamar tudtak találkozni. A legelső randevú, amit sétálással és beszélgetéssel töltöttek, meggyőző volt. A találkozó végén Zsolt hazakísérte Krisztinát, utána pedig elkezdtek érkezni az udvarló-bókoló üzenetek.

Kriszti azt mondja, utólag belegondolva túlzásnak kellett volna tartania, amikor rögtön az elején ilyeneket olvasott a telefonja kijelzőjén: „Te vagy az a nő, akire egész életemben vártam.” Ma már nem dőlne be efféle szövegnek.

De Zsoltnak szerencséje volt. A kezére játszott, hogy Krisztina túl volt egy házasságon, ami „tíz évig semmiről nem szólt”. A férjével mintha csak lakótársak lettek volna, semmi több, nem voltak közös programjaik, soha nem kapott egy szál virágot sem. Zsolti példásan hozta ennek az ellenkezőjét. Mindennel elhalmozta, amiben addig nem volt része, mindennel, ami korábban hiányzott Krisztinának: bókokkal, udvarlással, programokkal, virággal.

Viszonylag gyorsan zajlottak kettejük közt az események. A randevúk egyre sűrűbben követték egymást, és ők ketten rövid idő múlva már egy pár lettek.

Zsolti azzal nyerte meg végképp Krisztinát, hogy hihetetlenül segítőkésznek mutatkozott. Bárkivel is találkozott, annak rögtön felajánlotta a segítségét. Azt se tudta, hogyan segítsen Krisztina szüleinek. Húsvét közeledtével megjelent Krisztina anyukájáéknál egy nagy húsos rekesszel, ami tele volt sonkával.

Zsolt a bemutatkozáskor azt mondta Krisztinának, hogy pilóta, és a Wizz Airnél dolgozik. Ezzel a hazugsággal több legyet ütött egy csapásra. Nemcsak egy olyan szakmát talált ki magának, ami sok női szívet megdobogtat, presztízst jelent, és anyagi biztonságot sugall, hanem alibit is szerzett azokra a napokra, fél hetekre, amikor el-eltünedezett.

*

Kapj el, ha tudsz! „Megvan ez a film?” – somolyog Zsolti. A sopronkőhidai fegyház egyik üres termében beszélgetünk. Láthatólag zavarja, hogy előttünk és a kameránk előtt kénytelen a fogvatartottak szürke, előnytelen rabruhájában mutatkozni. Zsolti nagyon más volt. Stílusa volt. Ami külsőleg a régi valójára emlékeztet, az a drágának látszó, fekete keretes szemüvege, no meg a tetoválásai. De ha a megjelenésével nyilvánvalóan elégedetlen is, az interjúhelyzetet egyértelműen élvezi, a képzeletbeli pilótaságról pedig különösen nagy beleéléssel mesél.

Mindent az égvilágon beszereztem. Hogyha valakinek van pénze… A világon ugye pénzzel mindent el lehet érni. Bármit. Nincs, amit nem lehet megvalósítani. Imponált ez a szerepkör. Ugye, mondták, hogy sármos, jó kiállású fiatalember vagyok, hát miért ne legyünk pilóták? A Kapj el, ha tudsz! után előtérbe helyeztem ezt magamnak. Na, akkor megvettem, megcsináltam a pilótaruhát. Vettem egy Hugo Boss öltönyt, ilyen szűkebbet, és csináltattam rá jelzést. Négycsíkos aranymező, az a kapitány.

Szerzett kis gurulós bőröndöt is, arra rátetette a légitársaság logóját, mindig azét, amit épp hazudott magának. Néhány áldozatának azt mondta, a Wizz Airnél dolgozik, másoknak, hogy a Swiss Airnél, a svájci légitársaságnál. De nem szorítkozott kizárólag a külsőségekre. YouTube-videókról igyekezett ellesni a repülés csínját-bínját, befizetett szimulátorra. Azt állítja: szinte szó szerint megtanulta, hogy kell leszállni és felszállni.

Az egyik kedvenc története szerint egyszer a Quatar Airways öltönyét viselve szállt repülőre hazafelé a spanyolországi Alicantéból, és amikor a Wizz Air gép kapitánya meglátta, tisztelgett neki, mint kollégának, és odajöttek hozzá a stewardessek is sztorizgatni. És rendesen megették, elhitték az egész sztorit. Amikor megkérdezem, hogy ez jó érzés volt-e, igennel válaszol, és a szüleiről kezd el beszélni. A szüleiről, akiktől gyerekkorában, azt mondja, nem kapott semmiféle elismerést.

Zsolt és Krisztina kapcsolata harmonikus volt, bár a férfinak akadtak ellenszenves, taszító vagy éppen csak Krisztinának nem tetsző tulajdonságai, szokásai. Mai eszével érthetetlennek tartja, hogy annak idején ezek miért nem zavarták jobban.

Először is Zsolt rettenetesen hiúnak bizonyult. A fogaira például nagyon büszke volt, Kriszti gyanítja, hogy több millió forint lehet a szájában, ha azt vesszük, mennyit költhetett rájuk. Szerette kivillantani a fogait a tükör előtt állva, és úgy csodálni magát.

De a tükör előtt, otthon táncolgatni is szeretett, nem zavarta, hogy Kriszti nézi. Szó sem volt arról, hogy valami romantikus szám hallatán derékon kapta volna a nőt, és megforgatta volna. Zsolt egyszerűen egyedül táncolt, magában gyönyörködött.

A stílusa inkább sportos volt, mintsem elegáns. Legtöbbször pólót viselt, ingben talán kétszer-háromszor ha látta Kriszti, egyszer például akkor, amikor meghívta Zsoltit az édesanyja születésnapjára. Viszont több cipője volt, mint a legtöbb nőnek. Ugyanazt a sportos fazont vásárolta, újra meg újra. A nagyon élénk színeket kedvelte, szeretett neonszínekbe öltözni, mint egy papagáj, a szekrényét narancssárga, pink, nagy mintás holmik töltötték meg. Zsolti nyaralni is mindig óriási bőrönddel indult.

Krisztinának néha eszébe jut, hogyan viseli Zsolti a börtönben, hogy nem zuhanyozhat és öltözhet át naponta akár háromszor-négyszer is úgy, mint ahogy az szokása volt kettejük együttélésének az idején.

Sokszor panaszkodott súlyos migrénre, heti háromszor is, olyankor nem lehetett hozzászólni, besötétített szobába menekült, csendnek kellett lennie. Krisztina úgy tudja, a migrén maga valós volt, de hogy mennyire súlyos? Azt gondolja: Zsolti valószínűleg rájátszott a dologra.

Aztán ott volt a pénzhez való furcsa viszonya. Ma már Krisztina egyenesen a beteges szót használja erre. Valahányszor a pénzét számolgatta, sajátos kifejezés jelent meg az arcán. Kriszti ezt párszor szóvá is tette neki, és olyankor a férfi mindig azzal vágott vissza, hogy miért, te talán nem így érzed jól magad? Arra utalt, hogy ugyan ki nem szeretne jó körülmények között, anyagi biztonságban élni. Erre pedig nehéz mit mondani.

Zsolti imádta a készpénzt, és nagy becsben tartotta a bankókat: a tárcájában érték szerint szépen elrendezve, kisimítgatva sorakoztak. Volt, hogy még Krisztina retiküljét is elkobozta, és rendet rakott benne, katonás sorba kényszerítve az ő papírpénzeit is.

Nemcsak a mindennapi költések során, hanem nagyban is a készpénz híve volt. Nem is volt bankszámlája. Hosszú időn át győzködte Krisztinát, hogy ő is vegye ki a pénzét a bankból, mert ott nincs biztonságban. A koronavírus-járvány idején ez egyáltalán nem tűnt észszerűtlen dolognak, akkoriban nem Zsolti volt az egyetlen, aki ilyesmiket hangoztatott. Így történt, hogy egy idő után a közös otthonban, a közös gardróbszekrényben, készpénzben lapult kettejük vagyona: 160 millió forint. Zsolt rendre biztatta Krisztinát: költsön csak nyugodtan az ő részéből – még ha ez kisebb összeg volt is –, úgy, mintha a sajátja lenne. Hogy ne ébresztene bizalmat ez a nagyvonalúság?

Az előzékenység, segítőkészség képes volt elterelni Krisztina figyelmét az ellenszenves vonásokról, szokásokról. Az sem ártott, hogy Zsolt jól és szívesen főzött, Kriszti hihetőnek tartja, amit a férfi állít, hogy valóban dolgozott valamikor szakácsként.

Jól teltek a hétköznapok és még jobban a közös nyaralások. Jártak együtt Spanyolországban, a Maldív-szigeteken, Dominikán.

Közös jövőt terveztek. Úgy volt, hogy együtt telket vesznek, építkezni fognak. Zsolti rábeszélte Krisztinát, hogy vegyen fel banki hitelt. A kölcsönkapott pénz bekerült a közös rejtekhelyre.

Zsoltnak meg kellett próbálnia működő kapcsolatot kialakítani Krisztina kisfiával, ő azt az utat választotta, hogy igyekezett szigorú lenni. Amikor a gyerek négyest, hármast hozott haza, kiselőadást tartott arról, hogy ő bezzeg mindig kitűnő volt az általános iskolában és a gimnáziumban is. Úgy viselkedett, mint aki büszke rá, milyen sokra vitte, saját magát állította követendő példaként a fiú elé. Hogy egyébként tényleg az emlegetett gimnáziumban tanult-e, abban ma már egyáltalán nem biztos Kriszti, mindenesetre amikor ott járt egyszer, hiába kereste az ismerős arcot a folyosókon kifüggesztett tablókon. Zsolt nem volt egy könyvmoly, de amikor odaköltözött Krisztinához, hozott magával három könyvet. Az egyik a Pillangó volt.

Amikor aztán végül lelépett, nem szégyellt lehajolni az apróért sem. Nemcsak Krisztina pénztárcáját ürítette ki, hanem a lakásból olyan hétköznapi holmikat is elemelt, mint a törülközők, még a minden eshetőségre tartalékolt, bontatlan fogkeféket is összeszedte. Elvitte az új konyhakést is, amit előzőleg közösen rendeltek.

Krisztinának szinte semmije sem maradt, kivéve a Zsolt unszolására felvett hitelt. Az arany ékszereinek csak azért nem kelt lába a többi holmival együtt, mert azoktól Zsolti már korábban megszabadította. Igaz, csak a pénz és a csaló eltűnésével vált világossá, hogy ha a férfin múlik, azokat sem látja viszont soha. Zsolti korábban azzal az ürüggyel kérte el az ékszereket, hogy van egy profi ismerőse, akinél kitisztíttatja őket.

Az árulás után Krisztina depresszióba esett.

Nekem ez az év úgy telt, hogy bejártam a munkahelyemre, megpróbáltam a feladatomra koncentrálni, megpróbáltam a gyerekemre odafigyelni, megpróbáltam, hogy egyik hónapról a másikra megéljünk. Napi gondokkal küzdöttem. A munkahelyem után hazamentem, és néztem ki a fejemből. Olyan szinten voltam depressziós, hogy nem is tudtam, hogyan tovább, merre tovább. Nagyon-nagyon rossz lelkiállapotban voltam.

Krisztinát a barátai, ismerősei szemtől szemben nem hibáztatták, hogy a háta mögött megtették-e, azt nem tudhatja. Negatív megjegyzéseket kapott ugyan, de csak kommentelőktől, miután a rendőrség révén nyilvánosságra került az eset.

A futás mozdította ki a mélypontról. Egy barátnője tanácsára vágott bele. A tanács úgy szólt, hogy bármennyire is nehéz az elején, kerek huszonegy napig tartson ki, és járjon el rendszeresen futni, aztán látni fogja a változást. És valóban így lett, a tanács bevált. Krisztina azóta is szeret futni. „Ezt az egyet köszönhetem Zsoltnak, a futást.” Zsolt elfogásának régóta várt hírére sem pezsgővel koccintós ünneplésbe fogott, hanem elment egyet futni.

A sors fintora, hogy az összeomláskor elmaradt ablakcserére végül épp aznap került sor, amikor befutott a telefonhívás a nyomozótól: elfogták a Zsoltit. Nemcsak anyagilag szedte össze magát ekkorra Krisztina, hanem lelkileg is: úgy érezte, végre elég erős ahhoz, hogy vállaljon egy ilyen felfordulást. Az erőre szüksége is volt.

Krisztina Zsoltot szembesítéseken látta viszont. Zsolt az egyik alkalommal pikírten rászólt, hogy látja, jól ki lett okosítva. Viszont Krisztina teljes döbbenetére arra is volt példa, hogy kedélyeskedni próbált „anyukád jobban van már?” típusú kérdésekkel. És azt is mondta, hogy ha kiengedik, vissza akarja fizetni a pénzt Krisztina szüleinek, a testvérének és magának Krisztinának is, meg akarja téríteni nekik a kárt. De Krisztina tisztában van vele, hogy erre vajmi kevés esély van, hiszen, ha akarta volna, már megtehette volna.

Valószínűleg nem azon múlik a dolog, hogy Zsoltnak nincs pénze. Krisztina azt gyanítja, hogy annak a hatalmas vagyonnak, amit Zsolti összeharácsolt, valahol legalább részben meg kell még lennie.

Zsolt után, ha pénz nem is, ilyen-olyan személyes holmik, orvosi papírok maradtak. Azokat Krisztina átadta a rendőrségnek. Amit továbbra is őrizget: a pilóta-egyenruha. Azt még nem volt szíve kidobni, egyelőre – amikor a gardrób mélyéről előkerült véletlenül – csak a garázsba vitte le. Azt mondja: a következő költözéskor már nem viszi magával.

Janecskó Kata: Nők a hálóban.
A szerelmet keresték, csalókra leltek
21. Század Kiadó, Budapest, 2024
302 oldal, teljes bolti ár 4990 Ft