A celeb lány habkaságos élete | Én, Zsa Zsa / Spinoza

Bedő J. István |

Már csak életkoromból adódóan meglehetősen későn találkoztam Gábor Zsa Zsával, a szüleim generációja volt, nekem pedig egy „valamikor-szép-lehetett” néni. Legalábbis amikor magyar tévéinterjú készült vele. Roppant kíváncsivá tett, hogy miképpen jelenik meg a sokat emlegetett Zsa Zsa a Spinoza pódiumán. És főleg miért.

Az Én, Zsa Zsa előadás azt ígéri, hogy most végre megismerhetjük a leginkább  szabadszájúságáról, botrányairól, gyémántimádatáról és főleg csípős riposztjairól ismert híresség életét. Már ez a „most végre” tűnt izgalmasnak, hiszen a Gábor Zsazsa életéről az újságok bőségesen beszámoltak, amikor szülőhazájában járt. És a haláláról is – de ő maga milyen volt tündöklő fénykorában? Film, színház, tévé – vajon életének melyik szeletével érdemelte ki a Hírességek sétányán a csillagot?

A miniatűr Dob utcai színház számára Ann Silberberg és a címszerepet alakító Létay Dóra hozta össze a darabot, amiben az igazi Zsa Zsa mutatja meg magát. Igen, a magánember, mert ez az egykori szépségkirálynő még kellő időben hagyta el az országot meg utóbb Európát is – ha csak a helyszíneket soroljuk fel, már az is sok. Jelzem, szépségkirálynőnek igen vonzó és hamvas volt. Meggyőződésem, és erre főleg a vele készült késői interjúk világítanak rá, hogy a korát alaposan megelőző személyiség volt. Az ilyen őszinte, direkten fogalmazó, szabadon gondolkodó lányok leginkább a hatvanas években tűntek fel. Bájos külseje viszont pontosan beleillett a múlt század első felének férfiálmai, vagyis a hollywoodi szépségek közé. A szép nő – és ezt sugallták a filmek is – nem más mint az elegáns férfi ékszere, előnyösen mutat drága bundájában a drága autók első ülésén (de semmiképpen sem a volánnál). Ez idő tájt fogalmazott úgy Marlene Dietrich, hogy a nők eszesebbek a férfiaknál, mert ők nem annak alapján választanak párt, mert az illetőnek szép a lába…

Létay Dóra ebben a magára szabott mono-történetben remekel. Az egész életét a szigorúan vett jelenben (2024) meséli el – közben kikacsint egy megjegyzéssel: „Ha még élnék, szívesen találkoznék vele…” A fiktív, de nekünk szóló interjúban mindenről beszél – kivéve az életkorát, (Persze a neten minden megtalálható…) Erős ’amerikás’ akcentussal beszél, de ez is csak arra szolgál, hogy eltüntethesse az idegenes hanghordozást, amikor például édesanyja, a lánya vagy más nevében szólal meg.

Létay minden tud és mindent kirak elénk: a bolondozós, nagyszájú tévés műsorvezetőt, a kilenc házasság krónikását, a csak ritkán elgyengülő anyát. Ha kell, hulahoppozik (ki emlékszik már/még a hula-divatra?), bár legtöbbször az alak- vagy korszakváltás egy napszemüveg vagy csak egy hajpánt, diadém-illúzió cseréjében, olykor a frizura átfésülésében mutatkozik meg.

Czeizel Gábor rendezőként, Fabacsovics Lili dramaturgként természetesen belenyúlt a készülő darabba, végül az egybegyúrás eredményeként homogén mű született. Talán tendenciózus, hogy Gábor Zsa Zsa amerikai filmjeit szinte teljesen említetlenül hagyják, de mint mondtam, azokban a szép nők jobbára biodíszletek voltak. A Hírességek sétányán a csillagban látható tévéképernyő is arra utal, hogy a korábban megszerzett népszerűséget képernyő-celebként hasznosítva hatott a nézőkre.

Szóval a Létay által megformált Zsa Zsa rokonszenvessé teszi az egykori házasságrekordert, akit a maga felnőtt idejében azért némi fenntartással szemlélt a nagyvilág – beleértve szülőhazáját is. Ez a Zsa Zsa, habár megmaradt a szavajárásává vált DAHLINGnál, meg az interjúkészítőt megszólító édesapám, édesanyám kifejezésnél, lehengerel az őszinteségével, nem titkol semmit – vagy legalábbis azt a benyomást igyekszik kelteni. A már említett kikacsintás ott is előkerül, amikor a vele készült Vitray-, illetve Friderikusz-interjúra hivatkozik – de ezek a huncutságok teljesen vállalhatók.

A színpadi Zsa Zsa hitelességét két – voltaképpen nem kihangsúlyozott, de igen fontos – dolog is alátámasztja. Az egyik az estélyi ruha (Létay maga választotta), az aszimmetrikus felsőrésszel, ami a válláról lesurran, amikor a karrierré átváltható szépségről (a magáéról, naná) beszél. Ehhez nem kell átöltöznie sem, mert a ruha vállrésze alakítja frivollá vagy úrinővé. A másik: a csupa-rózsaszín környezet, ahol a riporterrel beszélget (Czeizel Gábor kitűnő díszlete). Habos, hosszú tollboa, barbie-s pamlag, tömérdek csecsebecse, amelyek mind valahogy jellemzik ezt a szépségiparos celebet. Vigyázat, nem szépségipari termék EZ a Zsa Zsa, nem mesterséges, felvarrott, felpumpált produktum. Ő diktálja a divatot.

De azért a végén csak kibuggyan a nagyszájú teremtésből – aki csak ritkán ment férjhez szerelemből – a hétköznapi szeretetet is átélő anya, amikor lánya, Francesca naplóját olvassa. Valójában GéZsé hagyatékában ilyenről nem esik szó, ez Létay Dóra leleménye és rekonstruktív fantáziájának terméke. De kell is a darabba ez a csöppnyi kicsi kesernyésség, hogy a kontrasztok jobban kijöjjenek.

Mint az édes koktélba egy csepp keserűlikőr.

Fotók: Gergely Bea (GB), Köő Adrienn (KA), Véner Orsolya (VO)

Én, Zsa Zsa

Írta: Ann Silberberg és Létay Dóra
Rendezte: Czeizel Gábor

Zsa Zsa szerepében: Létay Dóra

Dramaturg: Fabacsovics Lili
Díszlet: Czeizel Gábor

Spinoza Színház
1074 Budapest, Dob utca 15.

Részletek és jegyvásárlás