Index librorum prohibitorum | Betiltott könyvek

Marosán György |

Amikor forgatni kezdtem a Betiltott könyvek lapjait, különös ellentmondás ütött szíven. A borító szorongást keltő és óvatosságra intő élményekre figyelmezteti az olvasót, ahogyan felsorolja a könyvben bemutatott művekről elterjedt véleményeket: hírhedt, botrányos, provokatív, forradalmi. Ehhez képest a könyvet élvezet nézegetni és lapozgatni. Olyan kulturális alkotás, amit öröm kitenni az íróasztalra vagy a könyvespolcra, miközben a tartalom az olvasók elől minden áron elzárni szándékozott – cenzúrázott, betiltott, bezúzott vagy elégetett – írások sorsát mutatja be. Angol nyelvű eredetijét a Penguin Random House adta ki, a magyar változat fordítója Tordai Éva.

És hogy az olvasónak egy szemernyi kétsége se legyen, az előszó így indít: „Betiltott könyvek az írás megjelenése óta léteznek. 1559-ben a katolikus egyház összeállított egy listát Index librorum prohibitorum (Tiltott könyvek jegyzéke) címmel. Több, mint 400 évvel később, 1989-ben, Ruholláh Khomeini, az iráni ajatollah, istenkáromlónak nevezte Salman Rushdie-t, A sátáni versek (The Satanic Verses) szerzőjét, és a hívőket a kivégzésére szólította fel.”

A Betiltott könyvek a kezdetektől – amikor még csak másolva sokszorosították az alkotásokat – konkrét példákon mutatja be, hogy miképpen igyekezett a hatalom távol tartani a szerinte zavart keltő művet a lehetséges olvasóktól. Noha a tilalom egymástól gyökeresen eltérő társadalmakban született, mégis meghökkentően hasonló volt az érvelés és hasonlóak a felhasznált eszközök is. A különböző módszerek – a művek rossz hírének keltése, a tiltás, a cenzúra, a könyvégetés vagy napjainkban a „fóliázás”– nem mellékesen arra is szolgáltak, hogy megfélemlítsék a szerzőket, és ezzel elejét vegyék, hogy „zavart keltő” gondolatokat vessenek papírra, a vállalkozókat eltántorítsák ezek közreadásától, végül pedig elriasszák az olvasókat attól, hogy akár csak tudni akarjanak e könyvek tartalmáról.

A brit kiadó sajátos módszert választott: kevés számú, részletesen és sokoldalúan elemzett eset helyett 87 (!) könyv sorsának példáit mutatja be, röviden, ugyanakkor ráirányítva a figyelmet arra, hogy az adott írás kinél és miért válik botránykővé. Érzékelteti, hogy mi váltotta ki valamely hatalmasság dühét, aki azután minden eszközzel igyekezett elzárni a nyilvánosság elől az írást, a szerzőjét pedig ellehetetleníteni. A következmény is terv szerint működött: mindenkit vissza kell riasztani az eretnek gondolatoktól – hát még azok papírra vetésétől. Az idők változása ellenére nem igazán változott a hatalom természete: minden módon felügyelni igyekszik az információk kibocsátását. Ezáltal a polgárokhoz csak megszűrt gondolatok jutnak el, kiszámítható válik gondolkodásmódjuk és viselkedésük.

Az első történet Boccaccio – az 1348-as pestisjárvány idején játszódó – Dekameronjának sorsát villantja fel. A mű, részben tiszteletlen hangvételének köszönhetően rendkívül népszerűvé vált, ám ez kiváltotta a korának romlottságát szenvedélyesen bíráló szerzetes, Girolamo Savonarola haragját, aki 1497-ben több más könyvvel együtt elégette. A Dekameron ezt követően évszázadokon keresztül rajta maradt a tiltott könyvek listáján.

Az utolsó történet a világhírű innovatív alkotóművész, Aj Vej-vej emlékiratának, az 1000 év öröm és bánatnak nehéz indulását elemezte. Mivel a szerző a hazájában, Kínában átélt politikai elnyomás eseményeit dolgozta fel, nem meglepő, hogy amint ott megjelent (2021 novemberében), azonnal betiltották.

A 87 történet többnyire meglehetősen szűkszavú; egyetlen oldalon összefoglalva villantja fel a betiltott alkotások sorsát. Ez akár hiányérzetet is kelthetne, de így, egymás mellé helyezve mégis érdekes, izgalmas, sőt – aki vállalkozna rá – további elemzések alapjául szolgáló információkat kínál.

A bemutatott példák bepillantást engednek a kulturális alkotások korlátozásának és szerzőik üldözésének a történetébe. Szinte a kezdetektől bemutatja, hogy a hatalom a számára – valóságosan vagy félreértett módon – problémát jelentő művek eltüntetésének sokféle módszerét fejlesztette ki és alkalmazza. A hatalom működésmódjában megfigyelhető állandóságot és változást jól szemléltetik az időrendi blokkokba rendezett példák (ez látható a beleolvasó tartalomjegyzékén is).

A több száz éves visszapillantás elgondolkoztat, hogy az idők során a hatalom ösztönei milyen keveset változtak. Igen rokonszenvesnek találtam, hogy a könyv a kultúra nagyon széles spektrumából válogatott. Meghökkentő volt szembesülni, milyen eltérő szándékú és tartalmú alkotások voltak képesek kiváltani bizonyos hatalmi csoportok felháborodását. Vegyük példának a 19. századot: egymás mellett szerepelnek olyan, egymástól nagyon különböző alkotások, mint a Grimm-mesék, A Kommunista Párt kiáltványa, Flaubert Bovaryné-ja, Darwintól A fajok eredete és a Huckleberry Finn kalandjai.

A felháborodás kiváltó okai között előkelő helyen szerepelnek a csúnya szavak, az illetlen viselkedés, a társadalmi nyugalom megzavarása, és hatalom tartóoszlopainak – akár tudatos, akár akaratlan – rongálása. Így például Chaucer remekműve – a Canterbury mesék – tiltását és üldöztetését az válthatta ki, hogy szövegében jelentek meg először az angol nyelv legrégibb trágár szavai, s egyébként is a szöveg „tobzódik a paráznaságról és hűtlenségről szóló történetekben”. Ez adta az indokot a későbbi évszázadokban a szöveg megszelídítésére, vagyis megkurtítására. Csakhogy, mint azt a Lady Chatterley szeretője mutatja, a tiltások többnyire a szándékokkal ellentétes hatást váltottak ki: megsokszorozták a művek iráni érdeklődést.

• Olvass bele!

A II. világháború utáni években született két, egymástól nagyon sok mindenben alapvetően különböző alkotás – a Fahrenheit 451 (1953) és A Gulag-szigetvilág (1973) – története és szerzőik sorsa világossá teszi a polgári demokrácia, illetve a „megvalósult szocializmus” diktatórikus rendszerében előforduló tiltások különbségét. A disztópikus sci-fi, a Fahrenheit 451 – témánkkal összefüggően – a dolgok tökéletes felfordulását rajzolja fel: a tűzoltó feladata nem a tűzveszély elhárítása, hanem éppen a könyvek elégetése. Ironikus módon a Florida állambeli iskolaszék a könyvet mégsem cenzúra-ellenessége miatt távolította el az iskolából, hanem az abban előforduló „vulgaritás” és a káromkodások váltották ki a tiltást. Ez arra késztette a kiadót, hogy – a szerző tudta nélkül – jelentősen átdolgozza a könyvet, és az USA-ban csak a lecsupaszított változatot lehetett kapni. Ezt a szerző – R. Bradbury – így kommentálta: „A könyvégetésnek nem csak egyetlen módja van.”

A Gulag-szigetvilágban Szolzsenyicin a Szovjetunió „hatalmas, de gondosan titkolt munkatábor hálózatának hosszú históriáját” meséli el. Az 1958 és ’68 között íródott, kiadatlan kéziratot titokban terjesztették, folyamatosan rettegve a lebukástól. Először 1973-ban, Franciaországban adták ki az olvasókat sokkoló – éhezéssel, kínzásokkal teli – történetet. Ez a szerzőnek három év múlva Nobel-díjat hozott, ugyanakkor megfosztották állampolgárságától és száműzték. A Szovjetunió összeomlását követően viszont sok iskolában kötelező olvasmány lett.

A szabad világ polgárainak emlékezetében a 20. század második fele a gondolatok és vélemények szélesedő szabadságának korszakaként rögzült. Ehhez képest a könyv két tucat tiltást vesz számba. Ez az 1965-ös Malcolm X Önéletrajzzal kezdődik és a 2000-től megjelenő Harry Potter-sorozattal zárul. Érdekes szembesülni azzal, hogy ebben a két – látszólag összehasonlíthatatlannak tetsző – esetben, mi is veri ki a „szabad világban” a biztosítékot? Nos, Malcolm X kisétálva a börtönből, hátat fordít ugyan a bűnözésnek, de egy – 1965-ben ijesztőnek tűnő – jelszót adott ki: „A tisztességes fehérek foghatnák magukat és megtaníthatnák az erőszakmentességet a fehéreknek.” Rowling könyvét, 2000-2005 között az Egyesült Államokban – ez ma hihetetlennek tűnik – minden más könyvnél többször igyekeztek betiltani, úgymond a sátánizmust és „családellenes” témákat népszerűsítő jellege miatt. Egyik legelszántabb kritikusa – egy nashville-i tiszteletes – így fogalmazott: „A könyvben alkalmazott rontások és bűbájok valódi rontások és bűbájok, és fennáll a veszély, hogy gonosz szellemeket idéznek meg.” (Ami azért erős túlzás…)

A nyilvánosság szinte áttekinthetetlen sokféleségét mutatja, hogy felmerült és megvalósult a betiltás olyan, egymással tökéletesen ellentétes művek esetében is, mint Hitler Mein Kampf-ja (1925) és Anna Frank Naplója (1947). Hitler művének gyűlölködő dühkitöréseit a kritikusok az első időkben lehúzták, viszont hatalomra kerülése után kötelezővé tették olvasását. Sőt: a fiatal párok az államtól ezt kapták nászajándékként. A II. világháború után viszont a legtöbb országban korlátozták árusítását, amit érthetővé tesz a nürnbergi per egyik vádlójának megállapítása: „A Mein Kampftól egyenes út vezet az auschwitzi kemencékig és a majdaneki gázkamrákig.” Ám a vita azóta is folyik: ragaszkodjanak-e a teljes betiltáshoz, vagy engedjék a terjesztést, hiszen a könyvnek „jelentős szerepe van az antiszemitizmus megértésében és megelőzésében”. Anna Frank Naplója a nácik elől rejtőzködő fiatal lány bujkálása idején született írása, amelyet a családból egyedül megmenekült apja talált meg. A háború után több, mint 70 nyelvre lefordították, mégis többször merült fel a betiltása: volt amikor a fiatal lány nyiladozó szexualitásának, máskor a nyomasztó körülmények bemutatása miatt, míg egy libanoni iskola „cionista propaganda” címén tiltotta be.

A könyv magyar kiadásához, végszóként – megkönnyítendő a tiltások történelmének megértését – kis magyar cenzúratörténetet illesztettek. Szerzője Danyi Gábor, címe pedig: A revíziótól a fóliázásig. Danyi röviden végigszáguld az elmúlt századok eseményein, majd részletesebben értékeli a 20. század egymást követő rezsimjeit, végül eljut a rendszerváltásig. Ez az egész társadalmat érintő változás lehetővé tette a kulturális élet kereteinek kiszélesítését és korábban kiadhatatlannak minősített művek megjelenését. Mégis – állapítja meg a szerző – csalódni voltak kénytelenek várakozásaikban azok, akik abban reménykedtek, hogy ledől minden korlát és teljesen szabaddá válik a szerzőktől az olvasók felé vezető út. A korlátozások teljes megszűnésében bizakodók várakozásaira ugyanis az elmúlt évtized „jócskán rácáfolt”.

Az uralkodó hatalom – a NER – túlerejét következetesen és kérlelhetetlenül érvényesítő stratégiája, „egyoldalú kultúrafinanszírozásban, a szakmai szervezetek kivéreztetésében, a szakmai autonómia megkérdőjelezésében, egyes szerzők lejáratásában ölt testet.” Hát, itt tartunk most.

Betiltott könyvek
HVG Könyvek, Budapest, 2024
Fordította: Tordai Éva
192 oldal, teljes bolti ár 4900 Ft,
online ár a kiadónál 4156 Ft,
ISBN 978 963 565 4550 (papír)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Támadás a szexuális normák ellen, felhívás erőszakra, az egyház és a vallás szemtelen kifigurázása – csak néhány indok, miért gondolták úgy egyes kormányok és cenzorok a történelem folyamán, hogy egy irodalmi műnek nem szabad a szélesebb olvasóközönséghez eljutnia.
A fajok eredetétől kezdve, a Bovarynén át az Amerikai psychóig remekművek egész sora került már tiltólistára forradalmi nézetei, szókimondása vagy éppen kendőzetlen stílusa miatt. A gazdagon illusztrált kötet kötelező olvasmány: az írásbeliség kezdetétől napjainkig tekinti át a cenzúra történetét – külön oldalakat szentelve a betiltott magyar irodalomnak is.