A gyökértelenség balladája | Földes Jolán: A halászó macska uccája

kistibi |

Földes Jolán külföldi sikere és hazai sikertelensége pontosan megmutatja, hogy a magyar irodalmi kánon ugyanolyan beteg és kicsinyes, mint a magyar társadalom. A halászó macska uccája 1936-ban megnyerte a londoni Pinker irodalmi ügynökség pályázatát, több mint tíz nyelvre lefordították, Földes Jolán egy csapásra gazdag és ünnepelt íróvá vált. Ennyi sikert itthon nem néztek jó szemmel. A halászó macska uccája egyetlen tisztességes elemzést, kritikát nem kapott.

A fanyalgás nem csak a kortársakat jellemezte. Még évtizedekkel később is lesajnálóan lektűrnek nevezték a regényt – pedig az olvashatóság egyáltalán nem megvetendő. A rémkorszakban Földes Jolánt megfosztották állampolgárságától, könyveit bezúzták. Ettől kezdve egyetlen szót sem írt le magyarul.*

Közhellyé vált, sokszor leírt tény: úgy látszik, mérhetetlenül gazdagok vagyunk, hiszen szinte az ablakon dobáljuk ki a tehetségeinket. A Sorstalanság német „hátszéllel” lett Nobel-díjas. A feleségem történetét itthon unott csend fogadta, csak a francia kiadás után lett zajos siker, világhír Füst Milán jutalma. Folytathatnám a sort…

Földes Jolán regénye nemcsak a külföldre kényszerültekről szól, hanem arról, hogy a rosszindulatú úri politika és viselkedés hogyan hat a társadalomra. Itthon a magyar munkásnak, a magyar parasztnak soha nem lehet igaza, hiszen ő „csak” melós, paraszt. Évek múltán a regény két hőse, Annus és édesapja hazatér az emigrációból. Annus, aki megszokta, hogy Párizsban mademoiselle-nek szólítják, itt a leereszkedő hangnemű „Nézze, fiam!” stílus fogadja. A franciáknál a szaktudás döntötte el a munkás értékét, és a fizetésből meg lehetett élni, Magyarországon az előmenetelhez a talpnyalás szükségeltetett, a fizetésből pedig a tisztes nyomorig emelkedhetett az átlagos munkavállaló.

Bár a múlt század 20-as, 30-as évei óta csaknem egy egész évszázad múlt el, ez mégsem teszi meghaladottá Földes regényét. Hiszen nem is túl régen hangzott el magyar politikustól: „mindenki annyit ér, amennyije van.” Bár a tények tükrében hitelesebben hangzana a magas röptű gondolat: mindenki annyit ér, amennyit összelopott.

A halászó macska uccája a Nagy (mai nevén első világ-) háború után kezdődik. Nem kell magyarázni, hogy nem kizárólag a háború, de az azt követő vörös, majd fehér terror is hozzájárult, hogy a magyarság koldusbotra jusson. A Barabás család mindenét eladja, vonatra száll, s azt reméli, Franciaországban biztos megélhetéshez jut. Barabás szűcs, a felesége okleveles szülésznő. A gyerekek kicsik, Annus tizenkét éves, Jani kilenc, Klári hét. „1920 volt, a vonatok még úgy szaladgáltak, mint szétszóródott nyáj juhai, melyek sehogy se találják meg egymást.” Barabásék egy dologban biztosak, Magyarországon most nem tudnak megélni, a franciák ellenben gazdagok, a férfi jó szakember, boldogulni fognak.

• Olvass bele!

Párizs hatalmas feladatok elé állítja a családot. Meg kell oldani a lakhatásukat, gyenge nyelvtudással kell helytállni az iskolában, és a legfontosabb: jó munkahelyet szerezni.

Otthonra A halászó macska uccája egy olcsó szállodájában találnak, lakótársaik mind emigránsok. (A könyv születésekor az ucca változat volt a szabályos. Az újabb kiadások is megőrizték ezt az alakot.) Liiv bácsi Litvániából menekült, a gyereke, a felesége meghalt. Bardichinov bácsinak a forradalom előtt bankja volt Oroszországban… De laknak itt németek, spanyolok is. A kultúrájuk különböző, a gyökértelenségük azonos.

A regényt kiemelkedővé teszi két nagyszerű elbeszélői ötlet. Az egyik, hogy nem elsősorban a Barabás családra koncentrál, hanem regényhős tulajdonképpen mindenki, aki a keskeny utcácskában lakik. A másik meg az, hogy az olvasó sokkal többet lát a Barabás család gyerekeiből, mint a szülőkből. Ez nem véletlen. A három gyerek sorsa pontosan példázza, hogyan veszti el az ország a tehetségeit.

Klári, az otthoni osztályelső: kemény és önfejű. Egy apró lökdösődést verekedéssel torol meg, attól kezdve vadócnak, vadembernek, kannibálnak hívják – viszont a bunyó hatására befogadják. Klári aztán osztályelső lesz itt is, kiváló tanulóként ösztöndíjat, teljes ellátást kap, és végül orvos lesz belőle. Itt vehető észre a tragédia – vagy csak én látom? Klári itthon, egy szűcs lányaként maximum gyári munkás lehetne. A továbbtanulás eszébe sem juthatna. A francia államnak pedig megéri a húszas években, hogy egy magyar gyereket támogasson az elemitől az orvosi egyetem végéig. Nem sok kétségem van, hogy amikor eljön az idő, és választania kell a magyar és a francia állampolgárság között, hogyan dönt. És így veszítjük el ma is társadalmunk jelentős százalékát. A szülőnek még honvágya van és nosztalgiája a hazája iránt, az ott felnövő gyerekeknek már nincs.

Barabás Jani szintén jó tanuló, szinte mindenből jeles. Neki keserűbben kezdődik az iskola. Az osztályába az előző évben egy zulu fiú járt, ezért őt is afrikainak nézik, és kérdezgetik őt, hogy miért nem fekete. Jani sajátos bosszút áll. Ő is osztályelső lesz, és annak magasából nézi le azokat, akik még azt sem tudják, hogy Magyarország nem Afrikában van. Később a francia állam ösztöndíjával mérnök lesz belőle.

A legidősebb Annus a szülőhazájában nem volt igazán jó tanuló, de ő is megtalálja a helyét. Bardichinov bácsi nyelvre, viselkedésre, jó modorra okítja, előbb varrni tanul, később szabászatot és ruhatervezést, munkahelyén pedig idővel középvezetővé küzdi fel magát.

Közben a magyar állam sem tétlenkedik. Bosszút forral a franciák ellen, akik keresztülvitték a trianoni döntést, a franciák a bűnösök mindenben, megcsonkították az ártatlan magyarság hazáját. 1925 végén kirobban a hírhedt frankhamisítási botrány (ezzel kívánták gyengíteni a francia gazdaságot), ami egészen magas politikai körökig gyűrűzött. Hogy miért fontos ez? Annus is, az apjuk is elveszíti állását, épp amikor már azt hiszik, lassan révbe érnek. De nem, még rosszabb helyzetbe kerülnek, mint érkezésükkor. Klára és Jani ugyan tovább kapja az ösztöndíjat, de Annus és Barabás Dél-Amerikába megy, hogy ott próbálkozzon újrakezdéssel.

Ne gondoljuk, hogy itt valami állami bosszúról van szó. A franciák megtűrik az idegeneket, de jól lehet egymás ellen is uszítani őket. „Még mindig itt van az a magyar – kérdezi a vevő –, mert ha igen, akkor holnap már nem itt vásárolok.” Nincs olyan munkaadó, bármilyen jó szakember az alkalmazottja, aki ilyen felszólítás után ne mondana fel neki. „Nagyon sajnálom. De meg kell értenie. Azok után, amit a népe Franciaország ellen tett. Magyart többé nem alkalmazhatok. Nyolcnapi fizetését felveheti a pénztárnál. Jónapot, Mademoiselle Anne.”

Aztán mire végre teljesen elsimulnak a hullámok, 1934 végén Marseille-ben meggyilkolják I. (Karagyorgyevics) Sándort, Jugoszlávia első királyát. Igaz, hogy a merényletet horvátok és macedónok követték el, de az emigránsok számára a következmények ugyanazok. Kezdődik újra minden, mint a frankhamisítás idején.

Közben, természetesen A halászó macska uccájának emigránsai élik az életüket, mozaikszerűen változik, hogy éppen a Barabásokról vagy szomszédaikról mesél a regény. És milyen az emigráció?

„Itt van ma is, kicsit csendesebb, kicsit megtört, de tudomásul veszi, hogy idegenben van, hogy szárazra vetett halak vagyunk valamennyien…
– És igyekszik tüdőt növeszteni… Esetleg nem sikerül, de azért nem hirdeti, hogy csak kopoltyúval lehet lélegezni.”

A regény számomra talán legfontosabb mondata: „Az emigrációban nem születnek gyerekek.”

Szomorkás humorú, nagyon jól szerkesztett regény Földes Joláné. Megérdemelten írt a szerzőről könyvet Dézsi Ibolya. Hogy a kortársak kritikája vagy Trianon felemlegetése, esetleg az emigrációt választó szerző volt az oka, hogy a háború után a politika elhallgatni igyekezett, ma már nem igazán tudható. (Talán mind együtt.) Mégse felejtsük el, mert csaknem százéves kora ellenére sem stílusán, sem tartalmán nem fogott az idő. Ma is éppen olyan aktuális, mint volt. „Bocsássuk meg sikerét” és olvassuk újra! Ma már nem emigránsoknak hívjuk a külföldön élő és dolgozó magyarokat, talán bizonyos szempontból könnyebb is a sorsuk. De a gyökértelenség, az örök.

*Frissítés:

A Földes Jolánnal készült interjúkból, illetve Dézsi Ibolyának a könyve kapcsán készített, Sárközi Mátyással folytatott beszélgetése során is kiderült, hogy az önkéntes emigrációba távozás után ugyan nem írta regényeit magyarul, de a második világháború idején rendületlenül szervezkedett, hogy Magyarországra gyógyszercsomagokat küldhessenek, mert élete végéig fontos volt számára a magyarsága. 1956 telén és később is támogatta a fiatal írókat, újságírókat, bemutatta őket a londoni elitnek, köztük a 19 éves Sárközi Mátyást, Molnár Ferenc unokáját. (A szerk.)

Földes Jolán: A halászó macska uccája
Atlantic Press Kiadó, Budapest, 2018
316 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft
csak e-könyvként elérhető a bookline.hu-n 2490 Ft,
ISBN 978 615 569 3519 (papír)
ISBN 978 615 569 3571 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A halászó macska uccája – igen, így hívják Párizs legkeskenyebb utcáját: Rue du Chat-qui-Peche –, mely a Szajnára fut ki, s mely alighanem Földes Jolánnak köszönhetően lett világhírű. Ezzel a regényével ugyanis az írónő 1936-ban megnyerte a londoni Pinker irodalmi ügynökség nemzetközi regénypályázatát.
Az utca a Sorbonne egyetem közelében van, ahová Földes Jolán angol és francia nyelvészeti szakra jelentkezett. Talán, ő is ott lakott az utcában, vagy a környékén, ahol nagyon különböző, de egytől egyig, érdekes és rokonszenves figurák találkoznak a valóságban és a regény oldalain. A hontalan kisemberek különös világa ez, a főszereplők mind emigránsok: a Budapestről kivándorolt Barabás család öt tagja, Annus, Klári és Jani és a szülők, de rajtuk kívül ott van az orosz bankár, a feledhetetlen Bardachinov bácsi, egy litván tanárember és egy spanyol anarchista is.