Amikor a halál mesél | Mártonffy András: 11 éjszaka

kistibi |

Rendkívül élvezetes, ha egy irodalmi mű akár szerkezetében, akár tartalmában ősi forrásokhoz nyúl. Azért (is) izgalmas dolog ez, mert végigkövethetjük, hogy egy 21. századi mű hogyan tudja újrateremteni a több száz éves formát.

Mártonffy András regénye az Ezeregyéjszaka, illetve a Dekameron szerkezetét használja, de lényegesen egyneműbb alkotás, mint a nagy elődöké. Az Ezeregyéjszakában Seherezádé sok mindent mesél: anekdotákat, csalimeséket, novellákat is – itt, a 11 éjszaka betétnovellái egységes stílusúak.

A másik különbség a kerettörténet maga, ami az említett műveknél csak „ürügy”, hogy lehessen mesélni. Mártonffy teljesen megújítja a régi formát, a kerettörténet önállóvá válik, sőt átfogja és értelmezi a betétnovellákat. Bár első hallásra morbidnak tűnik, de a kerettörténet narrátora: a halál.

A főhős, Kamilla 90 éves, egyidős a 20. századdal. Régi lakásában él, ahol évtizedek óta semmi nem változott. A bútorok, a szőnyegek, a festmények ugyanazok, mint ifjúkorában, minden egy néhai nagypolgári lét hangulatát sugározza, bár kicsit megkopva. Talán ebbe szeret bele Győző, az önkormányzattól kijáró idősgondozó. Ő hordja rendszeresen Kamillának az ebédjét. Hatalmas, erős ember, régebben szenes kosarakat cipelt, de a gerince megroppant, ezért keresett magának új munkakört. Győző életének boldog korszaka már tízéves korában véget ért. Akkor halt meg a nagymamája, aki őt gondozta, aki mesélt neki. A nagymamáját látja Kamillában, ezért úgy dönt, hogy elrabolja.

„– Meséljek? Tényleg ezért raboltál el? Ezért cipeltél ide?
– Igen. Minden este.
– Nem a nyugdíjamat akarod? Nem az ékszereimet?
– Mesét akarok. Minden este.”

És Kamilla mesél. Meséi provokatívak, jórészt halállal végződőek: tesztelik Győzőt, hogy ez a nem túl eszes izompacsirta mennyit képes elviselni. Ezen a ponton figyelhető meg, hogyan válik modernné az ősi forma. A halál meséli Kamillát, Kamilla meséi pedig feszegetik a szabadság kapuját, amit Győző zárt be előtte. A kerettörténet és a betétnovellák egységgé nőnek össze, így válik homogén regénnyé ez az eléggé feldarabolt forma. A regény saját idejében az 1990-es évet írjuk. Kamilla meg(túl-)élte a két világdúlást, a különböző színezetű forradalmakat, és terrorokat – nem véletlen hát, hogy e történetek mesélője a halál. És a mesék között jelennek meg azok a leginkább mágikus realistának nevezhető novellák, melyek Győző ijesztgetésére szolgálnak, de ugyanakkor rendkívül izgalmas olvasmányok.

De azért egy kilencvenéves néni ki tud találni ilyen történeteket? Honnan ez az igényes stílus? Aztán kiderül, hogy Kamilla kamaszlányként Brenner Jóska tanítványa volt. Azt pedig tudjuk, hogy Brenner József volt Csáth Géza születéskori neve. A 11 éjszaka különös novellái a Csáth Géza-i világot idézik.

Csáth novelláit néhány éve újra kiadták, de ettől még szerzőjükkel együtt leginkább az elfeledett tartományba tartoznak. Pedig a magyar irodalom egyik legnagyobb talentumáról van szó. Orvos, író, zenekritikus, pszichiáter volt – és kortársai minden területen nagyszerű tehetségnek látták. A magyar irodalom egyik nagy tragédiája Csáth Géza korai halála. (Ne szégyelljük elmondani: elhatalmasodó morfinizmusa is sokat tett ezért.) Mártonffy gyönyörű regénye méltó módon állít emléket ennek az elfeledett tehetségnek.

Gondoljunk bele: a történet egy nagyon öreg asszony és egy harmincas éveiben járó izompacsirta csatájáról szól. Ha fatalisták vagyunk, akkor egyértelmű a végkifejlet, de Kamilla nem fatalista. Ő még kilencvenévesen is élni akar, mert élni jó. Amikor Győző elrabolja, tervet épít fel magában, és ezt nagyon pontosan végre is hajtja. A kerettörténetben megismerjük Kamilla fiatalságát, házasságát, szabadulását, és mindennek az elején csak sejthetjük, hogy terve is van. (Erről most hallgatok.)

• Olvass bele!

Lehet, hogy Mártonffy András remek Csáth Géza. Nem elsősorban a stílus, hanem a betétnovellák meghökkentő tartalma miatt. Ezek sokkolóak, akárcsak a nagy előd történetei. Hogy pontosan érzékelhető legyen a helyzet, egyet azért elmesélek. Abigélnek az édesapja a halálos ágyán azt tanácsolja, hogy kurva legyen. Nem valami országút széli, hanem felső kategóriás, igényes… És kérje meg az árát, de figyeljen arra, hogy ne essen teherbe. Abigél szót fogadott, jól menő prosti lett, egyszerre mindig csak egy ügyfele volt. Szépen gazdagodott, míg egyszer csak beütött a baj: mégiscsak várandós lett. Ezért elment a balatoni nyaralójába, egyedül megszülte gyermekét, és azonnal beledobta a latrinába. Így folytatódott ez, további terhességekkel, további latrinákkal. Aztán amikor utoljára terhes lett, a szokványos kilenc hónap után a magzat nem akart világra jönni. Abigél akkor már tudott a magzattal beszélgetni, és kérdezte: miért nem akar megszületni. Mert meg fogsz ölni, válaszolt a kisfiú. Így hát Abigél, elefánttá dagadva halt meg, testében egy immár felnőtt, ősz hajú kisfiúval – több évtizeddel a terhesség kezdete után.

Hogy nagyon szubjektív legyek: ezt tartom nagyszerűnek Mártonffy András könyvében. Olyan Csáth-történeteket mesél, amiket mesélhetne Csáth is, de ő „csak” Brenner Jóska néven, mintegy mellékszereplőként jelenik meg, és hatása van a hetven évvel későbbi eseményekre is.

De miképp lett meseíró-költő-mesélő Kamillából? Amikor Brenner Jóska a halála előtt megjelent nála, megkérte, hogy hallgassa meg két írását. Az Apa és fiút, és az Anyagyilkosságot. Kamilla meghallgatta. „Megérezte a szavak erejét, látta, hogy mire képes egy elátkozott ember, ha tollat és írógépet vesz a kezébe…” A novellák elhangzása után hosszan ültek csendben, aztán megszólalt Brenner Jóska: „Azt hiszem, megöltem a feleségemet” – mert ekkor Csáth már teljesen elmerült a morfiummámorban, és nem tudta pontosan, mit csinál.

Borzalmas leckék voltak ezek a kamasz Kamillának. És ez volt az utolsó találkozása is Brenner Jóskával. Aztán meg jöttek a világégések…

Nézzünk magunkba: kevesen tudnának szembeszállni kilencvenévesen (talán meg sem érjük azt a kort) egy ereje teljében lévő férfival. Keveseknek lenne annyi lélekjelenlétük, hogy tervezzenek és a tervet végre is hajtsák. Az említett kerettörténetből kap választ az olvasó, hogy honnan az erő, ami képessé teszi arra, hogy ilyen idősen is küzdjön. A végkövetkeztetés számomra tragikus: „És ahogy Kamilla visszatekintett az addigi életére, megállapított valami fontosat: ezt a világot nem a jószándékú, áldozatkész széplelkeknek találták ki. Tudta, hogy ő már soha senkit nem enged be a saját életébe. Végleg leszámolt az őszinteséggel, számára az együttérzés elvesztette az értelmét. Senkivel nem találkozott, aki megváltoztatta volna véleményét a világról, az emberek csak kellemetlenséget vagy tragédiát jelentettek… Nem volt szüksége senkire, magányos akart lenni. És amikor mindezt megint végiggondolta, immár sokadszorra megállapította, hogy végig neki volt igaza.” Nehéz ezzel a véleménnyel vitatkozni, hiszen Kamilla mögött kilenc évtized, és az emberiség talán legrusnyább évszázada áll.

Mártonffy Andrásnak ez a második regénye – megrázó és izgalmas élmény. Kiforrott mű, semmi tétovázás nem látszik sem a stíluson, sem a tartalmon, ami arra utalna, hogy még közel a pályakezdés. Tiszta szívvel ajánlom két okból is: egyik: a főhajtás, amit az író tesz egy írótárs iránt. A másik összetettebb: Kamilla és Brenner Jóska beszélgetéseiből pontosan kiderül, hogy az írás egyrészt belső kényszer, másrészt gyötrelem. De ilyen gyötrelem nélkül az alkotó ember nem élhet. Az Ópium – Egy elmebeteg nő naplója című filmjében – ami természetesen Csáth könyve alapján készült – a rendező Szász János ugyanezt a kényszert járta körül és mutatta meg.

Mártonffy András: 11 éjszaka
Trend Kiadó, Budapest, 2024
336 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft
online ár a kiadónál 3279 Ft,
e-könyv változat 2999 Ft
ISBN 978 615 646 9212 (papír)
ISBN 978 615 646 9229 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A rendszerváltás elbizonytalanító időszakában a Tanácstól kijáró gondozó, Győző elrabolja a kilencvenéves Kamillát, mivel mindennél jobban vágyik egy biztonságot jelentő, „igazi” nagymamára. A sokat látott öregasszony tíz éjszakán keresztül kénytelen mesélni a mentális problémákkal küzdő férfinak, akit lassan maguk alá gyűrnek az egyre riasztóbbá váló történetek…
Mártonffy András második regényében a csáthi világot megidézve, hétköznapi emberek tragédiáin keresztül mutatja be a 20. század első felének sorsfordító eseményeit és Budapest kevésbé ismert, sötét arcát.