Mire gondol a krimiíró? | Dann McDorman: Egy gyilkosság megírásának krónikája

Paddington |

A kiadó meglepetés-sikernek nevezte Benjamin Stevenson: A családomban mindenki gyilkos című kötetét. Hamarosan megjelenik a folytatás, a kiadó viszont addig is egy újabb csemegét kínál azoknak, akiknek tetszett az említett, sajátos bűnügyi történet. Legyünk őszinték: a krimi műfajában már nehéz igazán eredetit alkotni. Dann McDorman most mégis erre tesz kísérletet, méghozzá úgy, hogy az eredeti elem alapvetően egy haladó krimielemzési tanfolyam, melyet akkurátusan hozzácsomagol egy retró bűnügyi történethez.

McDorman elképesztően ötletes módon tiszteleg a klasszikus krimi műfaja előtt. Gátlástalanul bedobálja egy koktélkeverőbe a klasszikus hozzávalókat: a helyszínt, a holttesteket, a nyomokat és a gyanúsítottakat, majd alaposan összerázza – és nem keveri! – őket. Olvasás közben a szerző sorra fityiszt mutat az elvárásainknak, és láthatóan ragaszkodik hozzá, hogy mi is részt vegyünk a mókában. A klasszikus detektívtörténet újragondolása során a szerző félrehúzza a függönyt, hogy megmutassa nekünk a színfalak mögötti szerkezeteket meg a zsinórpadlást. Szembesít azzal, hogy milyen könnyen bekapjuk a csalit, és elmondja azt is, hogy miért. És miközben sok krimiben a minőségi próza áldozatául esik a cselekménynek, McDorman prózáját élvezet olvasni. Magyarul is, Pék Zoltán elvárhatóan és szokásosan remek fordításában.

A West Heart: exkluzív vidéki klub egy világvégi erdőben. Olyan hely, ahová a kiváltságosak és a hatalmasok generációk óta elvonulnak, hogy vadásszanak, horgásszanak, játsszanak, kapcsolatokat építsenek, és emlékeztessék magukat arra, hogy bármit is vet eléjük az élet, ők még mindig ’A kiválasztottak’. Egy július negyedikei hétvége – ráadásul nem is akármelyik, hanem az 1976-os (a Függetlenségi Nyilatkozat bicentenáriuma) – a teraszon koktélozással kezdődik, és egy megfelelően rejtélyes detektív jelenlétében a „játszó személyek” bemutatkozásával. Egy krimi minden hozzávalója jelen van, és a regény mindegyiket górcső alá is veszi. A vihar elvágja a bejutás és a menekülés útját. A telefonvonalak nem működnek. A gyanúsítottak jól behatárolható csoportja is ott lazul a koktélozók között. Ahogy halad előre a cselekmény, titkok, hazugságok és elterelő hadműveletek sokasága kerül elő.

• Olvass bele (az oldal alján)!

Az (olvasó) ember először azt gondolná, a Tíz kicsi néger/indián parafrázisának vágott neki, de ahogy kibontakozik a hétvége, és növekszik a holttestek száma, hamar rájövünk, hogy ennél többről van szó. Érdekes kitérők csalogatnak le minket a főútról: kisesszék a krimi természetéről, a kedvelt írói stratégiákról, az olvasók gondolkodásáról, a cselekmény irányítását szolgáló eszközökről (angolul plot device [kb. cselekménymozgató], aminek tudtommal nincs bevett magyar fordítása).

Nem csak a történet van tele csavarokkal, hanem a nézőpont is többször változik. A narráció harmadik személyből első személybe vált, a narrátor maga válik nyomozóvá, majd a gyanúsítottak közül egy kollektív, névtelen mesélőre vált át. Mindeközben egy másik narrátor, a szerző beszél az olvasóhoz és elmondja, hogy mire számíthat, minek kell történnie, és hogy mi felett siklik el a figyelem.

Azt hiszem, meglehetősen megosztó könyv lesz McDormané. Ennek nyomait már most láttam olvasói véleményekből. Viszont valószínűleg kevesen mondják majd, hogy ’egynek elmegy’. Lesznek lelkes rajongói, és olyanok is, akik legszívesebben a falhoz vágnák. Előbbi soraimból sejthető, hogy én nem csaptam a falhoz, és nem csupán azért, mert sajnáltam volna az e-olvasómat.

Végig az volt az érzésem, hogy az Egy gyilkosság… (nem tévesztendő össze García Márquez könyvével! [Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája]) olyan mű, amelyik nem veszi magát túl komolyan, ám egészen biztosan olyan valaki írta, aki rajong a whodunnit műfajért. Lábjegyzetként hadd jegyezzem meg, Pék Zoltán nagyon fején találta a szöget a következő magyarításokkal: Whodunit (sic!) – Kiafrancvót, Howdunit – Hogyafrancba, Whydunit – Miafrancér. Epés egy könyv ez, és jó arányérzékkel úgy figurázza ki a műfajt, hogy ünnepli is mindazt, amit az olvasók szeretnek egy jó krimiben.

Habozom, mert fogalmam sincs, kinek ajánljam ezt a hosszú című történetet. Nagyon egyéni ízléstől függ, fog-e tetszeni valakinek. Én történetesen nagyon jól szórakoztam rajta. Élveztem, ahogy a szerző sokkal inkább a műfajt, mint cselekményt csűri-csavarja. Az olvasót sosem fenyegeti az a veszély, hogy elfelejti, a történet nem valóságos. McDorman nem próbálja elmosni a határokat fikció és valóság között. Krimit ír, melynek során a krimi történetéről is mesél (nem is kicsit), és mindeközben alaposan megtréfálja az olvasót.

Dann McDorman:
Egy gyilkosság megírásának krónikája
Fordította: Pék Zoltán
Agave Könyvek, Budapest, 2024
298 oldal, teljes bolti ár 4980 Ft
online ár a kiadónál 3984 Ft
e-könyv változat 3480 Ft
ISBN 978 963 598 2509 (papír)
ISBN 978 963 598 2516 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Aki ezt a műfajt tisztességesen műveli, annak követnie kell a szabályokat, hogy az igazságot mindenki számára elérhetővé tegye – akármilyen ügyesen álcázza is hazugság.
Július negyediki hétvége a tiszteletreméltó West Heart vadászklubban. Az első esti koktélozásra még csak néhány vendég jelenik meg: a klub elnöke, a pénztáros a terhes feleségével, a kotnyeles iskolásfiú, a gyászoló apa, a szófukar gondnok, a leendő klubtag, a magánnyomozó…
És lesz majd egy holttest.
Meg egy megoldásra váró csavaros rejtély.
Minden más a szereplőkön múlik.
És, mint meglátod, rád is szerep vár ebben a nyomozásban…
Az Egy gyilkosság megírásának krónikája elképesztően eredeti és fantáziadús detektívregény, amely tiszteletadás a műfaj klasszikusai előtt, valamint ördögien ravasz kirakós, amelyhez hasonlót még sosem olvashattál.