Rényi Ádám: Erika néni és további felnőttmesék (részlet)

Előszó

Már-már közhelyesnek számító bölcsesség, hogy nem azért válik íróvá valaki, mert olyan különleges életet kapott a sorstól, vagy mert annyi kalandban van része – íróvá az teszi az embert, hogy a leginkább hétköznapinak látszó mozzanatokban is képes felfedezni a megmunkálásra méltó alapanyagot, akár a szobrász a formátlan kőtömbben, vagy a fotós a puszta földön.

Rényi Ádám, ha kérdezik, meggyőződéssel hárít bárminemű írói szerepet vagy szépirodalmi vonatkozást, ami a novelláit illeti. Még csak novellának sem szereti nevezni az írásait, mondván, csupán szórakoztatni akar velük. A szórakoztatáshoz kétség sem fér, ám három kötet és közel száz novella, valamint egy töretlen sikerrel futó színházi előadás után azért motozni kezd az emberben a gyanú, hogy a szerző mégiscsak meg lehet áldva valamiféle egyéni látásmóddal, mégiscsak kerülhetett az orrára egy ritka fénytörésű szemüveg, amelyet normál optikában nem kaphat földi halandó. Mert hiszen mindannyiunk életében megesik, hogy valami meghökkentő hírrel csengetnek be a lakásunkba, hogy a legfontosabb pillanatban felejtjük el hozzánk lépő ismerősünk nevét, vagy hogy kissé más szemmel látjuk a párunk külsejét, mint húsz évvel ezelőtt; ahogy mindannyian elmegyünk olykor egy-egy rozsdás redőnyű, ki-tudja-milyen titkokat rejtő, régi fodrászüzlet mellett, vagy nem tudunk ellenállni egy interneten megrendelhető háztartási kütyünek, sőt még ismerkedni is hajlamosak vagyunk az online térben; hovatovább mindannyiunk életét megkeserítette az iskolában legalább egy tanár, mind elgondolkodtunk már azon, hogy talán be kellene jelentkeznünk egy pszichoterápiára (hacsak nem ülünk ott máris mindennap), és talán valamennyiünkben felmerült már egy jó kis problémamegoldó gyilkosság gondolata (hacsak nem hajtottuk máris végre). Ám míg a legtöbb ember közönyösen kerülgeti ezeket a nyűgöket élete útján (rosszabb esetben orra bukik bennük), addig Rényi Ádám élvezettel torpan meg e talált tárgyak mellett, hajol le értük és alkot belőlük képtelen, kacagtató és káprázatos történeteket, jeleneteket.

Rényi keze alatt egyedi és utánozhatatlan figurákká válnak a Kálmán bácsik és Hédi nénik, az első lakásuk után áhítozó fiatal pár tagjai, a könyvklubot alapító gazdag barátnők, vagy az irányelvekben megállapodó államtitkár és színházi rendező. Ha sorra vesszük az Osztálytalálkozót, A bezzeggyereket és most az Erika nénit, alig van olyan területe az életnek, amelyet a szerző ne csippentett volna már fel, hogy vitriolos gyűjteményének egy feledhetetlen darabjává váljon a keze között. Az tehát, hogy ne működne benne egy – nagyon is tudatos – író, könnyen cáfolható. Ráadásul immár jól felismerhető stilisztikai eszközökkel felvértezett író: Rényi lényegre szorítkozó szűkszavúsága, sallangmentes és a jelzőkkel csínján bánó szikársága kezeskedik e novellák jellegzetes hangulatáért, meghagyva az olvasónak a ráismerés és dolgok elképzelésének örömét. Fergeteges dialógusai életteliek, figurái szinte lelépnek a lapokról. De még a puszta szórakoztatás mint cél is kétségeket ébreszt az emberben, ha kicsit mögé nézünk ezeknek a történeteknek – s különösen igaz ez az Erika néni darabjait olvasva.

Mert valami sokkal több csillan meg a humornál például az Életem szerelmében, ami egy szívszorító látlelet az online térbe költöző emberi kapcsolatteremtés elembertelenedéséről. Ahogy sokkal többről szól egy derűs esetnél A színházlátogatás is, amely már a címével felidézi egy letűnt kor letűnt közegét. A mosolyon túl nehéz nem komolyan eltöprengeni Az utolsó fuvar idős hősnőjének sorsán, hiszen e huszonegyedik századi, atomizálódott létezésünkben bármelyikünk kerülhet hasonló helyzetbe. A nevetés mellett aligha ne sóhajtanánk fel egy „hát, igen”-nel a mai közélet hajmeresztő abszurditására rávilágító olyan darabok olvastán, mint az Élő Költők Társasága vagy az Alpár evangéliuma. Vagy akár azzal is szembesíthet bennünket a kötet, annak is a 64907 című novellája, hogy a holokausztot is lehet végletesen groteszk fénytörésben ábrázolni. Mint ahogy a tréfásnál továbbmutató, bravúros kis miniszatíra válik a Ki vagyok én?-ben abból, hogyan érzi magát a bőrében napjaink „bírócsabája” – aki természetesen mi magunk vagyunk.

Ha pedig valaki netán holtfáradtan huppan le esténként a kanapéra, és valóban semmi másra nem vágyik, mint néhány önfeledt pillanatra, annak is van egy jó hírünk: az Erika nénit lapozva a humor és a meghökkentés gyakorlatilag minden válfajával találkozhat az olvasó. Egyperces vígjáték, szatíra, kabaréjelenet, tragikomédia, lírai novella, rémtörténet, angolos abszurd, klasszikus magyar bohózat, krimiparódia – és még épp húszfélét sorolhatnánk fel ezeken kívül, ha a kötet mind a harminc novelláját jellemezni próbálnánk. A kategorizálás helyett azonban sokkal élvezetesebb lesz, ha belemerülünk magukba a történetekbe!

Laik Eszter

Rényi Ádám: Erika néni és további felnőttmesék
21. Század Kiadó, Budapest, 2024
208 oldal, teljes bolti ár 4490 Ft