Egy boldog család | Jolsvai András: Édesszájúak

Somogyi András |

Jolsvai András mesél friss könyvében, az Édesszájúakban. Tudatosan felvállalja az elbeszélő szerepét, s időnként kikacsint az olvasóra: Jaj, mit is beszélek, mondja, elnézést kérve egy nem teljesen szándéka szerinti fordulatért. Humoros megjegyzésekkel, szellemes kitérőkkel fűszerezi a szövegét, és csak ha már elmosolyodtunk vagy nevettünk egyet, akkor vesszük észre mennyire elgondolkodtató volt a mondata.

Nem is tudom megállni, hogy ne idézzek azonnal kettőt. A lányos apák sorsára utal, akiket gyermekük – férjhez menvén – előbb-utóbb elhagy: „Leánygyermekre legfeljebb szakaszjegyet válthat az ember.” A történet központi alakjáról: „Zimmerl József egy szerdai napon öregedett meg, három és fél évvel ezelőtt, este hét óra tájban, mikor a tükörbe nézett… és egy öregember nézett vissza rá.” Ugyancsak színesítő funkciója van a régi, manapság már nemigen használt szavaknak: szála (nagyterem), sódar (sonka), Fennvaló (Isten), karmonádli (rövidkaraj) és hasonlók. (A Jolsvai-rajongók tudják, hogy a szerző szívesen sző ilyesmiket minden írásába…)

A regény 1893-ban, a Millenniumra készülődés idején beszéli el a Zimmerl család történetét. Zimmerl József (Szepi) felmenői az ezerhétszázas évek elején, Elzász felől jöttek Magyarországra, nevezetesen Temesvárra. Egészen az ükapáig visszamenően valamennyien érdemdús kádármesterek voltak, de Szepi megtörte ezt a sorozatot. 1849-ben egy sebesült huszártisztet mentett ki a császáriak karmaiból, aki háláját tíz Napóleon arannyal fejezte ki. Ebből Szepi hirtelen ötlettel egy lepusztult, kirabolt kocsmát – „jaj, mit is beszélek”: egy egész fogadót – vásárolt, és ezzel véglegesen eljegyezte magát a vendéglátással. Sikeres, nagyhírű vendéglős lett, minden döntése és cselekedete arannyá vált.

Felesége Tívó Anna lett, akit – a szerző szavaival – a leglelencebb lelencként árvaházból vett fel kézilánynak a konyhára tizennégy éves korában. A csecsemőt annak idején egy templom lépcsőjén találták meg, annak a papjától kapta vezeték- és keresztnevét. Anna tizenhat évesen lett Szepi szeretője, huszonöt éves korában a felesége. Első pillantásra fülig szerelmes lett a jóképű, daliás termetű Szepibe, és ez kitartott egész életén át. Ösztönös szakács-zseni volt, a temesvári étterem séfjétől tanult alapokra építve valóságos ételkölteményeket tudott alkotni. Szepit négy lánygyermekkel ajándékozta meg – Trézsi, Janka, Kató, Lojzi –, akik mind külsőleg, mind belsőleg igencsak különböztek egymástól. Volt szőke, barna, fekete, vörös – vajon kik lehettek Anna felmenői? –, de mindnyájan gyönyörűek voltak. A lányok után egy fiú is következett – Franzl –, akitől Szepi azt remélte, hogy egyszer az utódja lesz, de nem így történt. A gyerek későn érő, sajátos világlátású, nehezen beilleszkedő lett, ma úgy mondanánk, autista vonásokat mutatott.

• Olvass bele!

1868-ban Szepi eladta a fogadót és Pestre költözött. Itt alapított új, sikeres és elhíresült éttermet a Stefánia és Gizella út sarkán. Zimmerléknél a szeretet volt az uralkodó érzelem. Itt jó volt férjnek, feleségnek és gyereknek lenni. A négy lány sürgött-forgott, felszolgált, az éttermet sűrűn látogató férfiak nagy gyönyörűségére. Szepi vitte a főpincéri szerepet, Anna hajnaltól késő estig a konyhájában szorgoskodott, a maga fura módján még Franzl is besegített.

A lányok egymás után férjhez mentek, részint szerelemből, részint heves férjhez menési vágyból és szép számmal jöttek az unokák is – tizenhatan, majd több mint negyven dédunoka következett. Vagyis családregény a javából – sok derűvel és boldogsággal – Jolsvai békeidős története.

És itt kell megjegyeznem a néhol kalandos időbeli kanyargásnak egy kedves, szándékos ellentmondását. Az első lapok egyikén áll a szerző szigorú nyilatkozata: „A könyvben szereplő nevek, helyszínek és történetek egytől egyig a szerzői fantázia szüleményei.” Ehhez képest nyüzsögnek a regényben az étterem vendégeiként a kor ismert, híres művészei – mint Benczúr Gyula, Heltai Jenő, Herceg Ferenc, Jászai Mari –, habár csak háttérszereplőként.

Az utolsó rövid – Pro domo című (itt J. A. az újságírásban szokásos kifejezést használja: kizárólag belső használatra) – fejezetben pedig megemlíti, hogy az egyik dédunoka, Éva: a szerző édesanyja. Ne tegyük fel a kérdést: mi az igazság? Jolsvai elragadó bájjal játszik az olvasóval: fityiszt mutat korábbi nyilatkozatának. Hiszen nyilvános a Pro domo közlés is…

Kedves, könnyed, szeretettel írt és szeretet sugárzó könyv az Édesszájúak, igazi, aranyos, nyári olvasmány. Az olvasónak öröme telik majd benne.

Jolsvai András: Édesszájúak
Kalligram Kiadó, Budapest, 2024
256 oldal, teljes bolti ár 4500 Ft,
online ár a bookline.hu-n 3825 Ft,
e-könyv változat 2625 Ft
ISBN 978 963 468 4756 (papír)
ISBN 978 963 468 4800 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Ez egy napsütötte regény. Hársfaillatú, eperízű, szerelmetes. Egy szerethető család története. Egy házaspáré és a gyermekeiké, egy vendéglőé, és egy olyan koré, amelyben olykor édes is lehetett az élet. Ebben a családban biztosan.
Operett, regényben elbeszélve, mondja művéről a szerző, ami persze túlzás, hiszen a történetnek vannak árnyékos lapjai is, de a végén azért jóra fordulnak a dolgok. (Szinte.) Az öregedő Szepinek hírneves vendéglője van a Városligetben, a Stefánián. Ide járnak ebédelni a környék hivatalnokai, iparosai, művészek és magánzók, családok és agglegények, a közelgő huszadik század és a Millennium boldog békeéveinek szereplői. Jönnek, mert itt fenséges házi kosztra, kellemes társalgásra és szemre való felszolgálókra számíthatnak. Utóbbiak, Szepi három (még hajadon) lánya pedig arra, hogy előbb-utóbb betoppan ide – ha nem is a szerelem, de legalább néhány épkézláb férjjelölt. (…)
Jolsvai András regénye egy derűsebb, emberibb, szerethetőbb világba röpíti vissza az olvasót. Ahol mi is otthonra lelhetünk.

Jolsvai András író, szerkesztő. Kiadói lektorként kezdte pályáját, majd irodalmi folyóiratoknál dolgozott. Később megfordult több napi-és hetilapnál is. Első szépirodalmi munkáját 1991-ben adta ki, azóta több mint húsz kötettel jelentkezett.