Janice Hallett: A Twyford-kód (részlet)

2021. november 19.

Tisztelt Mansfield Professzor!

Egy titokzatos ügyet próbálok felgöngyölíteni, és remélem, hogy tud segíteni. De miről is van szó?

Egy nemrég eltűnt személy holmijai között egy iPhone 4-es készülékre akadtunk. A telefon nem tartozik egyik szolgáltatóhoz sem, és elsőre üresnek tűnt, híváslista, zene, e-mail, sms-ek és fényképek sem voltak rajta. De az alaposabb vizsgálat kimutatott néhány törölt hangfájlt: különféle titkosított hangfelvételekre bukkantunk, melyeket tizenegy hét alatt vettek fel 2019-ben. Sikeresen visszaállítottuk és dekódoltuk a fájlokat.

Összesen 200 hangfelvételről van szó. Az átíráshoz speciális programot használtunk, és hogy lerövidítsük a folyamatot, nagyobb egységekben, tömbösítve dolgoztuk fel az anyagot. Csatolom a jelmagyarázatot és az átiratokat. Mint látni fogja, az átirat fonetikus, vagyis a helyesírás és a nyelvtan több helyütt, enyhén szólva furcsára sikeredett. Számos esetben a program „félrehallotta” vagy csak megtippelte a szót, a mondatot, különösen, amikor élőnyelvi kifejezésekkel találkozott. Például a „most már” gyakran „mustár”-ként vagy „mosmá”-ként szerepel. A „pisztoly” kifejezés alkalmanként „Bristol”-ra változik, és Bournemouth városából nemegyszer „tornász” lesz.

De gyorsan hozzá lehet szokni, és az efféle hibák nem akadályozzák a megértést.

A legszigorúbb titoktartásában bízva küldöm el az átiratokat. Rendkívül hálásak volnánk a tartalmukra vonatkozó szakvéleményéért, függetlenül minden, a tárgyhoz fűződő esetleges személyes érintettségétől. Kérem, hívjon, ha a végére ért, a többit majd akkor megbeszéljük.

Üdvözlettel:
Welmont felügyelő

DecipherIt™
#1 nagy sebességű beszédfelismerő program vállalatok számára

Teljesen automata
Akár 99% pontosság
Beszélők megkülönböztetése
Több ezer név és márka
Kiejtésfelismerő*
Fejlett központozás
Háttérzaj szűrése
Új bekezdés felismerése
Beszédből szöveg 60 másodperc alatt**
Tisztázott és nyers szövegváltozatok
Automatikus naplószinkronizálás***
Komplex számok felismerése
Idegen nyelvek azonosítása***

* akár 80% pontosság
** nem garantált
*** fizetős bővítmény

DecipherIt™ #1 nagy sebességű beszédfelismerő program vállalatok számára

Jelmagyarázat
(#) érthetetlen nyelvi tartalom, ismeretlen vagy kivehetetlen hangsor.
(.) rövid szünet a beszédben, nagyjából egy tizedmásodperc.
(…) hosszabb szünet a beszédben, nagyjából három tizedmásodperc.
= felülbeszélés, a beszélőt félbeszakítja egy másik beszélő.
I:::gen hangnyújtás. A kettőspontok száma jelzi a nyújtás mértékét.
HANGOS nagybetű, hangos beszéd (jelenthet hangsúlyozást, nyomatékot is).
Halk dőlt szöveg, halk vagy suttogó beszéd.
.hhhhhh hallható belégzés. A belégzés hosszával arányos.
hhhhhh hallható kilégzés. A kilégzés hosszával arányos.
(talán) érthetetlen nyelvi tartalom, javasolt szó a kivehető mondat értelme alapján.
f[VULGÁR]z sértő vagy vulgáris kifejezés, csak a Tisztázott szövegváltozatban.
[háttérzaj] észlelt nyelvi vagy nem nyelvi eredetű háttérzaj. Zavarhatja (de nem feltétlenül) a beszédet.
[00:01:00] hosszabb csend vagy nem nyelvi eredetű háttérzaj jelzése (óra:perc:másodperc).
[időref 0000] észlelt időreferencia. Automatikus naplószinkronizálás, fizetős bővítmény.
[nyelv: francia]
észlelt idegen nyelv. Automatikus fordítás, fizetős bővítmény.

1. Hangfájlcsomag

[Átirat kezdete]

1. Hangfájl
Dátum: 2019. 04. 12. 14:20
Hangminőség: Gyönge
.hhhhh Megvagy? Megmutatom Maxine-nak, hogy komolyan gondoltam.

2. Hangfájl
Dátum: 2019. 04. 12. 14:24
Hangminőség: Jó

Na így már jobb. Szóval. A fiam régi telefonjával veszem fel, mindjárt el is mondom, miért. Nem nagyon tudom kezelni, úgyhogy (…) Amikor ideadta, biztos voltam benne, hogy csak arra fogom használni, hogy Maxine-nal beszéljek, vagy beteget jelentsek. De aznap este két óra [DecipherIt™ időref 52781277-0988837] volt, mire elaludtam.

Az összes számot meghallgattam az iTunesán. Az ő ötlete volt. Akkor találkoztunk életünkben másodszor. Érted, nem velem nőtt fel. Egy ismerős mondta, hogy az anyjának van egy gyereke, egészen addig nem is tudtam a létezéséről. Lassan összeraktam a részleteket, és kijött a kilenc hónap. Akkoriban tízéves volt. Annyi mindenről kéne beszélni, de csak ülünk a Costában, enyhén őszül a halántéka, a homlokán apró ráncok. Hogyan nőtt fel ilyen gyorsan, ez jut eszembe. Hirtelen minden gondolatom elszáll, és csak ülünk csendben.

Végül megemlítem, hogy mennyire szeretnék találkozni az asszonyával is, meg a gyerekeivel, és hogy szívesen megnézném a házát Surrey-ben, és azt a puccos egyetemet, ahol dolgozik. Hirtelen pánik ül ki az arcára, és kitör belőle, hogy nem akar többet találkozni. Esetleg egyszer-egyszer beszélhetünk telefonon. Tarthatjuk a kapcsolatot, de ne (…) Aztán elhallgat, utána azt mondja, inkább facetime-ozhatnánk. Nem pontosan azt csináljuk? – kérdezek vissza. Elkéri a telefonomat, amit a szabadulásomkor kaptam, és elneveti magát, azt mondja, ez egy eldobható telefon, semmire sem jó. Hát ez a lényeg, mondom. Elgondolkozik, és azt mondja, nekem adja a régi telefonját. Előhozza a kocsiból, és néhány percen belül az ő régi telefonja lett az én új telefonom.

3. Hangfájl
Dátum: 2019. 04. 12. 15:04
Hangminőség: Jó
Ha ott akartam volna folytatni, mint előtte, megkereshettem volna pár embert. Még most is, az egész után, hogy a régi bandából mindenki halott vagy leültették, még most is, ha körbekérdeznék, seper alatt találnék valahol, valamit. Ha körbekérdeznék, de nem fogak. Már nem. Az van, hogy idekinn senkit nem ismerek. Csak Maxime-ot és (…) csak téged, Maxime. Jó sok minden megváltozott az elmúlt pár évben. És tudod, mi miatt? Mer megtanultam olvasni.

Beállít két fiatal. Egy fiú meg egy lány. Huszonévesek. Bizonygatták, hogy egy teljesen új módszerrel megtanítják a felnőtteket írni meg olvasni. Hát nem volt könnyű. Ott bent a legtöbbnek kisebb gondja is nagyobb volt, mint írni meg olvasni. De a két fiatal annyira lelkes volt, hogy végül mindenkit beszerveztek. Még a kemény öregeket is. És a fiatalabbakat is, akik csak azt hitték, hogy kemények.

Eltolták a székeket. Körbe-körbe kellett járkálni a szobában, mozogni. És nem tehénkedve, lecsúszva a széken, a tanárral szemben, bambulva, nulla figyelemmel. Nagy ábécébetűkkel játszottunk. Először agyon furcsa volt az egész. Nagy, tagbaszakadt öregfiúk játszadoznak, mint a gyerekek. Aztán valami átkattant. Szavak jelentek meg. A szavakat hangokhoz tudtam kötni, jelentésekhez, ahogy előtte sosem, az iskolában se soha. Olyan volt, mintha egy titkos kódot fejtettem volna meg.

A fiataloknak hála mindenki fejlődött. Fejlődött, mondom, mer hát a tudatlanság boldogság. Csukló rájött, hogy a régi tetkója rosszul van írva. Bűzös Bob végre el tudta olvasni a graffitit a cella névtábláján. Nekem meg egy ajtó nyílt ki, ahol addig mindig fal volt (…) Úgy hangzik, mintha megszöktem volna, de (…) a szem meg is szöktem, fejben. Ettől fogva a gurulós kiskocsi nem csal a csempészárut hozta. Tele volt rejtett kincsekkel, amiket meg kellett megtalálnom.

Mondatokat olvastam mondatok után. Nem bírtam betelni a szavakkal. Hát, jó sok mindent kellett behoznom. Elég hamar elolvastam egy egész könyvet, elejétől a végéig, A legyek ura. Madarat lehetett fogatni velem. Tudtam olvasni. Végre. Én. Egy csapásra tudtam (…) Ekkor gondoltam először arra, hogy EZT csinálom, amikor majd szabadulok. Az elmúlt éveket így vészeltem át.

Azok a gyerekek, ahogy megvadulva rohangálnak a szigeten. Azt hiszem, valahogy visszahozta a múltat. Miszlikek sem hagytak nyugton, meg ami évekkel ezelőtt történt. Az Állatfarmot is elolvastam, de abban csak beszélő állatok voltak. Nem fogott meg annyira, mint röfi meg Ralph. Még sokkal utána is éreztem. Most is érzem. Mindig. Nem hagy nyugton. Valahogy furdal.

4. Hangfájl
Dátum: 2019. 04. 12. 18:44
Hangminőség: Jó
Folyton elakadok. Nem tom hogy kell visszahallgatni az előző felvételeket. Hátha a könyvtárban megmutatják (…..) Na szóval mustár sokkal jobban olvasok, de az írás még mindig bonyolult. Amikor rájöttem, hogy a fiam régi telefonjával hangot lehet felvenni, mint régen a diktafonnal, csak nem kell hozzá kis kazetta, na akkor azt eldöntöttem, hogy felmondom rá az egészet. De mi ez? Napló? Valami penzum? Nyomozás? Maxine-nak szól. Valami olyasmi, amit leköt a nap végén, a munka után. Ami lefoglal. Addig sem csinálok valami hülyeséget.

Azt azért elmondom, hogy még amikor nem tudtam olvasni, még akkor is jobban képen voltam, mint néhányan odabenn. Volt, aki még akkor sem ismerte volna fel a saját nevét, ha háromméteres óriásbetűkkel villog előtte. Azért én igen. A fontos szavakat azért ismertem. Steven Smith. WC. Férfiak. Jegypénztár. Kijárat. A szavak formáit jegyeztem meg, nem az egyes betűket.

Mindenki abból tanul, amit mások előtte már összeszedtek, és az olvasás egy csomó embernek ezért fontos. Vagyis ha nem tudsz olvasni, azt feltételezik, hogy hülye vagy. Hát én nem vagyok valami olvass ott, de a világról azért van fogalmam. Éltem eleget hozzá. Mindenféle tapasztalatot szereztem, és egy rakat érdekes dokumentumfilmet láttam, főleg az utóbbi pár évben. Az is idetartozik, hogy úgy gondolom, rendesen ki tudom fejezni magamat. Szóban persze. Figyelek arra, mit mondanak. Nem csak hallgatom. Figyelek is. Hallottam annyi szót, mint amennyi szót te elolvastál, Maxine. És ha egyszer meghallottál egy szót, onnantól annyiszor használhatod, amennyiszer csak akarod.

Annyi éven keresztül sosem hiányzott, ami nem volt az enyém. Hogy mondatokat olvassak, na erre sosem éreztem késztetést. Improvizáltam. Ha valaki rajtakapott, azt mondtam, óó elvesztettem a szemüvegemet, felolvasnád nekem? Ennek is megvolt a maga haszna. Gondolj csak bele. Ha valamit meg kell jegyezned, akkor leírod. Én nem tudtam – sőt még most sem tudom –, de ez azt is jelenti, hogy emlékszem dolgokra. Biztos, hogy sokkal jobb a memóriám, mint a tiéd. Miszlikek ezért nem megy ki a fejemből, annyi minden NEM jut eszembe abból az időből. Vagy elfelejtettem. Nem jut eszembe. Elfelejtettem. Vagy sose tudtam.

5. Hangfájl
Dátum: 2019. 04. 13. 19:09
Hangminőség: Jó
A fiam lejátszási listáját hallgattam, az a neve, hogy AUTÓ. Egyik szám sem az autókról szól, vagyis biztos akkor hallgatja, amikor autóban ül. Minden nap rá gondolok, miközben Surrey-ből Uxbridge-be megyek. Aztán este vissza. Folytatni akarom a hangfelvételeket, de mindig megállok. Most aztán tényleg folytatom.

Elkezdem az elején, de átugrom azokat a részeket, amiket nem akarsz (…) Szóval úgy mondom, hogy Londonban születtem 1968 utolsó napján. Mindig azt éreztem, hogy csalok, ha azt mondom, 68-ban születtem, mert az az év már szinte véget is ért, de 69 is hazugság volna, mert az meg még nem kezdődött el. Ettől a mai napig zavarba jövök. Vicces. Ahhoz hasonló. Amikor az iskolában azt kérdezték, hogy hol lakom, azt mondtam, a Girton-tömbben, és azt hitték, hogy fent lakunk a tetején. Muszáj volt magyarázkodnom: a földszinten lakunk. Egy toronyház földszintjén laktunk. Hát így, látod, néha a válasz (…) néha az igazság félrevezető.

Na mustár valamikor a szüleim, a bátyám és én is ott legyünk a lakásba, de nem igazán tudom felidézni. Amikor ilyen kicsi vagy még, az otthon egy díszlet, gondolom, a szív. Mindenben megbízol, és ezt sok évvel később nehéz újraélni. Visszaemlékezni arra, amikor még kicsi vagyok, sok időbe telik (..) titkokat kutatok, emlékeket (..) zavaros. De őrá direktbe (..) ismeretlen kezek. (….) mustár mindegy (…) Anya nagyon korán ment el (..) mert szinte sose beszéltünk róla. Még most is nagyon furcsa hangosan kimondani a szót.

Ahogy az előbb kimondtam, szíven ütött. Az érzés, hogy a hónom alá nyúlnak és felemelnek. És mintha sosem engedne el. Valami melegség .hhhhh (…) Ezt már korábban is éreztem. Villanásszerű, legtöbbször valami régi parfüm illata váltja ki. Hintőpor meg valami más. Ez volna ő? Mégiscsak őrzök róla egy emléket, a mellkasomban? Vagy csak az (…) ürességet érzem (…)

Sosem volt fényképezőnk, így fotóm sincs róla. És mivel nem is házasodtak össze, esküvői képek sincsenek. Egyetlen egyszer volt bátorságom megkérdezni Apától, hogy hol van Anya. Azt válaszolta, hogy a születésem után lelépett egy fickóval. Van egy nagy háza, ezt is mondta, és boldog, hogy nem csüng rajta két gyerek. Mármint Colin és én. Aztán széttört egy üveget a mosogatóban, bevágta az ajtót, és eltűnt két napra. Többet nem hoztam szóba.

Nem emlékszem pontosan, Apa mikor lépett le végleg. Legtöbbször csak jött, aztán ment is tovább. De a királynő ezüst jubileuma után és a szemetessztrájk előtt kellett lennie. Összejött egy csajjal valamelyik bárban, rántotta meg a vállát Colin, mikor elmesélte. Steve, nem hibáztathatod az öregedet, Steve, néha ki[VULGÁR]szott barom módjára viselkedsz, a nőnek meg takaros kis lakása van fent északon.

Ettől fogva Colin vigyázott rám. Mondhatjuk. Elvitte a szennyest a mosodába, néhanapján feltett egy adag babot a tűzhelyre, de nem sokat beszélt. Tizenegy évvel volt idősebb nálam. Ha rá gondolok, a 70-es évek jut eszembe. És fordítva.

Trapéznadrág. Hosszú haj. A Boomtown Rats a slágerlisták élén. A fotelben ül és a tévét nézi a radiátor mellett. Nejlon póló és trikó van rajta. Ha egy kicsit is jobban éltünk volna, mindketten szárnyakat növesztünk, az tuti. Mintha a narancsok, a sárgák és a zöldek egy őrületes karambolban találkoztak volna. Még a 80-as években is ugyanezeket a ruhákat hordta. Végül egy fémgyárban talált munkát, és amikor hazajött, tiszta pöttyös volt a forrasztótól.

Ez most elég rosszul hangzik. Mintha nulla neveltetést kaptam volna. De hogy lehetne ennél jobb, azt sem tudtam. A gondok nem is akkoriban kezdődtek. Hanem 83 nyarán, amikor (…) miszliket (…)

6. Hangfájl
Dátum: 2019. 04. 14. 12:29
Hangminőség: Jó
Na most elmondom az egészet, nem fogak megállni közben. 1983 nyara forró volt Londonban. A könnyedségre emlékszem mindenütt. Fakó ruhákra. Lányok poros rózsaszínben, kékben és fehérben. 14 éves voltam, vagyis már feltűnt a lányok ruhája. Június vagy július lehetett.

Akkoriban még iskolába jártam. És folyton azon stresszeltem, hogy nem érek be időben. Aznap is késésben voltam. Nem bírtam futni. Már kora reggel fullasztó volt a hőség. Sietnem kellett, mert az osztálytársam, akivel általában együtt mentünk, elindult nélkülem. Felvillant bennem, hogy egy buszra kellene szállnom, és abban a minutumban, nem hiszed el, egy nagy zöld busz kanyarodott be, és pontosan előttem állt meg. Hát ok. Hogy lehet ekkora szerencsém, gondoltam, és felugrottam a buszra.

Namost, a londoni emeletes buszoknak akkoriban volt hátul egy nyitott részük, hogy az utasok bármikor, kedvük szerint fel- és leszállhassanak. De a londoni buszok nem zöldek, hanem pirosak. Egész a külvárosig kell menni, hogy találj egy zöld buszt. Ezen elég sokat gondolkoztam később, hogy zöld volt a busz.

Szóval felugrottam a buszra, felmásztam az emeletre és leültem legelöl. Vicces. Nem emlékszem, hogy bárki is lett volna ott rajtam kívül. Se utasok, se sofőr. A memóriám babrál ki velem? Szóval az emelet is, hurrá, az is üres volt. Ahogy az elülső székek felé tartottam, hirtelen megtorpantam, végül úgy döntöttem, mégis inkább leghátul ülök le. Arra a kicsit eldugott, kényelmes ülésre. De mégis mi miért? Vajon előre sejtettem?

Megtorpantam. És ott volt. Egy könyv. A kockás ülésen.

Mámost, a könyv nekem csak könyv volt akkoriban. Minden könyv ugyanolyan volt. Kivéve a borítójukat. Ennek a fedelén ceruzarajz volt, egy fiút ábrázol piros abroszos asztal előtt, ahogy az égen szálló modellrepülőt bámulja. Erre tisztán emlékszem. Fel kellett emelnem a könyvet, hogy le tudjak ülni. Így is tettem. És ahogy megérintettem a könyvet, elindult a busz, leültem és a térdemre fektettem, csak az járt a fejemben, hogy eljussak az iskolába.

Nem vagyok szent. Akkor se voltam, most se vagyok. Látszólag gazdátlan volt a könyv, vagyis nem loptam el, amikor elvettem. De lelkiismeretem persze azt súgta, hogy oda kéne adnom a sofőrnek. Hát amikor a busz az iskola közelébe ért, vártam a nyitott résznél, és a sofőr felé pillantottam. Az ülése háttámlájától és a félig lehúzott redőnytől nem látszott a sofőr. Persze odafuthattam volna, kopoghattam volna az ablakon. Elég gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot, főleg mert egy másik befészkelte magát fejembe, hogy el is adhatom a könyvet. Szépen becsúsztattam hát az iskolatáskámba.

A következő, amire emlékszem, hogy a gyépén vagyok. Hú, najó. Ehhez még visszább kell mennem. A gyépé az angol gyógyped rövidítése. Kicsivel azelőtt az osztályfőnök felszólított, fel kellett olvasnom valamit a többiek előtt. Hirtelen elborult a tekintete, és a lehető legtermészetesebben azt mondta, óó hát te diszlexiás vagy. Óó hát te diszlexiás vagy. Nem éppen tudományos diagnózis, és láthatóan senkit sem érdekelt igazán, leszámítva, hogy angol helyett gyépére kellett járnom onnantól, az egész osztályból egyedül nekem.

Öten voltunka gyépén akkoriban. Mindenkire jól emlékszem. Nathan, Michelle, Donna, Paul és én. Öt gyerek, akik számára két alapvető emberi képesség, az írás és az olvasás, nehéz vagy egyenesen lehetetlen. Besuvasztva egy parányi osztályterembe olyasvalamivel küzdünk, amit mindenki más már egy évtizede könnyedén elsajátított. Nem csoda, ha mi (…) Vajon a többiek is gondolnak még erre?

7. Hangfájl
Dátum: 2019. 04. 14. 13:15
Hangminőség: Jó
Lopakodtam fel a lépcsőn a gyépére, a folyosó végén lévő kis terembe. Szokás szerint nem figyeltem, nem is emlékszem, éppen milyen leckét vettünk. Semmit nem kötött le, végül a táskámban lévő könyvön kezdtem el gondolkozni. Ha jó áron adom el, hazafelé vehetek belőle csipszet. A pad alatt kivettem a táskámból, és gyorsan átlapoztam. A szavakból semmit nem értettem, de megnéztem a ceruzarajzokat és a pár színes illusztrációt. Valójában érveket próbálgattam fejben, amikkel a szünetben rásózhatnám a könyvet valamelyik stréber diákra.

STEVEN SMITH. Ennyi, lebuktam. Miben mesterkedsz? Tanárnő, csak egy könyvet olvasok. Na persze, hördült fel. Hányszor mondjam még? Ne kamuzz!

És ott is volt miszlikek. Ott állt előttem, csípőre tett kézzel. Felhúzott szemöldökkel. Ujjával jelezte, hogy bármi is van a pad alatt, most rögtön adjam oda neki.

Átnyújtottam a könyvet. Átmeneti fennakadás. Óra után visszakapom. Rápillantott, sosem fogom elfelejteni a meglepettséget a hangjában, ÓÓ, TÉNYLEG egy könyv. Ahogy a szemöldöke eltűnt a frufruja alatt, amikor meglátta a borítót. Ez meg honnan van?

A lehetséges válaszok özöne kavargott a fejemben, különböző hazugságok. Könyvesbolt. Miszlikek visszament a tanári asztalhoz, forgatta a könyvet. Magában kuncogott, mintha valami régi vicces dolog jutott volna eszébe.

Lehet, hogy nem ment az olvasás, de lassú felfogású akkor sem voltam.

Eladó a könyv. Úgy tett, mintha nem hallotta volna.

Amikor ezt olvastam, fiatalabb voltam nálad. Ez volt a kedvenc könyvem, ezt szinte vágyakozva mondta. Ekkor egy nullát biggyesztettem a könyv eladási árához, és a fejben már beszerzett nagy zacskó csipszhez hozzácsaptam egy kolbászt is.

Aztán hirtelen, mintha elvágták volna, az álmodozó tekintet helyett keményen nézett rám. Nem szabadna ezt olvasnod, Steven. Itt. Most. Ebben az iskolában.

Miért nem, kérem szépen? Az én könyvem, én vettem.
Az érme ez a könyv BE VAN TILTVA. A suttogó hangtól megborzongtam.

Na, hát egészen eddig a többi gyerek csak úgy rogyadozott a hőségben, bamba tekintetükben kábé hálával, hogy valaki félbeszakította az órát, boldogan, hogy nem ők akadtak horogra. De az utolsó mondatra mind hegyezni kezdték a fülüket.

Én is hegyezni kezdtem, izgalommal vegyes rémület fogott el. Betiltva? Az illusztrációk egyáltalán nem hasonlítottak a meztelen nős magazinfecnikre, amiket néha a parkban láttam. A félig a sárba taposott, kitépett lapokra. Nem vagyok szakértő, de nem vettem észre a gyerekrajzokba bújtatott szexuális tartalmat? Miszliket azt gondolja, hogy babrálom a f[VULGÁR]m a pad alatt? Nyeltem egyet, le voltam sújtva.

Miért tiltották be? Paul elég kiszámíthatatlan kölyök volt. Szeszélyes. Magába forduló. Tisztára, mint egy kóbor macska. Mindenkivel összeveszett. És mindenki azt találgatta, hogy mijé ilyen. De senki nem rakta össze, hogy az apja pár évvel korábban felakasztotta magát a garázsban. Akkoriban így ment ez.

Durva vagyok? Michelle vagy Shell úgy nézett ki, mint Jay a Bucks Fizzből. Dús szőke haj, fülbevalók, csomó smink. Összeverődtünk és együtt mászkáltunk a telepen, gyerekek. Elküldték a lakásból, amikor az anyjához kuncsaft érkezett, ilyenkor kopogott az ablakomon, és a sötétben együtt ücsörögtünk a hintán. Neki nem volt apja, nekem nem volt (…) anyám. De ez még azelőtt. 1983-ra Shell már nem az én súlycsoportom volt.

Miszlikek felült a tanári asztalra. Keresztbe tette a lábát, alaposan megvizsgálta a könyvet, minden oldalt szinte habzsolt a szemével. Aztán végül felnézett. Sóhajtott.

Hogy MIÉRT tiltották be? Azt nektek kell megmondani.
Aztán felolvasta.

Jó, az egész könyvet nem olvashatta fel hangosan. De elég sokat felolvasott azért. Bevallom, tátott szájjal hallgattam. A mai napig emlékszem egyes részletekre. Egy csapat gyerek, mindegyiknek valami virágneve van, kempingezni mennek, és egy elhagyatott repülőtéren gyanús dolgokat vesznek észre. A felolvasás közben az egész osztály elcsendesült. Volt valami hipnotikus a szavak ritmusában. Ne felejtsd el, mi nem tudtunk magunknak olvasni, szóval azt hiszem, megérezhettünk, hogy mi mindenről maradunk le. Persze ezt már a mai eszemmel mondom. Öreg vagyok, és azt képzelem, hogy egy kicsit jobban értem a dolgokat.

Mi ez a sípolás? Áá, ok.

Fordította: Szabó Marcell

Janice Hallett: A Twyford-kód
Fordította: Szabó Marcell
Next21 Kiadó, Budapest, 2024
416 oldal, teljes bolti ár 5490 Ft