»A nyugati oktatás tilos« | Adaobi Tricia Nwaubani: A baobab árnyékában

kistibi |

„A nyugati oktatás iránti gyűlöletük miatt azonban új név ragadt rájuk. Maiduguri lakosai hausza nyelven Boko Haramként kezdték emlegetni őket, ami annyit tesz: a nyugati oktatás tilos.”

A Boko Haram szélsőséges terrorista szervezet, amit Mohammed Yusuf alapított 2002-ben. Hogy mennyire fanatikusan harcolnak a károsnak és megsemmisítendőnek kikiáltott nyugati kultúra és tudomány ellen, azt jelzi a tevékenységük: 2009-től 2018-ig nagyjából 2300 tanárt öltek meg, 1400 iskolát romboltak le. Világszerte akkor váltak ismertté, amikor 2014. április 14-én 276 diáklányt raboltak el a nigériai Chibok középiskolájából. A teljesség kedvéért tegyük hozzá, hogy a Boko Haram nem csak lányokat rabol: a gerillaharcok néha visszaütnek, ezért gyorsan „fogyatkoznak”, szükség van harcos utánpótlásra. Kamasz fiúkat, fiatal férfiakat rabolnak, hogy utána saját hitükre programozzák őket. Néhány adat a tevékenységükről: 2014-ig hozzávetőleg 5000 civilt mészároltak le. 650 000 embernek kellett elmenekülnie lakhelyéről. 2015-ben felesküdtek az Iszlám Államra, vagyis annak részévé váltak. Ennyit a száraz adatokról.

Adaobi Tricia Nwaubani, nigériai újságíró-író és Viviana Mazza olasz író-újságíró közösen úgy döntött, hogy könyvvel állítanak emléket a chiboki áldozatoknak, akik közül 82 máig sem tért haza. A túlélők közül megkeresték, akiket lehetett, riportokat, interjúkat készítettek, és az összegyűjtött anyagot Nwaubani formálta regénnyé. Mégpedig kivételes érzékenységgel és empátiával. Ez lett A baobab árnyékában.

Főszereplője és mesélője egy fiatal lány, Ya Ta. Nem személynév ez, azt jelenti: Lányom. A könyv valahol félúton áll a dokumentum és a szépirodalom között, figurái ugyanis kitaláltak, nem felismerhetőek – és ez nem véletlen. Névtelenségre azért volt szükség, mert a túlélőket bizalmatlanul fogadta és fogadja ma is a nigériai társadalom. Néha joggal, ugyanis az elhurcolt lányokból nemcsak szexrabszolgát vagy cselédet, de öngyilkos merénylőket, kémeket, terroristákat is faragnak. Nézzünk bele közelebbről ebbe a riasztó világba.

Ya Ta élete úgy zajlik, ahogy minden kortársáé Nigéria erősen patriarchális társadalmában. „Otthon Papa és a testvéreim a nappaliban ülve vitatják meg a rádióban hallott híreket, miközben Mama és én a folyosón vagy a konyhában gubbasztunk. Otthon, amikor Papa megszólal, Mamának csendben kell maradnia, én pedig soha nem kérdőjelezhetem meg, amit mond – meséli Ya Ta. – Otthon a férfiak és fiúk a mindentudók, de itt, az iskolában jobban vág az eszem, mint az egész fiúbandának együttvéve. Verőfényes napsütésben kinevetheti a só a vajat, de amikor elered az eső, el kell rejtőznie.” Ezért lett a regény narrátora Ya Ta, aki részt vett Borno államnak a hátrányos helyzetű, tehetséges gyerekeknek szóló ösztöndíj-vizsgáján, és várja az eredményt. Családja szegény, tovább csak úgy tanulhat, ha elnyeri az ösztöndíjat, és vele együtt egy új, egy másfajta életet. Napjai így telnek odahaza:

„– Ya Ta, hozzál vazelint a kezemre, mondja Papa…
– Ya Ta, gyere, és segíts megfésülködni, mondja Mama…
– Ya Ta, hozz egy borotvapengét, és csinálj nekem pedikűrt – hív Papa…
– Ya Ta, gyere, segíts begombolni a blúzomat – kér Mama.”

Nem arról van szó, hogy a fiúk ne dolgoznának, hanem arról, hogy a férfi és a női feladatok nagyon erősen szétválnak; a fiúk a földeken dolgoznak, otthon pedig minden munka „női”. Csak éppen tanulni nehéz úgy, ha otthon nem tudsz készülni a másnapi óráidra.

A mű apró, egy-két oldalas részekből épül, a kicsi terjedelem ellenére kétszázharminc mozaikból áll – és ez a felépítés nagyon izgalmas könyvdramaturgiát tesz lehetővé. Nem kell igazodni a lineáris történethez, egyik mozaikban még az iskolában vagyunk, a másik már, mondjuk, a családi vacsoráról szól. És közben, mint valami rájuk vetülő fekete árny, megszólal Papa rádiója, és hozza a híreket a Boko Haramról. Ya Ta gondolkodását nem zavarják meg a fenyegető hírek, minden gondolata az állami ösztöndíj körül jár, mondhatni álomvilágban él. „Igen ám, de rajtam kívül még rengeteg okos Borno állambeli diáklány megpályázta az ösztöndíjat, és ők szintén az osztályuk legjobbjai. Ugyan az én tudásom varánuszként emelkedik ki az itteni gyíkocskák közül, de meglehet, a többieké egy aligátor vagy krokodil erejével ér fel.”

Lenyűgöz a szövegben a stílus meg a szerző által használt költői eszközök: a só és a vaj, a gyíkocskák és a varánusz – ezek olyan erős (és számunkra egzotikus) képek, amelyek bizonyossá teszik, hogy ez csak afrikai gyökerű szöveg lehet, minden izgalmával, sejtelmességével, brutalitásával, szépségével együtt.

Az álom aztán valósággá válik: az iskolaigazgató személyesen hozza a hírt Ya Tának: elnyerte az ösztöndíjat. Úgy fogalmaz, hogy bár ugyanezen a bolygón lesz a lány a következő évben, de egy másik világban.

Valóban, de egyáltalán nem úgy, ahogy Ya Ta elképzelte. „Egy gyújtóbomba eltalálja a nádtetőnket… Egy motorbiciklin száguldó férfi meghúzza a ravaszt… Papa a földre roskad… A Boko Haram betört a falunkba. (…) – Mostantól a Boko Haram tulajdonában álltok – jelenti be a vezér. – A rabszolgáink vagytok.”

A falu lerohanásaként leírt jelenetből is láthatjuk, hogyan kanyarodik el a valóságtól a cselekmény, és ez nyilvánvalóan szándékos. A chiboki tragikus eseményeknél személyesebbek ezek, amikor a főhős otthonát pusztítják el, édesapját ölik meg. És megmutatja azt is, hogy a Boko Haram nem elsősorban a saría (az iszlám törvénykezés) állami bevezetésért küzd, hanem ezek tömeggyilkosok és egyszerű rablók. Élelmiszert meg embereket rabolnak, közben merő szórakozásból gyújtogatnak, embereket mészárolnak le, fosztogatnak.

Ezt a fajta elállatiasodást ismerjük történelemből. A Lebensraum („élettér”) megszerzése a nácik szemszögéből jogos, csupán az alacsonyabb rendű fajokból ki kell irtani néhány milliót. Putyin sem nyilatkozik másképpen: jogosnak minősíti az általa indított, és egyre inkább a civil lakosság ellen forduló ukrajnai öldöklést, hiszen az ő szemében az ukránok mind nácik, másrészt úgy fogalmaz: ilyen ország nincs is. Hamis világképű, eszement politikusok mindig találnak olyasfajta gondolatot, amivel igazolják maguk előtt, miért válik jogszerűvé számukra mindaz, amit mindenfajta erkölcs vagy vallás tilt. És ezek mindig találnak fanatizálható követőket is.

• Olvass bele!

A falu lerohanását követő heteket, hónapokat a megaláztatás, a fizikai, lelki fájdalmak sora tölti ki. A hóhérok a legváltozatosabb módon fosztják meg életüktől áldozataikat. Ya Ta barátai, ismerősei közül némelyeket egyszerűen csak meggyilkolnak. Ha fogytán az élelmiszer, és éppen nem lehet rabolni, akkor a próféta kegyeltje, az iszlám harcos nem éhezhet, a többiek viszont éhen halhatnak.

Vannak, akiket sikerül átprogramozni. Ya Ta „férjének” laptopja van, ami itt a dzsungel közepén igazán nagy érték. Internet nincs ugyan, de videókat nézhet rajta. „Egy másik felvételen az egyik fiú a vezér mellé lép, aki a jobb lábával egy megkötözött férfi fejét tapossa. A vezér parancsára a fiú használatba veszi a kését. Vér ömlik a férfi torkából.” Ya Ta soha nem látja a „férje” arcát, mert azt mindig maszk takarja, még közösülés közben is. Ha valaha is kiszabadul, és találkozik vele, csak a férfi ismeri fel őt. Ez a gondolat is van olyan kínzó, mint bármely fizikai fájdalom. „Megállíthatatlanul patakzanak a könnyeim. Hát mégsem sírtam még el az összeset.”

Az első tábor taposóaknákkal van körberakva. Szökni onnan lehetetlen. De a második táborban már lazább a védelem.

„…a mennyekben lakozó istenségek egyike egy baobabot dobott le a kertjéből. Bár fejjel lefelé landolt a Földön, a fa egyre csak nőtt és nőtt. Ezért festenek úgy az ágai, mintha felfelé álló gyökerek lennének.” A baobab, vagyis majomkenyérfa a növényvilág elefántja. Törzsének kerülete elérheti akár a negyven métert is, átmérője a 10-14 métert. A fa 1000-1500 évig él – vagyis majdnem örökkévaló.

Hadd térjek ki a mű eredeti címére, ami tükörfordításban úgy hangzik: A baobabfa alá temetve. Nekem mégis jobban tetszik a magyar változat. Az eredeti cím valamit véglegesen lezár, ahonnan nincs tovább. Pedig maga ez a sok-sok nemzedéket elkísérő növény azt sugallja, az élet végtelen, örökké megmaradó, még ha az egyes ember élete sokkal rövidebb. Ya Ta élete azt sugallja, meg tud szökni, kiszabadulhat. Talán még az ösztöndíj is megvárja.

Atlasz Florina, a fordító kiváló munkát végzett – ezt már a cím átértelmezéséből is láthatjuk. Miközben a szöveg végtelenül egyszerű. Csak éppen egyszerűként rettenetesen mellbevágó.

Emlékezni sokféleképpen lehet – de egy regénnyel: telitalálat. Azért, mert egy történet mindig érzékenyít. Ya Ta csak egy lány a sok ezerből, akiknek sorsát a Boko Haram földúlta és tönkretette. De Ya Ta sorsa nem csak szenvedés. Ya Ta nem törik meg. Túlélő. Mint a baobab…

Adaobi Tricia Nwaubani: A baobab árnyékában
Fordította: Atlasz Florina
Ampersand Kiadó, 2024
232 oldal, teljes bolti ár 4800 Ft
online ár a kiadónál 3600 Ft
ISBN 978 615 640 2264

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

2014. április 14-én a Boko Haram terrorszervezet kétszázhetvenhat nigériai iskoláslányt rabolt el. Néhányuknak sikerült megmenekülnie. Ez az ő történetük.
Egy pár új cipő, egyetemi diploma, szerelem, boldogság… Ilyesmikről álmodozik egy lány egy nigériai faluban. Ya Ta szorgalmasan tanul, és keményen dolgozik, hogy segítse a családját, a jövője pedig fényesnek tűnik, hiszen a falujából ő az első lány, akit felvettek az állami ösztöndíjasok közé. A papa rádiója viszont egyre félelmetesebb hírekről számol be. Ya Ta álmai akkor fordulnak rémálomba, amikor faluját megtámadja a Boko Haram iszlamista terrorszervezet. Elrabolják, és a többi lánnyal együtt az erdőbe hurcolják, ahol kénytelen felvenni fogva tartói radikális hitét, és végignézni, ahogy legjobb barátnői teljesen alávetik magukat az új rendnek. És bármennyire is lehetetlennek tűnik a szökés, meg kell vele próbálkoznia…
Adaobi Tricia Nwaubani megrendítő regénye a megmenekült lányok visszaemlékezései alapján készült.