Tallér Edina: Jóemberek (részlet)

Olyan, mint egy francia művészfilm kezdő képkockái, gondolja pár órával később Margit, úton a Kiskunság felé. Elmélázva ül férje mellett a kocsiban és gyönyörködik a tájban. Táskájából előveszi telefonját, beüti a biztonsági kódot.

– Csinálok pár képet, ez nagyon szép!

A férj egy pillanatra a nő felé fordul, de aztán gyorsan vissza, mert épp jön egy kanyar.

– Imádom ezt a szakaszt! Egészen Jakabszállásig gyönyörű az országút – helyesel, miközben százhússzal robognak el egy piros kis Punto mellett.

– A fák miatt – válaszolja a nő.
– Meg hogy síkság. Nagyon messze ellátni.
– Ősszel legszebb a táj.
– Mindjárt itt a tél. Mégis szép.
– Az igaz. Tavasszal is szép. Pipacs, búza, minden.
– Tavasszal színes, télen szép fehér.
– Kár, hogy mostanában alig van hó.
– Igen. Lassan a tavasz eltűnik, csak a forró nyár van.
– Nyáron szép a táj, szimplán azért, mert nyár van.
– Minden évszak gyönyörű – zárja le a témát a férfi.

Néhány percig csendesen, nyugodtan haladnak. Csak a tizenhét éves Opel Astra és a szél zúgása hallatszik.

A szél barna faleveleket fúj a kocsi ablakára, az avar színes szőnyeg az aszfalton, gondolja a nő. Nem film lenne ez, hanem egy romantikus, olasz regény első mondata, úgy kezdődne, hogy a szél barna faleveleket fúj a kocsi ablakára, az avar színes szőnyeg az aszfalton, és innentől jöhetne egy részletesebb leírás arról, hogy milyen szép a táj a zöld meg sárga falevelekkel. Erről eszébe jut egy dal, félhangosan énekelni kezd.

– Zöld-sárga, zöld-sárga, tollasgyík szájába került a leányka, nincs még egy órája.
– Ez mi? – kérdezi a férje.
– Kex.
– Az mi?
– Egy zenekar. Régi. Anyu kedvence volt.

Néhány percig megint csend. A nő az anyjára gondol, pontosabban egy régi, fekete-fehér fotóra. Az anyja fiatalon, mosolygósan áll középen, balról, jobbról két-két fiú, ők is mosolyognak, közrefogják a hosszú, barna hajú, miniszoknyást lányt. Kár, hogy nem lettem író, gondolja a nő, akkor megírhatnám anyámat, megírhatnám magamat, és azt is, hogy szép a táj. Vagy festő lehettem volna. Akkor ugyanezeket lefesthetném. De nem lettem semmi. Egy nagy semmi lettem. Margit elszomorodik. Bevillan az emlékei közé a kedvenc répafarmerja még a kilencvenes évek elejéről, és anyja csókálló varázsrúzsa. Aranyozott tokban zöld színű, alma ízű rúzs, amit, ha a szádra kensz, vörös lesz. Ha fáztam, akkor meg lila lett, emlékszik vissza Margit kamaszkora legmeghatározóbb tárgyára. Csókálló rúzs, nem lehetett lemosni, napokig kopott, mire végül, úgy egy hét alatt, eltűnt.

Felsóhajt. Milyen vékony derekam volt akkor, és anya milyen fiatal volt. Megint sóhajt, majd matatni kezd a táskájában.

– Mit keresel? – kérdi a férfi.
– Anyu leveleit. Amiket neki írtam.
– Jaj, drágám!
– Mi az, hogy jaj, drágám? Miért mondod? Ne jajdrágámozz, légy szíves! Nekem ez fontos! El akarom neki mondani ezeket! És tudom, érzem, hogy hallja!

– Oké, szívem, megértem, hogy ez megnyugtat téged – válaszolja a férfi, és megértően bólint. Dénes a szorongásai miatt nemrégiben szakemberhez fordult. Pontosabban egy volt főiskolai haverjához, aki pályaelhagyóként középiskolai biológiatanárból átképezte magát, életvezetési coach lett. Megtetszett Dénesnek a szlogen, amellyel barátja hirdette magát a neten. Él benned egy boldogabb ember. Amikor elolvasta a hirdetést, azonnal ráírt a régi haverra, hogy megtudja a jelentkezés részleteit. Következő héten beiratkozott egy hatalkalmas életvezetési coachingra. Jó fej volt a haver. A régi ismeretségre való tekintettel féláron adta a hatalkalmas csomagot. Dénes a coachingon tanulta meg például azt, hogy sokat jelent a vitapartnerünknek, ha azzal kezdjük az érveinket, hogy megnyugtatjuk, és meggyőzzük a másikat, hogy értjük, amit mond, gondol, érez. – Megértem, drágám, hogy ez megnyugtat téged – ismételte meg Dénes az előző mondatát sokkal tudatosabban és hangosabban. – De…

– Lófaszt se értesz! – csattant fel Margit. – Nem neked halt meg így az anyád! Nem te vagy az, aki évekig nem szólt az anyjához, le se szarta az anyját, hanem én! Nekem kell ezzel szembenéznem, nekem kell ezzel megküzdenem, nem neked. Hálátlan szemét vagyok.

Miközben felesége sírva fakad, Dénes azon gondolkodik, hogy mit kéne válaszolnia, ha továbbra is alkalmazni akarja a feleségével szemben azt a módszert, amit a coachingon tanult. Igen, drágám, megértem, hogy egy hálátlan szemétnek érzed magad, és igen, igazad van. Nem az én anyám halt meg így, én törődtem az anyámmal. És mondd, ez zavar téged?

De inkább nem mond semmit. A vezetésre koncentrál. Gyönyörködik a tájban. Megnyugtatja.

Tallér Edina: Jóemberek
Prae Kiadó, Budapest, 2024
196 oldal, teljes bolti ár 4290 Ft