Apahasználati tanácsadó | Tillmann Prüfer: Apának lenni

H. Móra Éva |

Régóta esik nagyon sok szó arról a nyomásról, amely a nőket sújtja: egyensúlyt teremteni igyekeznek a család, a háztartás és a munkahely között, keményen helyt kell állni anyaként, feleségként, háziasszonyként, munkaerőként. De sokkal kevesebb szó esik a férfiakról, korunk családapáiról – pedig az mára egyértelművé vált, hogy igencsak megváltozott a szerepük a családban s ezáltal a társadalomban is.

Ma már mindennapos látvány a babakocsit toló vagy „játszóterező” apuka, a kicsik gyakran az apa karjaiba futnak, amikor értük megy a bölcsibe, oviba; sőt nem számít fehér hollónak az az apa sem, aki az anya helyett maga veszi ki a gyermekgondozási szabadságot…

De lám, rosszat mondtam! Hiszen Tillmann Prüfer könyve épp azt sugallja szellemiségével, hogy hibás a szemléletünk, hiába évszázadok beidegződésén alapul. Az apa nem az anya helyett veszi ki a gyermekgondozási szabadságot, hanem mert úgy döntenek a párjával. (S ezt a szemléletet egyre többen osztják-vallják: népszerű női hetilapunk nőnapi számában híres férfiakat faggatnak az otthoni segítésről. A kérdezettek egyöntetűen tiltakoznak e kifejezés ellen; ők nem segítenek, hanem részt vállalnak az otthoni teendőkből. Nem mindegy.)

Prüfer érdekes tényekkel támasztja alá véleményét e hibás, patriarchális szemléletről, hogy a „hagyományos”, nemek közötti szerepfelosztás nem igazolható a történelem évezredeire visszatekintve. A kutatók sok utalást találtak arra, hogy „a korai vadászó-gyűjtögető társadalmakban a nők ugyanúgy vadásztak, mint a férfiak […] barlangokban talált több mint 30 ezer éves kézlenyomatok közül sok női eredetű, a barlangrajzokon vadászó nőket is látunk, és a sírokban […] a női csontvázakon észlelhető elhasználódási jelek azt mutatják, hogy korábban a nők ugyanúgy hajítottak lándzsát, mint a férfiak.” Vagyis teljes volt az egyenjogúság!

Ez a fejtegetés a könyv első, terjedelmesen alapos részében található, ebben Prüfer részletesen végigvezeti az olvasót az egyes történelmi korokra jellemző női és férfiszerepek alakulásain. Kitér arra is, hogy ezek a változások milyen lelki lenyomatot hagytak a nőkön és férfiakon – de különösen az utóbbiakon, hiszen róluk szól a könyv. Megállapítja, hogy bár történtek elmozdulások, napjainkban még mindig „az apa eltartja a családot, az anya otthon marad a gyerekekkel” – álláspont tartja magát, miközben egyik fél sem boldog ebben a helyzetben. Az anyák intenzívebb részvételt várnak az apától a családi életben, az apák ugyanezt, de az ismert tények – munka, túlhajszoltság, időhiány – akadályozzák ebben. A könyv jó adag statisztikai ténnyel támasztja alá, hogy ezen a frusztráción túl még miért nem jó férfinak lenni a mai világban. Nem csupán az ismert korai halálozási rátát említi, hanem amire nem is gondolnánk: a halálos kimenetelű bűncselekmények áldozatait és elkövetőit, a közúti balesetek áldozatait, az öngyilkosokat, a hajléktalanokat, a munkanélkülieket, a börtönök lakóit, az alkoholbetegeket, a drogfogyasztókat, a szerencsejáték-függőket – a felsoroltak mindegyik kategóriájában magasan vezetnek a férfiak!

• Olvass bele!

Miután bemutatja a történelem során kialakult különböző apatípusokat – bőséges példákat hozva a Bibliából, irodalmi művekből, képregényekből, filmekből, rajzfilmekből is –, fontos kijelentést tesz: „Elérkezett […] az idő, hogy saját történetünket mi magunk kezdjük el megírni.” Gyakorlatilag itt tér rá a konkrét tanácsokra, hogyan is lehetnek jó apák a férfiak. Ezeket igazán hitelesnek fogadhatjuk el, hiszen a szerző négy lánygyermek édesapja, közülük a legidősebb már felnőtt, a legfiatalabb kiskamasz korú. Sajátos kifejezéssel gyűjti csokorba ezeket a tanácsokat: szerszámosládának nevezi a gyűjteményt, szerszámoknak az egyes apai attitűdöket. Nem sorolhatom itt fel mindegyiket, inkább kiemelek néhányat.

Az első „szerszám” Prüfer szerint a tervezés; hosszasan taglalja, milyen fontos tudatosan készülni az apaságra, a párnak előre megbeszélni a majdani gyereknevelési elveket… – itt határozottan úgy éreztem, túlbecsüli ennek jelentőségét.

Rokonszenvesnek és igaznak tartom viszont a „Tanulj a gyerekedtől!” passzust. Mindnyájan, akik szülők vagyunk, átéltük már a felismerést, hogy gyermekünk egyfajta verseskönyv, melynek oldalait kedvünkre teleírhatjuk. „Pedig rendszerint éppen fordítva áll a dolog: nem a gyerek egy könyv telis-tele üres oldalakkal, melyeket a szülők megtöltenek, hanem a szülők életkötete van tele fehér lapokkal […], és ezek az oldalak aztán szépen lassanként telnek csak meg tudással.”

Hasznos az a tanács is, amely – miután elemzi a korunkban dívó fiatalságkultuszt s az ennek behódoló szülői magatartásokat – kimondja: merjünk felnőttek lenni, hiszen ez ad biztonságot a gyereknek. Nagyon igaz az az állítása is, hogy gyermekeink nem a papolásból, hanem életmintánkból tanulnak, s ennek nem sok köze van a társadalmi elismertséghez. Csodaszép példát említ ezzel kapcsolatban: ismer egy férfit, akinek a „klasszikus” sikerek közül egyik sem adatott meg; házassága, majd további párkapcsolatai kudarcba fulladtak, a munkáját is elvesztette, komolyan iszik – de! csodálatosan, szenvedélyesen zenél. Együttesének minden tagja kihalt már mellőle, de ő nyolcvanon felül se hagyja abba ezt a boldogító tevékenységet. Gyermekei nem a kudarcokat viszik majd magukkal, hanem ezt, ami csodálatra méltó, amiben az apa önazonos tudott lenni. Prüfer még számos szép, a saját apjától vett mozzanatba is beavat, igazán élvezet olvasni.

Külön említést érdemel a könyv stílusa. A szerző újságíró, tehát nem meglepő, hogy már az első oldalakon magával ragad könnyed hangütése, ahogy megszólítja az olvasót. Egyik fő erénye a személyesség; nem ritkán öngúnnyal átszínezett jeleneteket mesél saját apaságának történetéből. Első gyermeke születése körüli zavarát jól szemlélteti ez a mondat: „A bába kezembe nyomta az ollót, hogy vágjam el a köldökzsinórt, amit persze megtettem, de közben úgy éreztem magam, mint aki ünnepélyesen megnyit egy barkácsáruházi fiókot.” Majd miután a kezébe adják a méhlepényt: „Valószínűleg én voltam az egyetlen ember a városban, aki méhlepénnyel a szatyrában sétált akkor az éjszakában.” Lányairól is megismerünk epizódokat, de mindig úgy, hogy a saját apai tökéletlenségén ironizál. Nem hallgathatom el azonban, hogy számomra túl sok, túl körülményes volt a tudományos magyarázat, hosszú elemzéseinek sora. (Habár igen alaposan és körültekintően szerkesztett, a felsorolt irodalmak száma kereken hatvan!)

Elismerésre méltó a fordító, Tallai Gábor munkája: a tudományos részeket is közérthetően és lehetőség szerint érdekesen; a lazább, humorosabb közbevetéseket is szellemesen ültette át magyarra.

Tillmann Prüfer: Apának lenni
– Miért van égetően szükség új apákra
Fordította: Tallai Gábor
Multiverzum Kiadó, Budapest, 2024
216 oldal, teljes bolti ár 4990 Ft,
online ár a kiadónál 4441 Ft
ISBN 978 615 666 2040

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Apának lenni az élet egyik legnagyobb kalandja, és nem mindegy, hogyan vágunk bele. Tillmann Prüfer, aki a Zeit magazin főszerkesztő-helyettese, olyan apa, aki ágyba viszi a reggelit a lányainak, és aki elfogadja, hogy a kamaszok „rendetlensége” afféle egészséges lázadás.
Apának lenni című könyvében végiggondolja a hagyományos apaszerepeket, hogy felmutasson helyettük újakat, melyek mindegyike egyetlen célra irányul: légy része gyermeked életének, ne csak érzelmileg nehezen elérhető, a távolból gondoskodó apaként élj! Az a „szerszámosláda”, aminek eszközeit minden apának kínálja, meggyőző és inspiráló. A szerszámok használatának végeredménye, hogy gyermekeink önállóvá válnak, miközben egy életen át képesek kötődni az apjukhoz. Az új apák nemzedéke itt kopogtat az ajtón. Ők már nem csupán arra vannak rendelve, hogy megteremtsék a család anyagi hátterét, hanem teljes szívvel és lélekkel vesznek részt gyermekeik nevelésében. Persze ahhoz, hogy előlépjen az apák új nemzedéke, szükség van a nők támogatására. Nélkülük nincsen új apa.