Énekmondók, verséneklők | Török Máté: Vers-ének-mondók

Kása-Bókkon Tímea |

A megzenésített versek sokaknak szereznek örömet és nyújtanak szórakozást, számos népszerű kamaraegyüttes sikere mutatja, hogy felfutásuk óta már az első néző-hallgatók unokái, sőt olykor dédunokái is jelen vannak a koncertjeiken. De a műfaj kapcsán számos kérdés is felmerül: milyen megbecsülésnek örvend, kiket tudnak megszólítani az előadók, van-e célzott korosztály? És mindezek mögött: szükséges-e megzenésíteni egy-egy költői alkotást? A témáról Török Máté, a Misztrál együttes alapító tagja írt könyvet, ami sok kérdésre ad választ.

Meglepő lehet, de sokkal többen foglalkoznak versek zenei közvetítésével, mint gondolnánk. A szerző 23 énekmondó és verséneklő portréját mutatja be szövegben és képben .

Induljunk a kezdetektől: kik azok az énekmondók? A görög költők közül Hésziodosz nevezte elsőként magát így. Ahogyan Ritoók Zsigmond fogalmaz A görög énekmondók című kötetében: ő úgy kapott ihletet, hogy „mikor a Helikón oldalában magánosan bárányait legeltette, megjelentek előtte a Múzsák, megszólították”. De hogyan lesz valaki énekmondóvá, különösen a 20-21. században? Kik a múzsái? Miért érzik hivatásuknak, hogy így adják tovább a hagyományokat? Az embereknek általában mindenből mindig valami új kell. Ez kiterjeszthető a megzenésített versekre is, az énekmondókban pedig megvan a képesség – írja Ritoók –, hogy „a hagyományoknak új színt, új értelmet adva, átfunkcionálva, új elemekkel gazdagítva, az újabb korok újabb érdeklődésének megfelelően helyezve el a súlypontokat, a régi történeteket újakkal gyarapítva, a régiből újat alkossanak”.

Ez a műfaj a megtűrt, olykor a lenézett kategóriába tartozik. Gryllus Dániel így fogalmazott a könyvben megjelent interjúban: „ez a műfaj színháznak koncert, koncertnek színház, népinek városi, városinak népi, zenének költészet, költészetnek zene, könnyűnek nehéz, komolynak könnyű.” Talán emiatt is számítanak kakukktojásnak a versénekléssel foglalkozó előadók. Pedig az énekmondók és verséneklők számára a történelmi, irodalmi és zenei tanulás (a 16–17. századi históriás énekek és főként a népzene, valamint az egyházzene megismerése) élethosszig tartó, komplex folyamat.

A hangszeres játék elsajátítása pedig nem szokványos feladat: a régi magyar zene megszólaltatásához szükséges koboztechnika és lantkíséret tanítására nincs kidolgozott metodika. Az efféle iskola megálmodói már a kezdeti kísérletek során is többnyire falakba ütköztek. A megzenésítést tanítani nem lehet, de annak elemeit igen. Ezek ahhoz kellenek, hogy a zeneszerző megfelelő stíluseszközökkel dolgozhassa át dallá a verset. És természetesen a már pályán lévő művészektől is el lehet lesni ezt-azt.

Az énekelt költészet a népdalokkal, népballadákkal kezdődött. nem a műdalok megzenésítésével. Az énekmondók véleménye szerint ezek abban a stílusban adhatók elő ma is, ahogy a falusiaktól összegyűjtötték őket. A képzett hangú opera- és operetténekesek ezért nem képesek az ilyenfajta zene hiteles tolmácsolására, a jellegzetes hangzásvilág közvetítésére… Azt is kísérletezés során szerzett tapasztalat mutatja meg, hogy melyik dalhoz illik a gitárkíséret, és melyiknél célszerűbb kerülni. Török Máté beszélgetőtársai között akad, akit az terelt az énekmondás felé, hogy gyékényfonás közben hallgathatta az idős asszonyok énekét, vagy édesanyja esti mese gyanánt katonaballadákat, históriás énekeket, népdalokat vett a repertoárra.

Némely előadónak lehetősége adódott arra, hogy élő költők műveit szólaltassa meg. A Sebő-együttesnek nemcsak a koncertjeikre jártak költők (többek között Weöres Sándor), hanem kimondottan nekik írtak megzenésítésre szánt verseket, mint Nagy László vagy Szécsi Margit. Ma már csak megmosolyogni való anekdota, hogy Sebő Ferenc azzal az indokkal esett ki az 1968-as Ki mit tud?-on József Attila-megzenésítésével, hogy nem létezik olyan műfaj, amiben ő alkot. A Kaláka is ezt az indoklást kapta a produkciójára:. „Nem operett, nem sanzon, nem sláger…” Pedig a zsűriben képzett muzsikusok voltak, akik tudhatták, hogy egészen Csokonai idejéig a vers és a dallam mindig együtt járt. Azt pedig minden verséneklő vallja, hogy a szöveg, a prozódia mindig az elsődleges.

„Az a fontos, hogy a dallam a verset szolgálja. A költő mondanivalóját kell kiemelni. Ha egy jó dallam érkezik meg először, ahhoz inkább új verset kell írni, s nem ráerőltetni egy meglévőre.”

A könyvben szó esik a más alkotókkal közösen végzett munkáról is, ami motiválja a zenészeket. Megtapasztalták, hogy a közös alkotás öröme sokkal nagyobb eredményekhez vezet, mint a rivalizálás. Ha a zenészekhez népszerű és nagy nevű színészek társultak, a közösen elért siker igazolta a választott út helyességét.

Az énekmondók közül többeket jutalmaztak munkájukért szakmai és állami elismeréssel (többek között Kossuth-díjjal is), ezáltal nagy publicitást kapott a versekkel, költészettel foglalkozó együttes vagy zenész. Fontos kiemelni, hogy céljuk nem csupán a maguk népszerűsítése, de az irodalomé is: egy-egy alkotás megismertetése, megszerettetése. De hiba lenne kimondani, hogy egy vers megzenésítése csak jól sikerülhet. Gúzsba kötve kell táncolni: kötött a stílus, a ritmika, nem nagyon lehet megkerülni a magyar nyelv – az élő beszéd – hangsúlyait sem. A szabályoktól lehet ugyan eltérni, de ritkán érdemes.

„A jó megzenésítés és előadás ismérve az is, ha azt érzi a hallgató, hogy a lényegét még azelőtt megértette, mielőtt teljesen a tudatáig érne maga a vers.”

A könyvben megkérdezettek fiatalabbja is jobbára középkorú, sokan együtt kezdtek a hatvanas években… Talán ez is az oka, hogy nem nyilatkoznak túl optimistán azokról, akik továbbörökíthetnék a versek megzenésítését. Vannak ma is vers-zenészek, még ha nem is a hagyományos értelemben vett énekmondók. Ők inkább populáris zenei hátteret adnak a versekhez, így talán el tudják juttatni a fiatalokhoz egy-egy nagy költőnk művét. Akadnak aztán olyan együttesek, melyek jól kezdenek, de nem elég kitartóak, és feloszlanak egy év után. Az pedig nem látható előre, hogy a verséneklő és énekmondó művészek munkássága csupán egy adott generációhoz kötődik, vagy generációkon átívelő lesz. Vajon meddig nőnek majd fel a gyerekek a Kaláka-együttes dalaival?

Kérdés még az is, hogy az irodalomtanárok hasznosítják-e, beépítik-e majd a megzenésített verseket a tananyagba, amikor a költők életművét tanítják. Ha másért nem, hát a memoriterek könnyebb megjegyzése végett. Bár az is kérdés, lesznek-e még memoriterek…

Török Máté: Vers-ének-mondók
Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, 2023
392 oldal, teljes bolti ár 5890 Ft
ISBN 978 963 200 7304

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Zenei Gyűjteménye oldalának írása alapján