Közép-Európa körkörös romjai | Kovács Krisztián: Minden csendes és nyugtalan

kistibi |

A mitikus gondolkodást a tudományostól (sok más mellett) egy nagyon fontos dolog választja el. A mítosz időfogalma a körkörösség. A tudományé a linearitás. Nem szeretem azt a gondolatot, hogy már majdnem hetvenéves vagyok, tehát bármikor meghalhatok, nincs tovább semmi: ezért nem találom rokonszenvesnek az ateizmust. De Biblia sem kell, a maga részvét nélküli istenével, a hiteltelen ígéreteivel. Nekem szép történetek kellenek! Az irodalom, a művészetek és Kovács Krisztián ebben segít.

Sőt abban is, hogy picit realitássá változtatja Borges Körkörös romjait. Borges novellájában egy férfi meg akar álmodni valakit. Részletezi, hogyan álmodja meg az izmait, a csontjait… Aztán, a történet végén kiderül számára, hogy őt is álmodja valaki. A kör kiindulópontja találkozik a végponttal, önmagában folytatódik, végtelenné válik, mégis belátható – ellentétben a lineáris végtelennel (csodálatos ez a gondolat). Kovács Krisztián regényében ez a körkörösség jelenik meg, méghozzá azáltal, hogy sajátos időtechnikát alkalmaz. Hogy két történet párhuzamosan fut, az nem újdonság. Kovács Krisztián igazi újítása, hogy tudatosan alkalmaz olyan leírásokat, amelyek egy pillanatot merevítenek ki. Ott megszűnik az idő, eggyé válik a múlt-jelen-jövő, és ebben az idődimenzióban teljessé válhat az olvasó megértés-élménye. Hogyan ismétlődnek a fiakban az apák bűnei, hogyan értelmezi egy húsz évvel ezelőtti pillanat a jelen pillanatot: ez a regény legfontosabb síkja. A többi: díszlet, hogy a kifeszített pillanat értelmezhető legyen. Két kimerevített pont az időben, melyből mehetünk visszafelé a múltba, és amelyből visszakövethetőek azok az események, melyek előidézték a jelent és meghatározzák a jövendőt.

A két történetszál: egyazon idő. Hunor és Zalán története: jól követhetők az elkülönített történetek: bennem az elején zavart is okozott, hogy hogyan függenek össze, mi az oka párhuzamosságuknak. De ez az olvasás örömében nem okozott zavart, mindkét történet izgalmas, jól olvasható, önállóan is élvezhető.

De nézzünk most már konkrétabb dolgokat is. Hunor budapesti. Édesapja rendőr és alkoholista. A fiú bátyja hihetetlen szorgalommal jó nevű pszichológussá küzdi fel magát. Édesanyja unja az apját, nyilvánosan csalja. Hunor nem kér a családból, megpróbálja saját útját járni. Gyermekkorában egyedül bátyjára, Attilára tekint tisztelettel, de később ez a respektus is elkopik, mert rádöbben, hogy Attila nem a tudományt, hanem a megélhetést látja a pszichológiában. Hunor író szeretne lenni, rendszeresen ír, első regénye azonban visszhang nélkül jelenik meg. És mivel itthon nem találja helyét, elmenekül a dzsungelbe – ahol nem száz, csak hét év magány várja.

Zalán is pesti. Édesapja autószerelő, műhelyét még a rendszerváltás előtt nyitotta meg, ahol kora reggeltől késő estig dolgozik, hogy a családnak normális megélhetést nyújtson. Zalánt (meg a túlhajszolt apát) az édesanya néhány hónapos korában hagyta el. A gyerek rajzolni szeretne, rajong az állatokért, az édesapa kis óvodás korától rendszeresen hordja az Állatkertbe. Itt történik az a tragédia, ami Zalán gyermek- és felnőttkorát meghatározza. A halálosan fáradt apa elalszik a padon, Zalán odamerészkedik a tigrisek ketrecéhez, és meg akarja simogatni a vadállat fejét. A kezét csuklóból harapja le a tigris.

• Olvass bele!

Mi köze ennek a két történetnek egymáshoz? Hogyan találkozhatnak egymással? Hogyan simul össze egy égő könyvesbolt azzal, ahogy egy öregedő állatkerti tigris kivégzi az Állatkert igazgatóját? Egyáltalán, ki a történet narrátora, és miért ő? Krimiszerűen izgalmassá teszik ezek a kérdések Kovács Krisztián kötetét.

Mert eddig ez majdnem krimi. Azt szeretném megmutatni, hogy mitől válik annál többé. Még elég keveset olvastunk, láttunk a rendszerváltásnak nevezett időszakból. Zalán és Hunor története pontosan arról a gyökérnélküliségről beszél, amelyben ezek a megélhetésért küzdő családok nevelik és bocsátják útjukra gyermekeiket a már-nem és a még-nem közötti időkben. Mert ugye nem kaphat mindenki egy kaszinót születésnapjára, nem lehet akárki bárminek is minisztere…

„Anyám azt mondta, minden történet körbeér egyszer, de akad, amelyik összecsomózza a szereplők cipőfűzőit, így gáncsolva el őket.” Talán ez lehetne a legsokatmondóbb mottója a regénynek. Amúgy a történet narrátora fogalmaz így, ez a furcsa mesélő, aki a főszereplőt így idézi meg: „Tán különösen hangzik, hogy apámra legtöbbször »Szentessyként« hivatkozom, de saját családnevemhez talán éppen miatta vajmi kevés kötődés fűz, apámként viszont nem hivatkozhatom rá, mert inkább tűnik idegennek, mint rokonnak.” Nem hiszem, hogy ez az életérzés csak a mesélőé… Többek között ezért is fontos KK regénye, mert egy egész korosztály búját-baját fogalmazza meg.

És hogy hogyan áll össze ez az egész? „Ez egy történet, melynek két kezdete van. Az egyik 1978-ban, a másik 2008-ban kezdődött, az egyikben szerepel egy tigris és egy letépett kéz, a másikban egy félreértés és egy furcsa fogadalom. Így vagy úgy, de mindkettő vérben fogant, bármilyen bizarrul is hangzik.”

Hogyan gyűlik össze egy pillanatban egy életnyi tapasztalat? Mitől válik energiává és akcióvá a vészhelyzet érzete: „Annak a délutánnak a dühét érezte most is, miközben Fischer húsbűzös keze a gallérját markolászta, így aztán meglendítette a kezében tartott botot, és járomcsonton vágta vele a férfit, akinek szeme azonnal felakadt...” Hogy ebben a pillanatban, az ütés pillanatában mi minden gyűlik össze benne, ahhoz oldalakat kellene idézni. Pontosabban a regénynek ez az a része, amitől az egész mű különös és izgalmas. A hegyomlásnyi méretű kollégája fojtogatja a félkarú Zalánt, akiből kitör életének minden elfojtott haragja, és leüti a hústornyot. Kicsit képtelen ugyan a pillanat, de gyönyörű. Itt gyűlik össze az idő. Itt válik értelmezhetővé a múlt, ami nem igazolható bíróságok előtt, ami csak át- és megélhető. Zalán cselekvő részesévé vált saját sorsának.

Hunor is átél egy ugyanilyen pillanatot. Ő a saját bátyjával száll szembe, és az ő cselekedete is teljesen értelmezhetetlen. A fivér egy fontos helyen tart előadást, Hunor pedig széttrollkodja a rendezvényt. Utána viszont nem tud elszámolni sem saját magával, sem a cselekedetével.

A végeredményt a narrátortól már az elején tudjuk, de nem ismerjük az okokat. Mintha egy görög drámában lennénk: Oidipusz saját maga után nyomoz…

Miről szól igazán Kovács Krisztián regénye? Azt hiszem, nem tudnám megfogalmazni. Vagy ha mégis, csak sajnálhatom hőseit: a politika oltárán feláldozott nemzedék tagjait, akiknek a szabályok és a tisztelet megismerésa nélkül kellett felnőniük. Kemény, kegyetlen kór- és korkép, nagyreményű hősökkel, akik nem érik el céljukat. Mellettük pedig féltehetségek, akik alkalmazkodnak a hatalomhoz (a korhoz?), és célba érnek. A történeteket kereső író, és a dzsungelbe veszett festő képzeletbeli (?) találkozása valahol a civilizáció végén… Ez mind-mind benne van…

Kovács Krisztián: Minden csendes és nyugtalan
Európa Kiadó, Budapest, 2023
426 oldal, teljes bolti ár 5499 Ft,
online ár a kiadónál 4124 Ft,
e-könyv változat 3999 Ft
ISBN 978 963 504 8250 (papír)
ISBN 978 963 504 8533 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

1993-ban a budapesti állatkert agg hím tigrise egy éjszakai etetés alkalmával megöli a személyzeti igazgatót. Kende Zalán az éj leple alatt elbujdosik a helyszínről, mert szentül hiszi, hogy ő tehet a tragédiáról. 2017-ben a Boráros téren leég egy könyvesbolt, az elszenesedett romok közt holttest fekszik.
Novák Hunor épp csak megmenekül a lángok elől, meggyőződése, hogy miatta lobbant fel a tűz.
Két, egymástól térben és időben is látszólag független esemény, melyek mégis kapcsolatban állnak egymással. A tragédiák valójában nem ott és akkor vették kezdetüket, okaik évtizedekre nyúlnak vissza a két fiatalember múltjába: testszagú kollégiumi szobák, koszos pesterzsébeti műhelyek, dzsungel közepén álló kalyibák, eldugott, dohos antikváriumok színtereire, kusza és olykor kibogozhatatlan családi kapcsolatok mélyére. Zalán és Hunor soha nem találkoztak, mégis hatással vannak a másik életére.

Kovács Krisztián, a Hiányzó történetek szerzője második regényében négy évtized mozaikszerű eseményeiből tárja fel az emberi életeket mozgató és egymáshoz láncoló apró összefüggéseket és törvényszerűségeket, miközben arra keresi a választ, minden döntésünk a sajátunk-e, hogyan tudunk szembenézni a múlt hibáival, és hogyan vehetjük saját kezünkbe sorsunk irányítását.