Körtánc | Guillaume Musso: Angélique

Paddington |

Guillaume Musso a francia könyvpiac állócsillaga, akit az amúgy meglehetősen sznob francia kritikusok is elismernek, a hazai olvasók körében is igen népszerű. Legfrissebb regénye, az Angélique meglepő fordulatokkal teli – és nagyon szórakoztató. Az események helyszíne Párizs és Velence. Ebben a két városban fonódik össze a regény hőseinek sorsa, erősebben, mint azt az olvasó elsőre gondolná.

A történet 2021 karácsonyán kezdődik, amikor Mathias, a korábban szívátültetésen átesett volt rendőrtiszt egy kórházi ágyon tér magához. A szobában egy lány csellón játszik, ám ő nem a címadó Angélique, hanem Louise. A címszereplővel egy jó darabig nem is találkozunk. Louise nem szórakoztatni akar, hanem úgy véli, Mathias az az ember, aki fényt tud deríteni anyja halálnak körülményeire, aki ugyan látszólag öngyilkos lett, de Luise-nak kétségei vannak és igazságot akar szolgáltatni.

Mathias rááll, hogy nyomozni kezdjen. Ezzel kezdődik a körforgás, amelyben mindenki mindenkivel kapcsolatban van, az olvasó pedig kapkodja a fejét. A regényt olvasva Kornis Mihály Körmagyarja jutott eszembe (meg persze az Arthur Schnitzler-dráma, a Körtánc, ami az ihletője volt). A regény alakjai nem is lehetnének különbözőbbek, és egy egyszerűbb világban sosem találkoznának egymással. A párizsi opera volt prímabalerinája, egy volt rendőrtiszt, egy családi vállalkozás örököse, aki nem kér ebből a szerencséből, egy nővér, aki házhoz jár, egy özvegy tudós, egy csalódott újságíró… Az őket összekötő szálak számosabbak és kuszábbak, mint gondolnánk.

• Olvass bele!

Itt-ott kicsit úgy jár vele az olvasó, mint Moldova György történetében a paraszt bácsi a növényvédőszeres repülőgépen: Ezt gondoltam, Erre is gondoltam, Na, erre már nem gondoltam volna. Az érzés azért sokkal kellemesebb, mint Moldova hőséé, ám néha az az olvasó érzése, hogy egy kicsit túl sok a véletlen és az összefüggés.

Ráadásul olyan regényt kapunk kézhez, amiben alapvetően senki nem egészen az, akinek elsőre tűnik, és egyetlen igazán pozitív hős sincs. A sztori mégis tele van olyan figurákkal, akiket imádunk utálni. Egy dolog mindenképpen közös bennük, és talán ez a regény fő motívuma: mindannyian úgy gondolják, velük igazságtalan a sors, többet, jobbat érdemelnének. És ez az elégedetlenség – ami ma igencsak elterjedt jelenség – egyben a történet fő mozgatórugója. A szereplők mindegyike egy ponton megpróbálja, hogy a dolgokat a szerinte megfelelő helyre tegye.

Mussótól távol áll a finomkodás vagy a szépírói megfogalmazás. Stílusa mintha az újságok oldalairól került volna a könyvtáblák közé: tudósítások, gyorshírek és interjúk keverékének tűnik. Nem a környezet leírásával, hanem erős karakterekkel teremt hangulatot, rengeteg párbeszéddel, ám anélkül, hogy túl sok hangsúlyt helyezne a lélekrajzra. A lelkek boncolgatását az olvasóra – vagy más regényírókra – hagyja. És míg olvassuk, tényleg ezt tesszük. Elgondolkodtam, hogy a látszólagos felszínesség, az egyszerű történetmesélés talán éppen olyan furfangos csavar, mint a történetszál fordulatai. Lehet, hogy mégis többről szól a könyv meg a szerző, és ebben is jól át vagyunk verve?

A szerző nem vesztegeti az időnket, folyamatosan akcióban vagyunk. Így aztán egy pillanatig sem áll fenn a veszély, hogy az író elveszítené az olvasót, sőt. Inkább érdemes bekötni a biztonsági övet. A váratlanságok ugyanis gyorsvonati sebességgel követik egymás, sosem tudhatjuk, mikor lepleződik le egy újabb csalás vagy megtévesztés. Minden szereplőnek van rejtegetnivalója, a történetet pedig a leleplezések sora viszi előre. Vagy inkább a sebesség sodorja le a karakterek álcáit. Rögtön mondom is: Molnár Zsófia, a kötet fordítója jól bírja ezt az iramot.

Az Angélique-et Franciaországban nem kevesebb mint 400.000 példányban nyomtatták ki megjelentésekor, és eddig nagyjából egymillió példányt adtak el belőle különböző formátumokban (e-könyv, hangoskönyv, nyomtatott könyv). Ez a fajta eladási siker nagyjából olyan, mint itthon Frei Tamás valamelyik könyvének megjelenése. (Ám ezek esetében, lássuk be: okkal, nem kíséri kritikai siker a kereskedelmit.) Musso 2004 óta sikert sikerre halmoz, és ezt a kötetet olvasva ismét értjük, miért ünneplik őt a kritikusok (akik első regényeinek kissé ezoterikus megközelítését még nem szerették) és díjazzák őt könyvvásárlással az olvasók tömegei is. Minőségi krimijei a magyar olvasók körében is népszerűek. Musso az egyetlen francia szerző, aki elnyerte a Raymond Chandler-díjat (hiszen Georges Simenon idején az még nem létezett), éppen 2021-ben, amikor ez a történet íródott. Azt hiszem, nem egyedül várom a következő Musso-regényt is.

Frissítés: SP emlékeztetett arra, (Köszönöm!) hogy Georges Simenon, bár franciául írt, mint oly sok francia ajkú belga, bizony belgaként tartják számon a lexikonok.

Guillaume Musso: Angélique
Fordította: Molnár Zsófia
Park Kiadó, Budapest, 2023
272 oldal, teljes bolti ár 4499 Ftm
kedvezményes ár a bookline.hu-n 3825 Ft
ISBN 978 963 355 9970 (papír)
ISBN 978 963 355 9987 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Mathias Taillefer egy kórházi szobában tér magához. Ágya mellett ismeretlen fiatal csellista. Louise Collange önkéntesként zenél a gyógyulóknak.
Amikor megtudja, hogy Mathias rendőr, különös megbízással áll elő. A férfi először húzódozik, de lassanként felkelti érdeklődését az ügy, és egymást követik a bonyodalmak.
Így kezdődik a nyomozás, amelynek szálai leginkább befelé vezetnek, tétje pedig a megálmodott élet, a másik szívében és a világban betöltött biztos hely megtalálása.