Chrétien de Troyes: Perceval, avagy a Grál meséje (részlet)

Előszó a fordításhoz

Minden műfordító életében van olyan mű vagy szerző, amelyről érzi, úgy passzol hozzá, mint kézhez a kesztyű. Az én pár kesztyűm Chrétien de Troyes és az ő lovagregényei lettek.

Az 1990-es és 2000-es évek igazi aranykornak számított a magyar középkorkutatásban, olyan nagyszerű tanárokkal és kutatókkal, mint Halász Katalin, Zemplényi Ferenc, Vajda András, Szabics Imre. Sajnos ma már egyikőjük sem él, de a középkor varázslatos irodalmának szeretetét sokunkban elültették. Ez a könyv is ezen egykori tanáraim, mestereim hatásának köszönheti létezését.

A 90-es évektől Chrétien regényei egymás után jelentek meg. Az Oroszlános Lovag (Yvain) Vajda András fordításában 1998-ban készült el, a Lancelot-t 1999-ben fejeztük be Sashegyi Gábor kollégámmal, az Erec és Enide Rajnavölgyi Géza fordításában 2011-ben jelent meg. 2022-ben a Percevalból megjelent egy rímtelen, változó hosszúságú sorokra tördelt átirat egyes részek kihagyásával Tótfalusi Ágnestől, de a mű teljes, formahű fordítása még váratott magára.

Fiatal egyetemi hallgatóként Chrétien művei közül magától értetődött, hogy a szerelmes Lancelot történetét fordítsam le. 22 év múlva ugyanilyen természetesnek tűnt, hogy az idős Chrétien utolsó, a legalapvetőbb egzisztenciális dilemmákkal szembesítő regényét, a Perceval, avagy a Grál meséjét vegyem elő. Mondhatni, megérett bennem a sztori, lassan érteni kezdtem, miről és nem utolsó sorban hogyan szól ez a történet.

Chrétien esetében ugyanis az egyik legnagyobb kihívás, hogy nem csak izgalmas történeteket írt, hanem egyben korszaka egyik legkiválóbb költője is volt. Fenekestül felforgatta az addig bevett szabályokat, és az új tartalmat új formai megoldásokkal elegyítve teremtette meg a nyugati regény prototípusát. Chrétien innovációit számba venni is nehéz. Műveiben a beszélt nyelv lüktetéséhez közel álló nyolc szótagos páros rímes formát használta, mégpedig a korszakban egészen újszerű módon. Megtörte azt a bevett gyakorlatot, amely a páros rímű sorok végére helyezte a mondat-/tagmondat határt, és a páros rímű sor második sora végén fejezte be a gondolatot. Chrétien átlépi ezeket a határokat, ő alkalmaz először soráthajlást, és akár több sorpáron is átívelve, többszörös alárendeléseken keresztül bont ki egy képet. Máskor épp fordítva: virtuóz módon egy soron belül pattogtatja oda-vissza a szereplők riposztjait. Az áthajlások mellett belső rímeket, máshol regölésszerű felsorolásokat használ. A szövege saját maga jelöli ki a határait, sorai lüktetését az aktuális jelenet dinamikájához igazítja.

Egészen sajátos versnyelv és történetmesélés ez. Egyszerre jellemzi a költői tömörség, a retorikai alakzatok gazdagsága és a hömpölygő folyamatosság, ahogy az átfűződő sorok magukkal sodorják az olvasót, amolyan előfutáraként a néhány évtizeddel később megszülető prózaregénynek. A verses forma Chrétien számára nem hagyomány diktálta kényszer, hanem művészi többlet. A Prológban maga említi, hogy a prózai nyersanyagot (feltehetően krónikaszöveget vagy lejegyzett legendát) „rímekbe fordítja át”, hogy mintegy a faragatlan, durva kőből a világ legszebb történetét hozza létre.

Bár a mai közönség némi gyanúval tekint a hosszabb verses műfajokra, és bevettnek számít, csupán az „információtartalomra” koncentrálva, a középkori verses szövegek prózai átírása, Chrétien mint a középkor egyik legjelentősebb költője esetében nem kérdés, hogy a tartalmi és formai hűség egyaránt fontos szempont. Egyrészt mert a formahű magyar műfordítás-hagyomány magasra tette a mércét, másrészt elég, ha arra gondolunk, mennyi minden veszne el, ha a János vitézt vagy a Toldit prózai átiratban olvasnánk.

Chrétien nyelvi varázslata, hogy olyan könnyed természetességgel képes az olvasót egy háromszáz oldalas versen végigvezetni, mintha csak egy csodálatos hímzésű szőnyeget gördítene elénk. Epikus történetmesélés és költői képek, metaforák, szimbólumok, szójátékok szövete ez. Bár a szerző művei közül ennek a legsúlyosabb a mondanivalója, Chrétien egyszersmind ebbe sűríti a legtöbb humort is, hol empatikusan, hol malíciával erősítve a kontrasztokat. Egy jelenetben Gauvain szinte a Rocinante nyergében zötyögő Don Quijotét juttatja eszünkbe, emlékezetesek Perceval bumfordiságai, az undok hölgy gúnyolódásai Gauvainen, vagy ahogy egy másik hölggyel nehéz sakkfigurákat dobálva védekeznek a légyottjukat megzavaró, feldühödött tömeg ellen.

Chrétien kiválóan ismeri közönségét, és olyan bensőséges részleteket mutat meg, amelyhez hasonlót nem sokat találunk a korból. A lovagjaik kiválóságán veszekedő nővér-húg párostól kezdve az áldozathibáztatás és a poszttraumatikus állapot leírásán keresztül az ágyban és perlekedésben egyaránt temperamentumos, erős nőkig.

Egy ilyen összetett mű létrehozása mindig rengeteg különféleképpen tehetséges ember munkájának eredménye. Itt szeretném megköszönni Jeney Zoltánnak, aki a középkori irodalom avatott ismerője és maga is kiváló műfordító, hogy nyelvi és kultúrtörténeti szempontból felügyelte a tartalmi hűséget. Csörsz Rumen Istvánnak, hogy középkori zenész- és filológiai szakértelmével segítette a mű stiláris egységének megtartását.

Páromnak, Molnár Katalinnak, hogy az aprólékos korrektori munkán túl mindvégig képviselte a nem szakmabeli olvasó nézőpontját, hogy a mű betölthesse eredeti célját, a közönség felszabadult és igényes szórakoztatását, valamint hogy a másfél éves munka során végig tartotta bennem a lelket. Jakab Zsoltnak és Szilágyi N. Zsuzsának, hogy ez a fontos mű hozzáillő szép külsőben jelenhet meg. Veres Gábornak nagylelkű támogatását. Külön köszönettel tartozom Réti László nagymesternek, valamint a Magyarországi Nagyoriens Szabadkőműves Egyesületnek, amelynek tagjai munkájukkal és felajánlásaikkal hozzájárultak, hogy ez a klasszikus mű 800 év után teljes terjedelmében formahűen jelenhessen meg magyarul.

Mindannyiuk segítségét hálásan köszönöm!

Vaskó Péter

Chrétien de Troyes: Perceval, avagy a Grál meséje
Fordította: Vaskó Péter
Prae Kiadó * Palimpszeszt Kulturális Alapítvány, Budapest, 2023
320 oldal, teljes bolti ár 3750 Ft