Karin Smirnoff: Elmentem az öcsémhez (részlet)

Egy

Elmentem az öcsémhez. Busszal utaztam a part mentén és az enégyes főútnál leszálltam. Aztán gyalog indultam el a falu felé.

Sűrűn esett a hó és belepte az utat. A hópelyhek befurakodtak az alacsony szárú bakancsomba és a bokám úgy fázott mint gyerekkoromban.

Feltartott hüvelykujjamra talán megálltak volna az autók de egyetlen kocsi sem jött arra. Az öcsém házáig néhány kilométert kellett megtenni és az út emelkedett.

A magam szórakoztatására everttaubét énekeltem. A szüleink imádták everttaubét aztán meghaltak.

A szél átfújt a kabátomon. Hiányzott a legfelső gombja és a hó ráolvadt a nyakamra. Már oda kellett volna érnem. A hó teljesen felismerhetetlenné tette a tájat. Egyáltalán elhaladtam már eskilbránnström háza előtt. Megszaporáztam a lépteimet.

Amíg fut a kishajó és ki mondta hogy te jöttél a világra.

Egy hókupac derengett át a sűrű hóesésen. Egy görnyedt ember az ellenszélben. Először nem is láttam hogy férfi vagy nő.

A szél kavargott. A tenyérnyi pelyhek egyre csak hullottak.

Az alak néhány másodpercre eltűnt de aztán a szél úgy döntött hogy mindent belead és a vihar szemében hirtelen megláttam ki az.

Nem ismertem.

Micsoda idő mondta amikor közelebb ért én pedig válasz gyanánt bólintottam. Megkérdezte hová megyek és azt feleltem a kippotanyára.

Akkor alighanem rossz felé indultál az útelágazásnál mondta a sálja mögül. Jobbra kellett volna fordulnod. Megmutatom mondta kedvesen. A sál és a sapka közül kilátszott az orra és a szeme. Próbáltam elkapni a tekintetét de ó csak mereven nézett maga elé.

Megfordultunk pedig a belső iránytűm az ellenkezőjét mondta. A férfi felajánlotta a kesztyűjét.

Régen volt már hogy valaki felajánlotta nekem a kesztyűjét. Nem értettem hogy mehettem rossz irányba.

Megfordultunk és elindultunk visszafelé. Rádőltünk a szélre mint a frostmofjálleti gyerekek.

A férfi a közelben lakott és johnnak hívták.

Én jana vagyok mondtam és az öcsémhez megyek látogatóba.

És a testvéredet öcsinek hívják mondta. Tudom ki vagy.

És te hová mész kiabáltam hogy túlharsogjam az újra erőre kapó szelet. Sehová kiabálta vissza. Csak szeretem a viharokat.

Egy kisebb út felé mutatott amelyen még látszottak halvány nyomok a hóban. Valamivel beljebb lakom. Gyere be velem egy időre felmelegedni aztán majd mész tovább ha elült a vihar.

Haboztam mivel nem ismertem fel pedig fel kellett volna.

Tudtam hogy az út eskilbránnström házához vezet.

Az elhagyott házban laksz kérdeztem mire bólintott.

Nem tudtam hogy lakni lehet benne. Van családod vagy egyedül élsz.

Ott csak egyedül lehet élni felelte.

A szél továbbra is csapkodta a havat a nyakamba. Az arcomat már jó ideje nem éreztem. Bementem vele a házba.

Tüzet gyújtott a tűzhelyben és elővett egy rózsaszín gyapjútakarót amit rám terített mert leggingsben és trikóban ültem a konyhai padon miközben a ruhám egy széken száradt.

Ez umedalenből van. Amikor a bolondok kiköltöztek árverést tartottak.

Volt valami ismerős a helyiségben és arra gondoltam biztos jártam már ott korábban. A konyha viharvertnek tűnt de lágy és csendes értelemben. A padon kívül volt még egy régebbi felhajtható asztal néhány házilag készített västerbotteni szék egy magas keskeny szekrény meg egy óra amely ketyegett pedig nem a helyes időt mutatta.

Úgy tűnt a férfi tényleg ott lakik. Valószínűleg azon a kanapén aludt amelyen most én ültem a lábamat lógatva vigyázva hogy a talpam ne érjen le a földre.

A konyhában laksz kérdeztem és két kézzel vettem át a forró csészét amit odanyújtott nekem.

Igen többnyire válaszolta. Legalábbis télen. Nyáron meg a padláson alszom vagy az étkezőben, amit régen ünnepekkor használtunk.

Abban kérdeztem egy homályos emlékbe kapaszkodva amelyiknek egy festmény van a mennyezetén. Bólintott és mint az öregek egy kockacukrot a fogai közé szorítva egy csészealjból szürcsölte a kávét.

Lelki szemeim előtt megjelent az ünnepi étkező. Egy pár sárga gumicsizma egy fekete koporsó tetején és hogy a koporsót nem lehetett kinyitni. Meg hogy végül egy lapos vasrudat használtam amit mint valami rozsdás telekhatárjelölőt a földbe szúrva találtam. Beékeltem a koporsó és a fedele közé és addig feszítettem amíg a ragasztás nagy csattanással el nem engedett.

Huszonöt évvel később nem tudtam felidézni mi volt a koporsóban. Talán csak állott levegő semmi más.

Tudod ki volt adam a bátyám kérdezte john. Nem tudtam.

A szénapadláson játszottunk mondta. Szaltót ugrottunk az egyik tetőgerendáról és a szénába estünk.

Adam pár évvel idősebb volt nálam és mindig bátrabb akármennyire igyekeztem én is csillapítani a félelmemet. Aznap cigarettát lopott és megkérdezte kipróbálom-e. Mivel nem akartam gyerekesnek tűnni ezért kivettem egy füstszűrő nélküli glennt és a szám sarkába dugtam a bátyám pedig meggyújtott egy gyufát. Nem úgy terveztem hogy a füst megakad a torkomon és köhögőrohamot vált ki belőlem ami miatt a szénába ejtettem a füstszűrő nélküli glennt. Az izzó cigarettát gyakorlatilag ugyanolyan nehéz megtalálni a szénakazalban mint egy tűt.

A frissen betakarított széna talán elfojtotta volna a parazsat de minél jobban turkáltunk annál több oxigént kavartunk fel és hirtelen lángok csaptak fel körülöttünk.

Lemásztam az istálló padlójára és kiszaladtam a napra és a levegőre a sűrű füst farokként követett a fenekem mögött.

Átszaladtam az udvaron a tanyához hogy segítséget hívjak de észrevettem hogy adam nem jön utánam és visszafutottam.

A nevét kiáltoztam. A tűz és a füst kavargásában megpillantottam a karját amely lelógott a szénapadlás széléről.

Karin Smirnoff: Elmentem az öcsémhez
Fordította: Patat Bence
Scolar Kiadó, Budapest, 2023
320 oldal, teljes bolti ár 5995 Ft