A hatalom az emberiség újfajta tulajdona | Yuval Noah Harari: Miért nem igazságos a világ?

Fazekas Erzsébet |

„Minden országnak megvan a maga nagy története, ami igazolja a szabályokat. Aki hitt a történetben, a szabályokban is hitt, és még akkor is betartotta, ha emiatt nyomorgott” – hangzik az izraeli történész-közgondolkodó (public intellectual) Yuval Noah Harari egy sarkos megállapítása a gyerekeknek szánt könyvében. A napjainkig érvényes filozófia, a felnőtt olvasó számára hátborzongatóan aktuális további megállapítások kifejtésére azonban várnunk kell. Előbb ugyanis a szerző a könyv nagy részében hosszasan és meglehetősen leegyszerűsítő stílusban (búza-, valamint tyúknézetből) fejti ki elképzeléseit az emberiség fejlődéséről…

Nem igazság az – szögezi le az első fejezetben –, hogy mindig is voltak gazdagok meg szegények, hatalmasok és hatalom nélküliek! A világ természetes rendje volna, hogy az erősek parancsolnak, a gyenge pedig engedelmeskedik? A frappáns felütés után jön a magyarázat: valaha legfeljebb néhány ezres hordákban éltek az emberek, és a legnagyobb főnöknek se volt túl sok hatalma. Aztán úgy tízezer éve – amikor a vadászó-gyűjtögető emberek már a legerősebb állatok voltak – történt valami a Közel-Keleten, ami elszívta a hatalmat a millióktól és néhány becsvágyó került a milliók fölé. (Csak tessék türelmesen kivárni, lesz rá magyarázat, hogy ők ebbe miért mehettek bele.)

Harari szerint mindenről a gabona tehet. Ő/az a ludas, hogy minden megváltozott. Ahol helyben nőtt a búza, árpa, rizs, kukorica, köles, nem kellett költözni, vándorolni. „Míg a hal, füge gyorsan megromlik, a magok hónapokig elállnak” – mondja egymásnak Harari képzeletében két különböző törzsből jött kislány. (Ne legyünk ünneprontók, fogadjuk el, megértették egymás nyelvjárását – FE) Azt könnyű belátnunk, hogy a vándorlást (költözködést?) nehezítette a tárgyak felhalmozása. A helyben maradóknak több holmijuk lehet(ett): kovakő, sarló, mozsár, kemence.

Korábban csak összeszedték az ehető lisztes magvakat, de megfigyelték, hogy az elhullott magból új növény lett. „Ekkor a fő lustának eszébe jutott, a búzának mondják meg azt, hogy hol nőjön. A bokornak, fának meg azt, hogy ott ne nőjön, ne fogja el a napot a búza elől.” (Ezért felgyújtották.) A lustaságból tehát tervezés, előrelátás fakadt, mivel az ember irányítani akart más élőlényeket. Volt, akinek ez nem tetszett: „A búza se mondja meg, hogyan éljünk, mit csináljunk, mi miért irányítanánk őt?” A vitában a döntést egy „szellemszakértőre” bízták, ő meghallgatta a búza szellemét, aki elutasította a növény életébe való beleszólást.

De talán 99 év múlva, egy másik szellemszakértő, aki hallucinált az éhségtől – vagy hitt abban, amit mondott –, kifejtette: örül, hogy a nagy, okos emberek segítenek a gyönge kis búzának (szaporodni). Aztán eltelt vagy újabb 199 év, és sokan azon morgolódtak, hogy a verebek, mókusok sok búzaszemet megesznek, a többit megégeti a nap. Valaki azzal állt elő, hogy gödröket kell ásni, abba tenni a magokat. „A szellemek engedélyezték, hogy kicsit még jobban irányítsák a búzát.” Majd feltalálták a kapát, s ha kőbe ütközött, azt kivették a földből. „Eltelt 9999 év, a mufurcok morogtak, hogy még mindig sok mag nem kel ki, mert nem kap vizet. (Elég lassú felfogásúak lehettek, ha ennyit vártak… – FE) Elkezdtek vizet hordani. De megunták, ekkor valaki kitalálta, árkot ásnak, s a víz magától odafolyik.” Akkor az immár papnak nevezett szellemlátó templomot kért, s ajándékot is odahordatott az istenek számára, jóindulatuk elnyerésére…

Egyes gyűjtögetőkből tehát gazdálkodók lettek, közülük katonaként emelkedett ki az, aki a magtárat őrizte. A települést fallal vették körül, hogy senki el ne lophassa a gabonát. „A tudósok szerint ez volt a mezőgazdasági forradalom. Ennek hatására változott meg, ahogy az emberek magukat, a világot látták, s mondták meg egyre több mindennek, hogy mit csináljon.”

Minden az ember irányítás-vágyával kezdődött – hangzik Harari meséje. Ha meg tudjuk mondani a búzának, hogy a földjeinken nőjön, a víznek, hogy az árkainkban folyjon, akkor tán az állatoknak is (birka, ló, tyúk) meg tudjuk mondani, mit csináljanak. Csakhogy a vadon élő állatok betörése nem volt olyan egyszerű folyamat. De erre is van meséje Hararinak, aminek fonalát én itt megszakítom…

A történetet azonban tessék feltétlenül tovább olvasni, mert az író egyre jobban kiesik mesélő szerepéből, és a gyűjtögető horda-létnek a gazdálkodói életbe átcsapó (búza- és tyúk-nézetből előadott) magyarázatától elszakadva, hamarosan eljut a mai világot jellemző kihívásokig. Ezért aztán azt javaslom rajongóinak, hogy az utolsó (a 4.) fejezetnél kezdjék olvasni ezt az opuszt. Itt bomlik ki ugyanis a felnőtteknél leginkább célba találó üzenet.

A megdöbbentően bátor egyszerűséggel megfogalmazott és (ezért, vagy különben is) megrázóan igaz filozofikus gondolatok kristálytiszta logikával adnak magyarázatot az emberi társadalmak kialakulásáról, felépítéséről, fejlődéséről – majd vetnek fel megoldásra váró súlyos kérdéseket…

És itt le kell szögeznem, hogy minden könyv rólunk szól. Az emberről. Az emberiségről, a társadalmakról. Sőt: minden könyv rólunk, magyarokról szól. Ennek alátámasztásra meg kell ismételnem a kezdő idézetet: „Minden országnak megvan a maga nagy története, ami igazolja a szabályokat. Aki hitt a történetben, a szabályokban is hitt, és még akkor is betartotta, ha emiatt nyomorgott.” Értjük, természetesen, hogy a mai hatalomnak miért olyan fontos az eredetmonda. Elvégre ez, ahol élünk, a magyarok földje. Egyenesen Mária adta nekünk! Mint tudjuk, a magyarok mindenkinél okosabbak, tehetségesebbek – a napokban is olvashattuk: lakosság/népesség-arányokat tekintve mi adtuk a legtöbb Nobel-díjast a világnak. Ja, hogy ez nem is igaz? Nem számít! Elég csak sokszor elmondani.

Harari ezt így fogalmazza meg: „A szupererő a történetmesélés! Több tízezer éve is a történet segített több hordát törzzsé egyesíteni, szabályokat hozni. A nagy történetmesélők a papok voltak – a világot teremtő, a szabályokat alkotó hatalmas istenekről, akik a nagy és bölcs vezetőket kijelölték. Kis változtatásokkal ugyanazt mesélte a világon minden pap… Majd egy nagy könyvbe mindezt le is írták, hogy el ne felejtse senki!” … „Ha egész életedben betartottad a szabályokat, a szíved könnyebb lesz egy madártollnál, s az istenek beeresztenek egy csodálatos helyre, a mennybe. Aki vét, azt befalja a krokodildémon.”

• Olvass bele!

„A te országodban is vannak olyan történetek, amelyek igazságtalan szabályokat igazolnak?” – kérdezi Harari a nagyon beszédes című (A halottak álmai) fejezet egyik pontján. Kedves olvasóim! Mit is válaszoljunk? Elmondjuk, hogy bizony, még az is létezik nálunk, amit a Varázsbűz című fejezetben fejteget? Hogy a papok, a hatalom képviselői egyes embereket tisztának, másokat „tisztátalannak” láttatnak? Mi menjünk tovább Hararinál – és az indiai páriák, az USA-beli feketék mellett utaljunk a zsidókra, akiket sok évszázadon át, sok kontinensen kikiáltottak a fajra veszélyes szennyezésnek. De a cigányokra, esetleg újabban a migránsokra is gondolhatunk, amikor Harari megint kérdez: „Te ismersz a hazádból olyan történetet, amely arról szól, hogy bizonyos emberek tisztátalanok, büdösek, piszkosak és nem szabad velük játszani vagy az ételüket enni?” Ha nem is sorol fel minden hátrányos helyzetű csoportot, az emberiség felét kitevő nőkről szól: „Nagyjából ugyanakkor, amikor többféle állat az emberek tulajdona lett, sok emberből rabszolga, sok országban a szabályok szerint a lány az apja, fivére, a feleség meg a férj tulajdona. Akikről sok országban ma is azt mondja sok pap és tanító, hogy a nőkből is árad a varázsbűz, amit az istenek nem szeretnek.”

Harari könyvét hátulról kezdve, könny(ebb)en elfogadjuk a könyv elején lévő magyarázatok felső tagozatos megközelítéseit arról, hogy a történelem során miként is alakulhattak ki a társadalmak, mi történhetett az ember és a magok (növények), az ember és az állatok kapcsolatában. Hogyan fejlődött ki a mezőgazdaság. Belátom, iszonyú nehéz lehet gyerekeknek fontos dolgokról – a formálódó társadalmakról, a hatalmi rétegződésekről – lebutítás nélkül írni. A könyv kétharmadáig azt hittem, ez Harari számára is csapda volt. (Azóta persze szórom a hamut a fejemre.) Azt viszont továbbra se értem, az ipar (ipari forradalom) miért maradt ki? Várom, kitér-e rá a harmadik kötetben, aminek tematikájáról egyelőre ennyit árult el: „hogyan terjedt el némelyik történet és szabály az egész bolygón?” – A gyerekek valószínűleg a könyv minden szavát megértik, de felnőtt segítsége nélkül talán nem fogják tudni maguktól kitalálni, hogy a történet helyére a vallást, a szabályok helyére a törvényt kell helyettesíteniük a szövegben. Kifejezetten hibának tartom, hogy a szerző ezeket a fogalmakat egyszer sem hozta szóba. Nem is említve, hogy elmarad az ideológia fogalmának bevezetése, megmagyarázása. (Bár talán ez is a sorozat következő köteteiben fog feltűnni.)

Az alábbiakat is szülőnek, tanárnak érdemes alaposan végigtárgyalni a fiatalokkal: Egyiptom létrehozásához több száz év és több millió ember hatékony együttműködése kellett – ehhez célszerű szabályokra, szabályrendszerre volt szükség. „Még ha sok embernek igazságtalan szabályokat kell is betartania, ezeken nem mindig egyszerű változtatni. Sok szabály igazságtalan volt, egyeseket gazdaggá tettek. Az emberek közti különbségeknek semmiféle természeti törvényhez nem volt közük.” Az ókorban Egyiptom volt a legerősebb ország – az erő az egyszeri gazdák fáradságos munkájából jött… „Kicsit igazságtalan, hogy a történelemkönyvek csak a királyokról, katonákról, papokról szólnak, nem pedig az igazán fontos emberekről, akik életben tartották őket” – szólal meg Harariban az igazságérzet, s hozzáteszi: Indiában a dalitok (a legalsó kaszt: páriák, érinthetetlenek) a szemétszedők, velük mindenki rosszul bánt. A brahminokat (vagyis a papokat, a legfelső kasztba tartozókat) viszont mindenki tisztelte. Nem lehet mindenkit megjutalmazni, ha betartja a szabályt (Ha őrök őrzik a rendet, ki őrzi az őrzőket? – kérdezi Harari, a római szatíraköltő Juvenalistól vett idézettel) – a szabály betartásának általános módja nem a jutalmazás, hanem a szabályszegő megbüntetése. De csak büntetéssel nem lehet fenntartani a rendet: sokaknak kell hinni a szabályokban, s betartani őket. De miért hisz a szegény, a rabszolga, a dalit az őt megnyomorító szabályban?

Hát ezért: „Ha a történet nem is igaz, a belé vetett hit összetartja az országot.” (Gyorsan hozzáteszem: a társadalmat.) „A történet árnyoldala, hogy igazolta az igazságtalan szabályokat” – folytatja Harari az immár egyáltalán nem meseszerű (nem mesés) hiedelmet. Indiában a brahminok mást meséltek: a Purusa nevű óriásról, akinek testrészeiből az istenek – a különböző feladatok ellátására – más-más embert alkottak. Mert minden testrésznek a maga dolgát kell tennie, különben szétesik a test. Azt is mondta, halál után van újjászületés. Ha jó voltál, betartottad a szabályokat, jobb helyre kerülsz. „Minden nagyon igazságosan van elrendezve. A gazdag, hatalmas emberek előző életeik jó cselekedeteiért kerültek ide. A szolgák meg előző rossz tetteikért bűnhődnek.” – Ezért még a dalitok is hittek abban, hogy a szabályok jók, és be kell tartani őket.

Nem tudom a köztudatba mikor robbant be ez az idén megjelent könyv, én akkor figyeltem fel rá, amikor szeptemberben azt hallottam a hírekben, hogy fóliázva árulják. A szerző, értesülve erről, azt a (költői?) kérdést tette fel – a riporter mikrofonja fölött szomorú arckifejezéssel kinézve ránk a képből –, hogy nincs más, veszélyesebb dolog országunkban, amit el kellene zárni a gyerekek elől? A könyv hátsó borítójára nyomtatott tájékoztató szöveg („néhány oldalon homoszexualitással kapcsolatos történelmi tényeket is érint”) után elgondolkodom: a kiadó tehát eldöntötte, hogy elébe megy a ’hatalmi’ döntésnek, és eleve azt kéri Bublik Zitától, hogy olyan borítót készítsen, amelyen a fenti szöveg szerepel. A megoldás szomorúan szellemes: mintha egy narancsszínű (politikai plakát) feltépett, visszapöndörödő felülete alól bukkanna elő a magyarázat. Itt is kérdezhetjük rögtön az alcímet ismételve: „miért nem igazságos a világ?” – „Őseink formálták olyanná a világot, amilyen most. Mi pedig eldönthetjük, mi legyen belőle.”

„Egy történetnek nem kell igaznak lennie ahhoz, hogy hasson. Elég, ha az emberek betartják miatta a szabályokat.” S a történeteket hogyan lehet elhitetni? Újra meg újra el kell ismételni őket. „Ha elmondjuk ezerszer, az emberek azt fogják gondolni, hogy biztosan igaz.” A felnőttek pedig mesélik tovább a gyerekeknek, mert a legjobban az ismeretlentől félnek… „inkább mesélnek mindenféle nyakatekert történetet, csak ne kelljen beismerni, hogy nem tudnak valamit.” A felnőttek tehát mindig is csak meséltek, s nagyon megharagudtak, ha valaki kételkedett bennük, mármint a történeteikben, mert ettől elbizonytalanodtak.

A papok kitalálták a rituálékat. Istent nem tudták megmutatni, de a templomban az istenszobrokat igen. A rituálék pedig mind a mai napig segítenek hinni a társadalmat összefogó nagy történetekben. Az embereket erős érzelmek kötik országukhoz, amit épp úgy nem lehet látni, megérinteni, mint az istent. Az istennek szobrot faragtak, az országnak zászlót állítottak.

Ha az emberek nem mesélnének történeteket, s nem álmodnának álmokat, a világ másmilyen lenne. Ám a történetek, az álmok olykor ártalmasak, mert igazságtalan szabályokat igazolnak (például azt, hogy a dalitoknál értékesebbek a brahminok.) És az emberek olykor annyira szenvedélyesen hisznek egy-egy történetben, hogy háborúzni hajlandóak érte, akár milliókat is megölni.

Harari végül eljut idáig: „a történetek eszközök, de ha ahelyett, hogy segítenék, tönkreteszik az emberek életét (lásd a keresztes háborúkat Jeruzsálem elfoglalásáért) miért ne változtathatnánk rajtuk?”

Itt tér ki arra, hogy át kell írni például azt a történetet, hogy lány csak fiút, fiú csak lányt szerethet. „Miért büntetne bárkit egy jó isten egy jó dologért, mint a szerelem?” – három oldalért (p. 149-151) fóliázzák be ma hazánkban ezt a könyvet. De nem hiábavalók a bátor tettek: Aaron Fricke beleszeretett osztálytársába, és Pault kérte fel, legyen párja az évzáró bulin (1980, Rhode Island). Az igazgató nem engedte, mire Aaron beperelte őt. A bíró pedig úgy ítélt, hogy a két fiúnak joga van együtt menni a bálba. A meleg párokat Irán, Uganda ma (akár halállal) is bünteti, Oroszországban a gyereknek tilos olvasnia erről. Hazánkban pedig fóliával zárják el a boltban a gyerekek elől az ilyen témát megemlítő könyvet.

„Amíg felnő az ember, sok történetet hall, s megtanulhatja, melyiket kell megtartani, átalakítani, vagy mindenestül elvetni” – igaz, igaz, de az imént éppen azt fejtegette Harari, hogy ha a hívők láncolatából ki is száll egyvalaki, attól még semmi nem történik. A változás eléréséhez adott történettől millióknak kell egy időben elfordulniuk. „Ha egy rossz történeten (mondanám: ideológián! – FE) változtatni kell, azt a gyerekek fogják megtenni” – mivel az még nem rögzült annyira beléjük, mint amit sokat sulykoltak a felnőttek fejébe. Ám, hogy mennyire bonyolult dolgokról van szó, jelzi, amit Harari hozzátesz: „ha egyáltalán nem hiszünk többé a történetekben, abból nem tökéletes világ lesz, hanem káosz”.

Mit higgyünk hát, s mit tegyünk? – fel van adva a lecke. Ez az eleinte gyermetegnek tűnő, s célzatosan 10 éven fölülieknek szánt könyv valójában teljesen letaglózó. Hát még a végén említett feloldatlan – és feloldhatatlan – dilemmája!

Yuval Noah Harari: Miért nem igazságos a világ?
A világ urai sorozat 2.
10 éven felülieknek
Fordította: Torma Péter
Lampion Könyvek, Budapest, 2023
Ricard Zaplana Ruiz illusztrációival
168 oldal, teljes bolti ár 4499 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3824 Ft,
ISBN 978 963 614 2186

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Hogyan lett minden ilyen igazságtalan? A világ urai második kötetéből kiderül, hol romlottak el a dolgok az emberiség története során, és hogyan tehetnénk még mindent jóvá. Gondoltad volna, hogy a búzatermesztéssel való ártatlan kísérletezés éhínségekhez, járványokhoz és háborúkhoz vezetett? Vajon miért találták fel az ókori okostojások az írást, és miért kell adót fizetni?
A magyarázatban segít két szószátyár csontváz, egy arany fülbevalós krokodil, na meg ötvenmilliárd depressziós csirke. Sőt megtudhatod, hogyan jutott az ember a növények és állatok irányításától odáig, hogy saját társai felett is uralkodjon.
A részletgazdag képeknek köszönhetően úgy élheted át a történelmet, ahogyan eddig soha