Takarásban | Gordon Eszter kiállítására / Jurányi

Bánfalvi Eszter |

A napokban nyílt meg a Jurányi Inkubátorház földszinti galériájában Gordon Eszter portréfotóinak kiállítása, együtt azokkal a Jurányi-plakátokkal, amelyekhez végül is készültek. A kiállítást Bánfalvi Eszter adta át a nagyközönségnek és a prózára Bíró Eszter kötött csokrot egy szépséges dallal.

A magyar értelmező szótár definíciója: „Annak a személynek a jövő felé irányuló érzése, érzelme, a jövőbe vetett hite, reménye, aki bízik, hisz az események, körülmények kedvező alakulásában.” Ez a bizalom. Bonyolult, törékeny ügy.

Ha valaki arra szövetkezik, hogy rögzítse a surranó időt, hatalmas kíváncsisággal és bátorsággal kell rendelkeznie. Pláne, ha egy olyan témát választ terepéül, mint az alkotóművészet. Ami ugye nem a valóság. „Csak” játék a valósággal. Jó esetben halálosan komoly játék.

Itt könnyű belefutni mímelésbe, szépelgésbe – és bizony akkor megette a fene. Ráadásul ez utóbbi sokaknak megy…

Ha a képekre kattintasz, nagyobb méretben láthatod őket

De van egy ritka fajta, aki a kísérletet, a lényegi-zsigeri jelenségek elcsípését hajkurássza. Megszállottan. Feladattól függetlenül.

Gordon Eszter, ez a kíváncsi vörös kobold, fényképezés közben elkaphatatlan. Olyan, mintha mindenhol ott lenne. Mert ott is van. A szeme, az érzékelése. Aztán a kobold démonná változik, sűrű figyelemmel, tekintete: tű. Mindenhonnan vizsgálni akarja a témát. Legyen az egy tejfölös doboz vagy egy színész. Mindegy, mert a szándék ugyanaz: rögzíteni egy gondolatot, érzést, amit az a valami vagy valaki éppen hordoz. És amikor ez sikerül – mert sikerül neki! – akkor a rögzített kép megmozdul, beszélni kezd.

Mindezt nem lehet véghez vinni a kapcsolódás igazi, mély vágya nélkül. Ami manapság ritka. Pláne ritka, ha ezt az illető életvitelszerűen űzi.

Szóval Gordon Eszter kapcsolódik. És nem a trendihez (mondjuk az is megy neki simán!), hanem a különlegeshez, a nehézhez, a kilátástalan helyzetekhez. Mint a Jurányi például. Kilátástalan és méltatlan pozícióba taszigált, igen. És ennek ellenére: csoda. Csoda nem csak azért, mert még életben van, működik. Hanem főleg azért, mert az elképesztő sokféleség Nro. 1 gyűjtőhelye lett a nélkülözés közepette. Nem beskatulyázható. Csak azért sem.

Naná, hogy Gordon Eszterrel megtalálták egymást. És naná, hogy Eszter retináján átszűrve pontosan tapintható a Jurányiság.

Különböző alkatú, ízlésű és más-más műfajban botorkáló, lubickoló alkotók kapnak itt helyet. És ők – ha körülnézel, látod –, természetesen és önazonosan néznek vissza rád ezekről a plakátokról. Közvetíteni akarnak. Persze, reklám: hogy gyere, nézz meg! De nem a megszokott reklám. Mindegyik képen ott az alkotó, civilben, és ott rejtőzik az anyag is, amire készül. Nem konkrétan, mégis felkelti a kíváncsiságot. És ami számomra személyesen a legfontosabb, hogy mindig embereket, sorsokat látok Eszter képeiben. Mórikálás nélkül.

Hogy ez létrejöhessen fotós és alanya között, bizalom kell. És érdeklődés a másik iránt. Huncutság és cinkosság. Nézzétek a szemeket, a kezeket: nincs bennük semmi fals.

Az ő képeit nézve emlékezni tudsz egy érintésre, amit egy tekintet okozott.

Engedjetek meg még két gondolatot. Az egyik itt született, kapcsolódott egymásba. Általam, de mások gondolataiból fakadóan. Értelme nem lesz. Vagy ha mégis, nem úgy, ahogy megszoktuk. És nem jött volna létre a Jurányi, a képeken szereplő emberek és Gordon Eszter nélkül.

(A most következő, végtelennek tűnő mondatfolyamot Bánfalvi Eszter a plakátokon közzétett szövegek [interjúrészletek?] összefűzésével alkotta, és egy réges-régi távírdai papírcsíkról [kb. 2 méter] olvasta fel. A szerk.)

„A Jurányi zabolátlan, provokatív, és szemtelen(ül) szókimondó, pont olyan, amilyen kiemelt ajánlatunk: mexikói menü. Pincérünk halál pontos. Érkezésig nem halat kínálok, hanem hálót. Kapcsolati hálót. Egyelőre annyit kell tudni, hogy szexbabát venni szinte normális dolog. Vele végtelen, ha szereted a vidám, otthonos, hétköznapi korrupciót: anyádnak volt egy alapítványa. Tudsz róla? Igen ám. De az állatokkal mi lesz? Egy tornádó közeleg a szereplők felé eltéveszthetetlenül, miközben már egyetlen napot sem vesztegethetsz el az életedből, a város fallal körülvéve, még nem megyünk, nem mehetünk be, ember szarvasnak gyermeke, a tél is elmúlik, mint te, ha megnézed, a Fehér testvérek a tőlük megszokott elvetemültséggel kalauzolnak, miközben életre kelt, amit megírtam, és úgy alakult, hogy a nagyobbik fiúnkkal mesélünk az öccsének: az apák és anyák szövetségében a legjobb gyerek is csak statiszta, érzelmi roncsok flitterben, az együttléttel, a szeretetre vágyással, a magánnyal. Az volt a cél, hogy ne fordítsd el az arcod, nem lehet homokba dugni a fejünket: 30 sajtburgert kérek szépen elvitelre.”

A másik gondolat Konrád Györgyé. Aki arról az européer emberről gondolkodik így, akiből kevés van nagyon. De ezen kevesek egyike: Gordon Eszter.

„Kérdezik: milyen európai értéket tartok kiemelkedőnek? A tapintatot nevezném annak. Ezt a szeretetnél kevésbé giccsesnek látom, magában foglalja a megfigyelést, az ismeretet, az empátiát, és azt az elvet, hogy ne tedd a másiknak, amit magadnak nem kívánsz. Lehetővé teszi az érdeklődést, de elhárítja a bizalmaskodást. Az együttéléshez leginkább tapintat kell, barátságnak, szerelemnek egyaránt meghosszabbítója, összetevője, fűszere, összefér a magánnyal is, de tekintettel van a másik emberre. Feltételezi az önuralmat, a civilizált családi hagyományt, magában foglalja a megértő intelligenciát, az életismeretet, a szív okosságát és a tapasztalaton nyugvó igazságosságot.”

Köszönjük Bánfalvi Eszternek, hogy írását átengedte közlésre.

Takarásban
Gordon Eszter fotóinak kiállítása
Jurányi Ház, Galéria
1027 Budapest Jurányi utca 1.
Megtekinthető: 2023. november 30-ig.