A diktatúrák undorító egyformasága | Mario Vargas Llosa: A kecske ünnepe

kistibi |

Nobel-díjas íróhoz méltó A kecske ünnepe, noha rettenetesen nyomasztó olvasmány. Olyan történetek halmaza, hogy Orwell is csak csettintene: ez igen, ennél jobbat én sem tudok kitalálni. Az olvasó pedig rájön, hogy az emberi aljasságnak, szolgalelkűségnek, kegyetlenségnek nincs sem alsó, sem felső határa. Ezért nagyszerű mű Mario Vargas Llosa regénye, és ezért olvasható nagyon nehezen.

A történet részben fikció, nagyobbrészt viszont valóságos történelmi eseményeket tár az olvasó elé. Ezért érdemes néhány mondatban bemutatni a helyszínt. Hispaniola szigete a Nagy-Antillák szigetcsoport része, a Karib-tengeren, Kuba után a második legnagyobb sziget, kicsivel kisebb, mint Magyarország. Kolumbusz itt érte el Amerikát. Területén két ország osztozik: a sziget nyugati harmadát Haiti birtokolja, lakosságának több mint kilencven százaléka afrikai rabszolgák leszármazottja. Hivatalos nyelve a francia és a haiti kreol. A Dominikai Köztársaság a sziget keleti kétharmadán terül el. Lakosságának háromnegyed része mulatt, több mint tíz százaléka fehér. Hivatalos nyelve a spanyol.

A könyv (csak fölidézett) főszereplője: Rafael Trujillo Molina, az Új Haza Atyja, a Dominikai Köztársaság diktátora volt 1930 és 1961 között. Regnálásának évtizedei alatt Dominika gazdasága jelentőset fejlődött, de a lakosok ebből nem sokat éreztek: a hasznot a feneketlen bendőjű Trujillo-klán, továbbá talpnyalóinak hada fölözte le.

Nem tudni, hogy összesen hány tízezer ember vére tapad a kezéhez. Minden belső ellenzéket kegyetlenül eltaposott, „pusztító leleményessége” vetélkedett az inkvizítorokéval. Akik csak szólni mertek ellene, rafinált halállal haltak. Voltak, akik „csak” kegyvesztettek lettek. Soha nem tudták meg bűnüket, állást nem kaphattak, mellőzés és teljes nyomor várt rájuk. „Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t” technikája. Végül a hálás lakosságot hét orgyilkos képviselte: a diktátort 1961. május 30-án szitává lőtték. Így ért véget a Trujillo-éra.

Vargas Llosa* első regénye, A város és a kutyák 1962-ben jelent meg, s ez rögtön nemzetközi elismerést szerzett számára. (*Itt is megismétlem: a kettős spanyol családnév az apa és az anya nevét egyesíti, tehát Vargas Llosa, García Márquez stb.) Ennek örömteli magyar vonatkozása is van. A világirodalom három olyan kiemelkedő regényt tart számon, amelyek katonaiskolában játszódnak. A fentebb említett mellett Musil: Törless iskolaévei, Ottlik Géza: Iskola a határon. Olyan jó egy Nobel-díjas író mellett egyenrangúként említeni Ottlikot!

Vargas Llosa 2010-ben kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. Nem véletlen, hogy az indoklásban a Svéd Akadémia nem egyetlen műhöz kötötte a kitüntetés adományozását. Ekkor már hatalmas és kimagasló színvonalú életmű állt az író mögött. Már az első nemzetközi siker nyomán várományosa volt a díjnak, a rossz nyelvek szerint politikai szerepvállalása miatt szorult háttérbe. 1990-ben esélyese volt a perui elnökválasztásnak, de aztán a második helyen futott be. Lehet ugyan, hogy Peru veszített egy vélhetően jó elnököt, a világirodalom viszont nyert.

Említenék néhány „leget” munkásságából, pusztán saját olvasmányélményeimből merítve, nem tudományos alapon. Dél-Amerika varázsát, mitológiáját, sajátos gondolkodásmódját leginkább a Halál az Andokban című regény mutatja be. A diktatúrák aljasságának anatómiáját legpontosabban A kecske ünnepe ábrázolja. A város és a kutyák szintén a hatalom, az erőszak témáját vizsgálja, de gyerekek körében. Ez a legelső regény jelölte ki az útját: végig is ment rajta. 48 évvel a regény megjelenését követően ezt írja a Svéd Akadémia az életműről: „hatalmi berendezkedések feltérképezéséért és az egyén ellenállását, lázadását, alulmaradását bemutató erőteljes ábrázolásmódért.” Az életmű egyik legmagasabb csúcsa a Háború a világ végén, Vargas Llosa legelső valóban történelmi regénye. Egy 19. század végi vándor prédikátor maga köré gyűjti híveit, elfoglalnak egy várost, és évekig ellenállnak a brazil hadseregnek.

A cím nem érthető azonnal. Egy dominikai táncdal címe: Mataron el chivo, azaz Megölték a kecskét. A tánc, a merengue, élénk, gyors tempójú, szinte eggyé válik a jórészt dobok által meghatározott zenei alappal. Azt mondják róla hogy ez nemcsak tánc, hanem maga a karibi életérzés, az öröm, a vitalitás. Másfelől viszont a diktátor gúnyneve volt a Kecske. Ezért sokkal többet mond a cím, mint azt első olvasásra gondolnánk.

Maga a regény a Trujillo-éra harminc évének bemutatása. A lecsupaszított stílus, a szinte érzelemmentes előadásmód nem véletlen. A szerző így nyilatkozott erről: „A célom az, hogy az egyszerűségen keresztül érjem el a mélységet; higgyék el nekem: e tiszta struktúra megteremtése számomra sokkal nehezebb feladat.”

A stílus azonban nem azonos a regény szerkezetével. Három cselekményszál fut párhuzamosan egymás mellett, de a cselekmény nem lineárisan gördül, hanem mozaikszerűen, mert mindhárom szálat nagyszámú időugrás, visszapillantás töri meg.

Az egyik cselekményszál főszereplője Urania Cabral, aki Agustín Cabral szenátornak, Trujillo bizalmi emberének a lánya. Urania 14 éves korában megszökött otthonról, és 35 év után tér vissza, hogy találkozzon apjával.

A második Trujillo története. Nyomon követhetjük egy napját, ébredését, reggeli tornáját, megbeszéléseit… A szigorúan betartott napirend mellett a flashback segít a mából visszaröpülni a Trujillo-éra legemlékezetesebb eseményeihez.

A harmadik ág: az összeesküvők feszülten várják Trujillo kocsiját, hogy végrehajtsák a tervezett merényletet. Heten vannak, nagyon sokféle múlttal, sokféle indíttatással. A visszaugrások a múltba azt szolgálják itt, hogy megértsük: hogyan és miért fordul a zsarnok ellen, aki addig a talpnyalója volt.

Zseniálisnak tartom azt az egyszerűséget, természetességet, ahogy a múlt és a jelen váltakozik a cselekmény mindhárom síkján. Nincs átmenet. Olykor két bekezdést harminc év választ el egymástól, és ez rögtön az elején természetessé válik. Mindhárom cselekményszál azonos terjedelmet kap; a struktúra tiszta, áttekinthető, a visszajátszások beépülésével azonban mégis rendkívül bonyolult kirakós játék jön létre.

A szerző úgy nyilatkozott a regényéről: valóság és fikció keveredik benne, és csupán ahhoz ragaszkodott, hogy csakis olyat meséljen, ami megtörténhetett volna. Urania Cabral alakja fiktív. (Magyar párhuzammal élve: ugyan kit érdekel, hogy Cecey Éva figuráját Gárdonyi találta ki, és egy valós történelmi figurához adta feleségül.) A fontos történelmi eseményeket azonban hűen, pontosan mutatja be A kecske ünnepe.

„A Vezér marakodó kiskirályokkal teli, barbár és szegény országot örökölt, amelyben nem volt se törvény, se rend, és amely a kiéhezett és kegyetlen szomszéd nép uralma alatt lassan elvesztette nemzeti öntudatát… A Vezér elvágta a gordiuszi csomót: »Elég legyen!« Nagy bajokra nagyszabású megoldás kell. Nem egyszerűen megindokolta a haitiak 1937-es lemészárlását, hanem a rezsim hőstetteként állította be.” Ez volt Trujillo legbrutálisabb lépése. Öt nap alatt mintegy 20.000-35.000 haiti származású embert öltek meg a halálbrigádok. Nem pazarolták a lőszert, macsétával levágták áldozataik fejét. Az akciót petrezselyem-mészárlásnak nevezte el az utókor, mert a halálbrigád tagjai petrezselyemzöldet tartottak áldozataik elé. A petrezselyem spanyolul perejil. A francia azonban egészen másként ejti az r és j hangot, mint a spanyol. Ha a megkérdezett spanyolul ejtette ki a szót, akkor életben maradt, de ha francia vagy kreol akcentussal, akkor meghalt.

Hogy értsük a rendszer lényegét, idézek néhány mozaikkockát. Trujillo felesége az ország első számú moralistája és írója. Igaz, hogy a nevét sem tudja hibátlanul leírni; a műveit megíratják valakivel, aztán María tündököl a hírnévben. (Európai párhuzam: a félanalfabéta Elena Ceauşescu vegyészmérnöki doktorként tündökölt Románia vöröscsillagos egén.)

A dominikai házak mindegyikében volt egy tábla a következő felirattal: „E ház népét Trujillo vezérli.” Nem volt olyan szegmense az életnek, ahova az elnök keze nem ért el. „…megvették és kiakasztották a házuk legszembetűnőbb pontján, hogy senki ne kételkedjék a Vezér iránti odaadásukban, aztán amikor megtört a varázs, el akarták tüntetni a nyomát, mert szégyellték, amit jelképezett: a gyávaságukat.”

Egy hajléktalan gúnyt űz a Vezérből. „…Az öregember tükörcserepekkel és söröskupakokkal teliaggatott mellel pöffeszkedett… Tapsoljátok meg a Kupakkirályt, ti seggfejek!” – Trujillo megnézi az „előadást” a kocsijából, aztán parancsára élve dobják a cápák közé az utca művészét.

Antonio de la Maza a testőre a diktátornak. Hibátlan a szolgálati lapja. Egy alkalommal parancsot kap, hogy menjen az elnökhöz. Ott megtudja, hogy a lány, akivel jegyben jár, egy kommunista húga. Ugye nem akarja ezzel elrontani folttalan szolgálati lapját? A szerelmes Antonio azonnal szakít szíve választottjával. Később neki kell agyonlőnie volt menyasszonya bátyját. Aztán kiderül, hogy semmi nem volt igaz, pusztán hűségpróbának szánták. Nem véletlen, hogy ő lett az egyike a merénylet szervezőinek.

A legelborzasztóbb magának Urania Cabralnak és apjának, Agustínnak a története (esetleg lásd a fülszöveget). Ha csupán ebből az cselekményszálból állna a regény, akkor is hatalmasat ütne.

A kecske ünnepét 23 évvel ezelőtt adták ki, Madridban. Magyarul ez már a negyedik kiadása. Onnan tudom, hogy kevesen olvasták Magyarországon, mert ugyanannak a hatalmi technikának vagyunk ma elszenvedői, amit Dominikában fegyverrel zártak le. Igazából egyetlen kérdés marad megválaszolatlanul: lehet-e egy gyilkosságot morálisan igazolni? Vessenek meg érte, de úgy gondolom, igen. Ha valaki képes emberek millióit szegénységbe, elaljasulásba, céltalanságba, keserűségbe dönteni – akkor inkább pusztuljon az az egy, aki generálja a rendszert, ahogy ez Dominikában, Romániában történt.

A kötetet Tomcsányi Zsuzsanna magyarította, elsősorban Dél-Amerika klasszikusait fordítja, Borgest, Vargas Llosát, Gárcia Márquezt, de Gerald Durrell is jelen van a palettáján. Sokoldalú, rendkívüli nyelv- és stílusérzékű, ezt igazolja A kecske ünnepe is.

Aki rá akar ismerni a minket körülvevő világra, mindenképpen el kell olvasnia néhány „kötelező olvasmányt”. A Sötétség délben, az 1984, az Állatfarm szintén a fekete árnyalatait megmutató regények, de segítenek felismerni a hatalmi technikákat.

Mario Vargas Llosa: A kecske ünnepe
Fordította: Tomcsányi Zsuzsanna
Helikon Kiadó, Budapest, 2023
576 oldal, teljes bolti ár 5299 Ft
online ár a bookline.hu-n 4505 Ft,
ISBN 978 963 479 8941

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A sikeres New York-i jogász, Urania Cabral több mint három évtized után tér haza szülőföldjére, a Dominikai Köztársaságba. Leginkább azért, hogy tolószékhez kötött, haldokló apját szembesítse egykori gyalázatos tettével, amikor a diktátor kegyeiért cserébe kislányként odadobta őt a szűzlányokért rajongó Vezérnek.
Urania emlékeivel együtt mi is visszatérünk 1961-be, a dominikai önkényuralom pokoli végnapjaiba, amikor a latin-amerikai történelem – s immáron a világirodalom – egyik legördögibb figurája, Rafael Leonidas Trujillo tábornok, azaz a Kecske döntött a karib-tengeri szigetország hárommillió lakosának életéről és haláláról.
Miközben fokozatosan föltárul a szörnyű traumával terhes múlt, az író szenvtelenül végigkalauzol minket a zsarnokság labirintusaiban. Megismerjük a Trujillo-diktatúra jellegzetes szereplőit: az elvakult, szadista tábornokokat és megalkuvó értelmiségieket, együtt izgulunk a diktátor elleni összeesküvőkkel, s a nagy „Jótevő” utolsó napjait nyomon követve mind mélyebbre ásunk Trujillo torz személyiségében is.
A Kecske ünnepe mesterien megkomponált, feszült ritmusú diktátorregény, a Nobel-díjas perui író életművének egyik csúcspontja. 2005-ben film is készült belőle Luis Llosa rendezésében, Isabella Rossellini főszereplésével.