Borzongató hangulat ǀ A tűzmadár. Orosz varázsmesék

D. Magyari Imre |

Mi tagadás, rég nem olvastam meséket.

Réges-rég? Pedig ez az egyik legősibb műfaj, hisz korlátok nélküli világában megtörténhet mindaz, ami a nagyon is korlátok közé szorított, szuszakolt, gyömöszölt valós világban nem. Minden vágyunk ott van a mesékben, még az élet vize is. A végességgel szemben a végtelen. A fantázia nem ütközik bele semmibe. Nyilván a gyerekek is ezért szeretik őket.

Most lecsaptam A tűzmadár című gyűjteményre. Elsőként persze a címadó tűzmadárról szóló történeteket kerestem meg, miközben feltettem a lemezjátszóra Sztravinszkij vonatkozó szvitjét*. (Igen, van egy vinillejátszóm!) Belefeledkeztem a zenébe is, a mesékbe is, jó így kezdeni a napot.

„Hogy melyik cárságban, melyik országban, ki tudhatná: élt egyszer egy cár, Viszlav Andronics.” Úgy látszik, a világot cárságot halmazának képzelték el. „Volt három cárevics fia.” De miért három? (Utána kéne nézni a meseszámok kialakulásának! Persze: mikor? Reménytelen.) A cár pompás kertjében mindenféle fák nőttek, az öreg egy almafát kedvelt közülük a legjobban, amin „aranyalmák teremtek”. Vajon ez nem ugyanaz a kert és nem ugyanaz az almafa – Vörösmarty először „tündérfát” ír –, ami alatt Tünde találkozik Csongorral? Hogy aztán elinduljon Tündérhonba üdlakig, Csongor meg utána, öt igen hosszú felvonáson át. Úgy tűnik, ugyanaz. Ahogy Mirígy is úgy alszik el, akarata ellenére, mint Dimitrij cárevics és Vaszilij cárevics, ők a gonoszok ebben a mesében. Iván cárevics viszont egyáltalán nem gonosz, ő megláthatja a tűzmadarat, sőt övé lehet a farktolla. Ami úgy ragyog, de úgy… Külön tetszik a lelkiismeret-furdalásos szürke farkas, aki előbb mohón kettétépi Iván cárevics lovát és felfalja, majd a cári leszármazott után kullog és – elnézést kérve falánkságáért – a szolgálatába áll.

Azt már nem a farkas, hanem egy ló mondja máshol, vigasztalásképpen valamiért keservesen zokogó gazdájának, hogy „egyet se félj, ne szomorkodj, ez még nem nagy baj, az igazi nagy baj később jön!” Szóval jönni fog, ez tuti, de ami épp van, az nem az. Ez pláne tetszik.

De nem akarok túlságosan belefeledkezni a történetekbe. Még csak A sárkány meg a cigány címűt említem meg, amelyikben egy cigány többször is túljár egy – igen buta – sárkány eszén, vagyis ő győz, ami azért még a mesékben is ritka.

A gyűjtemény válogatója és szerkesztője, az utószó írója, Hermann Zoltán irodalomtörténész, aki, mint ezt Varázs/szer/tár* című könyve egy fénykorát élő tűzmadár fényével tanúsítja, a mesék világában is igencsak otthon van. Tőle tudhatjuk, hogy a műveket az 1826-ban született Alekszandr Nyikolajevics Afanaszjev adta ki 1855 és ’63 között nyolc kötetben. Jogot tanult, „az orosz büntetőjog 16–17. századi előzményeivel és a népi jogszokások kezdett foglalkozni”.

Azt gondolná az ember, hogy ezzel el lehet lenni, rajta kívül senki mást nem érdekel, senki nem szól bele, senki nem zavarja. De egy diktatúrában semmivel nem lehet ellenni. Figyelve vagyunk. 1848-ban a cári kormányzat személyesen a közoktatási minisztert, Uvarov grófot bízza meg az egyetemek ellenőrzésével, aki annyi komolyan veszi ezt a szép és felelősségteljes feladatot, hogy személyesen akarja „meghallgatni a legtehetségesebb diákok referátumait, előadásait”. Egy ilyen alkalommal aztán Afanaszjev vitába keveredik vele. Nem a mesében vagyunk: kitiltják az ország összes állami intézményéből. Az élet a legtöbbször illúziótlan, rosszul végződő realista elbeszélés. Végül barátai a Külügyi Archívumban szereznek neki állást, 1862-ig dolgozik itt, tudósként ez a legtermékenyebb korszaka: „…tanulmányokban ismertette az orosz és más szláv népek szokásait, hiedelmeit; részt vett az orosz népköltészet forrásainak feltárásában, a népköltészeti gyűjtemények rendszerezésében.”

És megjelentette a meseantológiát. Nem ő gyűjtötte a meséket, de ő rendezte kötetbe őket. Írt egy folklórelméleti könyvet is: A szláv népek költői természetszemlélete. Közreadott továbbá egy ortodox szentekről szóló legenda-összeállítást, ennek harmadik kiadását az orosz pravoszláv egyház javaslatára a cenzúra betiltotta, végül az archívumból is elbocsátották. Egy diktatúrában minden és mindenki veszélyes. Felhagyott a tudományos munkával, hisz ahhoz nyugalom, horribile dictu, anyagi biztonság kell. 1871-ben aztán meghalt.

Mindenesetre a népmesék megkezdték hódító útjukat, egyre szélesebb körben váltak ismertté. Hermann Zoltán aligha túloz: „A 19. század végi, 20. századi orosz kultúra, irodalom, zene, színház, képzőművészet, filmművészet szinte elképzelhetetlen Afanaszjev gyűjteménye nélkül.” Tolsztoj, Jeszenyin, Muszorgszkij, Sztravinszkij és sok társuk igyekezett megragadni a gyűjtemény „különös, borzongató hangulatát”.

Hogy ilyen kisugárzása lenne ennek a könyvnek? Akadhat ebben igazság, például valóban elég borzongató, ahogy a boszorkány, Baba-Jaga laza otthonossággal üldögél a kunyhójában: „elöl a feje, egyik sarokban az egyik lába, a másikban a másik.” Egy másik meséből az is kiderül, hogy a kunyhó kerítését emberkoponyákból rakták, a szemük megvolt még…” És hát az is hasonló, hogy „Iván cárevics pontosan harminc napig feküdt holtan, mikor rátalált a szürke farkas.” A vége felé már nem nézhetett ki túl jól.

Ne hagyjuk említetlenül, hogy az egyik leghíresebb folklorisztikai mű, Vlagyimir Propp A mese morfológiája*** című, 1928-as munkája, eredetileg Afanaszjev varázsmeséinek szerkezeti elemzését tűzte ki célul. Magyarul több kiadást is megért, kiváló, méltán nevezetes írás. De előbb azért A tűzmadár meséibe vágjunk bele!

A tűzmadár. Orosz varázsmesék
A. Ny. Afanaszjev mesegyűjteményéből válogatta Hermann Zoltán
Fordította: Kornél Emília és Molnár Angelika
Magvető Kiadó, Budapest, 2023
448 oldal, teljes bolti ár 6499 Ft
online ár a lira.hu-n 5499 Ft,
e-könyv változat 4499 Ft
ISBN 978 963 144 2441 (papír)
ISBN 978 963 144 2991 (e-könyv)
– – – –
* Stravinsky: The Firebird-Suite, Petrushka ●
Budapesti Fesztiválzenekar, Fischer Iván
Lemezszám: HCD 31095
** Hermann Zoltán: Varázs/szer/tár, L’Harmattan, 2013
*** Vlagyimir Propp: A mese morfológiája. Osiris, 2005,
fordította Soproni András.

******

A könyv kiadói fülszövege

Igazi csemegét jelent Alekszandr Nyikolajevics Afanaszjev (1826–1871) író, irodalomtörténész, néprajzkutató 1855-ös orosz mesegyűjteményének javított új kiadása. Az európai mesekincs legarchaikusabb rétegéhez tartozó orosz mesék világa talán sötétebb tónusúnak tűnik a magyar népmeséknél, de a mesékbe rejtett jó tanácsok, próbatételek és megoldási technikák valódi bölcseleti anyaggá formálják a meseanyagot.
Még vonzóbbá teszi a gyűjteményt, hogy Vlagyimir Propp, a híres mesekutató is erre építette meseelméletét, példát adva az európai mesék további kutatásához és értelmezéséhez. A kötet a Grimm testvérek és Andersen meséinek gyűjteményes kiadásához hasonlóan számos meglepetést és gyönyörűséget kínál.