A boldog család és egy szürrealista szoborterv találkozása a boncasztalon | Barta Lajos: Túlélési stratégiák / Fővárosi Képtár

Rózsa Gyula |

Lássuk be, az már önmagában is szürreális, hogy Barta Lajos negyvenkilencre találja meg az egyéni hangját. Ezerkilencszáznegyvenkilenc: szovjet példakiállítás a Nemzeti Szalonban, készülés az I. Magyar Képzőművészeti Kiállításra, kiadott témalista, és Barta Lajos érett nonfiguratív lesz.

Otthon, a műterme mélyén – hogy van-e ekkor műterme, nem tudom. De lennie kell, mert valahol el kellett készülnie annak az idilli gipszszobornak, amelynek a fotója több korabeli kiadványban szerepel, a korabeli rossz szokás szerint méretadatok nélkül. Mindenesetre láthatóan monumentális léptékekre szánták, a Boldog család figuráinak szilárd a csizma- és a szoknyafundamentuma, az összesimuló emberpár stabil, biztos gúlát alkot, amelynek a zártságát kiválóan oldja a közösen tartott gyermek S alakban hullámzó, lágyan játékos alakja.

Csak az a végtelenül bárgyú derű, az a már-már debilis mosoly ne volna! De hát épp ez, a határtalan optimizmus, meg a csizma és a fejkendő teszi egyértelművé a szocialista realizmus kívánatos eszmei mondanivalóját, ez esetben paraszti, egyben általános tartalmát.

Kiscellben munkásrealizmus nincs, katonai meg béketábori igen. Ám mielőtt folytatnánk az Első Magyaron a Boldog családdal megkezdett, a másodikon a Lengyel mazurkával folytatott sort, az elménc interpretációt megakasztja a minőség ténye.

Az a kötelező felismerés, hogy Barta – maradjunk a közkeletű terminológiánál – szocreál munkái szobrász-szakmailag kifogástalanok. A mazurkát táncolók figurafűzése, tömeg és sodró mozgás kettőssége egyszerre eleven lélektanilag és plasztikailag, az Olvasó honvédek csoportfűzése a didaxis és a porcelánnipp egzisztencia (!) ellenére hibátlan, még Rákosi Mátyás portréja is olyannak mutatkozik fényképen, amely fölényes, meggyőző és sajnálatosan rokonszenvet keltő.

A kvalitás nemcsak a korszak szakmai teljesítményéhez képest figyelemre méltó. Ennek a kényszer szülte figurativitásnak sajátos módon megmutatkozik a haszna a korabeli, meg a korszakot közvetlenül követő periódusban is. Az Éjjeli őrjárat I. (Kíváncsiak) lyukacsos és mégis menetelni látszó cölöpjei úgy vonulnak, mint az eredeti Rembrandt-képen Cocq kapitány és Ruytenburch hadnagy alakuló alakulata, a Hajladozó (Félelem) tömegét megcsúsztatja, azaz humanizálja a zárójelben jelzett állapot, és a negyvenkilences Menyasszony sodrását, örvénylését egyértelműen értelmezi, menyasszonnyá koronázza a tojásformára egyszerűsített fej.

Barta sokat méltatott absztrakciója ugyanis többnyire nem absztrakció. Legsajátabb műveiben szinte majdnem mindig megmarad annyi figuratív/ábrázoló elem, emlék, célzás, amennyi az elvont formákat-gondolatokat tovább feszíti, értelmezi, modulálja. A Három grácia három bronzpászmája úgy hajlik ritmusba és úgy követi egymást, hogy nemcsak a báj és kellem összetartozó istennőit, némi női esendőséget is látni vélünk bennük, miként a Kompozíció (Madonna) örvényléséből is világosan kitetszik a magához ölelés, amely a zárójeles értelmezésnek a lényege.

Nem volna teljes egy szürrealizmus felszabadította életmű érzékiség, szexualitás, szerelem megjelenése nélkül. Az Erotikus mozdulat (Szerelem) kettőssége nélkül, amely kettősségben inkább a cím első tagját, semmint a zárójeles másodikat látja a differenciált figyelem, a finoman testies grafikák nélkül, meg az ellenpólus, a már-már az ambivalencia fügefalevelét is levető Férfierő nem éppen prűd ábrázolása nélkül.

Az Erotikus mozdulat alig öt-hat évvel a röppenő Mazurka után, de a sodró Menyasszony bizonyosan vele egy időben készült. Van ez annyira abszurd, mint a varrógép és az esernyő találkozása Lautréamont klasszikus boncasztalán, ideje a kettősségről beszélni. Amely – bocsássuk előre – csak mifelénk, erre, Kelet- meg Kelet-Közép-Európában oly megütődést keltő.

Absztrakt és figuratív kizáró szembenállása olyan kultúrákban nem működik, ahol Henry Moore a háború idején óvóhely-állapotokat ábrázol és Picasso csaknem egy évszázadon át cserélgeti az ábrázolást a félábrázolással és a nemábrázolással.

Az analógia tagadhatatlan szépséghibája, hogy Barta Lajos ezt kényszerből, kényszerhelyzetben és kényszerűen konspiratíve tette.

Barta Lajos – Túlélési stratégiák 
Fővárosi Képtár / Kiscelli Múzeum (1037 Budapest, Kiscelli u. 108.),
Látogatható 2019. szeptember 22-ig

Korábban megjelent itt és  itt