Önrendelkezés és méltóság | Bitó László: Boldogabb élet – jó halál

Posted on 2014. november 14. péntek Szerző:

0


BitóL_Boldogabbélet-bor180Bodó Viktória Booklány |

Különös aktualitása van mostanság Bitó László könyvének. Néhány nappal ezelőtt Britanny Maynard, egy mindösszesen 29 éves fiatal nő döntött úgy, hogy orvosi felügyelet mellett véget vet életének, nem várva meg azt, amíg elhatalmasodik rajta a kór. Agytumort diagnosztizáltak nála, s a diagnózissal együtt összesen maximum fél évet kapott a haláláig. Számára azonban fontosabb volt a saját méltósága.

Az elkerülhetetlen véget hozta előre a pirulák bevételével. Özvegye pedig azt nyilatkozta, hogy fontosabb az élet minősége, mint a mennyisége. Miközben e sorokat írom, fel sem tudom fogni, mekkora fájdalom lehet most a hátrahagyott családtagok szívében, sem azt, milyen szenvedést élt át a néhai Britanny Maynard, a diagnózistól a halált hozó tabletták bevételéig. Azt azonban tudom, hogy mérhetetlenül erős asszony volt. Nem akart egyszerűen öngyilkos lenni: orvosi felügyelettel, legálisan akarta befejezni az életét, mielőtt a rák eltörli még az emlékét is annak, aki ő volt valójában. Elhatározása olyan erős volt, hogy emiatt másik államba is költözött, az egyik olyanba (Oregon) az öt közül, ahol ez az eljárás engedélyezett.

Bitó László valami hasonlóról értekezik könyvében, s minden fórumon, ahol szót kap a témában. Valódi párbeszédre törekszik, arra, hogy gondolatokat ébresszen végre az emberekben a jó vég (eutélia) kapcsán. A hasonló eutanázia szót már mindenki hallotta: ez lehetőség arra, hogy a halálos beteg visszautasítsa az orvosi kezelést, mely a szenvedése meghosszabbításával járna (ez a passzív eutanázia), vagy mód arra, hogy szabadon kérhesse az illető a halálos dózisú gyógyszer beadását, ez utóbbi az aktív forma. Milyen különös a magyar nyelv: gyógyszert írok, holott itt szó sincs a hippokratészi eskü szerinti gyógyításról! Írhatnék orvosságot is, az sem lenne itt megfelelő.

Az orvosi közreműködésre még megfelelő szavunk sincs talán. A szerző is valami ilyesmiről beszél, amikor segítő, halálba kísérő intézményekről beszél, ahol a szintén kísérő személyzet tagjai egyáltalán nem orvosok. Nem köti őket az eskü, mely gyógyításra szól, feloldva így az eutanázia esetében is meglévő ellentmondást. Nem is szólva arról, hogy nem egy eljárás passzív vagy szenvedő alanyaként tekint az életet befejezni kívánókra, hanem tartásukat megőrző, az életet tiszta fejjel befejezni kívánó, aktív szereplőként. Valakikre, akik beveszik adott esetben a kívánságuk szerinti pirulákat, nem beadják nekik. Nüansznyinak tűnő, ám hatalmas különbség!

Miben különbözik mindez az öngyilkosságtól? Abban, hogy ez az eljárás a gyógyíthatatlan betegek számára lenne elérhető, illetve azok számára, akik már túl sokáig éltek. Az önrendelkezés és a méltóság a két legfontosabb kifejezés, amivel a szerző érvel. Egy halállal, a túlvilággal kibékült embernek legyen joga a maga módján, szépen, szertartásosan elmenni, ha úgy érzi, számára eljött az idő. Ne kelljen erőnek erejével életben maradnia, ha számára az már nem megfelelő életminőség, nem járható út.

Ezer és egy, lelki, filozófiai, vallási, kulturális és törvényi akadálya van a jó vég intézményei kiépülésének, törvénybe – közgondolkodásba – beépülésének. Miközben ezeket fejtegeti a szerző, már így, a lapokon keresztül is beszélget az olvasóval, s egy mondata nyomán száz kérdés, gondolat, érv és ellenérv fogalmazódik meg a fejekben. Kissé olyan – írja a fülszöveg –, mintha az az ember, aki egy szemészeti eljárás feltalálásával sok millió glaukómás beteg csőlátását tárta szélesre, most folytatván ebbéli harcát, spirituálisan is szélesíteni szeretné az emberek látókörét. Komoly életfeladat, nehéz kenyér, szép (választott) hivatás.

A Booklány szereti… oldalon megjelent írás szerkesztett változata

Bitó László

Bitó László

Bitó László: Boldogabb élet – jó halál. Eutelia, eutanázia
Második, bővített kiadás
Noran Libro Kiadó, Budapest, 2014
282 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft
ISBN 978 615 527 4794

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

»Harminc éve foglalkozom haldokló betegekkel és családjuk sorsával. Sok mindenben nem értek egyet Bitó László könyvével. Mi több, ellentmondásban vagyunk egymással. Több mint egy éve tart közöt­tünk a vita. Ugyanakkor elmerülten és érdek­lődéssel olvasom írásait. (…) Korunk legégetőbb kérdéseihez nyúl hozzá egy tudós elmélyültségével és emberi érzé­kenységgel. Ajánlom mindenkinek könyvei olvasá­sát, mert segít szembenézni korunk problémáival, átvizsgálni önmagunkat, gondolatainkat, elvárá­sa­inkat.« (Részlet Polcz Alaine előszavából)

„Ami mindeddig kivétel volt, az lett a szabály: öregen halunk meg. Mi több, az orvostudomány képes haldoklásunk emberhez méltatlan körülmények közötti meghosszabbítására is. Ez új kérdéseket vet fel, amelyekre Bitó László új hanggal, új megközelítéssel keres és ad válaszokat könyvében és a megjelenése óta folytatott előadásaiban, nyilvános beszélgetésekben.
Szerinte helyünk a nap alatt a legnagyobb ajándék, amit az időnk lejártával utódainknak továbbadhatunk a Bitó által elképzelt rituális keretek között, amely a jézusi tanításból levezetett utolsó nagy szeretetélményünk lehet. Bitó azonban megkülönbözteti az életutunk közepén elénk álló türelmetlen halált, amely ellen minden erőnkkel küzdenünk kell, az életutunk végén türelmesen ránk várótól, amely ellen hiába küzdünk. Ha mielőbb kibékülünk vele, boldogabbá tehetjük életünk utolsó szakaszát.” – Heller Ágnes (2006)

»A második kiadás az elsőn túlmenő útmutató kíván lenni. (…) Évszázados, sőt évezredes hagyományokkal száll szembe. Kétségeket támaszt, gondolkodásra késztet, döntés elé állítja az olvasót: hiszed-e továbbra is, amit őseiden keresztül kétezer éve plántáltak és plántálnak beléd, vagy van bátorságod gondolkodni, és képes vagy-e kivívni, hogy magad dönthess nemcsak az életedről, hanem a halálodról is?« – Herényi Károly (2014)

Bitó László (1934) boldog, biztonságos gyermekévei a háborúval, majd az azt követő meghurcoltatások a komlói munkaszolgálatos táborban érnek véget. A szénbányában kezd írni rövid történeteket, regényvázlatokat, amelyek mind odavesznek, amikor az 56-os forradalom leverése után Ausztrián át Amerikába menekül. Irodalmi angoltudás híján az egyetemen a tudományos területet választja.

Élettani-gyógyászati tanulmányai, találmányai világszerte ismertté tették, de a Columbia Egyetem emeritus professzoraként nyugdíjaztatja magát, hogy visszatérhessen első szerelméhez: az irodalomhoz. Kétkötetes családregénye és a bibliai Izsák-trilógia után vállalta az orvosi egyetemi múltját és irodalmi, publicisztikai jelenét ötvöző feladatot, amelynek ez a könyv megrendítő, új utakat nyitó, gondolkodást serkentő eredménye.